Vasárnapi Ujság – 1865
1865-09-17 / 38. szám - Kirándulás a Semmeringre s Nagy Máriaczelbe. Kápolnai B. 471. oldal / Nép és országisme
471 nem gátol nemes hajlamai kielégítésében; a kinek legtöbb módja s alkalma van, hogy az emberi szellem lélek-nemesitő termékeit megismerje, megszerezze, hogy tapasztalásait itthon s a külföldön, gyarapitsa; a ki oly szerencsés helyzetben van, hogy idejét s erejét üdvösen oszthatja meg a munka meg játék között, hogy helyes arányba hozhatja fáradságát s kényelmét. S ha aztán egy ilyen ember, ki maga kevesektől függ, de sokakat tarthat függésben, a szép, jós nagy iránt kiműveli érzékét, mily széles körökben terjesztheti e fogékonyságot, mily szellemi hullámzásnak válhatik központjává! Nagyon természetes tehát, hogy minél nagyobb valakinek az előnye, annál bántóbb, ha ezzel élni elmulasztja, s hogy nemzeti mulasztásaink sorában épen ezen osztály mulasztásaira oly nagy nyomatékot helyezünk. Bár kegyes engedelmével hát ismételni bátorkodom azt az óhajtást, bár X. úr néhány versenyló rovására p. o. a népnevelésnek is szentelné erejét; mert minél igazabb az, a mit B. úr egyes osztályaink fogyatkozásáról mond, annál égetőbb szükségül tűnik föl az embernevelést nálunk sokkal-sokkal magasabb fokra helyezni, mint a legtelibb vérű lovak tenyésztését, s annál megbocsáthatóbb, ha nagyon megkívánjuk ez érdekek felkarolását azok részéről, kik, ha nem legtöbbet, de bizonyára igen sokat tehetnek. Végül hadd hozzak föl még csak két példát, nem szemrehányásképen, hanem csupán annak igazolására, hogy az áldozatkészség és kiművelt érzék nem oly kizárólalagos érdeme és sajátja azon szóban forgó egy osztálynak, hogy menten hálátlansággal, iflaztalansággal lehetne vádolni azt, aki ez még többet kiván tőle. Az egyik az, hogy ujabb időben a m. t. akadémia pályadíjainak örvendetes gyarapodását tapasztaljuk, s épen két hazai intézetünk nyitotta meg az eddiginél jelentékenyebb pályadíjak sorát. A másik egy esetre vonatkozik, mely a magyar orvosok s természetvizsgálók legutóbbi gyűlésén fordult elő Pozsonyban. Mint tudva van, ily alkalommal műipar-régiség-kiállitás is szokott rendeztetni, hogy közönségünk fogékonysága ez irányban kiképeztessék. E kiállítás számára bajos volt alkalmasabb helyiséget találni, mint a Grassalkovicspalotát, s ennek főrendü örökösei a szép és jó iránti érzék kiművelését czélzó vállalatnak mégis nyitották termeiket — egy szép kerek summa árán. Az ily hűtő szerek azonban koránsem oltják el, csak mérséklik tiszteletem hevét a B. ur által olyan híven felsorolt érdemek iránt. S most már forduljunk vissza a lovakhoz. Megvallom, gyalog létemre kissé borzongva indulok a gyepre. De óvatlan lábam alig tapossa a tisztes talajt, ellenfelem úgy nekem ront tüsszögő, ágaskodó paripájával, hogy örülnöm kell, ha hamarjában a sorompó mögé menekülhetek. Meghúzódva hallom az o jelszavak pattogását:„nonsense,franczia s angol gyep, keresztezés, tenyészanyag, plum pudding, Wellington és Raglan!" Egy kis időt kérek, hadd szedjem össze magamat, hadd forgassak tájékozásomul egy pár Vadász- és Versenylapot s egy kis statisztikát, hadd vegyem elő angol szótáramat, melyben mint Bároly elmésen eltalálta, fölkerestem, mit jelent a sport. Megtanultam ezekből először is, hogy a „nonsens magyarul képtelenség; Burhát megmondhatta volna magyarosan, hogy a lóversenyekről képtelenséget irtam — vagy okvetlen némi idegen szagot kell terjesztenünk a lóversenyek körül? Megtanultam továbbá, hogy a jó tenyész-anyag és czélszerű keresztezés egyik főtényezője a lótenyésztésnek, hane hogy a jó tenyész-anyagot koránsem egyedül a gyep termi, valamint, hogy sántikáló hasonlattal éljek, az akadémiai jutalmak sem teremtenek még egymagukban egészséges irodalmat; hogy Angolországban is alább hagynak az akadályversenyekkel, mert az eredmény azt mutatta, hogy ily egyoldalú kiképzés még a vadászlovak kitűnő voltát sem biztosítja; hogy minapában is egy arab főnök lova, mely aligha hősködött európai gyepen, kitartásban, munkabírásban, irgalmatlanul legyőzött valami híres angol paripát; hogy hazánkban, mely napról napra nagyobb fogyatkozását érzi a szarvasmarhának, kivált jó munkabíró lovak tenyésztésére kellene fordítani a figyelmet, s hogy e részben lóversenyeink hatása még föl nem fedezhető — azért-e, mert egyoldalúak s máshová helyezik a súlyt, azért-e, mert egyátalában e czél elérését közvetlen elő nem mozdíthatják? —azt már vitassák meg a szaklapok. Mindezekből pedig azt vonom ki, hogy a gondos ápolás, jó bánásmód, a ló erejének czélszerű kifejtése úgyszólván a gyakorlati életben nem kevésbbé virágoztatja a lótenyésztést, mint a gyep-iskola s lóverseny. S egy lépéssel tovább, hogy a lótenyésztés gyümölcsöző földjét is nagyrészt népneveléssel kell előkészíteni. Ami az angolos ruházatot illeti, nem tagadom, hogy csupán az a nagy ernyős süveg ejt gondolkozóba, a hosszú szárú csizmának, szűk nadrágnak, ingnek, közönséges talentum is adhat magyaros szabást "káposztás plumpudding" veszedelme nélkül, hanem annak a sapkának átalakitása, elismerem, már egy kis genialitást kiván. Le is teszek róla azon reményben, hogy akad még annak is embere, ha pedig nem, utoljára az sem nagy baj. Végre Bár még Raglant és a vasherczeget, Wellingtont állitja talpra ellenem, hadd halljam tőlök, hogy legjobb tisztjeiket a legedzettebb sportsmanek soraiból kapták. Kár volt a nebu s lordokat kifárasztani, mert náluk nélkül is elmondtam, hogy „e játék az erőt növeli, az ügyességet képezi, az embert saját ereje megbecsülésére segiti, s igy az erélyt fokozva, kifejti az igazi bátorságot, a higgadt önbizalmat; — épiti a testet, üdíti a lelket, edzi a jellemet, s végre, hogy a társulás szellemét éleszti." S ennélfogva még akkor sem volna kifogásom ellenök, ha önálló czélul volnának is kitűzve, annál kevésbbé, ha csak eszközök, mint B. úr akarja. Akár ugy néztem a lóversenyt, mint önmagának czélt, akár mint a lótenyésztés egyik hathatós eszközét, elmefuttatásom veleje az az óhajtás volt: vajha magasabb czélok, hathatósabb eszközök körül is már ily pezsgő életet láthatnánk — ennek megtestesitésére, pedig ugy hiszem, egyaránt törekszünk, — akár lóháton, akár gyalog. F. Kirándulás a Semmeringre s Nagy-Máriaczellbe. Látni a hires Semmeringet, e vasúti mű óriási netovábbját, s tul azon a zarándokok ezreitől felkeresett búcsújáró helyet: N.-Máriaczellt felső Stájerországban, — régen óhajtottam. E vágytól ösztönöztetve egy augusztusi szép napon a déli vaspályán robogó gőzkocsira szálltam, s Gloggnitztól kezdve feszült figyelemmel vártam azon időt, melyben a payerbachi állomásnál befogott nagy gőzparipánk Semmering roppant hegyét változatos kanyarulataival megmászni vagy is inkább átnyargalni fogja. Észrevétlenül, de mérsékelt kanyarulatokban mégis mindig felfelé halad a vonat, hegyoldalakba vágott helyeken, számos kőhídon s összesen tiszennégy alagúton törtetvén keresztül. Aki Gloggnitz felől lő először a Semmeringre, a vonat baloldaláról a legváltozatosb hegyi tájképek szemlélésében gyönyörködhetik; alig van elég időnk egy szép sziklacsoportozat megtekintésére, midőn egyszerre valamelyik alagúton rohanunk már keresztül s egészen uj tájék varázsa köti le figyelmünket. Legmegragadóbb pont az, hol Klam várromjait, s lenn iszonyú mélységben a Semmering tövében fekvő Mária schutzi szép templomot és Schottwien helységét megpillantjuk. A folyvást váltakozó hegycsoportozat szokatlan látásába elmerült utas észre sem vesz , mily roppant mélység szélén robog a vonat, mely mintegy megborzadva a tátongó űr felett, helyenkint kissé rézsút hajolva halad a jobboldali meredek sziklafalak mellett. Valóban el lehet mondani Horatiussal: ,,illi robur et aes triplex circa pectus erat," kinek legelőször jutott eszébe, hogy a Simmering hegyén át vasutat építsen! Hogy az alagutakon egészen sötétségben ne maradjunk, a gőzkocsi minden osztályában egy pár lámpa terjeszt némi kétes világosságot; mi a jelenet rendkívüliségét leginkább az által látszik növelni, hogy épen itt az alagúton surran el rendesen mellettünk egy lefelé rohanó személyvonat. A hátrahagyott alagutak, melyeket a gőzmozdony félkörben való csavarodtával többször megpillanthatunk, úgy tűnnek ki itt e rengeteg hegyek közt, mint megannyi füstölgő barlangok. Semmering vasúti állomásnál a vonat a legmagasabb pontot éri el, mely egyszersmind határt képez Alsó-Ausztria és Stájerország közt; ezentúl jó az utolsó s leghosszabb alagút, mely gyalog félórajárás s a gőzkocsin öt percz alatt rohanunk rajta keresztül. Innen kezdve mérsékelt lejtőn egyenes irányban megyünk Mürzzuschlagig, hol aztán a vonat tovább szállítására ismét a rendes nagyságú gőzgépek vétetnek igénybe. Mürzzuschlag kis mezővárosánál a vasúti indóház élénk sürgésforgásnak színhelye. Itt szállanak ki a bécsiek nyáron át vasár- és ünnepnapokon , kik a Semmeringre kéjutazást tesznek, mely alkalommal e város tánczmulatságnak, zenének és sokféle ünnepélynek tanyája. De főleg élénkíti az itteni közlekedést az, hogy a II.-Máriaczellbe utazók szintén itt szállanak le a vasútról, hol nyáron mindennap talál az ember egy kis társaságra, kikkel aztán kocsit bérelve jutányos áron mehet az ide öt mérföldre eső Máriaczellbe; máskülönben az egyes ember a bérkocsisok zsarolásának itt is csak úgy ki van téve, mint a nagy városokban. Legczélszerűbb — amint ezt tapasztalásom szerint igen sokan teszik — ha az utazó, kivált társaságban, Mürzstegig fogad kocsit, s onnan az úgynevezett ,,holt asszony" (Todtes Weib) felé, — meglepő vízesést láthat — egy kis gyalog kirándulásra szánja el magát, melyet ha öt óráig kihúz, ezen idő alatt Máriaczellbe is elérhet, s azon ritka élvezet lesz jutalma, hogy ezen útban felső Stájerország legérdekesebb hegyi tájképeit s sziklacsoportozatait szemlélheti. Mürzstegen kényelmes vendégfogadóra talál az utas, hol császár . Felsége számára az épület egy külön osztálya van hagyva, ki e vidéken némelykor vadászat végett szokott megfordulni. A „holt asszony"-hoz a Mürz folyó mellett egy szük völgybe vezet a keskeny erdei az egész Scheitteboden nevű helységig, mely néhány faházból áll, s lakói, mint atalán e hegyek közt tetőtől talpig szegények, a falun tul a folyam felett a kősziklák oldalába czövekelt gyalog fahídon kell haladnunk s egyszerre a legmegragadóbb stájerországi bérczek tömkelegében találjuk magunkat. Alattunk a négy öl széles Mürz kristálytiszta vize, melyben fürge pisztrángok eviczkélnek, tul a folyón s mellettünk fenyőfákkal benőtt óriási sziklacsúcsok nyúlnak az ég felé, miket a reggeli ködön keresztültört nap épen most aranyozott meg. Így haladva, nemsokára a ,,holt asszony" nevű vízeséshez érünk, hova a folyón át vasrudaktól tartott levegőben függő fahídon jutunk. Itt a víz 15 öl magasságban egy sziklaüregből jókora tömegben ömlik ki, melynek megtekintésére egy erős falépcső vezet fel. Ahol a lezuhanó viz a Mürz folyóval egyesül, egy egyszerű fakereszt áll, mely megerősíteni látszik ama népmondát, miszerint e helyen egykor egy fiatal nő szerelmi búban a kőszirt tetejéről, mely a vízesés felett még vagy 15 öl magasságban van — a lezuhanó vizzel a Mürz folyóba temetkezett, kitől aztán e vízesés nevét vette. A „holt asszony"-tól Freinsattel helységen keresztül még három órai gyalogolás Máriaczell. Minél közelebb jutunk Máriaczellhez, annál inkább kiterjed látkörünk a minden felől magasló roppant hegyek közt. A Hochschwab nevű magas