Vasárnapi Ujság – 1868
1868-01-26 / 4. szám - Pásztói: A Mátra alján 38. oldal / Költemények - Perczel Mór emlékirataiból 38. oldal / Történelem; régiségek és rokon tárgyuak
38 volt, ő is tagjává lön. Az országgyűlés további fejleményei, a márcziusi események, az adóügy gyökeres megoldása, e küldöttség munkálkodását fölöslegessé tették. Új aera következett. Az első magyar független felelős minisztérium megalakult. S Szontagh Pál a király oldala melletti minisztériumba, mint üdv. fogalmazó lépett be Tehetségeihez s eddigi közszolgálataihoz kétségkivül nem állt arányban ez alárendelt hivatal, de részint az államtitkár Pulszky kérésére s iránta való barátságból, részint és főleg, mert Szontagh azon emberek közé tartozott, kik semmi helyzetet nem kicsinylenek, a hol dolgozni kell, a közügynek használni s a hazát szolgálni lehet, — elfogadta azt s Bécsbe költözött. E helyzetben maradt november 13-ikáig, — midőn elfogatott. Gyanúban volt, hogy része lett volna az október 6-kai eseményekben. Erre nézve nem tudtak ellene semmi bizonyítékot találni, — de kisült a vizsgálat alatt, hogy igen is nagy része volt Bem lengyel tábornok, szabadságharczunk későbbi hőse, elrejtésében s Bécsből Magyarországba szöktetésében. Bem két és fél napig Szontaghnál volt elrejtve. Befolyásos emberek utján több, idegen névre szóló útlevelet sikerülvén politikai szökevények számára szerezniök, Szontagh s egy pár lelkes barátja, egyet „Johann Schneider, gr. Széchenyi gazdatisztje" névre szólót, a hős lengyelnek adtak s őt azzal szerencsésen átsegítették a határon. A kapus azonban fölismerte a nagyon is markírozott képű idegent, s az első vallatásnál kiadta Szontagh bűnrészességét a szökésben. Az udvari fogalmazó 11 hónapig volt vizsgálati fogságban. E hosszú haladék szerencséjére vált, mert ez alatt enyhült egy kissé az első düh, a bécsi napokban résztvettek irányában. Ferdinánd császár, még lemondása előtt, Olmützben kibocsátott dekrétumában elrendelte, hogy a részesek hadi törvényszékek által ítéltessenek ugyan, de nem a katonai törvények szigora szerint, így lett, hogy Szontagh, vizsgálati idejének is büntetésül beszámításával, azon kívül még két évi súlyos börtönre ítéltetett s nem többre, vagy nem — az első dühben — épen főbelövetésre. ítélete idejéből négy hónapot Olmützben béke-vason, 7 hetet katona-vason, a többit vas nélkül töltötte, de csak 1850. julius 31-dikéig, mikor — hátralevő ideje kegyelemből elengedtetvén, — szabadon bocsáttatott. Hazajött s birtokára Horpácsra vonult. Mint bús magyar, gazdálkodott; a közélet sorompói zárva voltak. Az 1859-diki protestáns pátens-mozgalmak voltak az elsők, melyekben részt ven. Addig az ekével s könyveivel foglalkozott. Néha a tollat is elővette s eleven, szikrázó elmével és meleg kedélylyel irt egyegy hírlapi czikket, melyek közül „Fecsegések" czimü czikksorozata a „P. Napló"-ban, méltó figyelmet ébresztett. Az egyházi és iskolai ügyek iránt meleg érdekkel viseltetvén, mint a sztregovai és agárdi ág. hitv. egyházak felügyelője, egyszersmind az esperességi és kerületi ügyekben is tevékeny részt vett. S egyike volt azoknak, kiknek erélye, szilárdsága s bátor fellépése tette azt, hogy mig a helv. hitűek mind négy egyházkerülete mint egy férfi állt a pátenssel szemben, az ág. hitvallásuak közt pedig a szakadás jelei mutatkoztak, a bányai kerület, melynek legtekintélyesb espressége a nógrádi volt, nem oszlott meg, hanem az autonomiához ragaszkodva, a helvét hitvallásuak bécsi küldöttségéhez csatlakozott. E miatt is vizsgálat alá vonatott, a pátens ellen küzdő többi társával együtt, de az 1860. május 15-iki kézirat e vizsgálatoknak véget vetett. 1861-ben a szécsényi kerület közvéleménye őt jelölte ki képviselőül, az áprili kára összehívott országgyűlésre. Ő azonban, magasabb hazafisági tekintetből elháryta magától e megtiszteltetést. Azon nézetben volt ugyanis, hogy az emigránsokat mind be kell választani az országgyűlésbe, akár jöhetnek haza a képviselői mentelemjog védelme alatt, akár nem, így a kerület, az ő ajánlatára Pulszky Ferenczet választotta, ki azonban nem foglalhatta el helyét a képviselőházban. A rövid alkotmányos életnek vége lévén, Szontagh ismét a magánéletbe vonult vissza, honnan 1865-ben mint a balassa-gyarmati kerület képviselője lépett ki. A balközépen foglalt helyet s e pártnak legjobb erői, legkedveltebb egyéniségei s legszívesebben hallgatott szónokai közé tartozik. Világos, élénk, elmés előadása, széles olvasottsága s nagy miveltsége, szeplőtlen hazafisága s kedves, megnyerő egyénisége, politikai ellenfelei tiszteletét s szeretetét megnyerték számára. Részt vett a képviselő is a ház fontosabb vitái mindenikében, a mellett legnevezetesb bizottságokban, melyek közül pl. a vallás- és oktatásügyi öt választotta előadóul. Előadója volt több izben a kérvényi bizottságnak is, s legközelebb a delegáczió tagjává lön. Pártja közlönyének, a ,,Hazánk"-nak egyik lapvezére. Arcza szabatos megnyerő; vonásai rendesen vidámabb tekintetüek, mint a különben sikerült fénykép mutatja, melyről rajtunk véve van. Szemeiben él, ajkain némi szelíd gúnyor van, mely azonban nem bánt senkit, csak földeríti a társaságot, melyet adomákban s elmésségekben kifogyhatlan társalgása gyűjt körébe. A Mátra alján. Fehér tájék, lombtalan fák, Téli napnak verőfénye, Tarajos köd a hegy ormán. S itt a havat szél sodorván Arczomat behinti véle. Milyen hideg fogadtatás! De hiszen a táj most alszik — Befagyott a Zagyva, és e Kéreg alatt szívverése Az alvónak alig hallszik. Máskor, midőn éberen van, Oly melegen beszél hozzám : Lombsohajjal, virágnyelven, Madárdallal, — méla lelkem Szelid ábrándokba hozván. A mióta ő nem látott, Amióta én nem láttam: Megváltozott nagyon minden. — Mért is mentem én el innen? Mit leltem a nagy világban? Hiú küzdés, fáradt munkás; Hol maradt a jutalom? És itten e kis világban, A másikat mig bejártam, Elvesztettem csillagom! © Szerelmesed szivét őrizd jól, miképen életed; Drága kincs az, aranybánya, Lelked ékszere, gyémántja —S kincsvágyók az emberek ! . . . Jön a tavasz smaragd-zölden, Ibolyákkal, fényben égve; Rá mosolyg-e mély gyászomra? Sötét fátylát félrevonja? Uj életet tár elémbe? Holdvilágos éjszakákon Akkor járnak a tündérek, Elátkozott lovag árnya, Az üdvözült Tari Klára És zeng túlvilági ének. o o Es e hangok átrezegnek Bérczen, völgyen hirtelen, Reményt nyerve, megifjulva Feledve a szívnek búja, S a sebekre ír terem. S álmait mig elbeszéli A fölébredt, szép természet; Lombos hársak hűs aljában, A tavasznak halk zajában Talán én is gyönyört érzek! Pásztói. Perczel Mór Emlékirataiból II. Az eskü. (1823.) Nagy izgatottság uralkodott az egész országban, 1822 —23-ban, kiváltkép a nemesség és az írók soraiban, — e két osztály képviselvén a magyar társadalomban kizárólag a nemzeti érdekeket s ragaszkodván még az ország ősi alkotmányos jogainak szegény maradványaihoz. A nagy franczia forradalom rendkívüli eseményeinek hosszú folyama alatt a magyarság, mint vak eszköz elnyomói kezében, mély érzéketlenségbe sülyedve, nem volt képes megérteni az 1809 ben Schönbrunnból hozzá intézett fölhívás horderejét. Szomszédai s az egész világ ugy tekintették, ugy bántak vele, mint az élő nemzetek sorából kitörült s már csak névben létező nemzettel. Pedig nem ugy volt, az egész világ csalódott. Magyarország csak egy mély álom zsibbadtságának volt martaléka, de élt, sőt a látszólagos megsemmisülés ideje alatt szedte össze magát s nyerte vissza régi erejét. Nem is késett megifjulásának jeleit adni s bebizonyitni a halálát hiresztelőknek, hogy életképes és belső erőkben gazdag. I. Ferencz császár és minisztere Metternich a hírneves diplomata, az 1815 — 19-ki gyűlöletes szerződések és a szent szövetség szerzője, mihelyt sikerült Nápolyban és Spanyolországban a szabadelvű mozgalmak utolsó kísérleteit elfojtaniok s Európában a „rendet" visszaállitaniok, azt hívék, eljött az alkalmas pillanat: kegyelemdöfést adni a magyar alkotmánynak. Különösen a megyék helyhatósági függetlensége, a nemzeti jogok ez utolsó s már egyetlen védbástyája s szent bárkája, volt szálka szemeikben. S hogy egy merész csapással egyszerre ketté vágják ez alkotmányos biztosítéknak életerőt, két pátenst vagy királyi rendeletet bocsátottak ki, melyek egyike által az adót fölemelték, másika által 40,000 katonát vetettek az országra. Oly rendelet mindkettő, mit a megyéknek csak akkor szabad az alkotmány szerint végrehajtaniok, ha az országgyűléstől a törvényhozás rendes útján ered, nem pedig királyi pátens által alkotmányellenesen rendeltetik. De, hogy e törvénytelen rendeleteknek érvényt szerezzenek, korlátlan hatalommal fölruházott királyi biztosokat küldöttek a megyékbe. A magas aristokráczia, a mágnások, elpuhulva, elnemzetietlenedve, nagy része vagyon bukott, a külföld nagyvárosaiban élvek után szaladozva ; a nemesség a politikai dermedtség álmába merülve, s nem gondolva egyébbel, mint saját háza és gazdaságával; a polgárság jelentéktelen osztály még, melyet semmi érdek a közügyekhez nem kötött; a parasztság, a „misera plebs contribuens" tudatlanságban, földhöz ragadva, szolgálat igájában, nyomorban: ám ez volt az ország népének állapota. S a bécsi kormány nem alaptalanul hihette, hogy az uj rendszabállyal könnyen czélt érhet s vajmi hamar elbánhat e nemzettel, mely ily elemekből állott. I. Ferencz és Metternich a legkisebb