Vasárnapi Ujság – 1872
1872-05-26 / 21. szám - Don Karlos 21. szám / Arczképek, Külföldiek - Egy trónkövetelő. (Don Karlos arczképével) 253. oldal / Élet- és jellemrajzok - Czigány-család 21. szám / Népviseletek; genreképek, Hazaiak - Utazó angol a Vezuvon 21. szám / Táj- és uti-képek, Külföldiek - A karlista lázadás: Utczai csata Burgosban 21. szám / Történelmi képek
21-ik szám Tizenkilenczedik évfolyam. Előfizetési feltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 frt. — Fél évre 5 frt. Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 frt. Fél évre 3 frt. — Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 frt. — Fél évre 2 frt. 50 kr. Hirdetési díjak, a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg: Egy négyszer halálozott pettt sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krajczárba, háromszori vagy többszöri igtatásnál csak 7 krajczárba számíttatik. — Kiadó-hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Oppelik Alajos, Wollzeile Nr. 22. és Hausenstein és Vogler, Wollzeile Nr. 9. — Bélyeg-dij, külön minden igtatás után 30 krajczár. Valami rejtett Vezúvnak kell lenni Spanyolország politikai szervezetében, valami folyton háborgó tűzokádó hegynek, hogy onnan mindig, de mindig kitörésről, forradalomról, polgárháborúról értesülünk. Megszoktuk már annyira, hogy szinte közönnyel nézzük, miként gyilkolja e nemes nemzet egyik fele a másikát. Valóban közönyösek lehetnénk a már megszokott vérontás iránt, ha az a gondolat, hogy nem is valami magasztos eszme, nem is elv, hanem egy nyomorúságos rögeszme: „ki legyen Spanyolország felett az úr?" uszítja a polgárokat egymás leölelésére, — ha mondjuk e gondolat az utolsó csöppig fel nem forralná a becsületes ember ereiben a vért. Mert lehet-e valami megalázóbb isten képére teremtett emberre, mintha, ahelyett, hogy megmaradna szabadnak, önállónak, mint önérzete sugallja, a felett verseng a hozzá hasonló emberekkel, kit ültessen maga nyakára bálványnak, s a mert az egyik résznek más bálvány kell, mint neki, félszázadon keresztül képes égetni, pusztitani országát, mely hazája s melyet szeretni az első polgári erény, — és irtani azt a nemzetet, melynek ö véréből való,vér? Ennél bizonyára egy nemzet sem sülyedhet alacsonyabbra, s ha sajnáljuk is az ezerekre és százezerekre menő kioltott életet, — sajnálkozásunkba belevegyül az az érzet, mely tragikai hősök bukásánál elfog bennünket s önkénytelenül felsóhajtunk: „megérdemelted, ugy kell neked." Amit a vérző Spanyolország felett éreznünk kell, az egy ilyen „fogcsikorgató kényezés." Az újkor társadalma felállította a népszuverainitás eszméjét, mely szerint a nemzet akarata a legmagasabb törvény, s az bízvást akarhatja holnap ellenkezőjét annak, amit tegnap akart. Ez a természetben gyökeredző van. Ha az egyesnél kétségbe nem engedjük vonatni a szabad akaratot, nem szabad azt megtagadnunk egy nemzettel sem. Ez ellen már csak a középkor túlélt hagyományai küzdenek; de hogy mily erősek ezek még korunkban is, annak erősebb bizonyítéka nincsen, mint azok a háborúk, melyek 1830 óta folytonosan megújulnak Spanyolországban, s e kies félszigetet Európa egyik nyílt sebévé teszik az „Isten kegyelméből" való királyság, a legitimitás nevében. VII. Ferdinánd, Spanyolország bölcs királya, áldásos uralkodásának minden eredményét megsemmisítette utolsó tettével, midőn a sallai törvényt a kortes megkérdése nélkül önkényüleg, végrendeletében hatályon kívül helyezte. E saliai törvény szerint trónürülés esetén a Bourbon-család spanyol ágának legidősebb főtagjára szállt a spanyol korona. Neki azonban fiörököse nem volt s trónját leánya számára akarta biztosítani, ki halála után II. Izabella névvel csakugyan királynő is lett. Don Carlos Izidor de Bourbon, IV. Károly második fia, VII. Ferdinánd ifjabb fivére ez által el lett ütve a biztosan reá váró trónhoz való kilátásától. Lázadást támasztott tehát bátyja ellen, de szerencsétlenül. Száműzetett VII. Ferdinándnak 1833-ban bekövetkezett halála után törvényes utódaként szerepelt és egy tekintélyes párt által, melyhez a főnemesség és papság csatlakozott, s mely az időtől fogva karlista-pártnak neveztetett, el is ismertetett törvényes uralkodónak. De VII. Ferdinánd özvegye Krisztina, a kiskorú Izabella nevében kormányzó anyakirálynő, kihez a szabadelvű spanyolok azon hitben csatlakoztak , hogy két nő gyenge kormánya mellett teljesen magukhoz ragadhatják az uralmat, lázadónak jelentette ki, s miután Anglia, Francziaország és Portugál az anyakirálynő mellett nyilatkozott, — ő lett a győztes. Don Karlos Angliába menekült, de már 1835-ben titkon visszatért s iszonyú polgárháborút támasztott, mely változó szerencsével folytatva, végre az ő leveretésével és Francziaországba menekülésével végződött 1839-ben. A proceresek és prokuratorok már 1834-ben minden utódaival egyetemben kirekeszték a trónöröködési rendből, száműzték a spanyol földről s ez intézkedés 1836-ban az egész kortesnek is, mely a polgárháború iszonyait megsokalta, jóváhagyásával találkozott. Fia volt Don Karlos Lodovikos Maria Ferdinandos, kinek javára 1845-ben lemondott a spanyol trónhoz való igényeiről. Ez gróf Montemolin nevet vett fel s többször tett kísérletet a spanyol trón visszaszerzé DON KARLOS.