Vasárnapi Ujság – 1866
1866-07-22 / 29. szám - A kukoriczatermelés uj módja. Somosi M. 351. oldal / Természettudomány; ipar; gazdaság és rokon - Uj gyógyfürdő 351. oldal / Természettudomány; ipar; gazdaság és rokon
3 I ••> térkép"— legjobb volt évtizedekig, századunk elején. De 1812 tájban készült az, midőn a megyének nagyobb részét víz borította évekig, mely lassacskán kiapadt, annyira, hogy végre jóval főbb lett a szárazföld, mint az öntözött; sőt száraz évek következtek, melyekben csak az égből lehetett várni vizet, mely rendesen igen kevés: legkevésb (12—14 hüv. éven át) egész Európában. Azonban a Nyírség vizei talán a Kárpát keleti övével való összeköttetésüknél fogva sajátszerű tüneményeket mutatnak. Miért, miért nem: 20— 30 évig tartó sárazság után 10—15 évig ismét bővelkednek vízben: benépesülnek halakkal és madarakkal, elborítják még a réteket is — évekig. Így 1845 —1855 közt a víz ismét több volt megyeszerte, mint kellett volna. De már nem érte el azon terjedelmeket, melyeket 40 év előtt betöltött. Eljött aztán ennek is az ő határa: lejárta körforgását, s most a szárazság időszaka következvén be, e téren oly végletekre ment a természet, hogy Zahara pusztájával szomszédosnak vélnék e megyét, sőt a szomszéd megyéket is. Régi emlékezetek alapján majdnem biztosan állíthatni, hogy eme szárazság mindinkább gyakori e végletekben és a vízáradás időszaka mindinkább rövid tartamú s vesziti régi terjedelmét. És mind a szárazság, mind a vizenyősség időszaka egyaránt ártalmas és veszélyes a gazdászatra: egyaránt sürgeti a tervezett csatorna-rendszer kiásatását és építtetését. Csatorna-munka? most a háború idején? Ezen eszme első pillanatra nem lehet népszerű, mert közvéleményünk vagy értelmiségünk nincs elég jól értesülve a Tisza vidéke viszonyairól. Természetes, hogy a csatorna ásás felényi munkába kerül és sokkal jobban sikerül, kivált az állóvizek (nyílt vizek), lápok, erek stb. lecsapolására nézve mást, mint sikerülhet a majd bekövetkezendő vizárban, mit „föld dr"-nak neveznek. Óriási különbség ez, de bármily „nyereség"nek látszik, nem elég ahhoz, hogy a csatornázás létesítését most szorgalmazzuk. Azonban van egy ok, melynél fogva ezt szorgalmaznunk kellene, még azon esetben is, ha a munka most nehezebb s tökéletlenebb lenne, mint máskor, épen azért, mert a politikai viszonyok annyira zavarosak, hogy azok, kiknek még van némi vagyona, alig tudják elgondolni, miképen óvják meg ezt azoktól, kiknek sem vagyona, sem keresete, sem harczképessége vagy kedve nincs. Ezen ok tehát a szegény nép keresethiánya. A szegény nép ugyanis rendes időben aratás és nyomtatás által keresi be téli élelmét. Az aratás, mint a hivatalos adatokból ki fog derülni: néhol VIo, néhol 2, 3, 4, 5 tizedrész; de ennél vidékszerte egy esetet sem mutathatunk, hogy több lenne. Más népeknél a szántóvető embernek rendesen van egy évi előkészlete, mindenféle vetőmagból, sőt takarmányból is, és van sok szép, drága jószága, p.o. gazdasági eszköze, tehene, kecskéje, 3—400 forintot érő lova stb. Van még a zsellér embernek is szép fejős tehene, gyümölcsös kertje, sok szép apró marhája, t. i. tyúkja, ludja, kacsája, tengeri nyúlja, malacza, stb. Más népeknél tehát oly sokoldalú a gazdászat még kicsinyben is, és oly rendes dolog az előre számitás, mikép egy fagy, egy szárazság nem merít ki minden jövedelemforrást, vagy ha a forrás kimerülne is, van annyi készlet, eszköz, háziállat stb., mely a hosszú télen át előforduló igényeket fedezze, sőt ekkor is kap egy s más munkát az, ki munkát keres. Nálunk ellenben mindez hiányzik. Sőt a Tisza mellékén több vidéken nem az első, de a negyedik mostoha év ez, mely lehetlenné teszi, hogy a szegény ember földje vagy családja igényeit fedezhesse, téli élelmét beszerezze, annyival inkább, mert a dohány, mely dohányosnak és birtokosnak legalább pénzsegélyt nyújthatott volna tavai, szeptember elején elfagyott, az idén pedig 2—3-szori újra ültetés után sem marad meg, vagy elmarad fejlődésében, mint a tengeri, mely csak alig bujt ki a földből s már kalászait kezdi kihányni. Nálunk hiányzik azon sokoldalú keresetmód, melynélfogva munkakereső ember télben is érdemelhet ki valamit; a nyári kereset pedig, ott hol a kaszás 35—40 kr. napszámba dolgozik, legfölebb napi tartását fedezi, ott viszont, hol részben megy, még ezt sem fedezheti, mert az üres kalászok kicséplése után is, mint tapasztalatból igazolhatnék: ez csak 5 — 6 itczényi rozs. Hogyan találjon részes nyomtatót ilyen gabonára a birtokos gazda? Minő eredményt várhatni ott, hol a nyomtatás „napszámba megy"? Mit várhatunk ily aratás és nyomtatás után? Köztudomású dolog, hogy a hegyes vidékeken nem annyira jelentékeny a csapás, mint a Tisza mellékén. És nagy jótétemény vlna, ha jó olcsó közlekedési utaink volnának a boldogabb vidékekhez. Nincs is előbbvaló és a közsegélynyújtásra alkalmas munka a jó kőutak építésénél. Ámde a Tisza mellékén még erre sem gondolhatunk egyhamar. . . . Nincs kő. A távol hegyekből nyerhető kövek szétszálliása már csak a takarmány hiánya miatt is lehetlen, de átalában oly munkaerőt igényel, melyhez egész vidék szállítóeszköze s munkaereje is csak ott lenne elég, hol a vasút s a gőzmozdonyok segélyére lőnek, míg a csatornaásáshoz kevés eszköz kell s nem szükséges minden munkaerőt felzaklatni vagy az igavonó erők ellátásáról gondoskodni. A Tisza vidékén tervezett csatornarendszer munkába vétele tehát, részint azért,mert e vidékről az időszakonkint keletkező árvizeket levezetné s némelyik megye területének V3-át rendszeres művelés alá adná; részint azért, mert az áradások által nagy részben előkészített („plankozott") területeket szárazság idejében egyszerű zsilipek által okszerüleg öntözhetővé tenné; részint mert a közlekedést is nagyban könnyíthetné, olcsóbbá tehetné; de főkép azért, mert e vidék lakosainak téli élelmét biztosíthatná, oly annyira szükséges, mikép azt jelen zavaros időkben is szőnyegre kell hoznunk, mert bármily hatalmas ellenségektől, bárhány oldalról legyen megtámadva az ország, mindezeknél hatalmasabb és veszélyesb az éhség és ennek következménye, ha ez a haza bensejében üt tábort és czélszerü munkaadás által tova nem űzetik. K. L. lj gyógyfürdő. Putnokról, Gömörmegyéből írják : Városunk északkeleti részén, a várostól tiz percznyi távolságra két gyönyörű szőlőhegy völgynyilásánál épen most fejeztetett be ama gyógyforrási fürdő, melynek fölépittetését oly epedve várta nemcsak Putnok, hanem az egész Sajóvölgynek a fürdőkben nagyon szegény közönsége. Városunk tehát színtér bír egygyel ama hathatós gyógyforrások közül, melyekben hazánk oly annyira bővelkedik, s e kies Putnokon sem hagyatott parlagon, hanem a szenvedők javára használatba vétetett. E forrás vize, melynek a néptől adott eddigi neve „Nádas*" volt, — megmondhatlan időtől melegfürdésre nemcsak a helybeliektől, hanem a vidékiektől is gyakorta használtatott, különösen csúfos, köszvényes és idült kisebesedési bajokban, éspedig kitűnő sikerrel. Volt alkalmunk többeket, de különösen egy oly embert látni, ki majd nyolcz évig súlyos lábfájásban szenvedvén, utoljára is az itteni fürdés gyógyította be állandóul sebeit. Ily sikeres esetek indították a kérdéses forrás tulajdonosát, Sipos Sámuel urat azon elhatározásra, hogy a szenvedők és a közönség használatára ott egy fürdőt építtessen. A fürdő nagy költséggel, de annál nagyobb ízléssel és elegancziával már készen van. S e napokban bizonyosan meg fog nyittatni a közönségnek. Hisszük, hogy a látogatók hiányában nem lesz panasz, mert nemcsak a szenvedők, hanem a csak mulatni akarók is föl fognak ott találni minden lehető kényelmet, mert hűs sétahelyek, illatos virágcsoportozatok, üdítők, frisitők sat. nem fognak hiányozni. Adja Isten, hogy a vállalkozó ur, valamint tetemes költségeinek megtérítésében, ugy a meggyógyult szenvedők hálaérzetében is nyerhesse jutalmát. A viz vegytanilag még ekkoráig fölbontva nem levén, alkatrészeiről mit sem szólhatok. Csak azt említem még meg, hogy e fürdőben kádfürdők és zuhanyfürdő lesznek. Sajóvölgyi évben tett sikeres próba szerint érleltem meg 40 szál zöld kukoriczát, melyekből a h.böszörményi közönségnek, a szabolcsi gazdasági egyesületnek, a debreczeni kertészeti egyletnek még a mult őszszel, az orsz. magyar gazdasági egyesületnek pedig a mult hónapban mutattam be példányokat. Az elméleti előzményeket azonban itt mellőzve, egyenesen a tapasztalati rész rövid előadását kívánom előterjeszteni most, midőn a kukoricza — ahol a szárazság engedi — maholnap a csüdzés és szemzés állapotába megy át. Mihelyt tehát a kukoricza megcsüdzött és megszemzett, annyira, hogy már főzésre is alkalmatos, — annyival inkább későbben, de még zölden: vágtssék le az földszint kóróstul, hagyassék ott földjén vagy vitessék haza, de tartassák száraz helyen 8—10 napig, mely idő alatt itt is, ott is megszárad, mert úgyis kánikula van. Ez az egész titok, melyet tudtomra még senki sem közlött vagy próbált, vagy ha igen, de közhaszonta világ elé nem terjesztette. A próbaszálak közt jegy mellett legyen néhány oly gyenge is, melynek szeme körömnyomásra tejet áraszt. A csöveket azonban megszáradásig ki ne bontogassa, hanem ha egyet-kettőt kíváncsiságból megvár, megnéz. Ezen útmutatás és eljárás szerinti kísérlet nem jár sem fáradsággal, sem költséggel, sem idővesztegetéssel, sem koczkáztatással. Magában értetik azonban, hogy a fürkésző gazda több izben tehet próbát 6 — 8 napközökben, míg a kukoricza lábán lesz. Az uj eszme irányában hiszem, hogy lesznek kételkedők, hanem előre kérem az ilyeket, függesszék fel életüket a teendő kísérlet bevégeztéig. Addig pedig engedjék meg e módnak előnyeit röviden elmondanom, melyek ebből állnak: Az igy kezelt kukoricza czukrosabb, hizlalásra és kenyérnek édesebb; jó időben, még nyárban szárazra tehető; piaczra jókor kiállitható; a kórója zölden szárasztva téli takarmányul táplálóbb; a földje őszi vetés alá idejében megugazolható; az őszi elfagyástól nem félthető; végre, még idővel a kárpáti megyékben is, hol csak árpa, zab és burgonya termesztetik, megérlelhető; remény lévén, hogy a megszerzésig ott is kifejlődik, ha próbatevő vállalkozik. Ezeket kívántam gazdatársaimmal mint már 80 éves öreg, mig élek, közlem; azon reményben is levén, hogy ez eszme még országos érdekűvé is kinőheti magát. — H.-Böszörményben, julius 10-kén 1866. Öreg Somosi Mihály, hajdúkerületi volt táblabíró. Uj fölfedezés a kukoriczatermelés körül *). A kukoriczát miképen lehet augusztus hónapban tökéletesen megérlelni, egyszersmind a termést és kóróját is ugyanakkor betakarítani? Mindenekelőtt szükségesnek látom röviden megemlíteni, hogy ez eszme keletkezésére az 1864-dik évi szeptember 29-diki fagy adott okot, ugy hogy hosszabb gondolkodás után az 1865-ik *) E czikkben foglalt útmutatások megítélését tapasztalt gazdáinkra kell biznunk. Mi a közlés által a beküldő ur sürgető óhajtásának kívántunk megfelelni. Szerk. Egyveleg. ** (Egy porosz tiszt találékonysága.) Egy porosz huszártisztről beszélik, hogy nagy közel talált lovagolni a königgrätzi várhoz, ugy hogy az őrök elfogták. Hogy a fogságból meneküljön, ráfogta a porosz tiszt, hogy ő parlamentari-ként van a várba küldve, s elő is adta a hevenyészett feladási feltételeket, melyeket a königgrätzi várparancsnok illedelmesen visszautasított, s a parlament airt kikisértette a várból. Igy a találékony tiszt szabadságát ismét visszanyerte. ** (A poroszok hódításai a jelen háború alatt.) Az alig 18 millió lelket számító Poroszország, daczára annak, hogy a 38 millió lélekből álló Ausztrián kívül még sok már ellensége is volt; a jelen háború folyama alatt egy porosz lap szerint a következő hódításokat tette: az osztrák és hannoveri hadseregtől elvett: 50,000 foglyot, 6000 lovat, 220 ágyút, 40,000 használható lőfegyvert, 20,000 oldalfegyvert a hannoveraiaktól.) Az elfoglalt ágyuk közül 200 új és vontcsövű. Terület tekintetében Poroszország elfoglalt három hét alatt 1612 négyszegmérföldet, és pedig Holsteint 155, Hannovert 698, Kurhessent 174, (a szintén megszállott Hessen-Darmstadt, s Nassau megszállott részei még nincsenek ideszámítva.) Szászországot 271, és Csehország egy harmadát 314 mérföldet. (Ma már csekély kivétellel nemcsak egész Cseh-, hanem Morvaország is meg van szállva). Az így megszállott országrészek népessége 7,109,000 lelket tesz. ** (A holttestek elégetése.) Gioppi paduai tanár azt az ajánlatot tette, hogy a harczmezőn elesettek hullái máglyákra rakatván, elégettessenek. Az eltemetett hullák — úgymond ő — utóvégre is megmételyezik a levegőt, mint ezt a krimi hadjárat alatt is tapasztalták, mig az elhamvadt test hátramaradt porai a rokonok vagy barátok által, kedves emlék gyanánt őrizhetők.