Vasárnapi Ujság – 1867
1867-08-04 / 31. szám - Landerer János Mihály 31. szám / Arczképek, Hazaiak - A Landerer nyomdász-család (2 arczképpel) Szabó József 381. oldal / Élet- és jellemrajzok - Kis-ázsiai török ház 31. szám / Épitészet; emlékművek; régiségek, Külföldiek - Hadzsi Bilal tatár zarándok 31. szám / Népviseletek; genreképek, Külföldiek - Likava vára (Liptó). Keleti G. 31. szám / Táj- és utiképek, Hazaiak - Rózsahegy város (Liptó). Keleti G. 31. szám / Táj- és utiképek, Hazaiak - Egy csepp jó és kövér tej 31. szám / Természettudomány; ipar; gazdaság - Egy csepp rosz és vizes tej 31. szám / Természettudomány; ipar; gazdaság - Ürüvelőből készitett mesterséges tej 31. szám / Természettudomány; ipar; gazdaság
kel ellátta, valamint a „reformátorok kátéját" is megírván, Landerer Mihálynak, ki később szintén tagja lett a társaságnak, titkos nyomtatás végett átadta, tudván, hogy ha ügyeknek egy nyomdászt nem nyerne meg, czéljukat eltévesztik. Landerer Mihály tehát, az eladás ürügye alatt, egy sajtót a pinczébe csempészett, és mindkét „kátét" éjnek idején sajátkezüleg ki is nyomtatta. A Martinovics-féle társulat azonban fölfedeztetvén, Landerer Mihály is elfogatott, s Thugut bécsi miniszter rendeletére az egész házban a padlástól kezdve le a pinczéig szigorú kutatások történtek. A foglyok Bécsbe vitettek ugyan, de a vármegyék felterjesztései folytán ismét visszaküldettek, — Thugut tudván, hogy igy is czélt fog érni, — és magyar birák ítéltek fölöttük. Landerert, mint a titkos társulat tagját, azonfölül még főbenjáró sajtóvétség elkövetőjét a magy. királyi tábla csak fogságra, a hétszemélyes tábla pedig halálra ítélte, — mi általános meglepetést szült, miután eddig a hétszemélyes tábla nem szokta súlyosbítani a m. királyi tábla ítéleteit; — ezt azonban a királyi kegyelem ismét tiz évi súlyos börtönre változtatta. Sajtóvétségért Magyarországon ez volt mostanáig a legszigorúbb büntetés. Landerer kufsteini, spielbergi stb. börtöneiből csak mint munkaképtelen, testben és lélekben megtört nyomorék szabadult ki, és még csak néhány évig örvendhetett drágán fizetett életének, szabadságának. Bebizonyulván, hogy Landerer Katalinnak a történtekről tudomása nem volt, a perbe nem is kevertetett és üzletét haláláig, mely 1802-ben történt, minden háborgatás nélkül folytathatta. Halála után e nyomda leányára, Landerer Anna hajadonra szállott, ki azt 1833-dik évben történt haláláig Gyurián nevü ügyvivő által kezeltette. Ezután e nyomda Gyurián ügyvivő és Bagó Márton, Landerer egyik rokona kezeibe került, kik azt hetenkint fölváltva kezelték. 1847-ben azonban Bagó Márton társától válni kivánván, a nyomdai és kiadási jogért, valamint a nyomdai anyagszerek Gyuriánt illető részéért, ennek 30,000 forintot fizetett ki, s így az egykori Landerer-nyomda egészen az ő tulajdonába ment át. Eddig tart a budai Landerer-nyomda története. A család másik nevezetes nyomdászati vállalata a pozsonyi, de hogy ennek a Landerer-család üzletéhez csatoltatását helyesen adhassuk elő, vissza kell mennünk a pozsonyi nyomdászat történetére általában. " * Pozsonyban már 1610-ben alapittatott könyvnyomda gr. Forgách Ferencz, bibornok, Magyarország primása és esztergomi érsek által, ki azt saját házában fel is állitatta, hogy több alkalma legyen az éles tollú Pázmán Péternek polemikus, ösztönző és védelmező iratait terjeszteni. Később e nyomda Pázmán Péter, már akkor primás, birtokába jutott, ki azt a Jézus-társasági tagoknak ajándékozta; ezek 1644-ben e nyomda egy részét Nagyszombatba, mint a társaság székhelyére, szállították, mig másik része 1663-ig Pozsonyban működött. Ezután hat évig Pozsony városa könyvnyomda nélkül volt, mig végre 1669-ben Gründer Godofréd protestáns vallású nyomdász, a tanács engedelme mellett, sajtóit felállította, de nyomdája a katholicismus ellen több polemikus könyvet bocsátván közre, a klérus panaszai következtében 1671-ben betiltatott. 1675 —1676-ban Faber Mihály adott ki könyveket, melyeket bizonyos Zierweg nyomtatott az akkor divó kóborló nyomdászok egyike, kik faluról falura, városról városra költözködtek, és hol épen valami nyomtatni valót találtak, a munka tartamáig letelepedtek. De rendes nyomda nem állittatott föl, bár az iránt bizonyos Sonntag János kérelmezett is. E szerint Pozsony városa ismét majd 44 évig nélkülözte a könyvnyomdászat gyümölcshozó áldását. Történetesen azonban Royer János Pál salzburgi könyvnyomdász kezeibe egy 1625. évben nyomatott könyv került, melyből értesült, hogy Pozsonyban már a XVI-dik században virágzott a nyomdászat, ezenfölül akkor a magyar országgyűlések is ott tartattak, 1715-ben tehát nyomdai jogért folyamodott, mire a városi tanács az engedélyt megadván, működését azonnal meg is kezdette. De a nagyszombati consistorium irigy szemekkel nézte a protestáns jövevényt és 1716-dik évi márczius 7-kén a magyar kir. udvari kanczelláriánál bepanaszolta: „hogy egy bizonyos könyvnyomdász (a consistorium még nevét sem tudta) Pozsonyban a könyvnyomtatást űzi, mi által az érseki rendelet nyomán alapitott nagyszombati akadémiai könyvnyomdának, mely az országban szükségelt áhítatos könyvek terjesztésére elégséges, nem kis hátrányára és kárára van; azonkívül a consistorium azon meggyőződését el nem titkolhatja, hogy e nyomda fölállítása a Pozsonyban lakó számos és vagyonos protestáns polgárok fölszólítására és érdekében történt, kiknek ott főiskolájok is van és a közelfekvő helységekben is számos protestáns lakik, e szerint alattomban a katholika hit ellen irányzott könyveket fognak nyomtatni, és igy a protestánsok által bizonyosan pártoltatni és segittetni fognak, miután az elkobzás terhe alatt és magas vám miatt*) igen nehéz protestáns könyveket Németországból behozni. Különben is Pozsonyban e nyomda fölösleges, miután a bécsi és nagyszombati kathol. nyomdák a könyvhiányt elégségesen pótolják és egész Magyarország e nembeli követelményeit a nép teljes megelégedésére teljesíthetik. Ezért kéri a fönnebbi consistorium nemcsak e nyomdásznak működését megszüntetni, de még betűit és sajtóit is Pozsonyból eltávolíttatni." A városi tanács Royer János Pál vádlott nyomdászt és pozsonyi polgárt a magyar k. udv. kanczellária pártfogásába és kegyeibe ajánlotta, ezenfölül még Skaricza Gábor városi tanácsost, a nála nyomatott könyvek teljes jegyzékével és minden ott megjelent nyomtatvány egy példányával Bécsbe küldte. Ennek következtében a m. kir. udv. kanczellária 1720-ki május 23-án kelt leiratában a kérelemnek helyt nem adott. „1-ör. Mert a nyomdászat Pozsonyban már rég mult időkben is gyakoroltatott. 2-or. Az itt tartatni szokott számos országgyűlések, valamint törvénykezési és politikai congressusok által a város nevezetessé lett, azonkívül a pozsonyi székesegyházi káptalan, számos szerzetes és apácza-zárdák székhelye lévén, egy könyvnyomda Pozsonyban okvetlen szükséges stb. stb." Ezek után nemcsak a nyomda fennállása biztosíttatott, hanem III. Károly király által a m. k. udv. kanczellária felterjesztése folytán, külön privilégiummal is megajándékoztatott, és hála fejében Royer a nyomdászatot az akkor lehető legmagasb fokra emelte. 1730-ban a feloszlatott Chrastina János-féle pukhói (mezőváros Trencsén vármegyében) nyomda anyagszereit megvásárolván, evvel is nyomdáját tetemesen nagyobbította. 1737. novemberben meghalálozván, özvegye folytatta az üzletet, ügyvivőnek vejét Bauer Károlyt kinevezvén, ki e nyomdának ismét uj lendületet adott Midőn 1740-kijuniusban özvegy Royer Pálné jobb létre szenderült, a nyomdáról leltár készíttetett, mely szerint 59 mázsa betű, 3 nyomdai sajtó és 2000 forintot érő kiadvány találtatott. Ez időtől kezdve a nyomda „Royer örökösei" czég alatt, szintén Bauer Károly ügyvezetése mellett működött. — 1743-ki decz. 16-án a Royer-féle hagyaték a négy testvér, úgymint: Katalin (Streibig György, győri nyomdász neje); Klára, Kanizsay Mihály neje; Anna Mária, a fölnevezett Bauer Kár. József neje és Royer Ferencz nyomdász közt szétosztatott, mely alkalommal a nyomda a most nevezett Royer Ferenczre esett; de Bauer Károly sógorának azon igéret és biztosítás tétetett, hogy azon esetben, ha Royer Ferencz meghalálozna, a nyomda birtokára nézve előjoggal bir. 1748-ban Royer Ferencz Antal átvette ugyan a nyomdát, de már 1750 diki január 19-én Landerer János Mihálynak, a budai könyvnyomdász család egyik tagjának, ki budai polgár és tanult könyvnyomdász volt, az egész nyomdai üzletet, a kiadványokkal együtt, valamint a ház azon részét, melyben a nyomda elhelyezve volt, 11,000 forintért eladta. De miután Bauer Károly sógora ugyanazon árt ajánlotta, ezenfelül szerződésileg biztosított előjoga is volt, febr. 20-kan a Landererrel kötött szerződés megsemmisíttetett és Bauer előjoga megállapittatott. Augusztus 21-kén azonban Bauer K. és neje Anna, Mária szül. Boyer, az eladáshoz megegyezésüket adták, miért Landerer Ján. Mihály őket 300 forinttal kármentesítette. A Boyer-féle sajtók alól kikerült munkák számosak és szépen voltak kiállítva. Sándor István „Magyar könyvesházában" különféle bölcsészeti, polemikus és alkalmi nyomtatványokat idéz 1722-től 1749-ik évig. Az 1750-ki márczius 2-án készített leltár szerint volt a könyvkiadó-raktárban: 1570 példány magyar Evangyéliom, 300 „Len-kötelecske," 900 magyar kathekizmus, 572 „Arca Domini," 1114 cseh evangyéliom, 1757 „Seelenwecker," 1058 „Rajska Ruze," 250 „Octava Seraphica," 458 „Morgenstern," 1150 német kathekizmus, 194 „Quotidiana pietatis exercitia," 550 „Perlitska," 184 „Ethica Symbolica," 735 „Cathechesis minor," 1176 „Rhenii Donatus," 620 német principia, 202 „Grammatica slavonica," 50Ö szláv principia. E szerint a Royer-féle pozsonyi nyomda az elősorolt kiadványokkal vétel-jog következtében a Landerer hires hazai könyvnyomdász-család birtokába jutott. A vevő Landerer János Mihály Mária Terézia szine elé járulván, neki és utódai részére az akkor sokat érő privilégium legkegyelmesebben kiadatott. Kitartó szorgalma, ügyismerete, tudománya által e nyomdát rövid idő folytán a hazai e nemű intézetei közt első rangra emelte. Pozsonyban ő lévén az egyedüli könyvnyomdász, az országban szétszórt társai pedig vele versenyre nem kelhetvén, kiadványai az egész országban forogtak, mi által vagyona mindinkább növekedvén, a kiadási tért és nyomdáját mindig nagyobbítva, a nyomdászatot nem kis mérvben emelte. Számos kiadásai mellett megemlítendő, hogy 1764-ben ő alapította a hires Windisch szerkesztése mellett megjelent „Pressburger Zeitung"-ot. (E lapot utódai is folytatták egész 1812-ig, midőn I. Ferencz, hogy a franczia háborúk által szánandó állapotra jutott városi pénztárt némileg fölsegítse, e *) Ez időben t. i. nyomtatványokért, melyek azonban előbb átvizsgáltattak, nyomdai anyagszerekért, úgymint: betűk, könyvnyomdai sajtók stb. a beviteli vám 60 °/o volt. (Horváth M. Az ipar és kereskedés története.)