Vasárnapi Ujság – 1867
1867-10-20 / 42. szám - Szász Károly: Petőfi gyermekkori lakhelye 514. oldal / Költemények - Nagy-Enyed régészeti és történelmi tekintetben (5 képpel). P. Szathmáry Károly 514. oldal / Történelem; régiségek és rokon tárgyuak
mint az általa kezdeményezett „Korunk" cz. hirlap tudósítója, s innen tudósításokat küldött egyszersmind a pesti lapoknak is. A megyei élet sorompói is meg nyilván némileg, tért nyert a politikai föllépésre. Neve e téren is csakhamar ismeretes len, s midőn a szebeni „tartomány-gyülés" egybehivatott, előbb a gyalui választókerületben len jelölve, de ott a szavazatok épen egyenlően oszolván a két jelölt közt, ő magára szavazni nem akart s igy a választás eredménytelen maradt. Csakhamar Verespatak bányaváros részéről választatott meg, természetesen, hogy be ne menjen a törvénytelen gyűlésbe, nem is ment be, csak aláírta a magyar tagok együttes nyilatkozatát. 1865-ben, miután Kolozs megyében a román jelölt (Hosszú József) elől önként visszalépett, mint Fogaras város követe vett részt a kolozsvári utolsó országgyűlésen. Fogaras, a pesti országgyűlésre követküldési joggal nem birván, ide nem küldhető. De midőn Kolozsvárit Nagy Elek lemondásával az egyik képviselői hely megürült,ő lett az erdélyi főváros küldöttje. Rövid képviselői pályája alatt a Deák-párthoz tartozott. B. Jósika Lajos lemondván a kolozsmegyei főispánságról, a minisztérium gr. Eszterházy Kálmánt nevezte ki Kolozsmegye főispánjává. E kinevezés a megye óhajával s osztatlan bizalmával találkozott. S most a vegyes nemzetiségű megye, és az ország s kormánya teljes reménynyel néz a hazafias, erélyes és estélyes ifjú főispánra, kitől a kormányzat terén is a legjobbat méltán várhatjuk. .514 Petőfi gyermekkori lakhelye. (A ház falába illesztett emléktábla leleplezése alkalmával. Félegyházán, 1867. október 13-án.) Olvasta Szász Károly. Az üstököst kérdd: honnan jő, hová megy? Mi űzi őt, mi dél felé, tova? Az üstökén vész, homlokán haláljegy. Ragadja bőszült, prüszkölő lova. Végzettől űzve fut, meg nem pihenve. De kérdd: hová visz útja, úttalan? — ,,A végtelenből és a végtelenbe !" Ennyit felel csak és tovább rohan. Kérdd a folyót: hömpölygő széles árja Honnan szakadt, kígyózva merre lejt? Vizén terhelve úsz ezernyi gálya, Kincscsel rakottan mint megannyi sejt. Majd szikla körzi, majd termő vidékek, Rombolva ott, áldást árasztva itt — A földnek jóltevője, tükre égnek, Mig sírt neki a tenger ágya nyit. Láng-üstökösnél rejtelmesb, csodásbban, Petőfi jött és távozott megint; Mint a folyó, hatalmas áradásban, Jött s ment, a róna jóltevője kint. Szülötte mély, viszhangos rengetegnek, Vonatva mélységek hatalmitól — Nem tudja senki: bölcsője hol rengett, Nem senki: sírja merre domborúl. De mint a csillag, mely sebes futtában Az égen fénylő tűzvonalt mutat: Ö neki is, hol járt, nyomába' láng van, S fényes dicsőség jegyzi az utat. Jó kedve szétszórt égő sziporkái, Haragja bősz villámi: a dalok; Tűz pillangókként látván szerteszállni, Hol járt, hogy élt, megtudjuk általok. Itt is van egy nyom, elmosódva félig, Befolyta félig a futó homok. De még a hivek at ki elbeszélik, Ok frisseségben látták e nyomot, Az éveket gyorsröptü évek várták, Hány rész söpörte végig a határt! De itt a nyom, — s azért tevők e Táblát: Mutassa, — hogy a költő erre járt! A költő? Oh nem, a kis csecsszopó csak, Ringatva bölcső s anyai kezek. S hogy ringani megszünék ama csónak, Itt járt el,*) itt lőn „pendeles gyerek." Itt gyügyögé az első szót, az édes Magyar beszéd első, tördelt szavát. Oh az a szó örökre oly beszédes, Ajkán jövőkbe hatva, zúgva át! Első játékit itt üzé a porban, Az első lepkét itt kergette, itt. S hogy visszajött, későn, már férfikorban, Hogy szedegette szép emlékeit: Hogy hallgatá a dajka-rímet újra, Ha hallaná még fölcsendülni tán; Hogy lovagolt, hejh, fűzfa sípot fújva. Hogy lovagolt, szilaj nádparipán .... Azóta, hajh, a kis lak összeomlók, Vályog falából nincs egy darab ép. De minden itt felőle élő emlék, Az ő hírében nincsen omladék. S épülne bár a kis kunyhó helyére Magas tornyokkal büszke palota: A mily magasra dicse ér, — nem érne, Higyjétek el, nem érne az oda! S viszont ha mind, mi itt körül fennáll ma, Ház, utcza, város, mind omolna el, S eltűnne mindez, mint egy reggel álma, S népről, mely itt élt, ne maradna fel, Idő, vihar, ha mindent elsöpörne, Az ő nevét, azt el nem söprené, A romok közül az megint kitörne, Büszkén, mikép a pálma, ég felé. Mert mig e róna, melyet ugy imádott, Nyilt arczulattal az egekre néz És hő kebelén ringat délibábot: Az ő emléke itt el nem enyész. Rengő kalász, kövér fű, évről évre Zöld koszorúba fonja itt e helyt, S halk suttogással áldást mond nevére A Kis-Kunság, mit ugy megénekelt. S a mig lesz egy rög, — és hol nincs ilyen, hajh! — A melyre honvéd vére csorga le, I S lesz egy keresztke, fejfa, vagy egy zöld galy, Jelölni hőseink sírját vele, Mig áll Segesvár gyászemléküzére, A hol ketté tört a kard és a lant, Fölzúg a „Talpra magyar!" s az „Előre!" A vész hárfáján, szellemkéz alatt. S mig egy magyar lesz s hangzik egy magyar szó, S szerelmes lányka magyarul dalol, Mig egy magyar sziv fölriad, viharzó Nagy elszánással a nyomás alól, Mig nyerve nem lesz a világ sza S küzd egy magyar, hol érte kük lesznek kik jelszavát fennharsó — Petőfit addig nem felejtik el! hadsag izolni kell, »gtassák: Nagy-Enyed, régészeti e tekintetben. (Vége.) A történelmi 1059. II. Rákóczy György, miután Várhelynél Szejdi Ahmet ellen csatát vesztett, az Enyed előtti magaslaton még egy szerencsét próbált, de szerencsétlenül (D. Fundgruben II. 1(58). 1062. A Kemény János elestével trónján megerősödött I. Apaffy Mihálynak még fegyver volt kezében a kocsárdi mezőn, midőn a derék Bethlen János, az ország korlátnoka, figyelmét már az ország jövő miveltségének megalapítására irányozta egyebek között a gyulafehérvári egyetem helyreállitására, melyet a tatárok 1658-kidúlása alapjából felforgatott. Miután a vár s Bethlen-Rákóczy-féle épület közelebbi helyreállithatására nem igen lehetett kilátás, meg azért is, hogy a tanoda javaihoz közelebb esvén, azt gondosabban kezelhesse: a kollégium Enyedre tétetett át. E rendelet, melynek eredetije a főtanoda levéltárában van, annyiban függ össze a kastély történetével, hogy egyetlen épületén kívül, mely a mai tanodai épület kapujával szemben a Miriszló (ma kollégium) utcza túlsó szögletén esett, csak az egykori Bethlen-palota s a hajdani plébánia állván rendelkezésére, ezeket azonnal igénybe vette, s ettől kezdve ugy ez, mint egyéb földesúri jogok felett a városi polgárokkal sok vitája volt, melyek csaknem a legközelebbi időkig lejöttek. E szomorú viszonyt és a fejedelemnek tanügyek iránti kegyeletét bizonyítja, hogy egyik rendeletében a városiakat inti, hogy a clariss. professoroknak köszönjenek, egy más 1671-ben kiadott rendelete pedig a szekereket eltiltja a kollégium melletti utczából. De a gyűlölködés még ekkor sem szűnt meg, ugy hogy egy 1682-ben a n.enyedi templomban tartott zsinat,különösen ezen súrlódások kikerülése szempontjából, a tanodát visszahelyezni rendeli Gyula-Fehérvárra. Ebből azonban semmi sem lett, mivel Apaffy az elűzött s előbb Gönczön megtelepedett sárospataki iskolának adatott a fehérvári iskolaépületben helyet, honnan ez később Maros-Vásárhelyre vándorolván, az itteni ref. kollégiumnak veté meg alapját. 1690. Az Erdély számára kinyert Leopoldi körlevéllel, nov. 12-én Enyeden várja be a győzelmes badeni herczeget. 1704-ben mind a város, mind a tanoda nagy csapást szenvedtek. Az eset röviden ez volt: Toroczkay István, Rákóczy egyik ezredes kapitánya. Engedje fel a város lakosságát, a főtanoda elöljárói kivételével, a fejedelem hűségére esketvén, a Maros mentén fel M.-Bogáthoz vonul. Rabutin, császári hadvezér, már kiindulandóban volt Szebenből s Némes Enyedet is egyre járták, hogy Szász-Sebesbe az előőrség vezéréhez, Tige ezredeshez, hirt vigyenek a kuruczok állása felől. Egy ilyen kémet, valami ácsmestert, Balkó László, Toroczkay hátrahagyott tisztviselője, megfogat, és vezéréhez Bogátra küldi. Ez a kémet, miután — elég vadul — orrát, füleit levágatta, elbocsátja, ki Rabutin elé menvén panaszra, ez szörnyű haragra buzdul. Toroczkay ellen? Nem, ennek serege volt, melylyel a tábornok urnak nem nagy kedve volt megmérkőzni, hanem — a vétektelen és védtelen Enyed ellen. Báró Tige (Tis) ezredes parancsot kap, hogy a boszu müvét Enyeden hajtsa végre. Ez ezredével s nagy tömeg oláh és szász felkelővel épen virágvasárnapja reggelén (mrcz. 13-án) Enyedre tör. Reggeli 8 óra volt, a városi nép a kastélyba vonult, vagy segélyre és védelemre számitva, vagy már isteni tiszteletre gyűlve. De Tige serege körülözönli a kastélyt s a józanabbak csakhamar belátják, hogy ennek ágyúi előtt a gyenge falak nem állhatnak meg. A hírneves Páriz Pápai Ferenczet s még néhány előkelőt kiküldenek követül Tigehez; de a város már lángban áll, a vad csorda fosztogat, ös mindenfelé. Tige csak annyit ígér, hogy akik a tanodai épület udvarára vonulnak, azoknak nem lesz hántásuk. De úgy látszik, ezt sem tudta vagy akarta megtartani. Mert mind a kastély s az abban lévő templomok, sőt tornyok, mind pedig a kollégium épületei felgyújtattak. A kétségbeesés némi ellentállást idézhetett elő, mert a menekülők egy része a város fölötti Őrhegyre vette magát. Több, mint kétszáz ember* lett áldozata e ,,nagy romlásnak," mint ez időben nevezék, s alig pár órai dúlás után az egész város elannyira megsemmisült, hogy életben maradt lakói több hónapon keresztül a szomszéd Toroczkón vonultak meg. A tanulók a „Székelykő" barlangjaiban hallgatták tanáraik előadását. A nyár folytán visszaszállingóztak a szerencsétlen város lakói, s amint az üszkök alól kiszedett haranganyagból egy kisebb harangot önthetének, összegyűltek áhítattal a félig rom egyház ivei alatt, hogy itt fogadást tegyenek: 1. arról, hogy a virágvasárnapot évben imádkozással, böjttel megünneplik, minden 2. Hogy a tatárok 1658-ki rohamától való megmenekülés napját, tudniillik sz. István király napja előtt való vasárnapot, hasonló szertartással fogják megünnepelni. 3. Az asszonyoknak megtiltják a czifra ruhák viselését ekklezsia-követés büntetése alatt, mivel Isten e két esetben nyilván kimutatta, hogy a czifrálkodás nem kedves előtte. 4. Hogy a czégéres bűnöket a városban meg *) Eljár, mondják, a gyermek, mikor járni kezd. *) Ezek között több tanuló ifjú is, kik a Miriszlóutcza végén lévő dombra temettettek Később a kegyelet egy kis kápolnát emelt ez ifjak sirja felé; de a kegyetlenség széthordó, megsemmisité. Csak a Kápolnadomb név maradt meg.