Vasárnapi Ujság – 1870
1870-01-16 / 3. szám - Egy kisvárosi forradalom. (Svéd novella Vetterberg-től.) 30. oldal / Elbeszélések; genreképek - Pásztói: Ha meghalok 30. oldal / Költemények - Léghajósok 30. oldal / Vegyes tárgyuak. Térképek és tervrajzok
zékeskedés útjáról lelépni, s volt bátorsága nyiltan kimondani, hogy a kormányzati forma közömbös, csak lehetővé tegye a szabad elvek uralkodását. Lemondott azon eszméről, hogy csak az erőszakos forradalom vezethet czélra, s vállalkozott a békés forradalom, a békés átalakítás nagy munkájára; s mint mondják, Deák Ferenczet, kinek arczképe dolgozó szobáját disziti, tartá az ő „magyar mintaképének." A „szabadságot forradalom nélkül" választá jelszavául, s magát és pártját azon elv kimondása által, hogy a császárság a szabadsággal megegyeztethető, kormány képessé kivánta tenni. Ez idő alatt irt több jogtudományi munkát, politikai röpiratokat, s dolgozott a lapokba is. 1869-ben az uj választások alkalmával Páris 3-ik választókerületében Bancel ellenében megbukott. A többség engesztelhetlent akart, olyant, ki a császársággal nem alkudozik. A törvényhozó testületből azért nem maradt ki, mert Val-departement egyik kerületében megválasztották. Első dolga a pártalakítás volt, s sikerült is egy nyilatkozat alá, mely „a császárság a szabadsággal megegyeztethető" elvnek hódol, 116 képviselő aláírását megnyernie, s ezzel megdöntötte Rouher minisztériumát, de új kormány alakításával csak közelebbről bizatott meg, miután a Rouhert követett minisztérium nem volt képes többé a régi többséget összetartani. Január 2-án megalakította a minisztériumot, s 3-án közölte a hivatalos lap a miniszteri névsort. Az igazságügyi tárczát, mint a nála tisztelkedő miniszteri személyzetnek mondó, azért választotta, mert egész életében a jogra és igazságra volt irányozva figyelme, s kérte is hivatalnokait, hogy tegyék valósággá és minden cselekvésük vezérgondolatjává az „igazság"-ot, mely szót mindennap olvashatják a házon, melyben dolgoznak. A törvényhozó testületben, mint miniszter, jan. 10-én szólott először, s bizonyságot tett arról, hogy ő és társai parlamentáris miniszterek kívánnak lenni, s ígéretet tett, hogy a kormány rúdján is azok maradnak, kik azelőtt voltak, s ha mások jutnának többségre, sietni fognak azoknak a helyet átengedni. Meg kell alakítani — végző beszédét — a nemzeti kormányt, hogy a franczia demokráczia a haladást erőszak nélkül, és a szabadságot, forradalom nélküli lássa megvalósulni. Jövendölgetés nem lehet feladatunk, s így természetesen azt sem mondhatjuk meg előre, hogy fog-e sikerülni Olliviernek a császárságot a szabadsággal összeegyeztetnie? Ez az idő kérdése, s egyes egyedül a két fél, az uralkodó és nemzet őszinte akaratától függ. A feladat mindenesetre nehéz, de egyelőre legalább meg van könnyítve az által, hogy az új minisztérium a kamara nagy többségének bizalmát bírja. Meg kell még említenünk némelyeket Ollivier családi életéről. Első neje Liszt Ferencz leánya volt, s az ismeretség onnan eredt, hogy Ollivier szereti a zenét, s barátságot kötött a Párisban hangversenyző Liszttel, ki ha Párisba jő, most is mindig Ollivier vendége. Neje azonban pár év előtt gyermekágyban meghalt, s csak egy fia maradt tőle, kinek nevelésére nagyapja, a mint írják, most is kérlelhetlen republikánus 0. Demosthenes vállalkozott. Másodszor közelebbről nősült, s egy marseillei kereskedő leányát vette el. Szereti az egyszerűséget, s valószínű, hogy továbbá is Passyban — Páris egyik külvárosában fog lakni, — hol nem rég építtetett házat magának, s csak a hivatalos órákat fogja a miniszteri palotában tölteni. N. A. Ha meghalok .. . Ha meghalok, ne tegyetek Koszorút a koporsómra, Hogy szinének tarka gúnyja A halottat ne gúnyolja. Hiszen ott fog sötétleni Mély gyásztól beárnyazottan, Szenvedésim tövisből font Koronája a magasban. És papot se hivassatok, Hogy beszéljen, hogy dicsérjen; A ki egyszer visszapillant: Mindent elmond néki éltem. Lesz a ki majd plénekol: Madarai az erdőnek. Lesz, ki sóhajt majd utánam: Fűszálai a mezonok. S a természet szertartása Tudom föl a mennybe szárnyal. Emberi hang, sóhaj lent jár, — Kedves égben a madár-dal! S ha nem jön el az siratni, Az az egy, kitől jól esnék, — Ne rontsátok szemeitek, Megárt a nagy érzékenység. Ott vannak az igaz könnyek Az ég villámos szemében, Melyektől az új sirhanton Pázsit fakad s zöldes szépen. Sivatgat a völgy patakja Ott zokogva minden éjjel. Görgedező könycseppjait A kövekre szórván széjjel. Közületek én miattam Ne emészsze magát senki! Hivatástok ugy sem volt több . Mint temetni, — elfeledni. Pásztói. Egy kisvárosi forradalom. Svéd novella VETTERBERG-től. *) Nem tudom miért, s daczára békés véralkatomnak , gyakran óhajtottam (az istenek bocsássák meg e bűnömet!) egy forradalomnak tanuja lenni. Egyszer már Párisba szándékoztam menni e végből, hol a forradalmak divatban vannak. Nem tudom mi vonzerő van az ilynemű látványban, a mi kíváncsiságomat ingerli, pedig a kíváncsiság gyönge oldalam, össze is olvastam mindent, a mi mindenféle forradalmakról írva van, elkezdve a föld forradalmain, melyeket Cuvier irt le, egész a franczia forradalomig, melyet Thiers úr beszélt el; s meg kell vallanom, mind a két mű véletlenül érdekelt Nem különös-e, hogy épen a föld, mindnyájunk közös anyja, kezdette meg a forradalmakat, s hogy épen rajta történik, rendszeresen, a legnagyobbszerű két változás, a nap körüli és saját tengelye körüli kettős forgásánál fogva? Lehet-e aztán csodálni, hogy az emberek is forradalmakat csinálnak, s oly mozgalmakat keresnek, melyek az igaz, jó és szent elébök szabott köréből kicsapnak, s melyeknek tengelye mindig az önzés ? A forradalmak megváltoztatják a nemzeteket és az egyéneket: a leggyávább hirtelen hőssé válik, s a legnagyobb hős néha gyávává lesz. Nagy emberek támadnak a társadalom legalsóbb osztályaiból, s azok, kiket állásuknál fogva kitűnőknek tartott a közvélemény, elvesznek a tömegben, így szülnek a forradalmak uj nemzedékeket. Az álszenteskedő is megváltoztatja magatartását, s esküszik, hogy semmit sem hiszen. Egy szóval a világ egyszerre felfordul. Kétségkívül érdekes volna egy forradalmat látni, önként értetik, ha teljes biztonságban nézhetné az ember függönyei mögül, hogy erőlködnek az emberek lármát ütni; s ha kedvem volna politikába elegyedni, megragadnám e kedvező alkalmat, hogy a forradalmak rugóit tanulmányozzam, de nem akarom belemártani tollamat, mert az ördög kezdette a politikát, mint egy híres iró irta volt egy kormányzónak, aki teljességgel nem volt politikus. Este volt, körülbelül egy éve. A hold fénye öntötte el a vidéket. Ah mily szép volt! ablakomnál állottam, pipával számban, s elmélkedtem. Egy macska az átelleni ház ereszén oly panaszos hangon nyávogott, hogy gondolatimnak egészen méla irányt adott; a szegény cserkeszekre gondolok, s a nem kevésbbé sajnálatraméltó oroszokra, és a keleti kérdésre ; egyszóval minden kigondolható szomorú dologra. Elmélkedéseimet egyszerre hangos kiáltás szakította félbe, mely az utcza másik oldaláról jött, a hol özvegy Odeviklérené korcsmát tartott. A lárma növekedett, s fülem lassanként hozzá szokván, a következő mondatokat különböztethettem meg, melyek szaggatottan érkeztek hozzám : Egy mély hang: „Vágd a képéhez a kotyvalékát, mázold rá az egész pintet!" Egy hang vingoth tájkiejtéssel: „Vén sattantyú, nem szégyenlsz ilyen pálinkát árulni ?" Egy gyerek hang: „Odeviklérené asszonyom nem is adott jól vissza." A mély hang: „Csak öntsd még! Na még, na még, öntsd ki mind." Most egy rikácsoló asszonyi hang hallatszott; a háziasszony hangja volt: „Brigitta! szaladj hamar a polgármester úrhoz; rendzavarás történt. Ah!ah!" Ekkor egy kis leány, mezítláb, a polgármesterhez szaladt. Kérdésemre: „Mi történt?" futtában válaszolt: „Odeviklérené asszonyom szokása szerint rosz italt adott a vendégeinek, de nem voltak még elég részegek, hogy észre ne vegyék. Megharagudtak, s asszonyom most karmol és harap, mint egy dühödt macska." A lárma folyvást tartott, de Odeviklérené asszony rikácsoló hangja elnyomta valamennyit. Közbe-közbe a lármás czimborák hahotája hallatszott. A polgármester oly soká készülődött, hogy az alatt az ivók szétoszlottak az utczán. „No, no, anyókám, mondá a mély hang, ne haragudjék, hogy magával is megkóstoltattuk a pálinkáját!" A kis csoport kétségkívül szétoszlott volna, egy rész már el is távozott, ha a csoportozásra új alkalom nem adja magát elő: a helybeli rendőrség, összesen nyolcz fő, egy rendőrbiztos által vezérelve, megjelent a helyszínen. Odeviklérené asszony felnyitotta ablakát, s kikiáltott: „Lássatok utána, gazficzkók, hogy hazatakarodjatok". A kőzápor, mely e szavakra a pálinkás bolt homlokzatán csattogott, volt a nép felelete, s az ablaküvegek csörögve hullottak az utczára. „Tüzet még egyszer!" kiáltá a mély hang, s egy második kőzápor omlott a még épen maradt ablakokra. Megrémültem Itt vér fog folyni, gondolom, az ártatlan fog szenvedni a bűnös helyett, így van az rendesen. Talán ez esemény fog dönteni arra nézve is, hol tartassék a legközelebbi országgyűlés, nehogy hasonló események akár a szabadságnak, akár az ország képviselői biztonságának árthassanak. A házamhoz tartozóknak megtiltottam. *) Jeles és kedvelt svéd író, ki „Ádám bácsi" álnév alatt, kivált a középrend életéből elmés és élethű regényeket és beszélyeket ir. Szerk.