Vasárnapi Ujság – 1870
1870-06-19 / 25. szám - Az ebédvivő kis leány (képp.) -r-s 308. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak - A Batthyány-gyászünnepély (5 képpel) 308. oldal / Történelem; régiségek és rokon tárgyuak
polg. kör 5 sz. Hajdúkerület 12 sz., Nagy-Várad 12 sz., Ráczkeve 1. Sopronm. 6. Kecskemét 7. Szentes 2. csepregi kaszinó 1 sz., Zemplénm. 29 sz., Egyenlőségi kör 6 sz., Bácsm. 10 sz., Csongrádváros 4 sz., Veszprémm. 10 sz., Szerviták 4 sz., Baranyam. 10 sz., Eger 20 sz., Szabolcsm. Nyíregyházi elv. egyl. 18 sz. Derecske város 3 személy. Gazd. egyesület 12 sz. Batthyány p. tisztsége. 10 sz. Debreczen város 3 sz. Budai izraelita község 2 sz. Budai lövészegylet 2 sz. Zilah város 2 sz. Győr város 8 sz. Szt.László társulat igazg. 1. Sárosmegye 12 sz. Gyöngyös város 12 sz. Baja város 2. Esztergom város 50. Esztergommegye 24. Komáromm. 15 sz. Hontm. 12. Kalocsa város 3. Aradm. 4 sz. Biharm. 22 sz. Makó város 3 sz. Apostag község 3 sz. * A jun. 9-ki gyászszertartás * alkalmával Piry Czirjék, ferenczrendiek pásti zárdájának főnöke következő alkalmi beszédet tartott: „A kegyelet, melylyel halottaink iránt tartozunk, parancsolja, hogy a hamvadó ember felett, komolyan elmélkedjünk, s fájdalmainknak szavakat s fohászt adjunk; nem mintha azok által az enyészet fátyolát, mely az elhunytra borult eltávolithatnók, vagy a föld hantjait, melyek őt takarandják, megkönnyebbithetnők, hanem, hogy a megboldogult emlékezetének érdemileg áldozzunk, s önkeblünk meghatottsága szent imába olvadjon át, mely felszálljon az élet és halál egyedüli urához, az Istenhez. Mert mikor a halál széttöri az élőkhöz kötő kapcsot, semmi egyéb erősebben nem fűzhet a sirban nyugvókhoz, csak a kegyeletes emlékezet, s a szív legszentebb virága, a buzgó ima. S ezekkel kiván ma nagy halottjának, boldogult gr. Batthyány Lajos, első magyar miniszterelnöknek áldozni e nemes város s vele a nemzet, midőn annak hamvadó tetemeit ezen egyház sirüregéből, hol 20 éven tul elrejtve nyugodtak, felvétetvén, teljesiteni akarja az irás amaz intelmét: „Fiam a halotton kényezz, takaritsd el testét szokás szerint, és ne hanyagold el az ő temetését." Igen, most kivánja közös részvéttel véghez vinni azt, mit 20 év előtt az akkori hatalom tenni nem engedett. Akkor a megszentelt szokást érvényesíteni ama zordon idők tiltották, de most az önkénytelen mulasztást fényesen helyrehozni szent feladatának tűzte ki a hazafiúi kegyelet; mert a megboldogultban a már — Isten jóvoltából — kiderült szabadság és alkotmányosság nemzeti vértanuját ismeri és tiszteli. — Akkor a halálos küzdelemben álló nemzet Világosnál fegyverétől, s Komáromnál legnagyobb erődjétől megfosztva, önmagának is szétszóródnia, s legjobbjainak szerte bujdokolniok vagy legalább hallgatniok kellvén, hős halottjainak nem adhatá meg a megillető végtisztességet. — Ez okból maradt el gr. Batthyány Lajosnak is szokás szerinti eltakarittatása. De nem festem ama rémes korszakot, nem szaggatom fel a már begyógyult sebeket, melyeket mi korosabbak, midőn hajunk szálai még feketék valának, láttunk, átéreztünk, sőt átszenvedtünk, — mondom — nem szólok azokról, mert a nemzet sorsát intéző Isten megszünteté a vihart, letörlé könyeinket, s a drága vérrel áztatott földre békét s kiegyezést hozott, melyért áldassék szent neve! Csak a kiszenvedett gr. Batthyány Lajos első eltakaritására vonatkozó tényeket emlitem meg röviden. Tudva van, miszerint ő a cs. osztrák seregek akkori főparancsnokságánál béke-követségben járván, általa letartóztattatott, s Komárom átadása után a hadi-törvényszék által halálra ítéltetett, mely ítélet 1849. okt. 6-án az Újépület falán kivül golyó által rajta végre is hajtatott. A nemes életet kioltó golyó nyomát nem rég láttuk a magas homlok szétomlott csontjain, s neki, mint egy második Palinurnak, jeltelenül kellendett eltemettetnie, ha nem akad egy újkori Tóbiás, ki az éjnek sötétében, a legmélyebb titok fátyola alatt, éjféltájban e templom sírboltjába befogadja, s a fájdalmas szt. szűz oltára alatt a sirüregbe elrejtse. S e kegyes Tóbiás Dank Agáp vala, akkor e zárdának bátor lelkű főnöke, ki kötelezve érezte magát a nemzet fájdalmában résztvenni, s a gr. Batthyánycsaládnak a gyászban is enyhitő szolgálatot megtenni, habár halál várt volna is reá, mert e nemes család szerzetünknek jótevője, s német-ujvári zárdánknak 1641-ben alapitója, s azóta fenntartója. Csak igen kevesen tudták e szomorú eseményt, de ők megtarták a titok szentségét, s megőrzék a nemzet drága halottját mind e napig. Most eljött az idő, hogy a titok lelepleztessék, s a még fennmaradt hullarészek ereklyeként a kegyeletes nemzetnek átadassanak, melyektől e zárda fájdalommal vál meg. Ha ki ama sírboltot meglátogatandja, mondani fogjuk neki: íme a hely, hova 20 év előtt tették az elveszett gr. Batthyány Lajost, ő nincs már ott, a sötétségből kivétetett, s a haza előtt dicső lett a sírja, mely még a késő nemzedéket is emlékeztetni fogja a király, a haza, s az alkotmány szeretetére. — Mert bizonyos, miszerint ő hive volt a fejedelemnek, lángolva szerette hazáját, melynek alkotmányáért kész volt elleneitől a halált elfogadni és meghalt. — De az ő kialvó élete, s kiontott nemes vére nem boszuért kiáltott az egekbe, hanem a béke, a szabad alkotmány áldásaiért. Ő áldozat vala s ez áldozat meghozás hiszem, még teljesebben meghozandja a békés kifejlés gyümölcseit, csak az egyenetlenség pártos szelleme, vagy a minden közjót lerombolni kész önérdek ármánya meg ne gyilkolja a tevékenységnek indult nemzeti életet. Mert, ki nem tudja, miszerint egy nagy s vészes áramlat hullámain úszik nemzeti életünk hajója, melyen ha ki, visszavonás által hézagot ejt, az áramlatnak nyit rést az elbontásra. — Ettől félek, ettől remegek, s félnek a hazafiak milliói. — És kérdem: ki fogna akkor megmenteni bennünket? oh senki, senki, hacsak az Isten hatalmas keze nem! — Mert meg kell győződnünk arról, miszerint a kimúló nemzetet életre segiteni nem tartja érdemesnek senki, legfölebb szintett barátaink, mint annyi példa rá Batthyány-gyászünnepély: A ravatal a ferenazrendiek templomában.