Vasárnapi Ujság – 1866
1866-07-01 / 26. szám - Egy utazás a Mississippin (angol beszély) Győry Vilm. 310. oldal / Elbeszélések; genreképek - Komáromi Kálmán: A kerti lak 310. oldal / Költemények
3 I ••> tudta keresni a haladást eszközlő alkalmakat, s a mi másnak egyedül a kenyérkereset és önfenntartás eszköze, az arczképezés, s abban azonfölül a természet beható tanulmányozását tekinté feladatának. Ugyanakkor itt ismerkedett meg azon férfiúval, ki kedvező s döntő befolyással volt jövőjére. Berres de Perez, egy Brassóban szállásozó lovas ezred spanyol eredetű főtisztje, maga is kitűnő rajzoló és alapos műveltségű műbarát, figyelmes lön a fiatal művész ritka tehetségről tanúskodó műveire. A személyes ismerkedés tetemesen fokozta érdekeltségét a szerény ifjú iránt, ki fájó lemondással vesztegelt a czivilizáczió ezen szélső állomásán, miután művészi továbbképződésének czéljából az erdélyi püspökhöz intézett, kissé kalandos ugyan, de bona fidetett folyamodására kereken visszautasító választ nyert vala. Berres a müveit világfi lekötelező modorában segitett Székelyen. Több művének vevőt szerzett, s széles összeköttetései folytán munkát és megrendeléseket. De itt harmadizben is megrohanta a betegség ezúttal oly hevesen, hogy életbenmaradását csak édes atyja, fölötte éjjel nappal őrködő, önfeláldozó gondos ápolásának köszönhető. Midőn fellábadt az uj élet küszöbén, ismét Berres odanyújtott karjain egyenesedett föl; ennek ajánlatára nyert új megrendeléseket, többek között egy Kanizsán bevégzendő nagy oltárképre. Ez oltárkép gondosan megtakarított szerény tiszteletdíja képezte azon összeget, melyen a csupán művészetében és művészetének élő ifjú külföldre készült. Drezdába ment. immár maga előtt látván tiszta körvonalakban a czélt, mely felé törekedett, s önbirálattal elemezni tudván szellemi erejét, azt tűzte czéljául, hogy a festészet külső eszközeinek kezelésében önállóságra és könnyűségre tegyen szert. E végre Parisba vágyott, de mivel a hosszú út költségeit nem győzte, Münchenbe tért, hol a kitűnő technikájáról híres Piloty Károly akadémiai tanár műterme virágzott. Ott kereste fel honfitársát, Wagner Sándort, ki bevezette Pilotyhoz. Magával hozott vázlatai nagy mértékben megnyerték a tanár tetszését, s másnap ennek iskolájában kezdette meg működését. Münchenben a művészet sok jelese él , Székely mindezek műhelyébe járatos volt. Kritikai éllel és haladási ösztönén alapuló tudvággyal kémkedett ezek műhelyében, méhszerü szorgalommal jegyzé fel tapasztalásait, s amit e kiváló szellemek társaságában , e következetes öngazdagitás utján nyert, a tájékozottságot és munkaerélyt kiegészité és fokozta benne a nemes vetekedést jelesebb tantársaival. Ily termékeny légkörben készült 1860-ban „II. Lajos tetemének feltalálása el mohácsi csatatéren" czimü nagy olajfestvényével, mely első nagyobb müve oly igen megérdemelt dicséretet aratott , sőt feltűnést okozott a pesti műtárlatban, és 1861-ben „I.o mozi'-jával. Mindkét műve Eötvös József b. hathatós pártfogása folytán jelenleg a nemz. muzeum képtárában méltó helyet foglal el. Hazai történelmünk múltjából merített e két művének kedvező fogadtatása Magyarországon, a hazai történelmi anyag további mivelésére bátoríta a művészt, ki eddigi életviszonyai, fejlődésének sajátszerű menete, korábbi keserű tapasztalások s főleg a művészet szomorú és bizonytalan helyzete miatt hazánkban, inkább cosmopolitikus iránynak indult volt. 1862-ben a megtelepedés szándékával érkezett Pestre, s e szándékban Eötvös József báró, Rosti Pál, Heckenast Gusztáv urak és mások előzékeny szívessége folytán megerősödvén, ugyanazok tevékeny közbenjárása következtében, a pesti körökben azelőtt ismeretlen művész több rendbeli megbízásokat nyert, melyek kapcsolatban azon reményekkel, melyek közviszonyaink jobbra fordultával, a hazai művészet további sorsához fűzhetők, közöttünk maradását biztosítják. 1864-ben ismét Münchenbe rándult, s a bajor nemzeti múzeumban a bajor kormány megbízása folytán egy, VII. Károly életéből vett jelenetet ábrázoló falfestményt végzett be, mely mind a szerkezet, mind különösen szép színhatása miatt, a falfestmények hosszú sorában a legjelesebbek egyikéül el van ismerve. Visszatérte után az osztrák kormány utazási ösztöndíjban részesíté a művészt, ki ezúttal a franczia és németalföldi iskolák tanulmányozását tűzve ki czéljául, Párisba indult s az ottani, valamint utána a Brüssel, Antwerpen, Hága, Harlem, Amsterdam, majd a Kassel, Pommersfeld és Nürnbergben levő képtárakat, valamint az útjában eső híresebb művészeket sorra látogató, írott jegyzetek, majd festett vázlatokban állandósítván élményeit és tapasztalásait. Ujabban a modori ev. hitvallású egyházközség részére egy igen szépen gondolt oltárképet végzett be, s a magyar tud. akadémia feledhetlen titkára, Szalay László arczképe ugyancsak az ő ecsete által hiven találva, az akadémia egyik teremében van felállítva. Mint a fontosabb napi események illustrátora, Székely keresett művész a külföldi képeslapok részéről isj a magyar költők nagyobb mérvű illustrálását, a Heckenast Gusztáv kiadásában megjelent Eötvös-féle „Megfagyott gyermek" körajzával kezdé. Még ennél is jelesebb illustratiót készített. Arany János meghatóan szép balladájához „Agnes asszony"-hoz, mely három nagy körajzban a „képzőművészeti társulat" ez évi jutalomképe gyanánt jelent meg (s melynek egyike után készült alábbi fametszvényünk.) További, szintoly jeles kompositiói, Arany és Petőfi több költeménye nyomán, készen hevernek a művész tárczájában. Kiadóink buzgalmától várható, hogy azok is napvilágot lássanak nemsokára; a közönség részvéte e vállalatot bizonyára támogatni fogná, mint támogatja külföldön azon műveket, melyek a németországi nagy költők alkotásait oly vonzó modorban élénkítik. Legújabb, még munka alatt levő nagy képe Székelynek a mohácsi csatát tárgyalja, azon pillanatban, midőn a koczka már eldőlt; szivrenditő vonásokban tárja elénk az országos csapást, mely után történelmünk utóbbi századaira a nemzeti sülyedés gyásza borult. A nagyterjedelmü festmény Fuchs Gusztáv ur megrendelésére készül, s ő beleegyezett abba, hogy az 1867-dik évi párisi világtárlaton a magyar müvek között szerepeljen. S ő, kiért szivem még lángoló sebben él*, i Egy csókkal fogadná koszorúm csupán. Fris gyümölcs s utána egy édes forró csók — — Oh mily drága perczek soh mégis mily olcsók !• A virágos kertben elkanyargó ösvény Fürge kalauzként fák közé vezet — Hajló fűzek árnyán holdvilágos estén Várna rám a tónál édes élvezet . . . Hableányok dalja dús bokrok hüvössén . . . Nincs az angyaloknak ennél élve szebb. Kicsi pásztorsípnak zokogó siralma Uj gyönyörbe ringat, mig az éjbe halna. Majd igéző két szem kerti lakba vonná A virágos kertnek éji vándorát, S ott hallgatnánk a dalt ... ketten ... ablakon át, Hol bekandikál a felfutó borág. Majd a pásztortűznek, mely a nagy halomnál Fellobog, figyelnénk szép játék-sorát; El-elandalodván édes nyugalommal Csokonai lantján jó Anakreonnal. — És sok év letűntén vad bokornak árnyán A vándor csupán egy sírt találna itt, Melybe' — lenne ámbár elfeledve árván — Két sziv álmodozná boldog álmait . . . S egy rege is szólna, szájról-szájra járván, Két hű szeretőről messze tájakig. De elég az ábránd ... itt az este ... már most. Isten veled szép táj — légy köszöntve város! Komáromi Kálmán. A kerti lak. Elmaradt a város ... oh most érzem még csak: Mily szép itt az élet e vidék ölén. A nap heve ellen zúgó vén fa véd s ad Enyhet, lombos ágát terjesztvén fölém. Mint csörgő patak, ha gátján messze szétcsap: Lelkem elbarangol a táj látkörén. Lerázza magáról bús rideg mezét itt, Nincs, ki megkaczagja gyermekes beszédit. Állok elmerengve lanka part alatt, ám Fenn vidám borág közt áll a kerti lak. — Itt szeretnék élni, hol az éj haladtán A mosolygó hajnal oly üdén virad. Itt szeretnék élni . . . e kis kerti lak tán Szebb amaz édennél, mit Ádám sirat. Hit, dicsőség álma elmaradna mind, de Itt nem lenne utam tövisekkel hintve. Biztató borágnak ápolója lennék, Hogy meghozza hiven, mit igére tán. Fehér liliom, hogy szebb köntöst nyerjen még. Öntözném örömmel nyári hév után. Egy utazás a Missisippin. (Mayne Reid angol beszélye.) I. Mint átalában a legtöbb ifjúnál — kik csak épen most váltak meg az egyetemtől — megszokott dolog, hogy odahaza nem érzik jól magukat: velem is épen ugy történt; az utazás vágya fogott el, s legfőbb óhajtásom az vola, megismerni azt a világot, melyet eddigelé csupán könyvekből ismerek. Ugy fordult, hogy óhajtásom nemsokára teljesült; egy becsületügy, mely véresen végződött, gyors menekvésre kényszerített, s igy jön , hogy minden sóhajtás nélkül szemléltem, hogy merülnek alá mögöttem szülőföldem halmai a sötét hullámokba. Az Atlanti óceánon szerencsésen átkeltem, s honnról való távozásom után négy hétre, egész kényelemmel lépdeltem fel s alá New Orleans utczáin. Azon hat hónap alatt, amit e városban töltök, nagyobb világismeretet szereztem magamnak, mint ennek előtte hat éven keresztül; csakhogy szerzett tapasztalataimat kissé drága áron kellett megfizetnem. Tárczám e félév végével annyira kiürült, hogy attól kell tartanom, nemsokára el kell árusítanom minden birtokomat. Meg is tettem utóbb, s miután a vendéglői számlát kiegyenlítettem, maradt huszonöt dollárom. Ez mindenesetre igen kevés volt azon utazó számára, ki hazájától több ezernyi mérföldre volt távol s kinek legalább három hónapig kell vala várnia, mig hennmaradottainak írhat s azoknak válaszát veheti. Mogorván és leveretten jártam s keltem az utczákon, legközelebbi jövőm felett aggódva. Ismerőseim száma napról napra fogyott; szokott helyeinken nem találom fel őket; hová lehettek? Eltűnésükben nem volt semmi titokteljes. Ezen junius közepe volt; iszonyú forróság jön, s a higany napról napra fölebb szállott. Egy-két hét múlva el kelle érkeznie amaz évenkint megjelenő kellemetlen vendégnek, kit e vidék a sárga Jack melléknéven ismer s kinek jelenlétét ifjú és öreg egyaránt féli, s épen azon rémület, melyet e sárgaláz okoz, ez kényszerité a távozásra most is New Orleans előkelő világát, hogy vándormadarak módjára, északiabb tájakra vonuljanak. Nekem sem volt semmi kedvem a sárga lázzal megismerkedni, s igen üdvösnek lát-