Vasárnapi Ujság – 1862
1862-02-09 / 6. szám - Hogyan élünk? 69. oldal / Kakas Márton levelei - Bécsi levél 69. oldal / Levelezések V. U.-ban - A Kisfaludy-társaság közülése 69. oldal / Napi érdekű apróbb czikkek
105 Vasárnapi Újság «-ik számához 1862. lad okozott tejfolyamnak vérfolyammá való átváltozásáról. Ha ön gyapjúban, selyemben, lenben dúskálhatnál? Ha a milliónyi töke tudattal birnál, kétségkívül inkább tengörödbe fulasztanád magad ló- és embererö, mely Amerika átkában máris remeg és elakad -semmint a felelősséget vállaljad el e vérért. a juh békés terményének, a selyembogár csendes, költői munkája Avagy nem lenne-e jobb, ha a technika, mechanika és geniali- nak, a len- és kendertermesztés szorgalmának jutna serkentő és tál büszke felhalmozását, nemesebb, tetszöbb és nem rabszolga- jutalmazó osztályrészül? ság által kicsikart anyagok földogozására használnák föl? Ha Az óriás hallgat és mi törpék sem tehetünk egyebet. Dr. T. Hogyan élünk? E hét története Kakas Mártontól. „Minthogy csakugyan életben vagyunk, tehát életjelt is kell adnunk." Ez, úgy hiszem, olyan tétel, ami a legtudósabb wittembergi doktori concertation is szabad átmenetelt nyerne. Farsang van, de mi azt tartjuk : „nemo saltat solerius." lévén pedig nekünk hivatalossan meghagyva, hogy józanan viseljük magunkat, igen természetes az, hogy nem tánczolunk. Hanem azért a farsang megvan, s valamivel meg kell neki adni az utolsó tisztességet. Tehát rendezünk jótékony és nem jótékony hangversenyeket. Országgyűlés hiányában látogatjuk a casinoi és akadémiai gyűléseket s alkotmányos ünnepélyek helyett tudósaink és költőink születésnapját ünnepeljük. E héten volt egy műversenyünk, rákövetkezett estélylyel az irói segélypénztár javára , természetesen táncz nélkül. Mai világban az „előtánczos" hamar históriai névre kaphatna. Azután voltak Kisfaludy-ünnepélyeink; évfordulati előadások a pesti és budai magyar színházakban, és a Kisfaludy-társulat ünnepélyes közgyűlése a Múzeum teremében, ahol ismét mindenről lehetett hallani, csak a budgetbizottmány tárgyalásairól nem; és méghozzá egy kaszinói közgyűlésünk, amelyen alkotmányos rendkivüliséggel választottuk alispánunkat s megyebizottmányt, vagy — mit mondok — elnököket és választmányt. Rájár a tollam! Különben az idő tavaszias; nem tudom, mi czélt akar elérni vele. A Duna mentében áradás és nyomor; a vasutak elszaggatva, özönviz mindenfelé. Csak a bécsi börzén emelkednek a papirosok. Szépen kezdődik az esztendő. Kakas Márton: A Kisfaludy-Társaság közülése. Ezen, dicső emlékezetű költőnk emlékére 1837-ben alapított szépirodalmi intézet, 1849. óta tartott önkéntelen szünetelés után, mult csütörtökön, febr. 6-án, mint Kisfaludy Károly születése évnapján, tarta ismét új korszakának első (átalában 12-ik) nyilvános közülését a nemzeti Múzeum díszteremében A közönség, nők és férfiak egyaránt, igen szép számmal jelent meg, ami reméltetnünk engedi, hogy e társaság az újabb viszonyok között is 1848 előtti népszerűségét ki fogja vívni. Az ülés tárgyai érdekesen valának kiszemelve s az egyes előadásokat mindvégig kitartó figyelemmel és helyenként kitörő tetszéssel kisérte végig a hallgatóság. A megállapított programm szerint az ülés tárgyai következők valának. 1. B. Eötvös József elnöki megnyitó beszéde. 2. Greguss Ágost, titoknoki jelentése a társaság történetéről. 3. Szász Károly költeménye : „Lorántfi Zsuzsána szőnyege." 4. Tóth Lőrincz emlékbeszéde: Vahott Sándor felett. 5. Arany János költeménye : „Daliás idők." 6. Jókai Mór elbeszélése : „Bábel." 7. Pályázati eredmények s uj jutalomkérdés kihirdetése. 8. Elnöki zárszó. Bécsi levél. Február 3-án. (Tartalom : Utczai képek. Tessék szappant venni. Carnevalom. Alar• ezos bálok. Ez az én budám. Áll a verbung. A rájksztát orkesztruma. Szűk, de bö. Reményi, Erdey Róza.) Ezer légszeszlánggal, villogó csillárokkal, szikrázó lángzuhanyokkal világított kirakatok! Emeletnyi tükrök, melyek számíthatlan ismétlésben sugározzák vissza a fényűzés és divat ragyogványait! Fuvallat könnyüségű, csillagokkal elszórt báli szövetek, melyek festői rendetlenségben csábítólag hullámoznak fehér, kék és rózsaszínű szigetek körül! A csillárokról koszorúk és füzérek függenek alá, s az elfogult néző röpke, lebegő virulatnak nézi az iparnak e kellemes, mert kelendő gyermekeit. Fal, ablak, oszlop , csipkeködben úszik, a boltoslegényeknek csak a frizírozott üstöke látszik ki e drága felhőkből, a kirakat előtt tömegesen ácsorognak, tolakodnak az emberek, a frakker szétordítja a népet, az utczaőr szétpuskatusázza. — Ha nekem ily szép ruhám volna, ha ily gyönyörű koszorú körítené fejem, ha tánczolhatnék! így sóhajt talán az a szegény gyermek, kinek elvész szemvilága a pöttyös chince, a tarlatanból lehelt tündérruha, s a crépe vasaló csodáin. Az illusion kő gyanánt nehezedik szivére, az ezeregyéji pompa felkölti minden vágyát, felzaklatja irigységét. E szép szövet tán ugyanazon időben fog lefoszlani a bankár könnyüvérü lányának karcsú derekáról, a mely perczben ő beteg anyjának ágya szélén öltöget s testvérkéjének lázas szomját a korsóba fagyott vízzel még csak növeli, mig aztán maga is fájó gondolattal, beteg szemmel és szívvel elalszik. A nyomor ijesztő arányokban fejlődik, s a glacis-okon leselkedő német „szegénylegények" mellett a szegény lányok száma is szaporodik. Tárlatan ruha és darócz, jeges pezsgő és korsóba fagyott víz, zene és zokogás! Régi história, minndennapos dolog! Gyerünk odább. A boltokban kifejtett fény igazán mesés. Az újonnan kinyílt udvari „illatszerde" (ezt a szép szót magam csináltam) illatszerde portáléja : kapu-magasságú és carrarai márványból van faragva. A légszesz-lángok aranyzsinórokon ringó jegecz-golyókon lobognak, a padozat parketjének egy-egy koczkája százakba került; az ember szinte megijed, ha meggondolja, mily lelkiismeretlenséggel tapad itt százasokon. Ajtó, szekrény, asztal stb. netovábbja a „hóhere" asztalosságnak. Pallisander, fernambuk, ében, mintha csak holmi fütőfa volna, oly pazarul van felhasználva. A tíz krajczáros szappant, két annyit érő, arany szegélyű selyempapirka egy olympusi hölgy, kinek mosolya vakitó, gyöngyszerü, a divin göngyölíti pástnak, melyet árul, hatalmas voltát hirdető fogsort mutat; kinek arcza fehérebb a creme célestenél — melyet árul; keze habszerű mint a queens savon tajtékja — melyet árul; lehellete (Elég! elég! Szerk.) E hölgy oly szép, mintha festve volna. Ha Bécsbe jön szerk. ur — tessék nála szappant venni. (Megyek. Veszek. S először is kiszappanozom önből az efféle wiener zeitungi lelkesedést. Látszik, hogy nem látott még szegedi szappanáruló menyecskét. Majd akkor beszéljen, Szerk. Bécs ereiben erősen lüktet a farsangi kedv, az álarczos bálok egymást érik. A Diána-teremben a fogadott tánczosnők, ha cancant nem tánczolnak is, legalább cancanul csevegnek veled. — Fény, szépség és szellem a páholyokban várja, hogy őt mulattassák s a parquetten életszomjas urak tolonganak azon egyetlen álarcz körül, ki csakugyan tüzijáték gyanánt eregeté elmésségének röppentyűit. E maszk magyar nő volt, engem legalább magyarul szólított meg s erősen rámparancsolá — kegyvesztése mellett, — hogy ki ne irjam. Álarczos óhajának jobban meg nem felelhetek, mint hogy kivi rom. — Ki volt? O volt. — Kimenet óriási csatákat vivott a nyolczezerre , közönség — három szál ruhatári őrrel. Odakünn csikorgó hideg, a közönségnek van esze,hogy ne fázzék.Neki annak a ruhatárnak az én kaputom a te kaputod! A ruhatárnokok nyolczezer kabát alá temetkeznek, melyeket nem mindig válogatás nélkül, rángatnak ki azon szerencsések, kik közel érik. A hosszú palotát ambitiósus attilát takar, a buda egy frakk gyöngéit födi s igy történt, hogy tegnap egy budás urat láttak a Grabenen, kinek köcsög volt fején. Már azt hitték, hogy a „versöhnende Prinzip" fölérkezett Magyarországból, a midőn egy másik „versöhnende Prinzip" megfogja az első „versöhnende Prinzipet." — Uram, ez az én budám! — Mein Herr, das ist mein Flügelpaletot! Erre aztán kezdték a ratificatiókat — akarom mondani, a kabátokat kicserélni és a dualismus megmaradt in statu quo ante. A rajksztátban holnap ered meg ismét a táncz; hely van bőven,daczára annak, hogy szűknek mondják. Csárdást azonban még most sem fognak járni benne, bár a legjelesebb czigányok vannak fölfogadva, kik az édes húron kezdik már húzni a magyar nótát. A verbung nagyban áll, ne csodálják hát, ha a magyar ember sose szereti járni a verbungost, a kállai kettősnek pedig más a muzsikája. Karanda úr mollból akar flótázni, de az ő darabját elhegedülték már Pesten, aztán ugy se valami nagyon hallanák meg, miután a lengyelek és csehek bassusban mozognak stb. Reményi tegnap adá utolsó hangversenyét. Több mágnás s néhány grófnő képezék a búcsúzó művész közvetlen környezetét. R. ez izben láthatólag roszul volt hangolva, ami tán nem egészen a gyér látogatás rovatára esett. R. magyar játékáról tán mindössze is azt mondhatom hogy első alkalommal jobban tetszett, amint is ebbeli tetszésemnek mult közleményemben kifejezését adtam. Egy derék úri ember, kinek nagy és szép neve van Magyarországon, azt mondá nekem, hogy Reményit magánkörben kell hallani. Ilyenkor elragadó, hódító. Hiszem — de szerintem az igazi nagyság abban jelentkezik épen, hogy a nagy közönséget, e hideg, szeszélyes, gúnyolhatnám tömeget művészetével megrázza, lábaihoz hegedülje. (De akkor annak a „nagy" közönségnek jelen is kellene lennie s nem, holmi elfogultságból, otthonn maradni. Szerk.) TÁRHÁZ.