Vasárnapi Ujság – 1871

Lapszámok - 31. szám / 1871-07-30

Előfizetési Teltételek: a Vasárnapi Ujság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 frt. — Fél évre 5 frt. 0T Csupán Vasárnapi Ujság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csnpnn Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. — Fél évre 2 ft. 50 kr. "WS! {gy Hirdetési dijak, a Vasárnapi Ujság és Politikai Újdonságokat illetőleg: Egy négyszer basábzott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krajezárba; háromszori vagy többazöri igtatásnál csak 7 krajezárba számíttatik.— Kiadó-hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Oppelik Alajos, Wollzeile Nr. 22. és Hnnsenstrin és Vogler, Wollzeile Nr. 9.— Bélyeg-dij, külön minden igtatás után 30 krajezár. (1790—1871.) Irodalmunk legutóbbi száz éve igen ér­dekes jelenségeket tár szemeink elé. Egy századdal ezelőtt a politikai okból elnyo­mott, de tehetségekben és munkakedvben is szegény irodalmat egy oly társadalmi osz­tály rázza fel tevékenységre és életre, mely­től ez áldásos munkát — különösen tartóz­kodási helyén — senki nem várta volna. 1772-ben lépnék fel a magyar testőrök, tehát katonák és pedig Bécsben, az őket el­németesiteni akaró fejedelmi udvar közvet­len közelében. De alig lép a nemzet-éb­resztés talajára e katona-elem: ott terem nyomában egy má­sik: a római katholikus alsó papság s tagjaiból nemzetisé­günknek és irodalmunknak kitartó, munkás és tehetséges művelői támadnak. Faludi, / / Révai, Ányos, Baróti Szabó Dávid, Yerseghi, Virág Bene­dek, Czuczor és egész sora tű­nik föl müveltségtörténelmünk legjobb neveinek, s mig Pyr­ker egri érsek a német költé­szetnek lesz egyik csillaga: addig e szegény papok a leg­nagyobb áldozatkészséggel és odaadással dolgoznak irodal­munk fölvirágzásán. Nem volt előttök tekintet a felekezeti­ségre, csak egy czél, egy eszme vezette egész valójokat: hátra maradt, a külföld által lené­zett irodalmunk emelése. E szép korszak munkásai közül mutatunk be most egy alakot olvasóinknak. Nevét ma már nem igen ismerték, ujabb erők túlszárnyalták, de most, midőn koporsója bezárult fö­lötte, érdemei ismét emléke­zetbe jöttek. Korunk gyorsan halad s gyorsan felejt, de azért a kegyelet még nem halt ki a keblekből s a méltánylásnak még mindig megvan a maga jelentősége. Bitnicz Lajos 1790. jul. 17-én született Jákon Vasvármegyében. Atyja sebész s községi jegyző volt, de őt 1796-ban elveszt­vén, anyja gondozása mellett kezdte meg elemi iskoláit szülőhelyén, majd a gymná­ziumi tanfolyamot Nagy-Kanizsán és Kő­szegen. 1806-ban és 1807-ben végezte a bölcsészeti tanulmányokat Szombathelyen, s ugyanott 1808- 1811-ig a hittant is, mely idő alatt elsajátította a német, franczia és olasz nyelvet is. A papnöveldéből való kilépése után egy­ideig Somogyi Lipót szombathelyi püspök udvarában élt, mignem 1812-ben a szom­bathelyi kir. lyceumba a mennyiségtan ta­náraul nevezték ki, a visszalépett hires BITNICZ LAJOS. nyelvész Kresznerics Ferencz helyére. 1813­ban áldozó pap, 1815-ben pedig bölcsészet­tudor lőn. 1819-ben visszaállíttatván a magyar nyelv a tanszékeken, Bitnicz dij nélkül vál­lalta magára a hazai nyelv és irodalom tanítását, a tanulók közt önképzőkört ala­kított s minden erejét oda irányozta, hogy nemzetiségünk föntartassék ama határszéli tanodában. Szünidejét utazásokra fordította; bejárta Olasz-, Stájer-, Horvátország egy részét, s csaknem egész Magyarországot, hol a művészet és a régiségek tanulmányo­zása volt főczélja. 1837-ben a lyceum igazgatója lett s ezen­túl életét folyton e tanoda emelésére szen­telte, mignem 1847-ben a szombathelyi káp­talan kanonokául mozdittatott elő. 1868-ban választott bosoni püspöknek, 18 70-ben püspöki helyettesnek, s végre még ez évben kápta­lani nagyprépostnak nevezte­tett ki. Mint ilyen halt el a jelen évi junius 28-án Nagy­Kanizsán, rokonai körében s eltemettetett jul. l-jén Szom­bathelyen. Azonban a 81 évre terjedt hosszú életnek ezen száraz adatai kiegészítésre várnak és az iró Bitnicz bemutatását igényelik. Irodalmi működé­sét 54 évvel ezelőtt kezdte meg a „Tudományos Gyüj­temény"-ben , hol leginkább Szombathely régiségeit ismer­tette. E tárgy szeretetét fel­költhették lelkében Szombat­helynek — a római Sabaria­nak — nagyszámú régiségei, s már mint gyermek megked­velhette a mult idők marad­ványait szülőhelyének szép és régi egyházából. E kedvencz tanulmányával nem is hagyott föl élte végéig s igen becses gyűjteményét végrendeletileg az Akadémiának hagyomá­nyozta, de miután ennek tárai nincsenek, ez valószínűleg a Muzeum többi római régisé­geihez fog jutni. Archaeologiai munkássága külföldön is figyelmet keltett, miután egyik értekezését Büsching boroszlói tanár németre fordítva kiadta, s ezért 1825-ben a boroszlói tudós társaság levelező tagjává választotta. De legnagyobb horderejű munkássága a ß i t n i c z Lajos.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék