Vasárnapi Ujság – 1872
1872-01-14 / 2. szám - Darmay Viktor: Ezermester az idő 14. oldal / Költemények - Gáspár Imre: Régi nóta 14. oldal / Költemények - Az Országgyülési Ifjui Egyesület és Casino apologiája. Közli Szilágyi István 14. oldal / Történelem; régiségek és rokon tárgyuak
15 s a legörnyedezésből felegyenesedni erőlködénk. De hasztalan. Az Egyesületnek vagy hatás nélkül kelle tovább is tespednie, vagy szétoszlania. Miután én minden erőlködést hasztalannak látok, megtevem az eloszlási indítványt, s ezt azért, mert attól féltem, hogy nagyon leolvadván a tagok száma, az Egyesület vagyonai haszonleső, irományai áruló kezekre fognának kerülni, a mik ugyan ártatlanok valának, de sok azok közül ifjúi tűzzel tele; és mivel tudom, mikép a szentírást is minden vallási felekezet önnézetei szerint fejtegeti, nagyon természetesnek találtam, hogy ha ezek ellenségeink kezeibe jönek, eszközül fogják használni a gonosz gyanú megerősítésére, s minden lángszót felségsértésre magyarázni. Indítványom erős ellenzésre talált, s csüggetlenségre szólíthatom. Én engedtem, bár egy homályos sejtés unszolt indítványom vitatására. Februárius közepétől már üléseket sem lehete tartani, s több napokig egymásután zárva állott kis szobánk, s csak postanapokon ment el egy-két tag újságolvasás végett. Ez időközben érkezek hozzám atyámnak két szelíd hangon írt parancsa, hogy az Egyesületet hagynám el. Én, felfüggesztve az engedelmességet, kéréssel akartam a parancs teljesítése alól felmentetni; de a tapasztalt apa jól számolt s tudá, hogy fia, bár ártatlan, veszélyben forog, tehát atyai hatalmát vevé elő s harmadik levelében választást tőn, s nekem pusztulnom vagy engedelmeskednem kellé. Soha sem fogott el keserűbb érzés, mint e pillanatban, nem mintha sajnáltam volna elhagyni a Szélt nem ért és még csak névben élő Egyesületet, de mivel kényszerítve látom magamat adott szavam megszegésére. Mint zugó szél a szirtnek homlokán, Küzd a bátor sorsának ellenében. De lankadozva dől el Lábainál a hatalmasabbnak. Kölcsey. Minthogy pedig irományainkat féltem , társaimat az eloszlásra igyekeztem bírni, hogy azok biztos helyre tétessenek, s ha szükség lenne, az egész haza előtt nyilván ki lehessen mutatnunk. Fáradságom sikeretlen maradt. Tehát ki kelle lépnem, s én elkeseredés közt, érzéseimmel számolni nem tudva, irám meg lemondásomat és beadom. Kiléptemmel mert engemet a tagok száma nem csökkent, egy uj tag válta fel, a ki ezen egész ügyben nevezetes szerepet viselt és vala máramaros-megyei ifjú, s mint a közvélemény tartja, árulónk. Hívják pedig nevéről Lapsánszky-nak. Ezután elvonulva töltöm további Pozsonyba való mulatásomat, vágyva azt elhagyni, elhagyni az országgyűlést, mely annyi édes és keserű táplálékot nyujt a lelkemnek. Ám az Egyesületet végig figyelemmel kisértem. A tél elmúlt, ápril hava jelen volt, s az Egyesület névben mégis létezett. A farsangi mulatság és sorsjátékok az ifjúság erszényét tökéletesen kimeriték. Hollinger kávéháza vala azon csalkert, a melybe vakon rohant a kábult ifjú, aranyvárak reményében utolsó fillérét is a hamis játékosok, s e pokol Luciferének vetvén. Ám a hely szerencsétlen és szerencsés állapotában egyaránt kedves vola. Pénze volt az ifjúnak? Oda ment, hogy többet nyerjen. Elveszté pénzét? Oda ment, hogy pénz vesztett bajtársival együtt szomorkodják el az időt. Egy ily pénzvesztett csoport ifjú üzé ott unalmát láblógázva pipázás és beszélgetés között. Megjelentek ott estvénként más, nem kártyás ifjak is (ilyen volt a megítélt Tormássy); megjelentek ott a halállal vívódó Egyesület tagjai is, s ezek panaszolva adák elő akkori szomorú állapotát, minek következése az lőn, hogy ez a csoport kártyás ifjú, tanulva önkorán s más nemkártyások pártolását is megnyervén, megragadá a jó alkalmat unalmas idejét jóra fordítani, s másnap, több mint tizenöt, nagyobb részint kártyás ifjú taggal szaporodott az Egyesület. Nem vádlásképen mondom én itt őket kártyásoknak, hanem a tárgy tökéletes kimerítése tevé azt nekem szükségessé. Ők nem voltak elvetemültek, csak eltévelyedtek, s felhívok minden férfiút és öreget, tekintsen vissza ifjú éveire, és qui sine peccato est vestrum, primus in illos lapidem mutat. Ioan. VIII. 7. Roppant lármával történt meg a föllépés, s ellenségeink egész figyelmét magukra vonák. Ők tűzzel teljes ifjak valának, a kikkel egy okos, lelkes vezér az eget is megvivhatá vala. De, fájdalom, az okos, lelkes vezér hiányzott, s a nagy tüzet senki sem mérséklé, lassan hagyván égni, hogy tartós és foganatos legyen. S így lobbant és aludt. Hevesek valának az első ülések. Mindenik vetélkedék czifra előadás- és uj inditványok tételében. A régi rendszereken változásokat tőnek, s az ,,Egyesület" czim a szokottabb „Casino" névre átváltoztaték. Nagyobb munkálkodási kört szabtak. A tagok köteleztettek havonként munkát irni. Az uj formába öntött Alapszabályok kinyomatását folyamodás utján határozták el a nm. Helytartótanácstól kieszközölni, stb. efféléket. De a halomra gyűlt határozások teljesülésbe nem mentek, mert csak néhány hét múlt el, s még jól rendbe sem szedhették magukat: az előbbi tespedésbe szállongott vissza. Ugyanis a legtüzesb s lármásb tagok legelébb hagyák oda a Casinót. Az első hónapban megjelentek némely munkák, melyek közt csak egy, Tormássynak a „Lengyelek emlékei” czimü irata volt figyelemreméltó; históriai értekezés, ifjú hévvel elöntve. Munkák többé nem jelentek meg, mert ezután csakhamar üres lőn az uj Casino, s csak néha vetődék oda történetesen egy-két ifjú tag, nem-tag, vegyesen kártyázni, úgyhogy, ha még méltó lett volna a „ Társaság" nevét viselni, „kártyázó társaságnak" lehete azt inkább nevezni, és annyira elfeledteték tagjai által, hogy az ellenőrnek igen nagy fáradságába került tőlök annyi pénzt összerimánkodni, a mivel utoljára a szállás- és szolgálati bért kifizetheté. Az irományokat pedig, a társaság házi eszközeivel együtt, Lapsánszky és Párniczky (ez utolsó a királyi fiskus résziről tanú), minden kérdés és akadály nélkül, mint res nulliust, magukhoz ragadák, s igy már azon nyár végén hire-hamva sem volt a Casinónak. És ez vala az a társaság, mely a királyi fiskus idéző levelében „politicae tendentiae nefaria societasi"-nak mondatik. Íme, Mgos Uram, ez volt sorsa az „Országgyűlési Ifjúi Egyesület" s utóbb ,,Casino"-nak, a mi szomorú példányát mutatja inkább a magyar ifjúság lelkületének, mint bármely csekély hatást is tehetett volna. Valóban, aki úgy megtanulta ismerni ifjúságunkat, mint én, az hinni fogja, miképen majd csaknem lehetetlen annak még most, amint van, önerejéből egyesülni. Ezen szerencsét csak egy jobb jövőtől fogja várni. Hátra van még, hogy némely, az Egyesületet érdeklő, körülményekről szóljak. A levelező tagok és levelezések nem voltak egyebek, mint a privát barátságos közlekedésnek tágabb körre való kiterjesztése. Mi alkotmányos nemzet fiainak tudjuk magunkat, a törvényhozásban és hatósági köztanácskozásokban részt veszünk, s majd befolyást is gyakorlandunk. Ily szép jogok birtokában lehetetlen, hogy ön nemzetünk és hazánk politikai körülményei ne érdekeljenek, amiről a levelező barátok egymást kölcsönösen szokták tudósítani, ha nincsenek is politikai állásban, csupán érdekességük miatt. Mert ha a mivelt embert a világ akármelyik országának körülményei érdeklik, mi miatt a hírlapok olvasására hetenként több órákat szentel, s ez benne dicséretes: mily gyalázatos, mily természet elleni volna az, ha a magyart még önhazája dolgai sem érdekelnék? Mi tehát megegyezünk egymás közt, hogy akik közülünk haza mennek, tudósításokat ne egyes barátjokhoz intézzék, hanem az egész társasághoz, akiknek valamelyik a tagok közül a társaság nevében válaszoland. Azonban ez sem rendszeresen üzeték, s négy tagnál nem is irt több az Egyesületnek, akik közül Lovassy László legtöbbet, azaz: nyolcz hónapi otthon múlatás alatt négyet. Hogy pedig ezek puszta tudósításaik mellé buzdításokat és óhajtásokat is, s mint az ifjú kor hozza magával, tűzzel tele, ragasztottak, vagy tisztán ilyenekkel önték el lapjaikat: ezek Egyesületünk szomorú állapotának csalhatatlan bizonyítványai. Mik ha nem alkotmányos szellemben történtek volna, azt csak ifjúi csapongásnak és föllengezésnek kell tulajdonítani, s mindenesetre nem az egész társaságot, hanem azon egyes tagokat terhelik a törvény előtt. Az Egyesületből kiállani kényszeríttetett vagy hazamenő tagok emlékirattal ajándékoztattak meg, ami az üldözés közepett támadt. Eleinte ugyanis, midőn a hazamenő s kilépni kényszerített tagok érzékenyen elbúcsúznának, az Egyesülettől tétetik az indítvány, hogy eltávozó társainknak legyen tőlünk egy kedves emlékök, barátságunk zálogául. Minek elkészítésével az akkori jegyző Lovassy László bizaték meg. Továbbá a mi illeti azon elvet, hogy az Országgyűlési Ifjúi Egyesület megörökítve és Pestre által tétetve, a hazamenő tagok által az ország külön részeiben fölállítandó fiókegyesületek középpontja legyen: ez nem való egyéb szép álomnál, némelyek képzeletében csak addig tartó, mig az ifjúság hanyagságát ismerni meg nem tanulók. De az czélul soha sem tüzetett ki, s nyilván ki sem mondatott soha, csak néha, magános beszélgetések között, fordult meg ajkainkon. Hogy pedig ez az elv is a legtisztább szándékból vette eredetét: eskümet teszem mindenre, a mi szent előttem. A kir. Tábla ítéletében ugyan mondatik, mintha Lapsánszky azon szándékból vette volna magához a társaság irományait, hogy azt Pesten ismét felállítsa. Szerencsétlen szándék! Hiszen az árva oly csekély tehetséggel bír, hogy nemcsak egy társaságot létre hozni, de még az elszórt ifjúság közt indítványba tenni sem volt képes.Mert nem kell ám azt gondolni, hogy a magyar ifjúságot könnyen lehessen egyesíteni, avagy a kávéházban pipázás közt soványan elsóhajtott egy ilyen óhajtással: „Hejh! de jó volna az ifjúságnak Egyesületet állitani!"! Ilyeneket gyakran hallhatni: még sincs Egyesület. Ennél pedig Lapsánszky is alig tudott volna többet tenni, a mit a t. királyi tábla ítéletéből is könnyen lehet következtetni, a hol róla az mondatik, hogy ő ugyan semmit sem csinált, semmit sem szólott, csak az ülésbe hűségesen eljárt, a beszédeket hűségesen hallgatta és, aligha hűségesen, föl is jegyezgette, s ezt mi végre tette, mi végre nem: én nem tudom, mert az Ítéletben nem mondatik, így charakterizálja őt a királyi tábla. Már most, föltevén előre, mily nehéz és fáradalmas a rendszeresen roszul nevelt s az egyesüléstől természeténél fogva idegenkedő magyar ifjúság közt kivált egy oly Egyesület létrehozása, melynek czéljául értelmi és erkölcsi kifejlődés tüzetett ki, ha psychologiai tekintettel vizsgáljuk ezen