Vasárnapi Ujság – 1865
1865-10-22 / 43. szám - Édes Gergely néhány verse. Eötvös Lajos 543. oldal / Történeti czikkek s rokon
szokott kerülni. S aki amellett nem tud egy szót sem francziául, annak azután megvannak a saját baloldalai. Az első napokban velem is történt, hogy egy vendéglőben ebéd után egy kevés vizet kértem a bor mellé, hoztak is, az igaz, hanem a víz helyett egy tányér krumpli-főzeléket, ön mosolyog, szerkesztő úr? de higgje meg, hogy úgy volt. Nem maradt egyéb hátra, mint megenni, mind a mellett, hogy egy szikra étvágyam sem volt utána, mert attól tartottam, hogy ha a tévedés kisül még majd jót nevetnek az én kontómra. Minden ide vágyó iparostársaim ide érkeztükkor legalább is 50 frankról rendelkezhessenek, mert itt pénz nélkül igen bajos az élet, nem ugy mint Németországban, hol, ha minden cserben hagy is, akkor a „vívás" (Fechten) nemes művészete segítségével, kifog a nyomoron, míg itt Párisban semmire sem mehet vele. A germán nemzet iparos fiai sokat vesződtek, hogy azon művészetet itt is meghonosítsák, de eddig hasztalan. Ehhez jó még, hogy itt a segédeknek saját műszerüknek kell lenni, és mivel a párisi különbözik a miénktől, azt azután itt kell megvenni. Van egy asztalos barátom itt, aki azt mondja, hogy az ő műszere eddig 150 frankban van, de azért még korán sincs minden példány képviselve. — Asztalosokból Magyarország legjobban van Párisban képviselve, de leghamarább is nyernek foglalkozást. — Egyletünk a legszebb virágzásnak örvend, és derék elnökünk mindent elkövet, hogy egyletünk szellemileg is gazdagodjék. Még egy érdekes tárgyat akarok említeni. Meglehet, hogy az ön felett talán már nem új, hanem azért se baj ! A mult vasárnap a Palais Industrieban voltam, hol jelenleg a városi és országos ipar- és műkiállítás van, ott történetesen a régiségi magángyűjtemények között bolyongva, egy szekrény előtt megállok, hol e czim volt: ,,a 16-ik századból"; abban tovább nézegetve szemembe ötlött egy 4 hüvelyk átmérőjű kerek érez érem, e körirattal: „Mathias Rex Hungáriáé." A legnagyobb öröm fogott el. Rajta volt Mátyás király tisztán metszett mellképe, bajusz- és szakáltalan arcz, tömött haja borostyán-ággal átkötve. Az érmek Signol ur tulajdonai. Ön barátságos jobbját szorítva, t. szerkesztő ur, vagyok stb. — Jedlitska Károly, iparossegéd. .543 . Edes (Gergely néhány verse. Irodalmunk történelme sok oly időszakot mutat fel, mit előbb-utóbb a feledség sűrű fátyolával kellene beborítanunk s ha a későbbi irodalombúvár netán mégis használni fogja az ily időszak íróit — , azt csak azért teendi s teheti, hogy a jót a rosztól meg tudja különböztetni, s hogy a a roszat is ismerve, a jót annál inkább méltányolni képes legyen. Ily szerencsétlen kort fájdalom! többet tudunk megjelölni de vigaszul szolgál az, hogy— hosszú időre legalább — nem volt képes erőt venni irodalmunkban, s mindig születtek oly első rendű csillagok, kik azt s különösen költészeti irodalmunkat az örvény szélén is biztos lépéssel bírták elvezényelni, olyannyira, hogy a jelenleg létező álláspontra eljuthattunk. Ezt ugyan az idő vívta ki leginkább, de tagadhatlan az is, hogy jobb gondolkozású s szellemű íróink és költőink nélkül még messze volnánk mai műveltségünktől. A fentirt szomorú időszakok egyike volt az, melyben Édes Gergelyek, Mátyási Józsefek, Gyöngyösi Jánosok stb. árasztották el irodalmunkat pazar bőségü s ép ilyen roszaságu műveikkel. Évről évre mutat fel könyvészetünk ez Íróinktól munkákat, de csaknem kivétel nélkül egyformán silányakat s tán e korszak volt az, melyben leginkább kellett félteni költészirodalmunkat a végelbukástól. A mult század végén — mint tudjuk — legjobbjaink bebörtönöztetének, Kazinczy pályafutásában meggátolva lőn, mig ezek szabadon futkostak az egy időre üresen hagyott fövenyen. Igen! a XVIII. század utóévei s a jelen század első fele volt felsorolt íróink működésének ideje. Alig néhány évtizede ennek, de mégis a nemzet legnagyobb része előtt terra incognita ez s nem vélek haszontalan dolgot mivelni akkor, midőn egyik legelterjedtebb lapunkban Édes Gergely — amaz írói kör egyik fő-fő bajnoka — műveiből némi csekélységeket közlök, bizonyítványául akkori olvasóközönségünk nagy része szépizlésének. Hogy pedig nagy közönsége volt akkor az ily müveknek, azt bizonyítja Édes verseinek azon példánya is, mely kezeim közt van s 1803-ban már második kiadásban jelent meg e czim alatt: „Édes Gergely ifjúi enyelgései. Vátzon." E munka 32, 33 lapjain ily versszörnyetegek olvashatók : „Okosom nyomorgóhoz. Oh okos óh nyomorogj, dolgodhoz fontos okom fogj: Jót gondolj, jót szólj, sok gonoszoktol oszolj. Igy kiki, mint hiv szív, mint tisztit is írni kinyíltt mív Dicsír s így víg hír nyílni, virítni, ki ír. Szörköntöst öltő Bölcsről. Bölcs szörköntöst ölts, örömödhöz több örömöt tölts, Könny-özönök közt nyögj, jöjjön öröm, könyörögj. Ugy kuruczul búz futsz, úgy rút búnn túl kuruczúl jutsz; Ugy múl rút hurutunk s Burkusul utszu! futunk. Füsttül ürültt tüzü sziszrül. Szúz! űzfűz fúltt bűz? úzfúz süt, füsttül ürültt túz? Szűz! büztúl szűkülj, türj, sürü túzül ürülj. Magyarázatja: Szép szűz! mely orczádomn kiüt Hátt füst nélkül való tüz süt ? Kérlek hogy magad1 megbecsüld A buja szerelmet kerüld." Van az ilynemű müveknek egy elvitázhatlan érdemük is, s ez nem más, mint hogy velők kimutatható nyelvünk sokoldalú gazdagsága, de ez csak akkor, ha nyelvész mint nyelvészeti ritkaságot irja meg vagy közli, nem pedig ugy, mint idézett műben, hol maga a versificator is — mert költőnek koránsem nevezhetem, —jó mű gyanánt irta meg, de közönsége is olyanul olvasta. Több írótól ezúttal nem idézek semmit. Olvasóink ebből is bő tanúságot meríthetnek arra nézve, hogy mily elbukó félben állhatott akkor irodalmunk, midőn ily művek is nagy kelendőségnek örvendtek, s pedig épen az úgynevezett művelt középosztály részéről, mert a magyar köznép az időtájt épen nem olvasott, még a neki szánt csekély számú müveket sem. Eötvös Lajos: Egyveleg. (Bsz.) — (Óriás körtefa.) St. Pierreben (Savoya) van egy körtefa, melynek kora több ezredévre vihető vissza. A fa magassága 60 láb — b oly terebélyes, hogy alatta 150 személy egész kényelemmel ehetik. Törzsének kerülete 12 láb. Ez idén 127,840 gyümölcs volt rajta. Vasárnapi beszélgetés. (Ló- és egyéb versenyek. — Magyar, angol és német választók. — Egy tudós követjelölt. — A gyorsírók. — Palmerston). Pest, okt. 21-én. E hét a versenyek hete volt. Ott, a soroksári ut mentében, hol a por még eső után is vastag felhőkben kavarog fejünk fölött, számos uri s bérfogat, kurta farkú, hetyke paripák s hosszú sörényű, délezeg ménlovak s telerakodott társas szekerek robogtak, ugrattak, vágtattak s kóvályogtak ki e héten a Rákos mezejére; ezúttal azonban jóval kevesebb számban, mint a tavaszi futtatások alkalmával, melyekbe a fejedelem jelenléte a szokottnál nagyobb élénkséget hozott. A futtatási koncerten, hol kimondhatlan nevű, vékony lábú lovak hátán még kimondhatlanabb nevű s még vékonyabb lábú, jockeyknek csúfolt emberfélék műlovagoltak, alig volt jelen 500 néző, jóllehet az első versenynapon igen kedvezett az idő. Természetes oka ennek az, hogy a párduczos ősök ivadéka, mely megnáthásodnék, ha, mint apáink , szabad ég alatt gyűlésezne s melynek házával ez okból nyakra-főre siet kőmives, ács, lakatos, asztalos, kovács, piktor, cserepes, fazekas, bádogos stb., hogy e hősök sarjadéka mondom, a követválasztás porondján is versenyez s a bizalom szép czéljáért s ennélfogva személyök csoportosítja a tömeget. A kedélyek még mindig nagy forrongásban vannak s ez mindaddig ugy lesz, mig a jelöltek közül, a szavazattöbbség által teremtett követek, ki nem kerülnek. Minden fél a maga emberére fogad s a korteskedés voltakép csak most érte el tetőpontját. Örömmel mondhatjuk, hogy Budapesten, noha zajosan folynak a kapaczitácziók, rakonczátlankodás, erőszak, véres fej nem fordult még elő. A kihágásokat azonban, melyek a vidéken itt-ott előfordultak, bár egészben véve elitéljük , utoljára sem esünk még miattuk kétségbe, sőt ha közelebbről vizsgáljuk a dolgot, e vad csaták is tanúsítják a politikai érdekeltséget. A világ leg- TÁRHÁZ I polgárisultabb országainak egyikében, Angliában, választási mozgalom boxolás nélkül nem is képzelhető. A pártok ott is elkeseredett harczot vínak egymással s a kürdtérről nem egy szabad választót visznek haza lepedőben, mig Bécsben úgyszólván fülönfogva hurczolják a sógort a választói gyűlésekre, miket rendesen, hogy magukhoz csábítgassák a „bécsi gyermeket", sörházakban szoktak tartani. Ott aztán föláll az orchestrumban a Herr von Strobelwieser vagy a Herr von Himmelfreundspointner s beszél ártatlan dolgokat a szabadságról s bele-belepislantva az előtte fekvő irásba, előadja politikai meggyőződését, melyet nagyon megtapsolnak; miután ez elhegedülte vallomását, jő az ellenjelölt, a Herr von Kitzelberger; ez is elfújja mondókáját, melyet szintén megtapsolnak; azután a „Pawlattschen-re föllép a Herr von Gaglhuber, kiharsogva trombitálja le a hivek fejére véleményét, melyet szintén megtapsolnak. S így megtapsolnak szép és példás összetartásban minden kandidátust, megdicsérik, hogy „fixer Redner", fejtegetéseinek klerikális, liberális, ilyen vagy amolyan színezetével vajmi keveset törődve. Rendesen azt választják meg, kinek legharsányabb szava van s ki folyékonyan beszél. Aztán leemelvén a szegről a czilindert s még egy pohár „Stehbiert" öntvén a nyakravaló mögé, illedelmesen jó éjszakát kívánnak egymásnak, grüszoltatják a Frau Gemahlint s szép csendesen haza mennek. Hogy aztán mind a mellett Bergerek és Schuselkák kerülnek a parlamentbe — abban ők igazán ártatlanok. S ha a magyar országgyűlésen Schwartz Gyula csakugyan követül fog megjelenni — abban meg mi leszünk ártatlanok s határozottan azon kis, de annál zajosabb csoportnak fogja köszönhetni megválasztatását, mely, miután jelöltjét Székes-Fehérvártt s a Lipótvárosban lépteté föl hasztalanul, most a Terézváros falait faggatja tele az ismeretlen névvel, melynek bővebb ismertetése okáért, körlevelet bocsátott a halhatatlanság szárnyaira, s ebben a sok magasztalás közt az is olvasható, hogy dr. Schwartz Gyula ur, ó görög, német, franczia, angol, spanyol, turul, alán, gót, cseremisz és csuvasz nyelven irt munkái által „a világirodalom első tekintélyei közt foglal helyet", közölvén egyúttal valamely külföldi folyóiratnak Schwartz Gyuláról mondott azon ítéletet, melynélfogva műveiből „egyik előjelét látja a magyar nemzet jövendő nagyságának." Rettenetes barátok azok, kik ily egetverő hűhóval vélik szolgálni a fiatal tudós ügyét, ki a jobbára kézművesekből álló kerület előtt, a tanítás központosítását czélzó programmjával, szelíden szólva, furcsa szerepet fog játszani. Azonban ha megválasztják se nagy baj. Jóakaró hazafiságában úgysem kételkedtünk — de az országgyűlésbe, különösen most, egyéb is kell, s azt az egyebet — a tájékozottságot — nem pótolhatja, ha Schwartz ur Humboldt Sándorral s Aragóval volt ismer tu. A gyorsírók vitéz kis zászlóalja már berukkolt s régi kapitányuknál, Hajnik Károlynál, rapportra meg is jelentek. Az 1861-iki s a tavalyi erdélyi országgyűlésen bátran küzdött legényeken kivül, néhány regruta is beállitott, kiket a hadviselt hadnagyok, őrmesterek és káplárok fognak kissé regulába szedni. A hadgyakorlatok már erősen folynak s ugyancsak van dolga a szúrásra kihegyesitett trónnak. Gyönyörű mesterség, mely röptében fogja el a szót. A gyorsiratot elolvasni csaknem nehezebb magánál az írásnál s mindazonáltal a londoni és uj yorki lapok szedői stenogram után szednek már, mely gyorsiratot, jobbára gyűlési közléseket, a szónok szájából azon melegen viszik a nyomdába, hogy onnan egy órával rá, ezer meg ezer példányban széledjen a világ öt része felé, mig kivonatban a táviró már szanaszét röpítette a beszédet vagy annak hirét. A táviró volt az, mely e napokban tudatá velünk az „old Pam", az öreg Pálmester, a hatalmas Palmerston halálának megdöbbentő hirét. Oly öreg volt már, hogy szinte azt hittük, túléli a világot — s mégis meghalt! A nagy államférfiak tündöklő triájából már kettő sírba szállt — Cavour és Palmerston. A harmadik —harmadik Napoleon. S ha ez is kidől, ki emeli föl a háromnak fegyverét? Ezt nem tudja Forgó János.