Vasárnapi Ujság – 1865
1865-10-08 / 41. szám - Csokonainak egy ismeretlen költeménye. Varró Sándor 515. oldal / Történeti czikkek s rokon
.515 tében a török segédcsapatok is, magukat nem tarthatván fenn, visszavonultak, hurczolván magukkal 1500 ártatlan lelket! A hajdúk nyugtalan kapitánya Nagy András ezt megboszulandó Kálló várát, kedves birtokát Báthorinak rohanta meg, de sikertelen , mert kétszeri rohama után is visszaveretett, *boszuból a körülte levő falvakat felgyújtatta, és 40 gyönyörű szép nőt magával elvivén, a törököknek drágán eladta. A haragos hajdúk ezt megtudva, tőle elpártoltak, és a nádor Thurzó György zászlója alá állottak, kinek ereje ezen csatlakozás által oly nagyra nőtt, hogy minden alkudozás nélkül Báthoryt következő pontok alatt fegyverszünetre kényszeritette , úgymint: 1) Báthory tekintélyes követséggel a király előtt meg fog jelenni. 2) Hajdúit a királyi határszélekről el fogja távolítani. 3) Vagy maga személyesen, vagy pedig követe által a magyar országy ülésen megjelen, a magyar királylyal szövetségre lépendő. 4) Mindkét részről az elvett jószágok tulajdonosaiknak visszaadatnak — és a fegyvert is mind két részről leteszik. Ezen pontok, minél fölébb emelték Thurzó magas állását, annál inkább gyengítették a fejedelem állását a fényes porta előtt. A nádor által segített Kálló várán Nagy András, ki katonái egy részének elhagyása által erkölcsileg megveretett — boszuját nem tölthetve, még egyszer nagy erőltetéssel összeszedte magát, és azon szándékkal, hogy Báthoryt, végkép meg fogja semmisiteni, bement Erdélybe. E czéljának kivitelében, még a jezsuiták által is segittetetett, kiket épen ugy gyűlölt szivében, mint azok legnagyobb ostora — a fejedelem. Útközben tréfálva mondá egy jezsuitának: Emlékezik-e a mult évből azon rettenetes ítéletre, mely szeptember havában a fejedelem kérlelhetetlen fegyverei Forgách hadseregét sújtotta, midőn által ugy szólván, minden ütközet nélkül Forgách katonái magával a fővezérrel együtt, havas esőtől is vezetve, az éhségtől is kínoztatva, rongyosan, mint kőszáli sasoktól megtépett birkák — mert még öltönyüket is elhányták — menekülve eszeveszetten futottak a moldvai havasokra, mely alkalommal megéhezett jezsuiták, azt mondák a lómájának : „fiat piscis, legyen hal!" A jezsuita, csak nézett és bámult. Igen, folytatá a torzonborz hajdúvezér, az ugy volt; most tehát itt az idő, adjuk vissza a kölcsönt, hogy azok mondhassák a lóhusnak: fiat pisclj! majd midőn futás közben, felszedik azt. Báthory azon öntudatban, hogy a nádor is vele tart, kivel akarva nem akarva megbékélt, lesben állva várta Nagy Andrást, kit nem csak visszavert, hanem ugy szólván mégis semmisitett. Kergetés közben bajomi várpalotájában, két makacs vezérét egy tekintélyes tüzértiszttel együtt elfogta, kik közül egyiket halálra korbácsoltatta, a másikat egy magas toronyból levettette, a tüzértisztet pedig mozsárba tétetve lövette ki. Ezzel Nagy András csillaga végkép letűnt. A fejedelem, kinek Nagy András még mindig szálka volt szemében, mintha balsorsa iránt részvétet akarna mutatni, titkos kémjei által, édes méz szavakkal magához hivatta ebédre, mely felett vigan poharazva, mindketten jól mulattak. Ebéd után lóháton kimentek a határba sétálni, a fejedelem midőn látná, hogy Nagy András lova többször megbotlik, fogadásból futtatásra hivta meg, mire azt mondá Nagy András, ő most nem futtathat, mert tökéletesen boros, aztán meg egy szolgának nem is illik urával futtatni. Erre elkomorodott Báthory, és ugy döfött szablyájával Nagy Andráshoz, hogy az azonnal lefordult lováról. A fejedelem ezt látva, rögtön leugrott lováról és kopjájával fejét szétzúzta, mondván: „most teljesült szivem állhatatos feltétele." — Ez történt augusztus 25-ikén 1612-ben. Ez időtől kezdve Báthory csillaga is, mely eddig sok szerencséjétől szemvakítólag ragyogott, hanyatlásra készült. Először is két leghivebb emberével, Bethlen Gáborral és Géczi Andrással történt összeütközése. Az elsővel méltatlanul bánt; mert daczára annak, hogy Szebenből való kiszabadulását — hova a szászokkal egyetértő Radultól szoríttatott — a nagy Bethlennek köszönhette, ezt mégis aljas hízelgőinek tanácsából, mint árulót meg akarta öletni .) Géczi már méltatlanul viselte magát irányában; mert Konstantínápolyba küldetése alkalmával, utasítása ellenére, ugy rajzolta le Báthoryt mint kiállhatatlan kevély, és kegyetlen embert, ki a szultánt fel sem veszi, és annyit sem ad rá, mint egy papucsra; s ha Konstantinápoly felé fordul is, de szive, a német császárnál kalandoz stb. Nem kellett több, mert ezennel elvettetett a fejedelem balsorsának koczkája, és Géczi akaratán kivül maga helyett Bethlen Gábort emelé fel nemtelen árulásával a fejedelmi méltóságra, ki is számos török haddal a temesvári táborból, hova menekült, Erdélybe kisértetett 1613-ban januárius 5-kén. Forgách Zsigmond, ki mind ez ideig sem heverte ki a fejedelemtől vett sebeit, az események ily zavart helyzetében egyetértve a nádorral, irt a megyékhez, és a határvidékiekhez, értesítvén őket, miszerint, most már újra jó rendben kezd lenni, miután úgy tudja, hogy a török porta, a temesvári, egri, és a budai basáknak megparancsolta, hogy Bethlent segítsék. Báthory ellenben Dóczi András követe által hűséget esküdve II. Mátyás királynak, tőle segítséget kért. Irt egyszersmind Thurzó nádorhoz is, miután elegendő kész hada nem volt, s mint gróf Mikó, egy akkori krónika után irja: „sollicitálja vala, hogy segítséget küldjön az ország oltalmára a török ellen. Vajda Báthory Gábornak eszébe jutott volna Aesopus mythologiája a barlangban fekvő oroszlánról, és rókáról, mely a vadaknak nyomát látá, hogy csak mind bementek, de vissza nem tértek; gondolkodhatott volna méltán állapotja felöl, ha kelljen-e az oroszlánhoz a barlangba menni, vagy nem?!" (Folytatás köv.) Nem akarom az olvasókat abban az édes reményben ringatni, hogy ezen költemény egy hervadhatlan levél költész-irodalmunk fáján. Ez csak egy kis elmefuttatás — mint meglátjuk, — hatásköre e költeménynek családi. Nem is közleném, ha minden olvasó szivének örömöt nem szerzenék, e költeményt, melyet a 20 éves Csokonai irt. E vers kezemhez poros családi irattárunkból jutott, kisérve boldogult nagy atyám jegyzeteivel, melynek végét azonban valamely könyörtelen kéz leszakította; szerencse azonban , hogy értelmét ki lehet venni. Tehát közlöm az egész megmaradt irományt, mely így hangzik: Kedves Ur! hogy tegnap, gyomrunk jól meg tele Nem hagytuk a habzó poharakat tele. Bőrszag érzett rajtunk, nem könyv-szag, nem kard-szag Kisértvén szomjunkat a vinám de kardszag De a vig kortyok közt még többre ment a szám, Hogy egy kis édes itt érzett rajta a szám Az édes bor kedvet másnak is íanu1 adott Mert láttam, jó kedve másnak is támadott Ilyen vigan állott közöttünk a Világ Hát egyszer estvére gyúl a gyertya-világ Akkor Madarasi szánra ültem végre S kicsúsztunk nyargalva, igy a Vkros-végre. Hát összeüt egy nagy rög a szánka-talppal S a szánka a Notér2 Ur házának talpal. Előbb, mint egy laptát a Szánról felejtett, Azután leejtett, s a földön felejtett. Talán szemek fényét mind elfogta a Hó, Mert közzülök egy sem kiáltotta, hogy, hó! Én mondtam, — s a nádból felelt rá az Ekhó Itt van a Legátus! hó vak emberek! hó! Elnyargalt a szánjok ! tán egyik sem látta, Hogy oda közzülök, már egy madár-Zcíría.3) Hazajöttem s ittam rá kardszagi Egrit Hogy ily figurásan nyertem el az egrit.*) Adieu barátim! adieu Madaras! Légyen a borotok, mint itt szóll madaras !b) Most pedig instálok egy kevés édesért Tegnap is legtöbbet, mert lám az édesértt.6) Ugy van! s az utamba majd ha bele fogok, Az Urnák mellette vivátozni fogok. Most pedig magamat ajánlom hűséggel, Mig az orrom czinkét fogna a hűséggel. Mindjárt elő fog most állani a szánom, Megyek! bár elhagyni az Urakat szánom. De ha kérdik — ki volt — ki ezt irta Varró Urnak, igy értse meg: egy szegény vers-varró.1) S mikor ez irásra feljött volt — az Hava, Akkor huszonnyolczra telt karácson hava. Tök vagy túrós étek, zsir vagy valami Háj Csokonai Vitéz — néven vala — Mihály, s. k. Létart szolgái nem Ims. Saphó mértékére. A Legatusnak poharába töltsön A ki jó kedvet akar adni költsön, Egybe jó Pap leszsz, hegyi bort ha kóstol, Minden Apostol. *) Bosnyák Tamás, és Forgách Miklós védték ellenében a várt. Cs. Zs. Csokonainak egy ismeretlen költeménye. „Ha szeretettel vagyunk poros levelekhez, sőt egy lópatkóhoz, mely a régi apák idejéből való, nem arany volna-e minden szó azon dalból, mely őseink szivének örömet szerzett?" Így ir nagyérdemű Erdélyink népköltészetünkről szóló értekezésében. S e néhány sort tárgyunkhoz képest következőleg alakítjuk át: Ha szeretettel vagyunk poros levelekhez, sőt egy lópatkóhoz, mely a régi apák idejéből való : nem arany volna e minden sor azon dalból, melyet egy kitünö költőnk irt? *) Sok olyas hizelgő tévútra vezette, ezen különben sok erélylyel biró ifju, gazdag fejedelmet, magasztalván előtte nagy vitézséget, elméje jelességét, deli termetét. Báró Mikó Ferencz után azt írja Budai Ésaiás: „A többek közt Imrefi János, ki nagy kedvességben volt előtte, nem átalt neki nagy csapodársággal igy hizelkedni „Ha volt, úgymond, Nagy Sándor; az is jobb és vitézebb nem volt Báthory Gábornál, ha volt Nagy Sándornak Párméniája, nem alább való Báthory Gábornak Imrefi Jánosa". Cs. Zs. (Itt következnek a jegyzetek.) „Az 1794-ik Esztendei Karácsonba, Legátióba Kardszagon lévén Csokonai,— Varró János édes atyámnál ős fivá vált annyira, hogy a Templomból az Isteni tisztelet végeztével nem is az Oskolába, hanem egyenessen hozzánk jött; „Innep 2-ik napja délután is deák hoszszú ruhába egyenessen hozzánk jött, hová akkori Madarasi Jegyző is szánkán eljővén, Csokonait rábeszélte az oda való menetelre, hová el is indultak, de tsak hamwr a kardszagi Nótárius ur házánál feldűlvén, a jó nagy testű atyám bundáját,mit az útra adtak neki, a sovány testű Csokonai alig birta haza vonszolni a nagy hóba, s nállunk ütötte a János estvérét. ') tán ') A kézirat itt hibás, a mennyiben itt a franczia szó nem értése okozza azt. Notér helyette Notét van. s) Ha valamit p. o. kenyeret, kivisznek a szabadba, s haza hozzák vagy valakinek viszik, a kenyeret, madár látta kenyérnek czimezik. 4) nevet, egri nevet.) érthetlen. 6) homályos. 7) A hasonlat a görög rhapsodtól jő, mely is azt teszi, hogy varró , szerző, szerkesztő.