Vasárnapi Ujság – 1865
1865-11-26 / 48. szám - Ilyés Bálint: Dalok I. II. 602. oldal / Költemények - Wesselényi Ferencz és Széchy Mária Murányban. Pauler Gyula 602. oldal / Történeti czikkek s rokon
midőn a csörgi szőlőhegyen létező pinczékban talált borokat, a mennyire felemészteni képesek nem voltak, — a hordók fenekének beverése által a földdel itatták volna meg — ide érkezvén, miután egyebet nem találtak, a bútorokat zúzták össze; később pedig a fegyverek is beszedettek, ugy hogy az egylet néhány évig kénytelen volt a czéllövészeti nemes időtöltést nélkülözni. A nőnemnek kedvencz helye a hét kápolna, és méltán — mert nem egyedül a kedves hely, és gyönyörű kilátás teszi oly vonzóvá, hanem a meglepő csinnal ékitett kis imaház a belépőt akaratlanul is a mindenség imádására ragadja. Boldog asszony neve ünnepén itt bucsu tartatik, midőn nem egyedül a körvidékből, hanem távol helyekről is nagyszámú nép szokott megjelenni. A kápolna tisztán tartása, és őrizetére állandón van egy egyén helyezve, kit közönségesen remetének neveznek, ámbár nem szerzetbeli tag, hanem többnyire szegény kézműves, ki télen át üzletét folytatja, nyáron pedig a kápolnát környező kertet miveli; a kápolna aljában van egy befedezett nagyszerű forrás, mely kedves italu vizzel enyhiti a fáradt bucsunépet. Az alsóbbrendű kézműves és köznépi fiatalság Vácztól Kosd felé, mintegy fél óra távolságú cselőtei puszta csárdájában találja nyári mulató helyét. Némelyek a közel szigetekbe, vagy a Duna túlsó partján létező Boldizsár-féle révi korcsmába mennek mulatni;azon uri rendűek pedig, kik zöldbe kivánkoznak, és rövid kirándulásra szánják magukat, a kies fekvésű szomszéd verőczei vadaskertet, s ezt diszitő Migazzi-féle kastélyt keresik fel, hová olykor gőzhajón is történnek mulatságos kirándulások. Télen Váczon is unalmas az élet. Van ugyan most már az előbbkelő rendüeknek kaszinójuk, mely körülbelől 1 >0 tagot számit, és folytonos gyarapodásnak örvend; de ha a helyiségét nagyobbítani, és a rendes évi dijt valamivel alább lehetne szállítani — jóformán még egyszer annyi tagot nyerne. — A közelebb évben részvények alapján létesített „takarékpénztár" reményen felüli jó eredménnyel működik. A népesség arányában igen feltűnő a sok bolt, s különösen a sok fűszerárus, főleg mióta a zsidóság ugy megszaporodott, s mind a mellett ritka eset ezen válságos időben, hogy valamelyik csődöt mondjon. Vácz lakosságának nagyobb számát a kézművesek teszik, kik közül számosan látogatják a távolabbi országos vásárokat is. Szegényebb sorsú kézművesek — nyáron át — a mezei munkától sem vonják el magukat. Valamint a műveltebb osztály, ugy a köznép is igen szép vonását adja a vallásbeli türelemnek, mert alig lehetne esetet felhozni, hol egyenetlenség vagy egymás iránti idegenkedésre a vallás különbsége nyújtott volna alkalmat, sőt inkább azt lehet tapasztalni, hogy a katholikusok nevezetesebb ünnepeit a más felekezetbeliek is megülik, és a vegyes házasságtól sem idegenkednek. Mi továbbá a munkásságot illeti, e részben mindkét nembeli alsóbb osztály dicséretre méltó, mert míg a férfiak a gazdaság körül, vagy hajózással, és fuvarozással foglalkoznak, addig a nők házi teendőjük mellett kenyérsütés, vagy más aprólékos kereskedés által iparkodnak valamit beszerezni, s csak a legszegényebb zsellérek szorulnak napszámbani munkával keresni élelmüket. A váczi köznép viseletét nem lehet ugyan fényűzésnek mondani, habár a nőnem az egyszerűséget túlhaladja, midőn főleg ünnepnapokon selyem, vagy más drága szövetű nődolmányba, szerfelett bő kartonszoknyába, selyem kötény, harisnya, és fekete czipőkbe öltöznek; a menyecskék fehér, vagy fekete csipkés taréjos főkötőt viselnek, a hajadonok pedig széles selyem szalagokba fonva lelógva hordják hajukat; a fiatalok közül némelyek az áldott krinolint is felkapták, de különben is mindnyájan szeretnek feltűnő vastagon öltözni. A férfiak sötétkék, vagy fekete posztóból viselnek egyszerű magyar öltözetet, melyekhez kordovány csizma, fiataloknál nem ritkán sarkantyúval diszitve — télen fekete bőrsapka, nyáron pedig csinos pörge kalap egészíti ki az öltözéket. (Vége követk.) Virradozik, — kiderült az ég boltja, Hajnalcsillag szép pirosra csókolta . .. Hogyha mi is egymáséi lehetünk, A szerelem Szép csillaga Földeriti életünk! — Arczodon a forró könyv mért pereg ? — Ne szólj, ne szólj, kedves rózsám, értelek ! . . . Tudom én, hogy mi közöttünk nagy gát van. — Azért van a Szived, arczod Azért van oly nagy gyászban. — Hajnal után lőni kell a nappalnak . . . Hiszem én a jó Istent, hogy meghallgat! — Csak azt mondja, csak azt súgja kebelem: Az ármányon Győz az igaz, A kitartó szerelem! II. (Görögből szabadon.) Nem bánt engem kincs sóvárgás, — Hiú pompa, puszta fény; — Zsarnok kényre, hatalomra, Még inkább nem vágyom én! . . . Szebb nekem, — lánykám ölében Rám ha rózsák hullanak, — S édes illat leng körülem, Csókdosván szakálamat. — S mit törődjem a jövővel, Csak legyen ma jó napom? — S jó napom, ha perczeit le Vig pohár közt futhatom. — . . . Jer azért, igyál te is, ha Elted sorsa jól megyen! — És ha roszul, — akkor — akkor: Még inkább igyál velem! — Ilyes Bálint. Sarok. i. Kigyuladt a hajnalcsillag keleten . . . Kigyuladt a szivemben a szerelem. — Az a csillag az égboltról lefuthat. — De én téged Elfeledni Soha többé nem tudlak! — Wesselényi Ferencz és Széchy Mária Murányban 1644. (Vége.) Wesselényi a kitűzött napon egy kis csapattal a légyottra lovagolt. Az erdő szélén elvált társaitól, és csak heted magával — köztük Vadászi Pál, Farkas Ferencz és Farkas Fábián vitéz hadnagyai — felkereste a sűrűben a helyet, melyet Kádas élőszóval pontosan kijelölt volt. Mária késett, mert — a mint Kádas mondá — Illésházyné reggelihez fogta. Midőn megjelent, Wesselényi eléje sietett, hogy lováról leemelje, de a fürge menyecske már a földre pattant, és magyarosan kezet nyújtott imádójának. Szép volt, Wesselényi letöte neki a füre palástját és lábaihoz térdelt. Beszélt szerelemről, boldogságról; szivét, kezét kérte, de vele murányi várát. Kidicsérte a Habsburg ház háládatosságát, és értésére adta, hogy a király hálája neki fogja adni az egész apai örökséget, melyet most testvéreivel kénytelen megosztani. Mária tetszéssel hallgatta a déli férfiút, ki a politikai kérdések közé oly kellemesen tudta belevegyíteni a leglángolóbb szerelmi ömlengéseket. Ha volt valaha ragaszkodás benne a Rákóczy párthoz, az engedett a szerelemnek, azonban el nem titkolhatta a nehézségeket, melyek a murányi várnak átadását majdnem lehetetlenné tevék. „A várkulcsok Illésházynál vannak ; a vigyázat felette nagy, a szerelem és női ész azonban — téve hozzá — fog módot találni diadalra." Búcsúzáskor a szerelmes Wesselényi átkarolta a szép nőt, de ez kibontakozott ,mig majd tisztességgel fognak ölelkezhetni." Emlékül hajpereczet hagyott Wesselényinek, mely jelentse, hogy ahány hajszál van benne, annyiszor gondol rá Máriája. Mária el volt határozva, létrán bocsátani be Wesselényit a várba, könnyelmű kedélye daczára azonban az izgatottság majd beteggé tette. Ha terve kitudódik, rá fogság, Kádasra bizonyos halál várt. Vizsgálódva járt körül a falakon, s mintegy játékból le lebocsátott czérnán kavicsot,és a legalacsonyabb, legalkalmasabb helyen is a falat 12 ölesnek találta. Azon ürügy alatt, hogy párnái elrothadnak, mert cselédjei létra hiányában a padlásra nem vihetik szellőztetni, Éva által Liszthynétől — ki honn nem volt — egy létrát hozatott, majd meg egy másikat szerzett, és a kettőt Murányalján készitett, és párnákba becsempészett kötelekkel összekapcsoltatván, a 12 öles hágcsó készen állott. Rögtön üzent Fülekre, hogy csütörtökön éjjel (jul. 5 én) az ut nyitva lesz a murányi várba. *) Wesselényinek sem kellett több. Kiválogatott 500 — 600 embert, lovast és gyalogot, maga mellé vevé Vadászy Pál, Gombkötő János, füleki hadnagyokat, — igazi tipusait, a magyar végbeli katonáknak, kik a törökön, svéden sok merész csinyt követtek el — a két Farkast, Karay Jánost és Fekete Lászlót, és megindult. Kalauz Piczek Jakab, füleki rab volt, ki régebben Széchy Máriánál Murányban szolgált és az utakat jól ismerte. A gyalogság valamivel elöl járt, a lovasság követte. Másnap hajnalban Murány alá értek. Wesselényi 80 embert választott ki a próbára, s midőn besötétedett, a lesből harmadmagával Murányalja falu felé lopózott kémlelni. Utjokban tót parasztokra bukkantak, kiknek hiába mondák, hogy Illésházy emberei, rájuk mentek, és Wesselényi nem lehetvén nehogy a várban zaj támadjon, futni kényszerült, a kertek közt eltévedt és sokáig bolyongott, mig embereire akadt, kik Kazay alatt öt keresni indultak és a falut megszállák. A kaland roszul kezdődött. A várban csend volt, és mi sem mutatta, hogy várnak rájuk. A katonák visszavonulást emlegettek, a vezéreknek sem tetszett a dolog, és egyik — Solymosi Ferencz — régi vitéz, nyiltan női ármányról beszélt. Wesselényi már ingadozott, már beleegyezett, hogy másnap reggel, miután a völgyben — mintha a végett jöttek volna — kis rablást tettek, visszavonuljanak, midőn közelben fütty hangzott, s egy embert láttak a sötétben, kit Mária küldött, megmutatni nekik az utat a hegytetőre. A „hóhér-bástya" aljáig lovagoltak, ahonnan a gonosztevőket szokták a borzasztó mélységbe taszítani; ez volt a pont, melyen fölmászniok kellett. Leszállottak lovaikról. Az izmos, erős Wesselényi pihegve erőködött fölfelé, majd megállott, „már tovább nem mehet", majd neki türközött és tovább ment. Fölvergődtek a várkertig, midőn fegyvereseket hallanak közeledni. A puskások lőni akartak, de Wesselényi nem engedte, szerencsére saját emberei voltak, mintegy 15-en, kik másfelől kapaszkodtak föl a meredekre. Most a falak aljában keresgélni kezdék a létrát, lehúzott csizmákkal, nehogy valami neszt támasszanak. Tapogatózva elérték a kaput. „Werda!" hangzott le a német őr kiáltása. Hallgattak, Wesselényi csendesen fölemelte puskáját, hogy lelőjje, ha zajt talál ütni, de a katona, mit sem hallva tovább, csendes maradt. A kapu előtt Illésházynak egy cselédjét lepték meg alva; a legény nem szólt, mert halállal fenyegették, azonban a létra nem volt feltalálható. „Látod, suttogá Solymosi, rászedett az asszony! Mindjárt kivirrad, a várbeliek ránk törnek, a parasztok hátban fognak és mind a harminczöten nyomorultan elve *) Datis pro veteri moredextris, mondja Ivazy VI. 86.1. *) Murány bevételének napját sehol sem találom pontosan feljegyezve. Krauss, segesvári krónikájában jun. 5-két mondja, de ez képtelenség, és talán csak tollhiba jut. 5. helyett, melyet a szövegben elfogadtam, mert Eszterházy nádor — mint leveleiből tudjuk, jul. 8-án Rózsahegyen volt, Kemény pedig nyomban üldözte, és ekkor vette a hirt Murány vár elveszéséről „Rózemberg táján."