Vasárnapi Ujság – 1874
1874-08-16 / 33. szám - Utazás a tenger alatt. Verne Gyula regénye után. (28 képpel) 519. oldal / Elbeszélések; genreképek
520 XXI. ÉVFOLYAM. - 33. SZÁM ról másikra viszik vizét. Ezek legnagyobbika a Gulf-Stream. A mexikói öbölből indul ki (innen a neve is), a floridai csatornán át, északkeletnek áramlik, Amerika partjai mellett. Az északi szélesség negyvennegyedik fokánál két részre oszlik. Egyik ága északnak menve, Izland mellett csap el, Spitzbergen felé foly s az északi Jeges-tengerbe vész el; a másik délkeletnek kanyarul s az azori és zöld-foki szigetek táján óriási ösvényt alkotva, Afrika partjai mellett ismét egyet fordul s Dél-Amerikához csapódva, az Antillák (Nyugat-India) körül a mexikói öbölbe kerül be újra. A Nautilus ez nap a Gulf-folyó melegvizeiben lebegett, melyek egyenest a forró övből jöve, érezhetőleg elütöttek az óczeán hűsebb vizének hőmérsékétől A sodró áramlat amint fordul, körben-körben forog, örvénylik itt s körvonalai közé a tenger egy csöndes, mindig pihenő darabját fogja be. A tenger e részét a Sargazzo-tengernek nevezik. Sargazzo annyit jelent, mint gyalom , a tenger által fölvetett vizi növények, fűnyüg és pörje halmaza. A tenger e része annyira el van lepve egyalomtól s az oly sűrűn van összeverődve felszínén, hogy a hajóknak nehéz áthatolni közöttük, mert egészen belebonyolódnak. E tüneményt nem nehéz megmagyarázni. Ha vízzel teli nagyobb felületű edényben, pl. tálban vagy dézsákban, fennviszó tárgyakat szórunk el a felületen, s akkor az edény széleinél sebes körforgásba hozzuk a vizet, ez egy darabig ragadja ugyan magával az úszó tárgyakat, de lassanként mind oda gyűjti a középre, ahol legcsekélyebb a víz mozgása. Így van ez az Atlantioczeán e részében is. Az edény az óczeán medenczéje; a körül forgó víz-sodor a Gulf-folyam; a közepén mozdulatlan pont: a Gyalom-tenger. S honnan jő e tömérdek gyalom, mely vizi növények szárai,gyökerei és leveleiből áll? Némelyek azt hiszik, a tenger fenekéről, az elsülyedt száraz növényzet, melyet az ár föltépdes és fölhány. Valószinübb,hogy csak a Gulf-stream hozza, sodorja magával Amerika partjairól. Egy egész nap — február 22-kén — a Gyalom-tenger csöndes vizeiben lebegett a Nautilus. Másnap a tenger ismét visszakapta szokott arczulatát, amint kijutottak a Gulf-stream sodrából. Tizenkilencz napig, február 23-tól márczius 12-dikeig, a Nautilus mindig az Atlanti-óczeán középtáján tartotta magát s változó sebességgel haladt déli irányban, egyenlő távol Afrikától és Amerikától. E tizenkilencz napnak semmi emlitésre méltó eseménye nem volt. Utasaink alig látták Nemo kapitányt, ki szobájába zárkózva tanulmányainak élt. A szalonban gyakran vizsgálták a tengert, a halakat s egyéb állatokat, de ez sem nyújtott márvalami ujat vagy meglepőt számukra. Sokszor egész napokon át a víz szinén úsztak. A tenger elhagyott, szigettelen sikság, melyet hajó is ritkán szel itt, s azért veszély nélkül mutathatták magukat. Egy izben czethalászok vették űzőbe, valami óriás czetnek vélve; de a Nautilus nem akarta ok nélkül töltetni velők az időt s bolonddá tartani őket, lebukott s a mélyben folytatta útját. Márczius 13-kán a nyugoti hosszúság 37 ° 53' és a déli szélesség 45 ° 37' alatt állottak. Elindulásuktól — a japáni szigetektől — tizenhárom ezer mérföldnyi utat tettek már. E ponton, hol a tengerben különböző mélységmérések történtek már. Nemo kapitány elhatározta ezeket birálat alá venni s a lehető legnagyobb mélységbe szállani alá hajójával. Meglehetősen rézsútos irányban haladott a mélységbe s elhatározta egészen a tenger fenekéig szállani alá. Nem csekélység volt. Roppant erőt kellett kifejteni s kérdés volt, a Nautilus vasszerezete is megbirja-e ez óriási viznyomást. Oly mélységekbe hatoltak, melyekben a növényi és állati élet már megszűnik. Különös: előbb marad el a növényvilág; a halak s egyéb vizi állatok nagyobb viznyomást kibírnak, mint a növények, s találhatók még oly mélységben is, ahol növény már nincs. De a Nautilus még mélyebb rétegekbe szállott alá mint a tengeri állatok. A manométer 6000 méternyi mélységet mutatott. A minden élőlénytől s tenyészettől elhagyott vizek tiszták és átlátszók valának. A hajó, teljes erővel dolgozva, egyre mélyebbre hatolt. Egy óra múlva 13 ezer méter mélységben voltak, mélyebben a tenger szine alatt, mint a mily magasak fölötte a legmagasabb hegyek. A mélység megfordított képét tüntette föl a hegyek emelkedéseinek, s ép oly lakatlan és kopár volt, mint azok égbe meredő csúcsai.— „Mily kép! örökre emlékembe vésem!" — kiálta föl Aronnax. — „Ha kivánja," — mondá Nemo kapitány — „segélyére lehetünk emlékezetének. Akarja-e állandó képben bírni, amit lát?" — „Lehetséges volna az?"Nemo kapitány parancsára egy fényképíró gépet hoztak a szalonba s az üvegablak elébe állították. Egyszersmind a villanylámpát erő s működésbe hozták, hogy árasztotta el köröskörül a sötét világossággal mélységeket. A Nautilus egyszerre teljesen mozdulatlanul állott meg. Néhány percz múlva fényképezett másolatát lírták a tengerfenék tájképének, oly mélységben, ahol még nemcsak ember — de élő o 7őlény sem járt soha. Itt voltak e fényt soha nem látott gránitoszloplapok, a föld csontvázának ez őseredeti gerinczei! . . . De a Nautilus sem bírta már tovább a viz iszonyú nyomását. Nyögött alatta. S csak megtámadhatatlan szerkezetének lehetett tulajdonítani, hogy össze nem roppant. Isten kisértés volt még a Nautilust is ennyire kisérteni. — „Eöl innen!" — mondá Nemo kapitány. — „Nem eszélyes soká oly roppant nyomásnak tenni ki magunkat!" — Azzal Aronnaxhoz fordulva, hozzátéve: „Vigyázzon. Fogózzék meg jól." A tanárnak ideje sem volt meggondolni, mi czélja lehet ez intésnek, midőn egy roppant rándulást érzett s arczra bukott. A Nautilus, vizfektü helyzetéből csaknem függőlegesbe csapott át egyszerre s e gyors mozdulat levette lábáról azt, a ki nem volt rá elkészülve. Nyílnál gyorsabban röpült a hajó fölfelé s süvöltött a mint a sűrű vizrétegeket hasitotta. A tizenháromezer méternyi közt négy percz alatt, őrült gyorsasággal, rohanta át , s a viz színét, mint egy repülő hal, csapódva föl, ismét visszaszökkent a vizbe, toronymagasságig verve föl a hullámokat, a mint bele zuhant. (Folyt. köv.) Egyveleg. — Izland ezredéves ünnepélye. Izland sziget benépesítésének ezer éves ünnepélyére a dán király is elment, s az expeditiónak július 30-kán kelle a szigetre érkeznie. A „Daily News" külön levelezője már küldött tudósítást Reykjavikból az előkészületekről, melyeket Izland az ezer éves jubilaeumi ünnepélyre tesz. A dán, svéd, norvég, német stb. hajókon, a középületeken, raktárokon, lobogók lengenek. A király jóváhagyása alá terjesztendő programm első pontját a geyserek látogatása képezi, mely czélból a király és kísérete számára 200 lovat tartanak készen. Az izlandiak reményük, hogy a nagy Geyser-nek lesz annyi lojalitása, hogy a királyi látogatás alkalmával egész pompájában föl fogja szöktetni forró vízsugarát. Ez körülbelül csak kétszer történik minden héten. De ha ez nem történnék, s a ritka vendég daczára sem akarná művészetét bemutatni, akkor szerencsére ott van néhány lépésnyire a Stroks-forrás, melyet arra nógatni lehet. Ennél ugyanis elegendő csak fél kocsi tőzeget önteni a forrásba, és alig tíz percz múlva a legnagyobbszerű szökőkút kezdi játékát. A forrásból mély gurgulyázó hang hallatszik föl, és egyszerre 70 — 80 lábnyira szökik föl a forró vízoszlop, mely napfény mellett fölötte nagyszerű látványt nyújt. A Geyserektől a király Thingvallába fog menni, ahol a parlamenti üléseket szokták tartani, és itt fogják fölolvasni e sziget különböző városaiból érkezendő feliratokat. A sziget hetvenezernyi lakói közül mintegy tízezeren lesznek jelen. Onnan a király Reykjavikba tér vissza. Két bál is lesz; az egyik a vendégek tiszteletére, a másik a szigetbeliek számára. Az angol lapok egy rendkívüli esetet jelentettek, mely a dán király ezen utja alkalmával Strömer szigetén történt jul. 26-án. A királyt Thorshavnban, a sziget fővárosában a municzipalitás fogadá, melynek nevében az elnök föliratot olvasott föl. Alig mondotta el a felirat utolsó szavait, midőn hirtelen halva rogyott össze. Az ősz beteges embert a királyi látogatás fölötti öröm ölte meg. — Egy vérengző nő, Ulloa spanyol külügyminiszter közelebb körlevelet intézett a hatalmasságokhoz, festve a karlisták kegyetlenkedését, és szól egy herczegnőről is, kinek jelenlétében Cuencában a vérontások történtek, s „kinek nyomában a halál, pusztulás és gyász jár." E nő Donna Bianca herczegnő, s neje Don Alfonsonak, a Karlos öccsének. Bajorországban született és nevelkedett s ugyancsak bajor földön lépett házasságra mostani férjével. Atyja Don Miguel Portugálból elűzött exkirály volt, ki Löwenstein Adelheid herczegnőt vette nőül Kleinhenbachban (Bajorország) s 1866-ban halt meg. Az a Löwenstein hg, ki nemrég ultramontán tagja volt a német birodalmi gyűlésnek, ennek a Blancának fivére. Don Miguel és neje többnyire a Löwenstein kastélyában Brambachban és Kleinhenbachban a Maria mellett nem messze Wertheimtől — lakott meglehetősen szerény és szigorú körülmények között. A házasságból hét gyermek született, ezek között hat leány, kik között legidősebb Bianca, és egy fiú, ez is Miguel, most már 20 éves, kiről anyja még mindig azt a reményt táplálja, hogy egy szép napon portugál király lesz. Csakhogy az a szép nap bajosan fog fölvirradni. — A karlisták kanibalismusa és vérengzése két napig tartott Cuencában. Bianca hideg vérrel nézte. Maga az odavaló püspök is megsokalta már a vadállatok dühöngését s bátorkodott azt mondani Blancának, hogy „asszonyom, ily módon sem földön, sem az égben nem nyerünk koronát," de a vérengző asszonyt állat fel se vette. — Sajátságos eljegyzés. Az „East-Sussex News" sajátságos eljegyzésről tesz említést, mely az irwingtoni egyházkerületben ment végbe. A menyasszonynak nem voltak karjai és azért a jegygyűrűt bal lábának harmadik ujjára kellett húzni. Az esketés végével aláirta a házassági kötést, jobb lábának ujjaival fogván a tollat éspedig szép „kezekása" volt. UTAZÁS A TENDER ALATT: Menekülés a dagály elöl.