Vasárnapi Ujság – 1871

3. Költemények - Endrődi Sándor: Falun 390. oldal

390 magyar nyelv előmozdítására irányult. 1827­ben adta ki a „Magyar nyelvbeli előadás tudományáét, mely 1837-ben második s 1847-ben harmadik kiadást ért, noha ekkor csak az első kötet jelent meg abból. Első kiadása a Marczibányi-jutalmat nyerte és a tudós társaságban is mindjárt ennek meg­alakulásakor kinevezett rendes tagságra érdemesítette. Kisebb értekezései a történe­lem, nyelvészet és természettudományok köréből a „Tud. Gyűjtemény", „Muzarion", a ,,M. Akadémia Évkönyvei", „Athenaeum", „Uj Magyar Muzeum" stb. vállalatokban jelentek meg. *) Hosszú élete zajtalan munkában folyt le. Folyton tanulmányainak élt és a meddő felekezeti vitát — pap létére is — átengedte másoknak; örvendett irodalmunk gyarapo­dásának, gyönyörködött régiségeiben s a mig ereje és ideje engedte: dolgozott kitar­tással és hűen. Legyen áldott emlékezete! Eö. Falán. Elhagytam a város önző, vad lármáját, Békés födél alatt, csöades falun élek. Szivem sebe nem fáj, nincs panaszom többé, Újra feltámadnak bennem a remények. Ez a tiszta napfény, mely a lombon reszket, Ez a balzsamos lég meggyógyitnak, érzem. Trónod előtt állok örök, szent természet, S mosolygó arczodat gyönyörködve nézem. Hiszen a te trónod nem királyok trónja, Hol csak szolgaérzés hajtja meg a térdet, Melyhez alázattal és czifrán kell lépni, S büszkén, emelt fővel odalépni vétek: A te trónod előtt megjelenhet bárki, Ráborulhat bátran szerető szivedre, Te nem utasítasz senkit el magadtól, A ki melletted van, nincs az számkivetve. Hiába mondják, hogy nem te vagy az isten, En hiszem, hogy te vagy; nem ejt meg a kétség. Sejtelek, érezlek minden változatban, S mindenütt meglátom kezed működését. A mi csak létezik: törvényed alatt áll, Nálad van az élet, nálad az enyészet, A tenger viharját álmából te kelted, S te altatod el a legutolsó férget. Szeretlek, imádlak minden változatban, Mert a tettetéstől ment vagy te egészen; Szenny, salak nem éri soha szűzi arczod', Megolvad az végkép szerelmed tüzében. Rajongok viharod és vészeid után, Csöndes éjeidben áhitattal járok; Értem haragodnak mennydörgő beszédét, S tudom mért bókolnak felém a virágok. Mint az üldözött vad hűs forrás tövéhez, Ugy menekül hozzád a védtelen árva, S a te hű öledben feltalálja mindazt, A mit nem talált fel széles e világba'. Te csalod ajkára az első mosolygást, Mig ártatlan lelke gyönyörökbe szé lül, S az utolsó könyet, inely pilláján remeg, Égő napsugarad veszi le szemérül. Rátalál kezedre, kinek keble vérzik, Tudja, hogy egyedül te segithetsz rajta; Te vagy a jóságnak romlatlan dajkája, S a vigasztalásnak te vagy édes anyja. Mit a fásult szívben összetört az élet, A te kozed újra felépiti benne — Oh, mert te igaz vagy; igazabb vagy, mint a Balsorsnak boszuja s az ember keserve! Hozzád jöttem én is dicső, szent természet, Mellemnek sebeit magányodba hoztam; Bálványok diszítik a világ oltárát: Itt altató dalhang, enyhe nyugalom van. Sárral szennyezték be lelkemet, arezomat, Tetszhalottá tettek a szégyen keservi . . . Idejöttem hozzád, hogy higyjek tebonned, S megtanuljak újra romélni, szeretni! Endrödi Sándor. Egy gondos kéz nyomán alkalmunk van közölhetni Bitnicz összes müveinek jegyzékét, melylyel könyvésze­tünkhöz érdekes adalékot vélünk nyújthatni. I. Nyelvészetiek: 1. A magyar nyelvbeli előadás tudo­mánya. Pest, 1827. — 2. Magyar nyelvtudomány 2. kötet. Pest, 1837. — 3. Ennek 3-dik kiadásából az első kötet. Kő­szeg, 1847. — 4. Képes kifejezés. (Muzárion Uj foly. I. köt. 1833.) — 5. Gazdasági szótár. Szombathely, 1831. II. Történelmiek: 6. A vend-tótokról. (Tudom. Gyűjt. 1819. III. köt.) — 7. Hazánkban nincsenek Vandalusok. (Tud. Gy. 1828. IX. k.) — 8. Két levél zalamegyei utazás­ból. (Tud. Gy. 1825. VI. k.) — 9. A Szombathelyen kiásott római régiségekről. (Tud. Gy. 1821. VIII. k.) — 10. A Szombathelyen kiásott és hg. Batthyány által a nemzeti muzeumnak ajándékozott római régiségekről. (Tud. Gy. 1829. III. k.) — 11. Ez értekezés megjelent önállóan is. Pest, 1829. — 12. Észrevételek a szombathelyi római régi­ségekről. (Tud. Gy. 1824. I. köt.) — 13. A szombathelyi kir. lyceum ismertetése. (Tud. Gy. 1819. XII. k.) — 14. Az ujságlevelek és tudom, folyóiratok eredetéről. (Tud. Gy. 1821. XII. k.). III. Természet- és mennyiségtaniak: 15. Az égi hábo­rúkról. (Tud. Gy. 1820. XII. k.) — 16. Kivonás ezen érte­kezésből: Das Polar-Eis. (Tud.Gy. 1818. XII. k.) — 17. Az j ébrenségról, alvásról és álmákról. (Tud. Gy. 1818. IX. k.) 1 — 18. A kachemiri kecskéknek Francziaországba szállítása. {Tud. Gy. 1823. I. k.) — 19. A kögnégyszegitéséről. (Magy. Akad. Évkönyv. II. k.) — 20. A egkisebb négyzetek elvé­ről. (M. A. Évkönyv. III. k.) — 21. A nagy számok törvé­nyéről az ember szellemi nyilatkozásaiban. (M. Akad. Érte­sítő. 1851.) — 22. Egyetemes Számtudomány. (Kézirat) IV. Beszédek: 23. De Religionis et Philosophiae rela­tione mutuae. Die natali Aug. Imp. et Regis Apóst. Fran­•cisci I. ad juventutem Philos. Lycei Reg. Sabar. dixit. Sa­bariae, 1822. — 24. Emlékbeszéd Tittel Pál felett. (M. A. Évkönyv. II. k.) — Üö. Emlékbeszéd báró Szepessy Ignácz felett. (M. A. Évk. IV. k.) -26. Emlékbeszéd Vass László felett (M. A. Évk. VII. k.) V. Könyvbirálatok stb.: 27. Philosophia critice elabo­rata. Auetore Simeone Chuchich. (Tud. Gy. 1817. VIII. k.) — 28. Adalberti Bresztyenszki Praelect. e Mathesi adpli­•cata. (Tud. Gy. 1819. V. k.) — 29. A kis geometra. Irta Nagy Károly. (Athenaeum.) — 30. Rupp. Magyarország ekkorig ismeretes pénzei. Arpádi korszak. (Athen. 1842. 5—7. sz.) — 31. Nyilatkozat Luczenbacher urnák ellenész­revételeire. (Athen. 1842. 26. sz.) — 32. Rupp. Magyaror­szág ekkorig ismeretes pénzei. A vegyes házakbeli királyok korszaka. (Az „Életképek" „Irodalmi Ör"cz. mellékletében. 1846.) — 33. Több, főkép régészeti czikk a „Közhasznú Esmeretek Tárá"-ban. — 34. Collectio Antiquitatum etNu­morum Ludov. Bitnicz. 1853. (Kézirat.) — 35. A Rumy •család serlege. Szombathely, 1856. — 36. Sz. Márton püs­pök születéshelyéről. (Uj M. Muzeum. 1859.491—500. lap.) K b 1 a k o m b ó 1. (Rajz.) (Vége.) Augusztus elején egy estefelé — fél hét körül volt, s a nap már egészen elfor­dult utczáinktól, — Georgiet (igy nevez­tem öt magamban) láttam jőni az utczán alá felé, kezében volt a zenemü-tekercs most is, de ezúttal nem volt egyedül. Egy fiatal ember volt vele. Akármi állású ember lehetett, kereskedő, vagy orvos, vagy ügy­véd, vagy bármi más, kinézéséből lehe­tetlen volt kitalálnom. Magas volt s átalá­ban jó külsejü; dearczainkábbgyöngeségre mutatott s egész alkata igen is gyöngéd volt férfinak. Georgie határozott fölény nyel látszott birni fölötte szellemileg szintúgy mint testileg. Valami tétovázó vontatottság, mintha lábait húzná, volt a járásában, a mi nekem nem tetszett. Fejét lecsüggesztette s lassan járt; ez ugyan betegesség következ­ménye is lehetett, vagy abból az óhajtásból eredhetett, hogy minél hosszasabban marad­hasson Georgieval, vagy száz más okból és nem jellemgyöngeségböl, a minek én első tekintetre tulajdonitani hajlandó voltam. Talán fivére Georgienak, gondolám előbb; később azonban bizonyosnak tartottam, hogy kedvese, és hogy a leány is szerette öt. Három hét telt el. Georgie reggeli járá­sai oly szabályszerűek maradtak, mint az óra járása. De este nem láttam többé, mikor egyszer észrevettem, hogy a fiatal ember, a kivel együtt láttam, közel lakik átellenemben. Naponkénti kimenetelei és hazatéréseiből azt következtettem, hogy valami irodában van alkalmazva. Ablakában szokta lesni a Georgie jövetelét, s mihelyt az utczasarkon befordulni látta, lesietett. Mosolylyal és kézszorítással üdvözölték egymást s együtt mentek tovább. Körülbelöl egy óranegyed múlva ő egyedül tért vissza s aztán tiz óra­kor ment el házul. Ez igy tartott, mig csak a borús őszi napok be nem következtek, s az akáczfák süriien nem hullatták lombjaikat az utczai járdára. Georgie mostanában nem igen pillantott fel rájok; valószínűleg arra gondolt, hogy barátja mindjárt elébe jő. A fiatal embert Arthurnak neveztem. Most, hogy naponként láttam s megfigyel­hettem, jobb véleménynyel kezdek lenni felőle. Nem tartottam valami erélyes jellemű embernek, a mi erély lehetett is benne ere­detileg, ugy látszott, a sok betegeskedés megtörte; de bizonyos értelmes kifejezés volt halvány, magas homlokán, a mi ellen­súlyozni látszott arcza alsóbb részének gyöngeségét. Ugy képzelem, hogy Georgie, nőies hitében és szerelmében eszményitette öt, mig arcza ugy tünt fel előtte, mint egy szelid angyalé, vagy mint szent Jánosé, oly szeretet- és jóságteljesnek. Magamis gyönge és egykedvű létemre a férfiban az erélyt becsülöm, mely uralkodni bir a körülmé­nyeken s azokat kizsákmányolni képes; Ar­thurban csak szelid jóságot találtam; azért, bár rokonszenvvel viseltettem iránta, nem elégített ki engemet a Georgie részére, a ki — ugy mondám magamnak — nagy és ne­mes életre látszott hivatva s a balsors csa­pásait ép oly nyugodtan tudta volna elvi­selni, mint most az ifjú boldogság verőfényét. Ha tőlem függött volna, milyen legyen Georgienak a kedvese, hős lett volna; de a valóság sokkal világosabban állt előttem, mint sem tévedhessek. A tél nagyon hideg, szigorú, kemény volt; de hosszú hetei s hónapjai alatt a bá­tor tekintetű leány hetenként kétszeri utja egyetlen egyszer sem maradt el. Vastag és durva téli nagy kendője volt, és setét ruhá­ban járt, — mindössze ennyi változás volt rajta. Ugy látszott, egészségének mit sem ártottak a hideg szelek, melyek majd meg­ölték szegény Arthurt. Ez kabátot kabátra öltött magára, nyaka körül vörös és fehér­tarka gyapjú kendőt tekert, mely meglehe­tős feltűnő volt; de nem csodálkoztam, hogy annyira ragaszkodik hozzá, mert észrevet­tem, hogy női kéz munkája volt, valószínű­leg Georgie kötötte neki. Jól-roszul a tél csak eltelt s a tavasz veszélyesebb szelei következtek. Arthur most ritkán jött ki Georgie elébe, s ugy hi­szem állomásáról is le kellett mondania, mert a nap minden órájában láttam öt a szembenes ablakokban meg - megjelenni. Néha, ha szép nap sütött, le-lejött mégis, s fáradságosan vonszolta magát egy félóráig fel s le s a rövid séta után kimerülten ment haza ismét. Sétáiban néha társa is volt, ki­nek erős karjára támaszkodott, egy jó barát, ugy látszott legalább. „Ah! ha Georgie inkább emezt szerette volna!" — mondám balgatagul magamban. Idősebbnek látszott Arthurnál s merő­ben különböző volt tőle. Nagy, erőteljes fiatal férfi volt, napbarnított arczczal, élénk kék szemmel s nagy barna szakállal. A másik vézna gyermeknek látszott mellette, kivált most, hogy oly beteg volt. Pedig ugy látszott, nagy vonzalommal viseltetnek egy­más iránt. Talán tanuló- vagy játszótársak lehettek'; akárhogy is, szoros kötelék volt köztök és Georgie is jól tudta azt. Emlékszem, egy meleg délután, junius kezdetén, Arthur és Róbert (ezt a nevet adtam a barna idegennek) kijöttek a ház­ból s a járdán beszélgetve járkáltak föl s alá. Épen az utcza-szöglet mellett haladtak el, mikor Georgie, egészen szokatlan órá­ban, gyorsan jött a sarok felől. Kezében egy bokor hosszú szárú vadrózsa volt, a minőt egy pár garasért egész bokrétát lehet venni a londoni utczákon, s mentében ren­í dezgette kezeivel. Arthur kapuja ajtajához ért, mielőtt azok visszafordultak volna, 1 s a mikor épen az utczai csöngetyü után

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék