Vasárnapi Ujság – 1866
1866-05-13 / 19. szám - Képek az állatvilágból. Gróf Lázár Kálmán: 5. A farkas (képpel) 229. oldal / Természettudomány; ipar; gazdaság és rokon
•229 vívtak tán párbajt e helyen? Űzzük el e rút gondolatot — hisz mulatni jöttünk ide. Egy kis szünet után visszatérsz a „disznófőhöz" ; nagyon távolra nem megy el tőle, mert itt akarsz megebédelni. Jobbra egy kis völgy nyilik, melyre , mintha csak bársonypárnákkal volnának kárpitozva oldalai, baj nélkül lehempergetheted magad. Tiz percznyire van ide a „mennyország," 1I73/7 „Himmel", mely ismét ujabb változatban tárja eléd a fönn vázolt panorámát. A budai ormok egy pontján sem sorakoznak ily festőileg az egymás hátán álló hegyek, mint itt, noha a Jánoshegy e tekintetben első helyen áll. Ismét visszatérsz s a Normafa, egy óriási bükknek terebélye alatt élvezed a „csillagvölgy" elragadó panorámáját. Mire meghűltél, a „disznófő" kincses kamrájábólhordanak eléd ételt-italt finom terítékű asztalokra, s még le sem hajtod jóformán a parádi vízzel vegyes, pezsgő boros pohárt: valahol hátad mögött megzendül a budaörsi vagy páti kis czigánybanda, vagy valami vándorló tiroli dalnokpárnak hárfával körülpengetett ,jodlere." Ez rost, a másik még roszabb, de rózsaszínű hangulatod harmóniává olvasztja a legpogányabb zenét s huzatod a purdékkal mindhalálig, s mert többed magaddal vagy, ebéd után, kedélyes quaterkázás s jóizü szivarozgatás közt, rákezditek ezt vagy azt a nótát. A fő kissé kábult, a jókedv kizajlotta már magát — egy kis szunditás a közel eső liget dagadó pázsitján alighanem lesz enyedve. A fűben szöcske fűrészelget, hosszú lábú, üvegszárnya s vékony testű szitakötők zizzenve röpködnek körülted, a napfényben ide-oda lebegő aranyos rovarok álomhozó zsongása nehéz pilláidat lezárja s csak félig, csaknem álmodva mosolyogsz adomából ki nem fogyó pajtásod élczein, melyeket az asztalnál harsogó kaczajjal jutalmaztál volna meg. Mire fölébredtek, a nap leszállóban s ugyancsak mögöttetek jár már. Szaporán fel! Hol van még a „szép juhászné," a „Ferenczhalom" stb.? Árkon-berken keresztül, keskeny ösvényeken érjük el a zugliget ezen pontjait, mialatt folyvást a jobbról és balról elénk táruló, szépségekben kifogyhatlan, messzire nyúló virányos torkolatokban, erdőszél árnyában sötétlő vagy verőfényben ragyogó, pázsitokban gazdag tájképet látjuk magunk előtt. A ,,szép juhásznéhoz" czímzett vendéglőről azt tartja a regényes történet, hogy ide Mátyás királyunk sűrűn járt budai palotájá kól, még pedig, mint legjobban szerető, vadásznak vagy vándorló tanulónak álruhájában, mert hét! szépséges lánya volt a királyi nyájak öreg juhászának. Hódított ő egyaránt törököt s hajadont, a cantasíkon s a „Vértes vadonában", Budán s Buda mellett. A szép juhászné regényének utolsó fejezeteit a krónika nem jegyzé föl, csak e kies vidék hirdeti, hogy itt őrzé ők egykoron, mint az ó-kor királyainak leányai, az ifju magyar fejedelem s öreg atyjának juhait. Most vendéglő hívogatja az arra menőket, mely ez idő szerint a jeles fényképészek, Borsos és Doctor tulajdona, s mert a természet bájainak és szükségeinek váltakozva kell megfelelnünk: a szabad légben s az élénk testmozgás által szokottnál erélyesebb étvágyunknak itt is megadjuk a magáét. A testvérfővárosból, a délután folytán, számosan jöttek ki a zugligetbe s csaknem minden bokor mögül vidám csoportok tűnnek elő. A gyermekeknél ez egyszer az öregebbek zajosabbak, a szabad természetben a félénkebb nő is leveté magáról a város szigorú törvényeit s egyik vagy másik urnák karjába fűzi a magáét, vagy dévajkodva kergetelőzik velők, pedig a „promenádon" alig billenti meg fejét, ha azon urak egyike, kikkel e perczben czikázik, nagy bókolva emeli meg előtte kalapját. A városban igy szép, a szabadban amúgy jó; ezt a „czivilisatio", amazt az ösztön, a kedély, az öröm parancsolja, melyeket eddigelé, hála istennek, még nem czivilizáltak meg. A távolból bizonyos időközökben a völgyek s hegyek által sokszorozott dördületek hangzanak át hozzánk; nyilván vadásznak vagy czélba lőnek ott, amonnan meg érczes férfikarnak teljes akkordjait hordja át hozzánk a kedvező esti fugalom. Bizonyosan dalárda. A nap alászállott, s a városnak homályba hanyatló körrajzait, a szelid méltósággal kelő hold zománczozza be bűvös, kéklő ezüstjével. A nyaralók, éjsötét, erdős hátterükből költői derengésben válnak ki. S az a hosszú, fehérlő vonal a dombon túl? Oh, ne kérdezzétek! Menhelyet építenek ott azoknak, kiknek szellemét éjszaka födi — az a lipótmezei tébolyba. Épüljön föl minél előbb és soha senkinek ne legyen rá szüksége. Az óra éjfél felé jár, minden csendes. A hold magasan úszik az égboltján, a bérkocsi ablakán élesebben surran be az éji szellő. Kedélyed mintha nagyon is ábrándossá akarna válni. Szerencsére a numero 47-es szintén nem tölté el hiába az időt. Borravalód csakugyan borravaló volt s a víg fiakker nagydanolva biztatja pihent táltosait. Még egy rövid félóra — s kapud előtt vagy. Forgó János: Képek az állatvilágból. .. A farkas. A farkas sokkal ismertebb dúvad nálunk, hogysem hosszas leirása szükséges volna. Ez erős testalkatú húsevő, Anglia és Németország kivételével, honnan kiirtatott, egész Európában el van terjedve. Legnagyobb számmal jön elő Oroszországban, Galicziában és hazánkban. Főleg sürü hegyi erdőkben tartózkodik s oly nagy kiterjedésű tereken, melyek kevéssé lakottak és rejthelyül szolgáló nádasokkal birnak. — Jellemző vonásai: gyávaság, alattomosság párosulva vérengező kegyetlenséggel, mely tulajdonait járása, tekintete, szóval egész magaviselete elárulja. Külsejét tekintve, sokat hasonlít a kuvaszhoz, csakhogy teste erősebb és hosszabb; feje nagyobb és vastagabb; lábai pedig hosszabbak. Hossza 3%—4 lábnyi, oda nem számítva 1% láb hosszú, alácsüngő, bozontos farkát. Színezete szennyes sárgásszürke, találhatók azonban vörhenyesek, világos szürkék és sötétbarnák is. Rövid füleit fölhegyezve szokta hordani; szemei rézsut állanak, mi által tekintete még több alattomosságot és álnokságot tüntet fel, mint a mennyi abban rejlik. Állkapcsai erősek s hatalmas fogakkal fegyverzettek ; nyelve hosszú, érdes. Érzékei közül kiválóan kifejlettek a látás, hallás és szaglás. Hangja tompa vonítás, melyet különösen éjen át hallat, mikor portyázni indul és mikor éhség gyötri. A farkas nyáron át magánosan, elvonulva él s csak is éjjel jár ki zsákmány után, télen azonban csoportokba seregeinek összes társaságba mérföldekre barangolva járnak préda után, még pedig nemcsak laktalan helyeken, hanem tanyákra és falvakba is betörnek; fölkeresik a sertéscsordákat, juhnyájakat, sőt a magános vándort is megtámadják. — Erdőkben különösen őzekre vadásznak, kivált ha a mély hó fölül jégkéreggel bir, mivel az, az őz alatt minden lépésre betörve ez állatot nemcsak gyors futásában gátolja , hanem egyszersmind kifárasztja, minek következtében kevéssé sebes, de kitartó üldözőjének áldozatává lesz. Rendkívül óvatos lévén, amint vesz, szimatol vagy a legkisebb gyanús zajt hallja, azonnal menekül, lehajtott fővel, szimatolva, felborzolt sörénnyel és villogó szemekkel, miért is igen nehéz hajtóvadászatokon lőni, és elejtése rendszerint csak azon esetben sikerül, ha a hajtók gyakorlottak s a lehető legnagyobb csendben foglalják el helyöket. Megtámadtatva, ha csak teheti, menekül, ha azonban erre nem nyilik rése, merészen védelmezi magát s a rá rohanó kutyák közül gyakran többet összemarczangol. Természeténél fogva gyáva levén, csak a szükség kényszeríti merész támadásokra, de még ilyenkor is a legtöbb esetben nem feledkezik meg az óvatosságról. « Hildás zugliget: Kilátás Normafától, Csillagvögy. — (Keleti Gusztáv rajza.)