Vasárnapi Ujság – 1874
1874-08-09 / 32. szám - Utazás a tenger alatt. Verne Gyula regénye után. (28 képpel) 503. oldal / Elbeszélések; genreképek - Erdély bányavidéke. (Reclus úti jegyzeteiből.) I-IX. (4 képpel) 503. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak
504 VASARNAPI UJSAG. XXI. ÉVFOLYAM. 33. SZA.U. kapitány elől, Aronnax szorosan utána. Hegyet másztak, mely hova tovább mind meredekebb lett; szeges végű botokkal segitettek magukon a nehéz járásban. Nem mély vizréteg borította s világosan ki lehetett venni, hogy sűrű, nehéz eső csapkodja a víz felületét. Sajátságos hatást tett ez az eső a tengerben. Félórai menet után a talaj sziklás hegyi uttá vált s nehezebb volt a mászás. Köröskörül villófényű szalagok milliárdjai lepték el a hegyoldalt, s visszapillantva látszott még a Nautilus villanyfénye. Elől, a hegy tetején, egyre erősebben verődött föl az a piros fény, mint az északi fény sugárzása. Mindez együtt aKuhmkorff-féle lámpát csakugyan nélkülözhetővé tette. Az út egyre jobban világosodott. Villanyözön, vagy egy tengeralatti vulkán működése okozta-e? Azonnal nem bírta eldönteni. Tünet volt-e, vagy valóban égett ott valami a vizek alatt?hiába hánytorgatta magában e kérdéseket, utitársával pedig nem közölhette, mert a búvárfövegben lehetetlen volt minden szóváltás. A sziklás hegyoldalit mély árkok, mintegy barázdák vonultak végig, lefelé, mint vizmosások a szárazi hegyeken. De Nemo kapitány jól ismerte e sötét hegyi utat s minden ösvényét és szorosát. Olykor kezét vagy botját nyújtotta társának, segítségül a kapaszkodásban, mig maga teljes biztossággal haladt előre. Ledöntött vagy talponálló erdők s fatörzsek kövületei szegélyezték az utat, torlódtak meg a hegyszakadékok mélyületeiben. Egy özönvíz előtti, most már eltemetett élővilág romjai. Közeiket az élő algák és tengeri növények dús természete töltötte be. Ki festhetné le, ki írhatná le e látvány megkapó újdonságát, határtalan nagyszerűségét, megdöbbentő rémleteit? Az ember azt hinné: álmodik, oly szeszélyes, a földi valóságtól oly elütő volt e táj, s mégis igaz, kézzel fogható minden. Két órával a Nautilusról való elindulásuk után az erdőség végére értek , és száz lábnyira fejek fölött meredezett a sziklabércz orma. Most halak sűrű raja fészkelt e kőhalmok repedéseiben s százanként riadozott föl lépteik zajára. Óriási tengeri pókok és rákok csodacsoportja szeldelte a vizet s rémitette a hozzá szokatlan utast. De egy sem látszott ellenséges szándékot forralni az idegen jövevény — a földi ember iránt. Az erdőből kiérve a sziklakövületek más alakot látszottak váltani. Mintha nem a természet, hanem emberi kezek építményei volnának a romokban. Gömbölyű bazalt oszlopok félig ledőlt kupolákat tartottak, magas falak meredeztek, megrongáltan is mutatva egykori templomok és paloták alakjait. Azonnal elképedve állott meg közöttök; lebilincselték figyelmét. De nem kérdezhetett semmit s kalauza csak előre intett a már közeli orom felé, mintha mondaná: Excelsior! — Fölebb, fölebb. Kifáradva, utolsó erőfeszítéssel eltörték a tetőt. Visszapillantva, alig 7-—800 lábnyinak látszott az elhagyott fenék fölött, de a viz-elem perspektívája meg is csalhatta a hozzá nem szokott szemet. Elől azonban, minő látvány nyilt meg szemeik előtt! A hátrahagyottnál sokkal mélyebb és szélesebben terjedő völgyöböl — egy vulkán óriási krátere. A vulkán működésben, a viz alatt. Lángokat — a vizben — nem szórhatván, csak izzó lávát s kénes gőzök sustorgó rohamait okádta, megtüzesedett köveket hajigálva a levegőben. De ez izzó láva és gőzök is egy csodás, a viz alatti tűzjáték pompájával világították be a sötét mélységet, melyben egy eltemetett város romjai fehérlettek e páratlan világitás sugárözönében. Egy akropolis ledöntött oszlopai hevertek itt, fönnállva meredeztek amott. Ember előtti építészet sajátságos alakzatai bilincselték le a bámulatot. Közöttök patakokban foly az izzó láva hömpölygő árja. Ők pedig fönállottak, elérhetetlenül, a sötét bérek magas ormán s néma elragadtatással merültek el e hallatlan csodák szemlélésébe. — „Hol vagyunk?"—kérdezte magában Aronnax. — „Mi ez eltemetett világ? e romba dőlt tenger alatti város?" De bár kérdését szavakba önteni nem volt módjában, Nemo kapitány megértette vagyis kitalálta, mert föltette azt. S egy darab krétakövet fölragadva lába elől, a fekete bazalt sziklalapjára e szót irta oda: ATLANTIS. E szó egyszerre világot gyújtott a tudós tanár agyában. A Plata Atlantis-a, a Theopompos Meropisa, ez elsülyedt világrész és város, melynek létezését Origenes, Porphyrius, Humbolt tagadják s a mesék világába utasitják, — ellenben Posidonius, Plinius, Amianus Marcellinus, Tertulian, Scherer, Buffon valónak tartják: itt állt szemeik előtt, kétségbevonhatatlanul. Ez hát a régiség ama kontinense, mely Európán, Ázsián és Afrikán kivül még létezett, melyet — a karthagói hajósokon kivül — a többi népek csak bizonytalan rege gyanánt ismertek, melyet a tenger e merész Kolumbusa, Nemo kapitány újra fölfedezett E kontinensből, melynek létezéséről Solon — s utána Plató — csak a saisi bölcsek beszédéből értesült, egy tenger alatti katasztróf, mely az egészet elsülyesztette, csak legfőbb magaslatait hagyta fenn a víz alatt. E csúcsai az elsülyedt világrésznek, ma Madeira, az Azórok, a Kanári szigetek, a Zöld-fok szigetei neveket viselnek, míg a völgyeikben állott városokat az Atlanti-tenger örök árja borítja. Ah, ha oda leszállhattak volna! Ha a türelem forrongása, s a búvárkészülékekben magukkal vitt csekély levegő-készlet fogyatéka egyaránt nem tiltotta volna, közelébe hatolni ez elsülyedt világnak, benézni titkaiba. A hold, mely e perezben fölemelkedett mögöttük s a vizrétegen áteregette sugarait , az benézhetett s hűvösen világította meg a tengeralatti tájt. Nekik azonban vissza kellett térniük. Még egy búcsúpillantást vetettek a gyönyörű látványra s azzal visszafordultak. Gyorsan ereszkedtek a nehezen megmászott hegyoldalon alá s a Nautilus villanylámpája mint vezércsillag vezetése után — mire a hajnal szürkülni kezdett, ismét a Nautiluson voltak. (Folyt. köv.) Egyveleg. — Dráma a tengeren. A „Napoleon Camarero" olasz hajó junius 8-kán indult el Makaóból negyven embernyi legénységgel A hajó fedélzetén 663 kuli volt, kik mint munkások Makaóba akartak szegődni. Volt azonkívül a hajón mintegy 8000 láda tűzjátékszer. Két napi utazás után a hajó tolmácsa azt fedezte föl, hogy a khinai kivándorlók összeesküvést szerveznek abból a czélból, hogy a hajót hatalmukba kerítsék. A kapitány azonnal bilincsre vezeté s a hajó alsó részébe viteté a lázongó kulik felét, de másnap valamennyi a fedélzeten maradt kuli minden tárgyat, a mivel támadni lehetett, hatalmába kerítette, fölfegyverkeztek továbbá késekkel, baltákkal stb. s a hajó-legénységre rohantak, amely puskákkal és pisztolyokkal tüzelt a lázadókra. Erre a kulik a hajó előrészén csoportosultak, azt fölgyújtották; ezzel a legénységet kényszeríteni remélték arra, hogy a tűz oltására a szivattyúkhoz menjen; e megszakítás közben azután a bulik kiszabadították volna fogolytársaikat és így aztán könnyen bánhattak volna el a több helyen működő matrózokkal. A kapitány átértette a tervet és semmit se tett a tűz oltására, hanem gyorsan vízre bocsáttatá a sajkákat, amelyeken a legénység egy részével megmenekült. Néhány matróz, az orvos, a raktáros és a tolmács habozásuk folytán visszamaradtak; nem akadályozhatták, hogy a tűz a robbanó anyagokat érje — a hajó légbe repült, vele együtt a zendülők és a legénység szerencsétlen tagjai, kik a hajón maradtak. — A zsidók Egyptomban és a pusztaságban. Korunk egyik legtudományosabb egiptológusa, Henry Brughsbey, a a kairói közös ingyen-iskolák alelnöke, azt kérdést, hogy mikép vonultak ki zsidók Egyptomból és mily bánásmódban a részesültek ebben az országban, beható vizsgálatok tárgyává tette és ezen az uton azon meggyőződéshez jutott, hogy az ama korból fönmaradt papyrus-tekercsek és föliratok a bibliai adatokkal egybehangzanak. Igy a lüttichi muzeumban föltalált papyrus-tekercs azt mondja: „hogy egy irnok a hebraeusok között, a kik köveket hordtak a ramzesi nagy erődítési müvekhez, havonként búzát osztatott szét." Egyéb tekercsek megerősítették, hogy a várost II. Ramzes épitette. De sőt egy dicskölteményt is föltaláltak Ramzes városára , mely lapjainak egyik oldalán kimutatást hoz a kőműves munkálatokról, amelyből kiderül, hogy a hebraeusoknak katonai fölvigyázat alatt naponként bizonyos számú téglát kellett szolgáltatniok. Hasonlóról emlékszik meg tudvalevőleg a biblia is. A brit múzeumban levő papyrustekercs szerint egy egyptomi hivatalnok vállalkozott a megszökött rabszolgák üldözésére. A zsidók a pusztaságot akarták elérni, Ramzesből Szukoth , Etham és Migdol felé sietvén, mely helyeket a biblia szintén megemlít. A bibliai adatok a zsidók utazásáról a pusztaságban szintén egybehangzanak az említett és hasonló okmányokkal. Így áthaladtak Shuz pusztáján, mely a Közép-tenger és a szuezi öböl között fekszik. Ezeken a vidékeken, a mint Strabo és Diodor elbeszélik, gyakran fordulnak elő veszélyes tengeráradások, melyek egyszer teljesen tönkre tették Artaxerxes perzsa király hadseregét. A zsidóknak keserű vizei Mára mellett a szuezi keserűsó-tavak. Elim helysége, ahol táboroztak, ma Ein Musa névvel bír, és miután megkerülték a szuezi földszorost, úgy vonultak a Sinai hegye felé. — ,,A kétfejű csalogány" férjhez megy, írja egy franczia lap. A boldog vőlegény természetesen excentrikus angol, kinek állítólag roppant vagyona van. A lakzi Petrarka és Laura városában, Avignonban fog megtartatni. Hanem a boldog házasságnak mégis áll valami útjában, és ez az, hogy Avignon polgármestere előrelátásból kérdést intézett a főtörvényszékhez Aixba, hogy vájjon megengedheti-e ez egybekelést a nélkül hogy bigámiához segédkezet nyújtson. A szerelmes pár türelmetlenül várja a törvényszék válaszát. ITAZÁS A TEKER ALATT: A vulkán működésben, a viz alatt