Vasárnapi Ujság – 1867
1867-10-13 / 41. szám - Petőfi gyermekkori lakhelye (képpel) Pásztor Ferencz 504. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak
•emlékeznek a magas termetű, szikár s gyönge alkotású nőre, kinek minden öröme Sándor fiában volt; — ma is emlékeznek a barnás bőrű, ,,pen•deles" vagy szoknyás, nyurga kis fiúra, ki a neve a világirodalom bámulatát magára vonja? — A világ rendesen csak a magas származású fiukat szereti ismerni s bámulni; — a szegény mészáros-fiut csak környezete ismerte s pajtásai, kikkel a templom mögötti kis épület előtt az utczai porban űzte az élet legkedvesebb foglalkozását — gyermekjátékait. Még ma is él egy jeles emberré nőtt pajtása körünkben, ki beszéli, hogy az ő nagyapja készité a ,,fűzfasípokat" s a ,,szilaj, ripákat, " nádp amelyeken az akkoriban a piaczon levő kúthoz lovagoltak itatni: ott azután,mint gyermekek közt szokás, összeösszekaptak, le-leszálltak lóról s egymáason verték szét a szilaj nádparipákat; ekkor aztán mindketten haza mentek pityeregve, — másnap azonban a jó megint öregapó fölruházta őket nádlóval, s ők ismét a régi jó czimborák lettek. Nem puszta költői képzelet hát költőnk , Szülőföldement czimü s Félegyházán irt költeményének e szaka: „Gyermek vagyok, gyermek lettem újra, Lovagolok, fűzfasípot fújva, Lovagolok szilaj nádparipán, Vályúhoz mék, lovam inni kiván; Megitatom: gyi lovam, gyi betyár — Cserebogár, sárga cserebogár!" A szomszédokat összejárván, egy helyen vajas kenyeret, más helyen pedig piros almát nyomtak kezébe. De ki gondolta volna akkor, hogy e fiú a maábrázol, nem állottak még akkor, s némi fictio van abban, hogy e házban élte volna gyermekéveit a költő. A tábla is azt mondja: Itt. Egy kis rozzant, nádfedelű épület állt akkor (negyvennégy éve!) e helyen , annak falai, egy részben, ugyan még ma is megvannak az épület azon részében , mely az udvarra nyúlik. Akkortájban, hogy Petrovics István, a komoly természetű mészáros,a költő édesapja, Félegyházára jött lakni, e ház Gáspár Bánhidy tulajdona volt, ki azonban másik házában lakván, emez lakatlanul állott, — míg Wagner József, Petrovics benső barátja, ki nem bérelte a Félegyházára költöző Petrovicscsalád részére, mely aztán 1827-dik évi mindszentheig csendes elégedésben megmeglehetős s anyagi állapotban élt benne. Még ma is sokan emlegetik az alacsony termetű, köpczös, pirospozsgás mészárost, kinek kitűnő lovai s bikafogó kutyái voltak; — ma is lagyán, az utczákon pajzánkodott, hogy egykor legnagyobb lantos költőjéül van múzsák által? Ki gondolhatta volna a gyar nemzet kiszemelve el a kis fiúról, a ki apjához a mészárszékbe hal Petőfi gyermekkori lakháza Félegyházán. Spanyolországi képek: IV. Szegény ember temetése Sevillában.