Vasárnapi Ujság – 1869
1869-02-21 / 8. szám - Szász Károly: A gavallér-politikusok (Jutalmazott szatira) 98. oldal / Költemények
basa vette át, mig ő a Tausimat-tanács elnökévé neveztetett ki, s meg volt bízva a reformtörvények, nevezetesen az 1856-ki hattikumajum keresztülvitelével is. 1860-ban a szíriai mészárlások alkalmából mint teljhatalmú küldött ment Damaskusba, s méltóvá tette magát a művelt világ elismerésére, mint annak akkor az európai sajtó kifejezést is adott, mert a vétkeseket valláskülönbségre való tekintet nélkül büntette, s véget vetett az öldökléseknek. 1862-ben nagyvezér lett, s Ali basa külügyminiszter, 1865-ben pedig Ali nagyvezér, s Fuad újból külügyminiszter, mely állásában meg is maradt a mult év őszéig, midőn mellbaja légváltoztatásra kényszeritette. Időzött azóta Nápoly, Róma és Pizában, s az év kezdetén Nizzába ment, hol a mult napokban betegségének áldozata lett. Tagja volt a konstantinápolyi tudományos akadémiának, s török nyelvtanát németre is lefordították. Költeményei maradandó nevet biztosítanak neki a török irodalomban, s ha sikerül Törökországot a reformok által újjáéleszteni, úgy emléke mint államférfiunak is meg lesz örökítve. Józan gondolkozásáról tanúskodik, hogy a mohamedán vallást nem tartotta a reformok akadályának. „A társadalmi átalakulásokkal nem áll az élesebb ellentétben, — mondá — mint akármely más vallás. Láttuk már, hogy hány makacs egyház engedett a körülményeknek, de legkevésbbé illik a katholikusoknak mohamedán fanatismusról beszélni." Mély részvéttel vette halálhírét egész Európa, s a szultán mausoleumot készül emeltetni emlékére a Seraskier-palota mellett. Példája lelkesítse az utódokat, s törjék tovább azt a rögös utat, mely Törökország megmentésére vezet. ff. A. 98 A gavallér-politikusok. (A Sisfaludy-Társaság által jutalmazott szatija.) SZÁSZ KÁROLY-tól. Ki venne valamit ma komolyan ? Szóljunk nyíltan, az idő sem olyan! Szívvel-lélekkel valamit? — Haha! „Mindent csak félig," a kor jelszava. Sőt félig is sok, — tizedrésznyire Tesz mindent a modern kor embere. S ha csöppet sikerül valami tette. Már azt hiszi, magát megerőltette. Felületes világ ez a mai. De mulatságos, meg kell vallani. Mindenki: minden s mégis senki: semmi. Semmit se tesz, bár nem szűn tenni-venni. Falun: az ember gazda egy kicsit. Többet hever még, hisz oly jól esik, Egy kicsit vasút- vagy egyéb bizottmány, Egy kicsit szolgabíró vagy viczispány. Megye- vagy egyház gyűlést látogat. Egy kicsit olvas és pipáz sokat, Ennél dühösben egyet űz csupán : Politikát, bor mellett, délután. De városon talán — oh, azt ne véljed Hogy más, — — de más! — ziláltabb még az élet! Itt nem csapongasz tiz, — ha száz felé, Mint ágról-ágra szálló lepke, méh; Itt az emberből minden kitelik, Reggeltől délig, déltől éjfélig. Regényíró, poéta: hírlapot gyárt, Nem is egyet, de kettőt-hármat mindjárt; Vasúti sínt tervez a drámaíró; Gyomor-tinkturát hétszemélyes bíró; A bábsütő: választások vezére; Gyárt biznak a volt tábornok kezére; Tudor, tanár, bölcs, akadémikus Becsukja könyvét s lesz politikus, Képviselő, tanácsos, államtitkár, (Ha nem miniszter egy ugrásra mindjár'!) öreg prókátor meg váltóüzér: Városi közgyűlésen pártvezér; A gyógyszerész rendez, speech-el, (nevetnél!) S jegyzősködik öt jótékony egyletnél; A színész kortes-zászlót, nagy póznát hoz, Fület szaggat szavában a hős páthosz. Szóval: senkinek nem elég — ami, Másban kiván kitűnni, fényleni, Sikert vadász, s ha egyben nem lelé, Magát mohóan osztja száz felé, S oly frakcziók végetlen sora lesz; Miknek sommája sohsincs egy egész. Magamra is, ki ezt igy megirám, Kétségbesésig talál szatirám. Nohát, ha ily, egymással ellentétes Szerepre mégis annyi ember képes, S a „fac me talem, talis erő" elve Ily nagy tökélyre van már kiművelve, S boldog-boldogtalan a mibe fog, Akarni kell csak — sikerül legott, Kinek jutna eszébe és miért, Hogy a mihez úgy is mindenki ért, Komolyan arra szentelné magát, S tanulmányozná — a politikát! A kéne íég: tanulni évekig, Éjjel-nappal, mi velünk születik. Hisz érti, űzi minden utczagyermek, Megannyi klubbok lettek a tantermek, Kávéház, biliárd és sörös ászok körül politizálnak a jogászok, Sőt az első diák-osztálybeli Vörös tollát oly fennyen viseli, Oly öntudattal, csak hogy eget nem ver, S oly komolyan, mint valami nagy ember! Hát még a nők! — tűt és főző kanált Pihenni hagyva, csak politizálnak, S mig buzgón döntik sorsát a hazának, Áll a kötés — s kozmás a becsinált. Oh mily magasztos, hogyha szűk köréből A nő emeltebb régiókba lép föl, És egy nap úgy mint másnap megjelen Az országházban a nyilt erkélyen, S magasból int tetszést a szónokoknak . . . Hozzá, alulról, hő szivok dobognak, S reá szegezvék, — mint csillagsereg Felé teleskóp, — öblös gukkerek, Picziny kacsója, szűk keztyűje tapsát A pártvezérek égnek hogy kaphassák, S a mosolyért, melyet alá repít. Hány honatya adná büszkén életit?! Oh nők, nektek mily sokat köszönünk! Nélkületek kiveszett vén nemünk; Ti tartátok föl, önfeláldozó Nagy buzgalommal azt, szó a mi szó! S ez nem elég, hogy oly buzgón születek Egymásután vagy kétszáz nemzedéket: *) p>«/ o^ ... Egy új nemet hozátok létre még, A , gavallér-politikus" nemét; E fertály mágnást a politikában. S belőle köztünk máris oly szép szám van, Hogy minden klubb- s gyűlésnek a fele, „Sőt több felénél, azzal van tele!" Kik értetek, egyedül értetek, S hogy szép ajkról mosolyt, dicséretet Nyerhessenek, vagy épen egy csók várja Adják magokat a politikára! Azaz: valami nagyon biz' nem adják, Másokra bízzák annak ők a nagyját Ám töltse egy I. abban életét, Hogy fölemelje csüggedt nemzetét, S könnyelműség a mit koczkára tőn, Erőszak összetépe rémitőr,, És kishitűség mit kétségbe vont, Szerezze vissza honjának viszont! Ám küzdje európai hitre fel Magát egy Eö. dicső eszméivel; Egy Cs. kinek borongó homlokán Meglátszik a sanyarú tudomány; . . . * Egy«Is. kinek halvány ideges képét Gond és tanulmány barázdákba tépék . . . Mind, mind botor, — ki még álmatlanul Tölt éseket, gondolkozik s tanúi. Bezzeg nem igy, (mindenből árt a sok!) A bölcs gavallér-politikusok! Ki soha nem tett mást, mint nőknek szépet, Azért négy államférfi-sorba lépett, Megkíméli ám szive ifjúságát, Haj sima fodrát, bőre puhaságát, S fordit körmére tízszer annyi gondot, Mint arra, mit Pitt, vagy Mill Stuart mondott Gazdag faj ez, minden párt el vagyon E szép növénnyel látva gazdagon. 'Sz nincs oly kövér föld s sovány czinterem, Hol a silány paréj meg nem terem! Gazdag faj ez s minden egyéne más, De mindenikben egy közös vonás: Hogy hiúság s divat vezérelé A politika, — e sivár — felé. Egyiknek az a kisvárosi kör, A melynek tetszését megnyerni tör. Parlagi úrfi volt, az is marad, Mert legtöbb tapsot otthon igy arat. Tajtékpipás, köszökkel, szűz dohánnyal, S szájából, melyet pörge bajsza árnyal, A füsttel versenyt tör ki a szitok, Szidván a németet s a trafikot. Kalapján vörös tollat hordoz ékül, Csizmája soha sincs sarkantyú nélkül. Politikája egyszerű, — s rövid Programmja van: „kormánynak sohse higyj !• Különben nyalka szép fiatal ám, Ég érte kisasszony és szobalány, Modora Kaczki, termete dali: — Mondjam-e, hogy szélső baloldali? Ellenkező pólusnak pontja áll Egy másik, de szintoly originál. A nagy világ, a créme, a saton, a Kaszinó ennek csak az otthona. Hollandy-társival ha összejő, A nap kérdéseit veszik elő : Az operát, az új ballerinát, S hogy ütött ki tegnap a promenád ? A politikát sem mellőzik el: Az orosz herczeg, — mondják — egybekel A szép Dagmárral, — vagy mit én tudom! — Pepi, mondják, azóta már utona Van is Londonba, — attaché lesz ott, Majd megbánják az angolnék, „les sottes!" És igy tovább, — minden fontos napi kérdés felől tud ő mit mondani. Külsője is nagyszerű, meglepő, — Majdnem olyan mint egy szélkerepő! — Reggel koczkásban, kékben délfelé Ha a váczi utczát végig lépdelé, (S bámulva nézsz, úgy öltözik, feléje, — Azt sem tudod: maga vagy a jokey-je ?) Délután már drappszinben kutscheroz, De úgy, hogy mindent frénetique-be hoz; Travnirozásnak olyan mestere, (Mint úrlovat hét versenydijt nyere!) Irigyli saját lovászmestere; S hajtani! — na! elismerték már többen, A herczeg X. kocsissá sem különben! De nemcsak a bakon van ő helyén, Hanem salonban, boudoir-ban is. Majd elmés csácsogó, majd kis hamis, De mindig charmant, rendkívüli lény. Divatban au courant, Ízlése ritka. Kis ujjában van a toilette titka; Emelin grófné, Olga baronessz. Tanácsa nélkül, mondják, mit se tesz. — „Ez a gavallér, azt látom: de hol A politikust" (Egy hang közbe szól.) No! az is itt van, nincsen is tovább! De mégis, van egy elve legalább. Dicső, magasztos, vagy még több annál is: „Nem lenni soha, sehol — liberális." A szabadelvűség hitvány faló, Suhanczoknak s a canaille-nak való. In praxi meg politikája az, Hogy ő exczellencziájával szavaz. Még egy: száján ki sem ereszteni Olyan nevet, mely nem a créme-beli. A créme-belit meg vezetékneven Nevezni, soha, még elvétve sem! A hölgyek: comtesse Emma, Rozalind; A férfi George, Aladár, Béla mind; Széchen: „a Tóni" - Somssich: „az Mondjam még, hogy szélső jobboldali? E két véglet közt egy egész sora Az árnyalatnak. Oh, és mekkora! Egyik egy rámosolygó angyal-arczért Futja meg a politikai havettért. S mert hölgye, esetleg, baloldali Frázisokért szokott rajongani. Természetes, hogy dühös ellenzék lesz. Ki vakon opponál, se hall, se kérdez. A másikat meg, épen jobb felé. Ellenkező esetleg terele, imádottja hórdáma, s ő egy szóért Rajongni kész a delegáczióért! Egyikre úgy mosolygnak nagy remények, Ha kedvében jár a miniszternőnek. Szerelmi dépit vette másikát Reá, hogy űzzön más politikát. Az egyik érzi, hogy máskép felőle Nem is beszélnek, — tigris lesz belőle. *) C000 év alatt, egy nemzedékre 30 évet számítva, kijö a 200 nemzedék.