Vasárnapi Ujság – 1862
1862-10-19 / 42. szám - Fejedelmi párbaj. Bocskai Pap Lajos 494. oldal / Elbeszélések
.494 Fejedelmi párbaj. *) Történeti kép. Hunyady Mátyás király udvarának hire, nemcsak a tudósokat, hanem a bajnokokat is Budára csalta külső országokról. Abban a korban harczmoraj kellett a magyar ifjúnak, különben bús volt a bajnok élete, és ha ellenem nem próbálhatá érez karjának erejét, hadijátékokban kivánta föltüntetni a csatának képeit. Nyugodott a török ... a cseh rablók ki voltak irtva . . . béke volt a hazában . . . Mátyás király tornát hirdetett Budára. A bajnokosdira sokan, igen sokan gyűltek a hon különböző részeiből, sok ifjúnak oldatlan vágya nőtt a torna homokján idegen föld szülte vitézzel megbirkózni, s a küzdő lovagoknak kedvencz álmuk lett, elnyerni a harczi borostyánt. *• * Mátyás király palotájában egy talpig pánczélba öltözött lovag jelent meg, ki, mint hiremelte bajnok, a budai tornákra jött. Mátyás örömmel fogadta a vitézt, s végig nézvén magas termetén s erős idegein, szólt : — Hol termettél derék lovag ?, mi neved ? s minémű fegyver legkedvesebb előtted ? A szálas ember meghajtotta magát a nyájas szavakra, s mély dörgő hangon válaszolt : — Én cseh lovag vagyok, nevem Holubár, kedves előttem a lándsa, kard, parittya egyaránt. — Szép-szép, ... ha ily kitűnő erő ügyességgel párosul. Meglátjuk, mikép sikerül. Fényes aranynyal tele zsacskó a jutalom. Meglátjuk, mikép viselendi magát hős Holubár, s ki fog aratni babért a budai torna homokján ? ! szólt a király. — Megkisértem erőmet a hires magyar harczjátékokban, e hon bajnokaival összetűzni, engedelmedböl nagy király! — Holnap megriad a kürt, s bátran megküzdhetsz a daliák kal, s ha porba teritnek jó cseh lovag, elviheted a szégyenlobogót s megtört büszkeséged takarójául. — Nem volt még egy is, ki velem szál kopjára kijött, hogy meg ne kóstolta volna a torna homokját, szólt Holubár a büszke lovag, sértett hiúságának egész lángjával állva a király előtt. Mátyás intett, hogy távozzék, mire az óriás meghajtva magát, esetlen mozdulatok közt elhagyta a termet. A király látszólagos boszusággal csóválta fejét, a mint a távozó után nézett ... az a lenézés, az a gunymosoly, melylyel a király a cseh lovagot kisérte, a vigyázó szemlélő által ezen gondolatot láttatá : — Oh! te kérkedő, mikép szeretném szabálytalan alkatodnak hustömegét a földdel közvetlen érintkezésbe hozni! Budán a Zsigmond utczában el volt készitve a harczjáték. . . A nézőknek elég kényelmes helyen, a vivóknak elkorlátozott, s erősen behomokolt téren. Szép nyári idő volt . . . Gyönyörűen hasadt a hajnal. A rózsapirosra festett égaljon a korány fénye derengett ... A reggeli szellő fölkell megingatni a ligetek bokrait, a völgyek ölében pompázó tarka virágok kitárták kelyköket — elfogadandók a harmatcsöppeket, miket a halovány köd csepegtetett szerelmes fejeikre. A bajnokok megjelennek, — a hon becsületéért vivni, s nem engedni meg, hogy idegen föld szülte vitéz nyerje a harczi borostyánt. Fényes fegyverzetökön a nap tüzfénye ragyog, tolong a minden rendű s rangú nép, a vivó-tér körül. Nemcsak a város népe, java, hanem a külföldiek is nagy számmal seregeltek egybe a fejedelmi mulatság élvezésére, mely azon hős kornak kiváló tulajdona, legünnepeltebb, legdicsőbb foglalkozása volt. A vivó-téren ismeretlen lovagok jelennek meg harczra készen. Alakjaikat nem lehet kivenni — a sisakrostély — a vaspánczél eltakarja. Itt egy karcsú lovag jő, harczi sisakja szemén ül, — oldala súlyos fegyverektől boritott. Amott egy termetes dalia pánczélba szoritva, egy sereg ifjú előtt hadonáz mázsás buzogányával. Vállán párduczbőr kaczagány rezeg, szemében a boszu villámai égnek, kipödrött kacskaringós bajuszán vad harag tombol midőn meglátja, hogy egy óriás cseh a torna sorompói közé beugrat. — Hah!kiehivatlan vendég, ki czimerünket elvinni szeretné? szólt a hős, fogait összekaczintván. — Ez a cseh lovag, Holubár, kinek hite hét országra szól, monda egy ifjú, elég gúnyosan nézve a távozó után. Kinizsi, mert ő volt a termetes vitéz, rátekint a hivatlan vendégre, és buzogányát megrázva kezében, kiduzzadt ereiben lánggal lobog a vér. Holubár, nagy cseh-lován körülszaladozza a tért, nagy hetykén hordozva szét szemeit a sokaságon, dísznyereménynek örül kincsszomjtól duzzadó keble; hát még a hirnév, mely ragyogni szokott a hős dalia fürtéi mellett! E gondolatoknál hős Holubár egy hadat érze karjaiban, s nehezen teltek a perczek, melyekben a dicsőségért küzdeni kell. Holubár büszkén tánczoltatva paripáját, körülsétált a környezetén, s ezen karjában lándsáját, mint sétabotot forgatta a levegőben s kiáltott : — Jer velem! jer büszke vitéz, szembe most a ki mer; és suhog érczkarjában a rémitő lándsa — melyet el nem birna hat vitéz, mint oroszlán egyet ordit, ... s fél karjában reng a vas. E perczben megzendül a kürt, s a fekete sereg ifjai közöl előrobog egy hős. A vezér lebocsátja a fölemelt kopját, s utat enged a daliának, ki mint kőszáli sas átszáll a torna kapuján. Kinizsi, a büszke vitéz némán néz a száguldó lovag után A nemzeti lobogók, melyeket a csatlósok, fegyvernökök sokasága vitt a vértezett ifjú után, bámulatot keltenek. A cseh lovag gunykaczajjal fogadta a fiatal bajnokot, kinek vékony sugár termete, hajlékony tagjai, finom fegyverzete kételyeket támasztanak a nézők előtt. — Gyönge vagy még ifjú vitéz, menj haza, s hívj több társat! — Egy is sok lesz kérkedő, mozgó a bajnok, a mint a fövényen szembeállott ellenével. Guthi a nádor ott ült birói székében s jelt adott a küzdőknek. Harsog a kürt, . . . minden ajkon elhal a szó . . . csak egy gyenge fohász száll a magyar vitézért Bivalynak a trombiták ... a két bajnok összefut. . . hosszú dárdáikkal egyberontanak. . A magyar vitéznek paizsa széthull Holubár erős csapásai alatt. Az óriás cseh döfése hatalmas volt . a nézők fájdalmas hangot hallatnak, mire újult erővel visszavág a magyar. A kevély cseh büszke mellén érez paizsát kongatja, jeleül , hogy ő áll, és sértve nincsen. E peremben mint villám rohan az ifjú magyar bajnok ellentársára s az erős kopjadöfés Holubárt nyergéből kivetve, az óriás tetem végig a torna homokjára terül. Harsány éljenriadó hahota rezeg át a levegőn, amint látták Holubárt elnyúlva heverni. A nézők kebelét kéjes öröm fogta át, s a zajos kiáltás alatt a magyar bajnok mellén kapott erős zúzás következtében lováról oldalt lehanyatlik, s paripájának fékszárát erősen tartva kezében, a legyőzött cseh lovag mellett megáll. Előrobog a hős Kinizsi bajnoktársaival pajzsokra emelni a győztest, ki megmenté a hon becsületét, és bedugta száját a kérkedő idegennek. Száz meg száz kar mered körülhordozni a hőst, s a diadalt megülni. Ekkor előlépett Ország, ki vezetője volt a harczi játéknak, s kérte a hőst ,szellőztesse harczi sisakját, hadd ismerje meg a király, s a nép e nagy nap bajnokát. A sisakos vitéz engedett a fölhívásnak, a nép kíváncsian várta a hős feltüntét. Egyik egyet, másik mást gondolt a vitézben: találgatták, értelmezték, gyanitgatták. A sisak fölnyilt . egy arcz tünt elő; szép, — magasztos alak, mely a hazának kincse vala. — A király! kiáltanak az elősiető bajnokok, tisztelettel hajolva meg a felség előtt Mátyás király mosolygó arczczal lépett előre, — s dicsteljesen szólt : — A király első védője a hazának, s ha nevem tettekben ragyog , kétszer élek! . . . *) Kútfő : Budav Ferencz polg. lexicona.