Vasárnapi Ujság – 1869
1869-02-14 / 7. szám - Martinovics-pör 1795-ben (képpel) 86. oldal / Történelem; régiségek és rokon tárgyuak
császárt és az államot kormányozzák, ugy hiszik, hogy az állam áldozatául kell esnem, s ha ezt biráim lelkiismerete megengedi, kész vagyok meghalni." Majd a királyi fiskust, Németh Jánost éles tekintettel kérdezé: „Fog-e ön egykor így halhatni meg ?" „Mindamellett utolsó perczéig erősen hitte és várta a kegyelmet s ismételve mondá: „Lehetetlen, hogy engem Ferencz császár lefejeztessen, hiszen kezében vannak atyja írásai!" Csak midőn a halálos ítélet végrehajtása megkezdetett, s Zsigray feje leesett, veszett el egyszerre reménye. Ájulásba esett s öntudatlan kellett a székhez kötözni, midőn a sor reá került. Midőn a bakó márhalálos csapásra emelé kezét, szeméről leoldódzott a roszul kötött kendő Ezzel is csak hosszabbra nyúlt kinos végórája." Szentmarjai ítéletében semmi új tény nem emlittetik. Az emlitett német röpirat is alig mond róla többet, mint mi elmondottunk. Azt jegyzi meg csupán, hogy a királyi fiskus által a felségtől bizonyosan nyerendő kegyelemmel volt biztatva, de azért nem vallott többet — bár a biztatás erre czélzott, — mint különben vallott volna. Az Ítélet kihirdetése szomorúvá tette, de nyugodtan találta s nyugalmát és lelkierejét utolsó perczéig megtartotta. Keveset szólott, sorsát egész csendességgel viselte és végezte. 25 éves szép fejét bátran tartotta a bárd alá. Arczképünk az akkori viselet szerint tünteti fel őt. Szelid, de férfias vonásaiban nemes lelke tükrözik. *) 86 A Martinovics-per 1795-ben. (Vége.) Az elfogottak, a már emlitett öt főn kivül a következők voltak: Abaffy Ferencz, az 1790-ki országgyűlésen Árvamegye követe, a tudományok nagy kedvelője, a papságnak pedig gyűlölője. Ambrózy Gábor, iró is. Aszalay János, mind a ketten juratusok, emez Bacsányi János ismeretes iró, a kassai magyar társaság által kiadott „Magyar Muzeum" szerkesztője, ki már „Az 1789-ki francziaországi változásokra" irt költeményéért is feladatott, minek következtében 1793-ban szerkesztői hivatalától megfosztatván, gróf Forgách Miklós nyitrai főispán magán titkárává lett. A gróffal épen ennek nyitrai jószágán vala, midőn a Bécsből hazaérkezett grófné azon hitt hozá, hogy Bacsányi kerestetik. Ez, ártatlannak mondván magát, Forgách tanácsára Budára megy, hogy Sándor főherczeg nádornál pártolást keressen; de elfogatván, Bécsbe vitetek Baranyay Mihály. Brem János, sebész. Bujanovics Kornél, juratus, lában. Fodor Gerson, tanár a körösi reform, isko-Erdélyi László, jogtanuló. Hirgeiszt Ferencz,tizenkilencz éves jogtanuló, „szépen nőtt deli ifju, mondja Kazinczy Ferencz — de lelke még szebb, szerényebb, csöndesebb, szelidebb, állhatatosabb charactert nem ismerek." Illés Ferencz, ifju ügyvéd. Juhász János, prémontrei szerzetes pap. Kazinczy Ferencz, első rangú költőnk, s kötetlen új irályunk teremtője, „Orpheus" czimü folyóiratát szerkeszté, s épen ennek egy darabjával foglalkozik vala, midőn decz. 14. éjjelén elfogatott. Kazinczy Miklós, Ferencz öcscse, Biharmegye esküttje s iró. Kopasz János, jogtanuló. Landerer Mihály, könyvnyomtató. Laczkovics László, János öccse. Lonovics Imre, orvostanuló. Lukács Pál. Makk Domokos, volt pálos szerzetes. Márton István, pestmegyei orvos. Nemesányi Endre. Pajczkoffer Antal, egykori nagyváradi biró. Pruzsinszky József. Rosty János, a kőszegi kerületi tábla jegyzője. Zsigray barátja s kicsapongásaiban társa. Rosty Pál, egykor katonatiszt. Szentjóbi Szabó László, gr. Teleki Sámuel, erdélyi kanczellár titkára s jeles költő. Szén Antal, kamarai számvevő tiszt. Szlávy György, biharmegyei főbiró. Szlávy János, juratus. Szilla Miklós, jogtanuló. Sehy Ferencz, színész. Szmetanovics Károly, jogtanuló, „lelke láng; könnyebben fellobbanni senkit soha nem láttam", mond Kazinczy. Szolárcsik Sándor, ritka tehetségű, bő olvasottságú, alig 20 éves juratus. Hulyovszky Menyhért, II. József alatt a zemplénmegyei törvényszék elnöke, két izben jeles országgyűlési követ, „igen nagy talentum — mond Kazinczy — társalgásban causticus, és az mulatsága, ha másnak gyengéjét kilesvén, magának és még inkább másoknak belőle bolondot csinálhat. A más érdemeit nem tűri, mert az reá homályt vet, és meggyőzhetlen viszketeggel bir, másokat buktatni." Tancsis Ignácz, gr. Sztáray Albert tanitója s nevelője. Túrós Péter, ócsai reform, pap. Ujgyörgyi József. Uza Pál, ifju ügyvéd Pesten. „Lelke oly szép, mondja Kazinczy, hogy szebbet soha sem láttam; csendes, elmozdithatlan characterü, jó ember." Verhovszky Sámuel, a Nákó család ügyvéde. Verseghy Ferencz, volt pálos szerzetes, tábori pap s iró, ki egyebek közt a marseillaiset is magyarra forditá. Óz Pál, fiatal ügyvéd s iró, „egyike a legjobb fejeknek az egész országban", irja Kazinczy. Midőn pöre a kir. táblán felolvastatott, Ürményi József, királyi személynök ezt mondá róla: „Ismerem az embert; tudománya szerint méltó, hogy székemben üljön." Ezeken kivül elfogattak még tizenhárman, köztök a tizenhat éves báró Révay László, ki azonban utóbb szabadon bocsáttatott. Krály József, kamarai tiszt és Fodor József, helytartósági titkár, magukat az elfogatás előtt agyonlőtték. Németh János, ügyigazgató néhány főrendi úrra is kivetette horgát, nem mintha gyanúsak voltak volna, hanem hogy őket megsarczolhassa. Illésházy István, Fekete Ferencz és Eszterházy Károly grófok tiz-tizezer forinton menték meg magukat az elfogatástól. Az igazgatók s néhányan a többiek közül is, a törvények ellenére Bécsbe vitettek s ott a gróf Saurau elnöklete alatt egybealkotott vallató bizottság elébe állíttattak. Pest, Zemplén s még néhány megye fölirt, a „magyar nemeseken" elkövetett e sérelem miatt, s kérte a királyi felséget, állitatná a vádlottakat saját törvényes bíróságuk elé. Fölirataikra ridegen visszautasító, sőt feddő válasz érkezett; — a foglyok azonban, a faggatások végeztével csakugyan visszaszállittattak Budára s a közvádló keresete alá és az illetékes főtörvényszékek elébe állíttattak. Thugut gondoskodott, hogy mind a közvádló, mind a törvényszékek elnökei kellőleg legyenek utasítva teendőik iránt. Mi ember volt a királyi ügyek igazgatója, Németh János, — elég jellemzését Szirmay után idéznünk, ki pedig a kormány érdekében ferdítve irta meg az egész pör történetét: „Németh — úgymond Szirmay Antal udvari tanácsos idézett munkájában, — tiszte egyéb teendőiben hanyag, de vádolásra született, rosz lelkű, s kivéve Werbőczyt, kiből egy némi felületesen tanult vala, semmi tudománynyal nem biró ember. A jakobinusok vádlásából — igy nevezi Szirmay mindig az elfogott demokratákat, — ő nagy kincseket szerze magának. A vádlottaktól nagy értékű ajándékokat nemcsak elvett, hanem ki is csikart. Eleinte nyájas arczczal, hízelgő szavakkal szókta meg őket; büntetlenség ígérete, gyengébb börtön reménye, jobb étkek adatása, — utóbb ijesztések által igyekezett őket rávenni, hogy mennél több társakat fedezzenek föl. A királynak leghívebb alattvalóit, a legjobb hazafiakat, kiket gyűlölt, vagy a kik gazdagok valának, csak azért is nevezget vala, hogy neveik a becstelenitő perben előforduljanak. A felségsértési bűnbe fél Magyarországot belekeverni s az által magának adózójává tenni kivánta. Például Zsigray Jakabot (mint ez azt a törvényszék előtt is kijelentés addig gyötré, faggatá, mig a kényszerítésnek engedvén, az ártatlan körmendi lelkészt is belekeverte. Az ilyféle spanyol inquisitiótól viszszaborzadtak az ország néhány főbbjei s a tény méltatlanságát a főherczeg nádornak fölfedezték, ki azt a királynak is tudtára adta." Ily vádló mellett egy szilárd és hazafias törvényszék segíthetett volna csak a vádlottakon. A bírák közt azonban sokan voltak a forradalmi eszmék ellen annyira elfogultak, hogy a demokrácziát király-gyilkosság nélkül képzelni sem tudva, az eszméket is kárhoztatták mint elválhatlanokat a véres tényektől. Másokat ismét más nézet vezetett túl szigorra. Erős patrióták lévén, meg akarák mutatni, hogy alkotmányos szabadsági törekvéseiknek a forradalmi és demokrat eszmékkel semmi közössége nincs, s szigorú eljárás által akarák magokat tisztáknak bizonyitni minden ilyes gyanú ellen, tudva, hogy Thugut mohón les az ilyesnek megalapithatására. Végre némelyeket azon szándékosan suttogva terjesztett hir birt tul szigorra, hogy a fejedelem ez esetben bőkezűen akar élni kegyelmezési jogával, mire annál több tere lesz, minél szigorúbbak lesznek az ítéletek. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a birák között kétségtelenül voltak szolgaleküek is, készek ugy ítélni a mint parancsoltatott vagy intettek: — nem fogjuk csodálni, ha ennyi ok összehatása alatt oly véres jön az ítélet, mely e mesterségesen csinált ügyben a magyar törvényszolgáltatás emléklapjait oly sötéten mocskolja. Először az öt fövádlott ügye vétetett föl s mind az ötre fejvesztés, pallos által, mondatott ápril 27-én (1795.) Az ítéletek indokolása szánalomra méltó. Nagy szavakat keres, de egyetlen tényt sem bír felhozni egyik sem. Demokráczia, forradalmi elvek, felforgatási szándék, veszélyes komplett, véres szándékok — mindez átalánosságban, fel van hordva. A vád tényállása azonban a két káté ártatlan terjesztésére szorítkozik. S ily vádak mellett, az öt nemes főnek a porba kelle esni! A király helybehagyta az ítéletet s a végrehajtás május 20-ra tüzetett ki. Oly szigorú rendőri szabályok alkalmaztattak, mintha forradalmi kitöréstől kell vala tartani. Katonaság összpontosittatott a városban s kihirdettetett, hogy éjjel minden házigazda vigyázó legyen tűzvész esetére, s az ágyuk mellé égő kanóczczal állíttattak a tüzérek. Mindez intézkedés egyedüli czélja volt: mutatni, mintha valóban nagy mérvű veszélytől kellene tartani; holott a csend egy perczre sem zavartatott meg. Az Ítélet, a kijelölt napon a Buda-Krisztinavárosi réten, mely attól fogva Vérmezőnek neveztetik, hajtatott végre az öt elitélten. A várt s igért kegyelem egyiknek sem érkezett meg, Zsigraynak kelle elöl menni. S midőn az ügyetlen bakó csak harmadik csapásra tudta eloltani életét, a nép zúgolódni kezde. Utána Szentmarjay, bátran, déleregen s a derék Laczkovics, férfiasan és a „Justum ac tenacem"-et énekelve léptek a felvevő tőkéhez. Hajnóczy socratesi nyugalommal fogadta a halálos csapást. Martinovics, ki papi rendétől, a szokott szertartások mellett már három nappal előbb megfosztatott, zárta be a nemes áldozatok sorát, ezúttal. *) Martinovics arczképét a Szilágyi Ferencz ur gyűjteményében levő egykorú eredeti metszet után adjuk, mely a t. tulajdonos által kizárólag lapunk számára engedtetvén át, mindennemű utánnyomás ellen avakoznunk kell. Szentmarjay képe, a család birtokában fenmaradt képről vett fénykép után van rajzolva. Kifejezzük egyszersmind óhajtásunkat, a többi nevezetesb elitélt s jelesen Hajnóczy és Laczkovics netalán fennmaradt képeinek közlése iránt is, ha kinek azok birtokában lennének, átengedéseket nagy köszönettel fogadnak. Szerk,