Vasárnapi Ujság – 1866
1866-12-30 / 52. szám - Az aquarium. Dr. Szmolay 634. oldal / Elmélkedések; Értekezések; fejtegetések - Pájer Antal: Egy áldomás 634. oldal / Költemények - Terhes Barna: Leng a zászló 634. oldal / Költemények
nek eredményeit bemutathassa, alig hogy elvégzé Pesten nagy elismerésben és másod jutalomdíjban is részesült Széchenyi-szobormintáját (mely tagadhatlanul legjobb volt a kiállított minták között, de melynek sorsa felett eddig érthetetlen balcsillagzatok uralkodnak), tüstént vidéki magányába vonult, hogy Csokonai szobrához a szükséges tanulmányokat zavartalanul megtehesse. Végre ez évi október elején a két lábnyi magas kész gipszmintával megjelent Debreczenben s a minta —melynek fényképi rajzát mellékelt képünk adja — a kaszinó teremében közszemlére és bírálatra kiállíttatott. Tömegesen látogatták a debreczeniek ; avatott és avatatlan megtette észrevételeit, mi azonban csak azon átalános érdekeltséget tanúsította, melylyel a debreczeniek kedvencz költőjök s bizonyosan a magyar szobrász műve iránt is tanúsítottak. Lehetett itt százféle, jó és rosz megjegyzést hallani. „Hosszú a láb a testhez! — Erős a lábikra a dombhoz képest! — A homlok nem domború, lapos a koponya! — A csizma nem magyar szabású; a nadrág és mente nagyon sok ránczot vet! — Meglátszik, hogy Csokonai maga varrta zsinórját nadrágjára, mert a jobb combján le is festett! — Nagyon ínessze áll a jobb kéz a lanthoz, nem adja ki a „Stellung", hogy pengetni akarja! — Nem hordott ily rojtos nyakravalót Csokonai, haja nem volt ily fürtös! — Hát a csikó bőrös kulacs hol maradt?" — stb. stb. Még százféle variatióban nyilatkozott a bíráló közvélemény, melynek némely részét bizonyosan hasznára is fordítja a művész, ha majd a nagy minta elkészítésére kerül a dolog. Az emlékkerti választmánynak, miután az avatottabb közönség nézetét is meghallgatá, teljes tetszését nyerte meg a szobor s csupán néhány kisebb észrevétel tétetett a minta nagyban kivitele esetére. S ha a minta rajzát vizsgáljuk, ítéletében mi is osztozunk. Izsó a szoborban azon pillanatot állandósitá, midőn a költőnek egy lelkesítő gondolat villan meg agyában s horágra akasztott lantját baljába véve, jobb kezével azt pengetni készül. A költői lelkesültség s eszmevillanás a kis mintán kevésbbé tűnik ki, s azért Izsó igen okosan cselekedett, midőn a kis mintán kivül Csokonai életnagyságú mellszobrát is készité, mely ugyanakkor szintén ki volt állítva, s melynek fényképét szintén láttuk. E fő valóban gyönyörű s ezt fogja majd a nagy mintán felhasználni. Akadtak még öreg urak Debreczenben, kik Csokonait személyesen ismerték, s ezek azt állították a nagyban vésett főről, hogy a hasonlatosság igen jó, csakhogy Csokonai nem ugy hordta haját, mint e szobor, hanem olykor olykor görbe fésűjével hátra fésülte haját. Azonban Csokonainak minden eddig ismeretes arczképe, még a Márton Józsefnéle kiadás rézmetszése is (mely leghűbb arczképnek mondatik) Csokonait homlokára eső hajzattal ábrázolja: e részlet megváltoztatása tehát nem látszott szükségének. Izsó annyiban idealizálta kissé a homlokra lelógó hajat, hogy nem simán fésülte azt le, hanem a plasztika kívánalmai szerint kissé elváló fürtökbe szedte, ami az arcznak költőibb kifejezést ad. A kis mintát e szerint elfogadván a debreczeni emlékkerti társulat, most a nagy minta elkészitését is Izsó Miklósra bízta, aki néhány hét óta Debreczenben már erősen is hozzálátott annak javított s némi részben módosított kiviteléhez . Azután következik majd a szobor bronzba öntése, ami valószínűleg valamely müncheni öntödében fog véghezmenni, szintén Izsó személyes felügyelete mellett, hol ő különben is hosszabb ideig foglalkozott néhány évvel ezelőtt. Csokonai szobra, ha elkészül, a terv szerint, 12—14 lábnyi talapzaton 8 láb magas lesz. Szívünkből óhajtjuk, hogy az mind Debreczen városának díszére, mind a magyar művésznek becsületére szolgáljon. Még csak annyit tartozunk megemlíteni, hogy a szobor létesítése körül legtöbb érdeme van az emlékkerti társulat elnökének, az áldozatkész Csanak Józsefnek, és Debreczen egyik legbuzgóbb s legértelmesebb polgárának, Komlóssy Imrének, kiknek önzetlen, lelkes törekvéseivel Debreczen városának minden közügyeinél találkozunk. Leng a zászló . . . Leng a zászló újra ott fenn, Honfikat emelve tartja; Nem halt ki még Árpád népe, El az ősök büszke sarja! Tárogató mélyen hallgat, Csatamén nem nyerít, tombol, — Bár a zászló leng, — de harczra A dalia most nem gondol. Körötte újra éledez Alvó hősök felett a hant, Könyet ejt rá, — és elmereng: Mit álmodhatnak ott alant? A magasban nem kóvályog Turulmadár vijjogással; Fehér galamb repül elő, Szájában egy olajággal. Repülj, repülj fehér galamb, Szállj le az ország szivébe, Ott tedd le az olajágat Ős Budavár tetejébe. Repülj onnan fehér galamb Kunyhóra és palotára, Üdvözöljön mindenütt a Felhőtlen ég mosolygása. Terhes Barna. Egy áldomás. Híres kürtje hős Lehelnek! Jeszte hozzám, jóezte, sorban; Megcsókollak, megölellek Örömemben, bánatomban; És azután harczra zendülj . . . Hopp! Előbb még szent kelyhedbül Ezt az egri bikavért Ürítsük ki a honért. Hejh, ha gazdád most fölkelne, És a sírból itt toppanna! Megcsodálná óriás lelke Hogy a magyar így vigad ma: Léhán, lustán, renyhén, restül . . . Hopp! Előbb még szent kelyhedbül Ezt az egri bikavért Ürítsük ki a honért. Lenne holtnál haloványabb, S mint oroszlán, olyan mérges: Hogy nincs, a ki hős Konrádnak OJa vágjon a fejéhez — Poharastul és nedvestül . . . Hopp! Hanem hst szent kelyhedbül Ezt az egri bikavért Ürítsük ki a honért. Hajdan szóltál véres harczra; Most? ... a vértől borzadunk már, S vér helyett köny hull az arczra Békevemhes századunknál, Mely talán majd egeret szül . . . Hopp! Hamm hát szent kelyhedbül Ezt az egri bikavért Ürítsük ki a honért. Jászkunoknak drága kincse, Híres kürtje hős Lehelnek! Most beléd, hogy szerte hintsed, Csak egy titkos szót lehellek; Hegyen, völgyön sírd keresztül . . . Hopp! Előbb még szent kelyhedbül Ezt az egri bikavért Kiürítem a honért. Pájer Antal. Az aquarium. (Vége.) Kezdjünk most hozzá az állatok elsorolásához, melyeket az aquarium lakóivá tehetünk és amelyek azt tulajdonképen megelevenítik. Ezek közt a Chinából származó aranyhal (cyprinus auratus) a legelső helyet foglalja el, bár azért szerényebb külsejű, honi kis halainkat sem szabad elhanyagolnunk, annál kevésbbé, mert a mi potykánk (cyprinus carpio) az aranyhallal közel rokonságban van, mivel mindketten egy nemhez tartoznak. Azért a mi halaink közül egynehány apró példányt vagy magunk fogunk, vagy a halászoktól vesszük meg, úgyis nem szeretik ők, ha más valaki avatkozik mesterségükbe. Legnehezebb ezen kis halakat elevenen haza hozni, mert a viz, melyben átszállítjuk, csakhamar megmelegszik s megromlik, ugy hogy szerencsének tarthatjuk, ha a fele életben marad. Azért a halászatot hűvös és borult napokon kell tartanunk. Az állatország fokozatában a halakhoz legközelebb esnek a hüllők (amphibium), melyek szervezetüknél fogva egy lépcsöves amazok fölött állanak. Jaj, de annál csekélyebb becsben részesülnek a nagy közönség előtt, mivel külsejük, mint mondják, undorító és természetük félelmes. Az igazi természetbúvárnak semmi sem undorító, és ha az volna is, az ismeret érdekessége fölülmúlja azt, s lassanként hozzászokunk a csúnyához is, sőt idővel, érdekesnek találván, meg is szeretjük. Mindamellett nem akarom itt hamarjában a szíves olvasót, főkép a gyönge idegzetű nőket a hüllők részére meghódítani, és azért előre megmondom, hogy az aquariumba csak egy-két tavi gőtét (triton cristatus et lineatus) kívánok fölvétetni, melynek eleven mozdulatai, sugárteste és kitűnő színezete csakhamar le fogja győzni azon ellenszenvet, mellyel ellene méltatlanul viseltetünk, sőt meglehet, hogy nemsokára kedvenczünkké válik. Hogy pedig a tói gőte egyáltalában nem mérges, azt különösen kiemelem, mit csak azért ismétlek e helyen, hogy a nőket mindenesetre megnyugtassam, különösen mivel őket is az aquarium megkedvelésére szeretném megnyerni. Tudvalevő dolog, hogy a nőkebel, szendesége által, a természet csodás műveinek, különösen a kisebb állatvilág csendes búvárlatára igen alkalmas; a nők, fogékony eszük és türelmes kedélyüknél fogva szeretnek és tudnak ily apróságokkal sikeresen bíbelődni. Csak Huber természettudós nejére kell emlékeznünk, ki, miután férje megvakult, annak a méhek életmódjáról tett észleléseit, maga folytatá, és így képessé tevé őt arra, hogy nevezetes munkáját a méhekről bevégezze. Nemkülönben említésre méltó Merian asszony, ki női félelmességét legyőzve, Surinamba utazott, hogy az ottani rovarokat észlelhesse és a természet után híven lerajzolhassa. — A békákról nem is merek említést tenni, ámbár a kecses kis zöld béka a sziget harasztján méltó helyet foglalhatna el. A békaporondot pedig, mint a halak és tritonok kedvencz eledelét, ugyszintén a czenket vagy ebhalat érdemes volna vizlakunkba fölvenni, mert a czenk átváltozásai (metamorphosis) igen érdekes látványt nyújtanak és érdemesek a megfigyelésre. Következnek a puhányok családjából az édesvízi csigák, melyek fontolva haladó lépteikkel az aquarium érdekességét nem kis mértékben növelik. A csigaház építésére nézve két feltűnően különböző alakzatra bukkanunk. A csigaház tekeredései t. i. vagy laposak, mint a tányér csigáknál (planorbis) vagy pedig orsódád alakban arányul-