Vasárnapi Ujság – 1874
1874-07-19 / 29. szám - Utazás a tenger alatt. Verne Gyula regénye után. (28 képpel) 455. oldal / Elbeszélések; genreképek - A Libanon czédrusai (képpel.) 455. oldal / Természettudomány; ipar; kereskedelem; gazdaság és rokon
VASÁRNAPI UJSAO s azok közt gyakori hajótöréseit. Az ujabkori hajók — s kivált a Nautilus, ily veszélyektől mit sem tarthatott. A partok is sok érdekes látványt nyújtottak. Az ázsiai (arab) part hosszában Szánától Mekkáig fölnyuló hegyláncznak, mely a sivatagra való kilátást elzárta, az afrikai részen a Nílus sima és termékeny lapálya felelt meg, míg Dzseddah, — Egyptom, Syria, India és Törökország e közös vásárpiacra — kifehérlett a tengerig, s a part közvetlen közelében, pálmafák hűs legyezője alatt, kunyhója előtt üldögélt a beduin. Nemo kapitány egy izben azt is megmagyarázta Aronnaxnak, miből eredt a Vöröstenger nevezete. Bizonyos ily szinű szalagoktól, melyek időnként milliárdonként lepik el a Vörös-tenger ama legbelső részét, a Suezoo 7 felőli öbölrészt, amelyen Mózes a hagyomány szerint átvezette volt az izraelitákat, míg Pharao az egyiptomiakkal odaveszett. A tenger e részét azóta annyira eltöltötte a föveny, hogy csupa zátonnyá vált, melyben ha kellő terjedelmű ásatások történnének, kétségkívül sok egypti eredetű fegyverre akadnának, a Pharaók korszakából — a Nemo kapitány nézete szerint. Ily s hasonló beszélgetések közt természetesen a suezi átmetszésre is fordult a beszéd, mely már akkor nagyban készült s nem állott messze befejezésétől. Ez átmetszés, mely szigetté volt teendő Afrikát, nem egészen uj eszme. A régiek ugyan nem egyenesen, hanem a Nilus medrének közvetítésével akarták a Vörös-tengert a Földközivel összekötni. Valószínü, hogy már a Seiostris korában megkezdték a Vörös-tengertől a o a Nílusig menő csatorna ásását, legalább a hagyomány azt tartja. Bizonyos azonban, hogy Kr. előtt 615 évvel Necos ismét ily csatornába fogott s azt Darius, a Hystaspes fia folytatta, és valószínüleg II. Ptolemeus fejezte be. Strabo még látta is e csatornát, melyet hajózásra használtak volna, de csekély esése miatt csak az év egy kis részében, a Nilus magas vízállásakor, lehetett haszálni. Az Antoninok koráig meg is volt e csatorna, de akkor fölhagyták, a föveny behordta,s csak Omár Kalifa állította helyre — de 761-ben Kr. u. Al-Mansor kalifa ismét betöltötte, hogy az ellene föllázadt Mohamed ben Abdullahnak élelmiszereket ne szállíthassanak rajta. Napóleon, az egyiptomi hadjárat alatt, föltalálta e régi csatorna nyomait, s a dagály által ottlépve, majd ott veszett, ugyanazon helyen, a hol előtte háromezer háromszáz évvel Mózes táborozott volt. — „Ha már a Lesseps csatornája készen volna" — kezdé Aronnax tanár, — de nem fejezte be mondatát. — „Akkor sem választanok azt utunknak," — fejezte be Nemo kapitány. — „Oly jól őrzött s zsilipekkel elzárt ut nem a Nautilusnak való. De azért holnapután a Földközi-tengerben leszünk." Azonnax fölugrott. Lehetetlennek tette, s mondotta is, hogy két nap alatt, minő gyorsasággal is oly rengeteg utat megtehessenek, egész Afrikát megkerülhessék. — „Az valóban lehetetlen is volna," képbár— mondá Nemo. — „Nos — tehát?" — „Át fogunk menni egyenesen a Vöröstengerből a Földközibe." — „A suezi földszoroson?" — „Alatta. Ugy van", —folytatá,vendége bámulatában gyönyörködve. — „Oly embereknek," — tévé hozzá méla hangon, — „a kik a halálig nem válnak el egymástól, nem szabad, hogy titkuk legyen egymás előtt. Tudja meg tehát uram, a mit eddig még csak én tudok hogy a suezi földszoros futóhomok felülete alatt néhány ölnyire kemény sziklatalaj terül el, de e sziklában egy természeti alagút van, mely a két tenger közt a vizek közlekedését tartja fenn, s melyen át a magasb felszinű Vöröstenger vize lejtve zúg át a Földközi-tengerbe." — „S ez alagutat Ön födözte föl? És mikép ?" — „A természetrajzi szemlélet útján. Rég észrevettem, hogy néhány legsajátosabb halfaj közös terméke a két tengernek, ami alig volna valószínü a vizek összeköttetése nélkül. Kísérleteim meggyőztek föltevésem alaposságáról. Különböző időkben mind a két tengerben nagyobb számú halpéldányokat fogva, farkaik tövén áthúzott érczgyürüvel jegyzém meg s ismét visszabocsátám elemökbe. S idő múlva, a Vörös-tenger halát megtaláltam nem egyszer a Földköziben, ezét amabban soha. Ez kettőt bizonyított; a két tenger összeköttetését és azt, hogy a folyás árja s pedig erős sodra a Vöröstengerből visz a Földközibe, amit egyébiránt a két tenger felületeinek pontos magasságmérései is kétségkivülivé tesznek." Bármily hihetetlennek látszott légyen is ez előadás, Nemo kapitány sokkal komolyabban beszélt, mintsem szavaiban kételkedni lehetett volna . Aronnax tudor két társával is közölvén (a kapitány engedelméből) a dolgot; önkénytelen kétellyel, de feszülten várták a teljesedést. Még aznap egy kalandot kellettélniök a Vörös-tenger szűk medrében. Az Indiai-óczeán s a hozzá tartozó öblök és földközi kis tengerek réme, egy óriási alkatú vizi emlős, a dugong, vagy indiai rozmár vette űzőbe hajójukat. Talán magához hasonlónak, vagy valami természetes ellenségnek vélte. Ned a czethalász, ki rozmárokra a kanadai tengeren is sokszor vadászott, először ismerte föl ez állat mivoltát s Aronnax tudor közbevetésével engedélyt kért és nyert is Nemo kapitánytól, hogy üldözését megkísérthesse; s néhányad magával csónakba szállott szigonyok és dárdákkal kellően fölfegyverezve. A kapitány figyelmeztette, hogy résen legyen s el ne hibázza az állatot, melynek természete visszafordulni üldözőjére s megtámadni, és ha lehet, fölforditni csónakjukat. A figyelmeztetés nagyon is alapos volt. A czethalász szigonya ugyan nem hibázta el az állatot s első dobásra meg is vérzette; de csak gyengén birta karczolni vastag bőrét s a neki dühödt vad, rémletes fogait vicsoritva, szállt szembe ellenségével. Kivetette magát a vizből s teste előrészével ránehézkedett a csolnakra, melyet első lábak helyett szolgáló uszonyaival és szája hatalmas agyaraival czibálva csaknem fölforditott, mig a lélek éberségét el nem veszitett czethalász láncsájával véget nem vetett a küzdelemnek. Ez izgató jelenet méltó előjátéka volt az ünnepélyes és szivszoritó mozzanatnak, mely most következett: a suezi szoros alatti tengeri alagúton való átsuhanásnak. A tenger sötét mélyében való utazás nem volt újság kalandoraink előtt. De a tudat, hogy a vizek árja fölött a szabad levegő terül el, ellensúlyozza a borzalmat, mit ily utazás önkénytelenül is kellett hogy költsön. Azonban szűk sziklamenetbe zárva, mindenfelül áthathatatlan szilárd tömegtől környezve, haladni át a mélybe, az éjben, ragadva az alázuhanó ár ellenállhatatlan sodrától ; e gondolatban valami rémesebb volt a szokottnál. Mikor az átjárathoz közeledtek, Nemo kapitány maga állott az üvegházba zárt kormánykerékhez, mert a legnagyobb vigyázatra volt szükség, nehogy a szűk alagút sziklafalaiba ütközzék a hajó. Az utasok lélegzete elszorult, amint a kapitány megadta a jelt, hogy már nemcsak víz alatt, hanem egyszersmind föld alatt is vannak. Egy negyed volt 11-re. A teljes sötétségben a világító villanykészülék szokatlan erővel működött s fényvonalat vetett ujjok elejébe. A kormánykerék minden pillanatban ellenőrizte a haladást s egy-egy vonalnyi fordulattal óvta, majd jobbról, majd balról, a bele ütközéstől a hajót. 10 óra 35 perczkor, kilépett rejtekéből Nemo kapitány s nyugodtan mondá: — „A Földközi-tengerben vagyunk." A Nautilus a suezi földszoros alatti két mérföldnyi utat, a tenger sebes árjától ragadva, husz percz alatt tette meg! (Folyt. köv.) Egyveleg. • Még valami az uj Üstökösről Coggia üstököse pár nap óta puszta szemmel nézve is pompás tünemény láthatárunk északi szélén, de valószinü, hogy mikorra e sorok megjelennek, az északi félgömb lakói nem fogják többé látni. Az üstökös magva július 15-ke előtt negyedrangú, azután harmadrangú csillagként tündökölt. Legfényesebb lesz e hó 22-én, mikor a földhöz legközelebb fog állani, de akkor már csak a déli félgömb lakói gyönyörködhetnek szépségében. Ez időtájban Hind csillagász állítása szerint fényes nappal is látható lesz (hihetőleg csak távcső segélyével). Naptól való távolságát 70 millió angol mértföldre számították. — Bismarck mint kaszás, Bismarck herczeg, mint tudva van, a kissengeni fürdőben tölti a nyári idényt, ahol a Rákócziforrás vizét issza. Itt történt, még azelőtt, mielőtt az a merész kádárlegény rálőtt volna a herczegre, hogy Bismarck rendes napi sétája közben, egyik délben a rétre ment a kaszások közé, ott beszédbe ereszkedett a munkásokkal, végül kaszát kért s azt kezébe kapva, egy-két barázdafüvet kanyarított le. Mikor a vendég letette a kaszát, a parasztok egyike hozzálépett s jóakaratulag jegyzé meg: „Uram, ön jobban kezeli a kaszát, mint én, ki 42 két éve dolgozom vele." — „Hja, édes emberem — mondá a herczeg — az ember sok mindenhez hozzászokik, s aztán a mihez én kezdek, azt derekasan véghez is viszem, vagy sehogy." Erre aztán elbúcsúzott egy hatalmas kézszorítással a herczeg. A bajor parasztcsak azután tudta meg, ki volt ez az uri kaszás. „Potzbombengranaten ! kiáltott föl. Csak most szeretem én igazán a kaszámat. Nem adnám el a világ minden pénzeért sem." Kérték is az utazó angolok tőle mesés áron, de nem adta, csak mutogatta, hogy ezzel a kaszával dolgozott Bismarck herczeg. — Mennyi igaz ebből az egész történetből, azt csak azok a német hirlaptudósítók tudhatják, akik ékes leírásban a világ elé bocsátott, hozzátéve, hogy a (kétségkivül nagy német) fürdő vendégek ezen a mezőn bronzból szobrot akarnak emelni Bismarcknak, kezében kaszával. • Tűzvészek Oroszországban. Oroszországban a nagyobbszerü tűzveszélyek oly gyakoriak, hogy arról nekünk, — isten jóvoltából — még csak fogalmunk sem lehet. 1873-ban több mint 22,400 nagyobb tüzeset fordult ott elő, melyek összesen körülbelől 155 millió franknyi kárt okoztak. UTAZÁS A TEKER ALATT: A szivacshalász.