Vasárnapi Ujság – 1871
1871-07-30 / 31. szám - Ablakomból. (Rajz.) Wilkie Collins után –á–r– 390. oldal / Elbeszélések; genreképek - Endrődi Sándor: Falun 390. oldal / Költemények
magyar nyelv előmozdítására irányult. 1827-ben adta ki a „Magyar nyelvbeli előadás tudományáét, mely 1837-ben második s 1847-ben harmadik kiadást ért, noha ekkor csak az első kötet jelent meg abból. Első kiadása a Marczibányi-jutalmat nyerte és a tudós társaságban is mindjárt ennek megalakulásakor kinevezett rendes tagságra érdemesítette. Kisebb értekezései a történelem, nyelvészet és természettudományok köréből a „Tud. Gyűjtemény", „Muzarion", a ,,M. Akadémia Évkönyvei", „Athenaeum", „Uj Magyar Muzeum" stb. vállalatokban jelentek meg. *) Hosszú élete zajtalan munkában folyt le. Folyton tanulmányainak élt és a meddő felekezeti vitát — pap létére is — átengedte másoknak; örvendett irodalmunk gyarapodásának, gyönyörködött régiségeiben s a mig ereje és ideje engedte: dolgozott kitartással és hűen. Legyen áldott emlékezete! Eö. 390 Falán. Elhagytam a város önző, vad lármáját, Békés födél alatt, csöndes falun élek. Szivem sebe nem fáj, nincs panaszom többé, Újra feltámadnak bennem a remények. Ez a tiszta napfény, mely a lombon reszket, Ez a balzsamos jég meggyógyitnak, érzem. Trónod előtt állok örök, szent természet, S mosolygó arczodat gyönyörködve nézem. Hiszen a te trónod nem királyok trónja, Hol csak szolgaérzés hajtja meg a térdet, Melyhez alázattal és czifrán kell lépni, S büszkén, emelt fővel odalépni vétek, A te trónod előtt megjelenhet bárki, Ráborulhat bátran szerető szivedre, Te nem utasítasz senkit el magadtól, Aki melletted van, nincs az számkivetve. Hiába mondják, hogy nem te vagy az isten, Én hiszem, hogy te vagy, nem ejt meg a kétség. Sejtelek, érezlek minden változatban, S mindenütt meglátom kezed működését. Egy gondos kéz nyomán alkalmunk van közölhetni Bitnicz összes műveinek jegyzékét, melylyel könyvészetünkhöz érdekes adalékot vélünk nyújthatni. I. Nyelvészetiek: 1. A magyar nyelvbeli előadás tudománya. Pest, 1827. — 2. Magyar nyelvtudomány 2. kötet. Pest, 1837. — 3. Ennek 3-dik kiadásából az első kötet. Kőszeg, 1847. — 4. Képes kifejezés. (Muzárion Uj foly. I. köt. 1833.) — 5. Gazdasági szótár. Szombathely, 1831. II. Történelmiek: 6. A vend-tótokról. (Tudom. Gyűjt. 1819. III. köt.) — 7. Hazánkban nincsenek Vandalusok. (Tud. Gy. 1828. IX. k.) — 8. Két levél zalamegyei utazásból. (Tud. Gy. 1825. VI. k.) — 9. A Szombathelyen kiásott római régiségekről. (Tud. Gy. 1821. VIII. k.) — 10. A Szombathelyen kiásott és hg. Batthyány által a nemzeti muzeumnak ajándékozott római régiségekről. (Tud. Gy. 1829. III. k.) — 11. Ez értekezés megjelent önállóan is. Pest, 1829. — 12. Észrevételek a szombathelyi római régiségekről. (Tud. Gy. 1824. I. köt.) — 13. A szombathelyi kir. lyceum ismertetése. (Tud. Gy. 1819. XII. k.) — 14. Az ujságlevelek és tudom. folyóiratok eredetéről. (Tud. Gy. 1821. XII. k.). III. Természet- és mennyiségtaniak: 15. Az égi háborúkról. (Tud. Gy. 1820. XII. k.) — 16. Kivonás ezen értekezésből: Das Polar-Eis. (Tud.Gy. 1818. XII. k.) — 17. Az ébrenségről, alvásról és álmokról. (Tud. Gy. 1818. IX. k.) 1 — 18. A bademiri kecskéknek Francziaországba szállítása. (Tud. Gy. 1823. I. k.) — 19. A kög négyszegitéséről. (Magy. Akad. Évkönyv. II. k.) — 20. Aegkisebb négyzetek elvéről. (M. A. Évkönyv. III. k.) — 21. A nagy számok törvényéről az ember szellemi nyilatkozásaiban. (M. Akad. Értesítő, 1851.) — 22. Egyetemes Számtudomány. (Kézirat) IV. Beszédek: 23. De Religionis et Philosophiae relatione mutuae. Die natali Aug. Imp. et Regis Apost. Francisci I. ad juventutem Philos. Lycei Reg. Sabar. dixit. Sabariae, 1822. — 24. Emlékbeszéd Tittel Pál felett. (M. A. Évkönyv. II. k.) — Iö. Emlékbeszéd báró Szepessy Ignácz felett. (M. A. Évk. IV. k.)26. Emlékbeszéd Vass László felett (M. A. Évk. VII. k.) V. Könyvbirálatok stb.; 27. Philosophia critice elaborata. Auetore Simeone Chuchich. (Tud. Gy. 1817. VIII. k.) — 28. Adalberti Bresztyenszki Praelecte Mathesi adplicata. (Tud. Gy. 1819. V. k.) — 29. A kis geometra. Irta Nagy Károly. (Athenaeum.) — 30. Rupp. Magyarország ekkorig ismeretes pénzei. Árpádi korszak. (Athen. 1842. 5—7. sz.) — 31. Nyilatkozat Luczenbacher urnak ellenészrevételeire. (Athen. 1842. 26. sz.) — 32. Rupp. Magyarország ekkorig ismeretes pénzei. A vegyes házakbeli királyok korszaka. (Az „Életképek" „Irodalmi Ör"cz. mellékletében. 1846.) — 33. Több, főkép régészeti czikk a „Közhasznú Esmeretek Tárá"-ban. — 34. Collectio Antiquitatum et Numorum Ludov. Bitnicz, 1853. (Kézirat.) — 35. A Rumy •család serlege. Szombathely, 1856. — 36. Sz. Márton püspök születéshelyéről. (Uj M. Muzeum, 1859.491—500. lap.) A mi csak létezik: törvényed alatt áll, Nálad van az élet, nálad az enyészet, A tenger viharját álmából te kelted, S te altatod el a legutolsó férget. Szeretlek, imádlak minden változatban, Mert a tettetéstől ment vagy te egészen; Szenny, salak nem éri soha szűzi arczod, Megolvad az végkép szerelmed tüzében. Rajongok viharod és vészeid után, Csöndes éjeidben áhitattal járok; Értem haragodnak mennydörgő beszédét, S tudom mért bókolnak felém a virágok. Mint az üldözött vad hűs forrás tövéhez, Ugy menekül hozzád a védtelen árva, S a te hű öledben feltalálja mindazt, A mit nem talált fel széles e világba'. Te család ajkára az első mosolygást, Mig ártatlan lelke gyönyörökbe szélül, S az utolsó könyet, mely pilláján remeg, Égő napsugarad veszi le szemétül. Rátalál kezedre, kinek keble vérzik, Tudja, hogy egyedül te segíthetsz rajta; Te vagy a jóságnak romlatlan dajkája, S a vigasztalásnak te vagy édes anyja. Mit a fásult szívben összetört az élet, A te kezed újra felépiti benne — Oh, mert te igaz vagy; igazabb vagy, mint a Balsorsnak boszuja s az ember keserve! Hozzád jöttem én is dicső, szent természet, Mellemnek sebeit magányodba hoztam; Bálványok diszítik a világ oltárát: Itt altató dalhang, enyhe nyugalom van. Sárral szennyezték be lelkemet, arczomat, Tetszhalottá tettek a szégyen keserűi . . . Idejöttem hozzád, hogy higyjek tebenned, S megtanuljak újra remélni, szeretni! Endrődi Sándor: Éblakombó 1. (Rajz.) (Vége.) Augusztus elején egy estefelé — fél hét körül volt, s a nap már egészen elfordult utczáinktól. — Georgiet (igy neveztem öt magamban) láttam lőni az utczán alá felé, kezében volt a zenemű-tekercs most is, de ezúttal nem volt egyedül. Egy fiatal ember volt vele. Akármi állású ember lehetett, kereskedő, vagy orvos, vagy ügyvéd, vagy bármi más, kinézéséből lehetetlen volt kitalálnom. Magas volt s átalában jó külsejü; de arcza inkább gyöngeségre mutatott s egész alkata igen is gyöngéd volt férfinak. Georgie határozott fölénnyel látszott birni fölötte szellemileg szintúgy mint testileg. Valami tétovázó vontatottság, mintha lábait húzná, volt a járásában, a mi nekem nem tetszett. Fejét lecsüggesztette s lassan járt; ez ugyan betegesség következménye is lehetett, vagy abból az óhajtásból eredhetett, hogy minél hosszasabban maradhasson Georgieval, vagy száz más okból és nem jellemgyöngeségből, a minek én első tekintetre tulajdonitani hajlandó voltam. Talán fivére Georgienak, gondolom előbb; később azonban bizonyosnak tartottam, hogy kedvese, és hogy a leány is szerette őt. Három hét telt el. Georgie reggeli járásai oly szabályszerűek maradtak, mint az óra járása. De este nem láttam többé, mikor egyszer észrevettem, hogy a fiatal ember, akivel együtt láttam, közel lakik átellenemben. Naponkénti kimenetelei és hazatéréseiből azt következtettem, hogy valami irodában van alkalmazva. Ablakában szokta lesni a Georgie jövetelét, s mihelyt az utczasarkon befordulni látta, lesietett. Mosollyal és kézszorítással üdvözölték egymást s együtt mentek tovább. Körülbelöl egy óranegyed múlva ő egyedül tért vissza s aztán tiz órakor ment el hátul. Ez igy tartott, mig csak a borús őszi napok be nem következtek, s az akáczfák sürűen nem hullatták lombjaikat az utczai járdára. Georgie mostanában nem igen pillantott fel rájuk, valószínűleg arra gondolt, hogy barátja mindjárt elébe jő. A fiatal embert Arthurnak neveztem. Most, hogy naponként láttam s megfigyelhettem, jobb véleménnyel kezdek lenni felőle. Nem tartottam valami erélyes jellemű embernek, ami erély lehetett is benne eredetileg, úgy látszott, a sok betegeskedés megtörte, de bizonyos értelmes kifejezés volt halvány, magas homlokán, ami ellensúlyozni látszott arcza alsóbb részének gyöngeségét. Úgy képzelem, hogy Georgie, nőies hitében és szerelmében eszményitette őt, mig arcza ugy tünt fel előtte, mint egy szelid angyalé, vagy mint szent Jánosé, oly szeretet- és jóságteljesnek. Magam is gyönge és egykedvű létemre a férfiban az erélyt becsülöm, mely uralkodni bir a körülményeken s azokat kizsákmányolni képes. Arthurban csak szelid jóságot találtam; azért, bár rokonszenvvel viseltettem iránta, nem elégített ki engemet a Georgie részére, a ki — ugy mondám magamnak — nagy és nemes életre látszott hivatva s a balsors csapásait ép oly nyugodtan tudta volna elviselni, mint most az ifjú boldogság verőfényét. Ha tőlem függött volna, milyen legyen Georgienak a kedvese, hős lett volna, de a valóság sokkal világosabban állt előttem, mintsem tévedhessek. A tél nagyon hideg, szigorú, kemény volt, de hosszú hetei s hónapjai alatt a bátor tekintetű leány hetenként kétszeri ujja egyetlen egyszer sem maradt el. Vastag és durva téli nagy kendője volt, és sötét ruhában járt, — mindössze ennyi változás volt rajta. Úgy látszott, egészségének mit sem ártottak a hideg szelek, melyek majd megölték szegény Arthurt. Ez kabátot kabátra öltött magára, nyaka körül vörös és fehértarka gyapjú kendőt tekert, mely meglehetős feltűnő volt; de nem csodálkoztam, hogy annyira ragaszkodik hozzá, mert észrevettem, hogy női kéz munkája volt, valószínűleg Georgie kötötte neki. Jól-roszul a tél csak eltelt s a tavasz veszélyesebb szelei következtek. Arthur most ritkán jött ki Georgie elébe, s ugy hiszem állomásáról is le kellett mondania, mert a nap minden órájában láttam őt a szembenes ablakokban meg - megjelenni. Néha, ha szép nap sütött, le-lejött mégis, s fáradságosan vonszolta magát egy félóráig fel s le s a rövid séta után kimerülten ment haza ismét. Sétáiban néha társa is volt, kinek erős karjára támaszkodott, egy jó barát, úgy látszott legalább. „Ah! ha Georgie inkább emezt szerette volna!" — mondám balgatagul magamban. Idősebbnek látszott Arthurnál s merőben különböző volt tőle. Nagy, erőteljes fiatal férfi volt, napbarnított arczczal, élénk kék szemmel s nagy barna szakállal. A másik vézna gyermeknek látszott mellette, kivált most, hogy oly beteg volt. Pedig úgy látszott, nagy vonzalommal viseltetnek egymás iránt. Talán tanuló- vagy játszótársak lehettek; akárhogy is, szoros kötelék volt köztök és Georgie is jól tudta azt. Emlékszem, egy meleg délután, junius kezdetén, Arthur és Róbert (ezt a nevet adtam a barna idegennek) kijöttek a házból s a járdán beszélgetve járkáltak föl s alá. Épen az utcza-szöglet mellett haladtak el, mikor Georgie, egészen szokatlan órában, gyorsan jött a sarok felől. Kezében egy bokor hosszú szárú vadrózsa volt, a minőt egy pár garasért egész bokrétát lehet venni a londoni utczákon, s mentében rendezgette kezeivel. Arthur kapuja ajtajához ért, mielőtt azok visszafordultak volna, s a mikor épen az utczai csöngetyü után