Vasárnapi Ujság – 1874

1874-08-30 / 35. szám - Utazás a tenger alatt. Verne Gyula regénye után. (28 képpel) 551. oldal / Elbeszélések; genreképek - Tengeralatti vaspálya Anglia és Francziaország között 551. oldal / Természettudomány; ipar; kereskedelem; gazdaság és rokon

552 VASÁRNAPI ÚJSÁG, XXI. ÉVFOLYAM,­­35. 6ZAM. gyek csúcsai mindenütt, melyek­ a háttérben egymásra tornyosodva egész havas­ hegylánczot alkottak — melyeknek egésze áttörhetetlen falnak látszott, mely teljesen elzárta az utat előttök. Ned Land valóban ebben a meggyőződés­ben is volt, s ezt északi tapasztalásai teljes erejével is vitatta Aronnax tanárral szemben, a ki azt a régi föltevést, hogy a jéghegyeken túl a sark körül ismét sik viz találkozhatik, nem igen merte vitatni. Minek is? mert ha ugy volna is, hogy­ juthatnának oda, mikor minden oldalról meg voltak fogva s a jég semmi felé sem eresztette. Nemo kapitány is hallgatta a beszélgetést. — „Azért el fogunk menni a déli sarkig." — mondá. — „S hogyan? " — kérdé a tanár. — „Egyszerűen: a jég alatt. Föltéve tudni­illik, hogy a polus körül valamely kontinens nem emelkedik, mert akkor abban megakadnánk." Azonnax tudor azonnal átlátta a terv helyességét. — »Ugy van?" — kiálta. — „Ha a tenger szine egészen jéggé van is fagyva, a viz alsóbb rétegei folyékonyak maradnak, a természet ama bölcs előrelátásu törvénye következtében, mely szerint a viz nem a fagypontnál, hanem annál magasb hőmérsékletnél a legtömöttebb s igy legsúlyosabb, mi­nélfogva a jég fennúszik a vizén, a tömöttebb vizrészek pedig alá sülyed­nek. S ha nem csalódom a jégtábla, vagy jéghegy viz alatti része — a fennúszáskor — ugy áll a vizből kiemel­kedő részhez, mint négy az egyhez." — „Körülbelül," — felelt Nemo kapitány. — „S ehhez képest, miután az előttünk álló jéghegyek száz mé­ternyinél nem igen emelkednek ma­gasbra,ebből bizvást következtethetjük, hogy a viz alatt sem mélyebbek 3—4 száz méternél. S mi ez a Nautilusnak?" — »Ugy van­ akár oly mélységbe bocsátkozhatunk, a­hol a tenger hév­mérséklete nem változik, legyünk az egyenlítő vagy a sarkok alatt." — „Csak egy nehézség van: hogy talán több napig a tenger — illetőleg a jégtáblák alatt kell maradnunk, a nélkül hogy fris levegőt venni fölbuk­hatnánk."— jegyzi meg Nemo. — „S nincsenek-e elegendő jég­tartói a Nautilusnak, melyekbe több napra való levegőt is össze­nyomni?" — vető ellen Aronnax­ lehet — „Jó, de hátha a tenger a pó­lusnál is egészen be van fagyva s le­hetetlen ott is fölemelkednünk a ten­ger szinére?" — „Nincs-e a Nautilusnak erős jégtörő sarkantyúja,s villanygépei nem birnak-e csaknem ellenállhatatlan erőt kifejteni?" — „Valóban, tanár úr", — szólt Nemo kapitány kedvtelten, — „ön ma még az én ellenvetéseimet is megczá­folja! S igy, ha magamnak aggályaim lettek volna is, az ön biztatásaiból bátorságot kellene merítenem az eddig még senki által o o meg sem kísérlett merényletre, a déli sark meg­látogatására." A kapitány szavában némi gúny volt érez­hető. Volt is neki valaki biztatásaira szüksége! Ő már meg is tette volt előkészületeit a me­rényletre. A Nautilus hatalmas szivattyúi a levegőt erős nyomással szorították a tágas jég­tartókba. Négy óra tájt jelentették, hogy min­den kész s a fedélzet ajtaját be lehet már zárni. Még egy utolsó pillantást vetettek a közel fekvő jéghegyekre, — a szabad s­épen elég tiszta lát­határra. A fagy erős volt — 12 fok a fagypont alatt, de a szél elült s a hideg nem érzett épen elviselhetetlennek. Tiz vagy tizenkét ember kilépett a fedélzetre s jégtörő csákányokkal utat törtek a hajó orrának. Azzal mindenki a hajó belsejébe húzódott, a fedélzet csapó ajtaja bezárult s a Nautilus, orrával lefelé fordulva, gyorsan sülyedt a viz alá. Aronnax tanár Conseille-el a szalonban volt s az üveg ablakon nézett ki a tengerbe, mely a jéghegy oldalát csapkodta. A hévmérő csöndesen emelkedett, a mint a manometer szállott. Mintegy háromszáz méternyi mélységben, — a mint Nemo kapitány előre látta, — a jég­képződmények egészen megszűntek s a Nau­tilus a jéghegy alsó lapja alatt suhant tova. Azonban még mélyebbre is — mintegy 800 méternyire szállt alá, a hol teljes szabadsággal mozoghatott, mint akármely szabad tengerben. Itt, pontosan a sark irányában haladt tova, hajszálnyira sem térve el a délkörtől — az 52-diktől. A 67» 30'-tól a 90 °-ig, huszonkét és fél fok, vagy­is 500 mérföldnél valamivel töb­becske itt állt előttök; a Nautilus egy gyors vonat sebességével haladt,tizenkét mérföldnyit óránként; ha ezt a sebességet megtartja, negy­ven óra alatt a déli sarknál kell lennie. A helyzet újdonsága jó darabig az üveg­ablaknál tartotta szemlélőinket. De a látvány nagyon is egyhangú volt. A villanylámpa meg­világította a tenger sötétét, de a tenger puszta és elhagyott volt körül. A halak nem maradtak meg ez elzárt vízben. Másnap 19-kén reggel, mikor néhány órai alvás után, Aronnax tanár ismét lement a sza­lonba, azon észrevételt tette, hogy haladásuk meglassult s a Nautilus óvatosan emelkedik fölfelé. Eltalálta, mit akar. Megkísérlem, nem szabad-e a tenger s nem lehetne-e fölbukni annak szinére? De egy szelid ütődés csakhamar tudtára adta, hogy annak az ideje — még leg­alább is nem érkezett el. A Nautilus a jéghegy alsó lapjához ütődött — és pedig, mint a mano­méter mutatta, 1000 lábnyi mélységben. A jég­tábla tehát még vastagabb volt, mint ott, ahol alámerültek. Nem igen biztató körülmény ! A nap folytában többször is ismételték ugyanazt a kisérletet — de mindannyiszor jég­táblába ütköztek — különböző mélységekben, vagy­is különböző vastagságú jégtömegek aljá­ban. E számos és különböző mélységek pontos följegyzése — a tenger alatti jégállás sajátsá­gos pro­fil­ rajzát adta meg, melyet Aronnax tanár nagy gonddal állított össze magának. Estig semmi változás nem történt a hely­zetben. A jég vastagsága folyvást négy és ötszáz méter között volt. Lassanként kisebbe­dett e vastagság, de mily köz választotta még el a felülettől a Nautilust! Este nyolcz óra volt. A szokott rend szerint már négy órával előbb kellett volna fris­ségre menniök; mindazáltal nem érezték nyomasztó­lag az előny hiányát, bár nem vettek még újat a tartalékból. Az éj mindamellett nyomottan telt el: félelem és remény között. Több izben felriadt Aronnax tanár is, nem birt elaludni. A Nautilus tapogatózásai egyre ismétlődtek Haj­nali három óra felé észrevették, hogy már csak ötven méter vastagságú jégtábla választja el a szabad levegőtől. A tanár folyvást szemmel kisérte a mano­métert, s azt olvasta le róla, hogy a Nautilus, mindig rézsútos emelkedő vonalban halad. Mérföldről mérföldre vékonyult a jégtábla s a jéghegyek lapál­lyá simultak el. Végre hat órakor — ez emlékezetes már­czius 20-dika reggelén — a szalon ajtaja meg­nyilt s Nemo kapitány lépett be. — „A tenger szabad!" — kiáltá. (Folyt. köv.) Egyveleg. — Izland társadalmi viszonyairól a „Times" egyik ottani tudósítója, ki az ezredéves ünnepély alkalmáról rándult e szigetre, többi között ezeket írja: „Izland fővárosában (Reykjavik) következő társadalmi osztályok vannak : az elsőt képezik a papok s a polgári hivatalnokok, a másodikat a kereskedők, a harmadikat a tomb­ussmenek, vagyis azok, kiknek nincs tehenök. A számtalan szegények, kiknek eltartása nagy teher­ként sulyosodik a községre, a negyedik osztályt képezik. Az irodalmi társadalom a püspökből, de d­ánokból és a tanulókból áll. A kereskedők nem tűnnek ugyan ki műveltség és finomság joguk által mégis némi által, de gazdag­szerepet játsza­nak. A kereskedők egy része dánokból áll, de már kezd csökkenni számuk, mert a szigeten számos fogyasztási egylet ala­kult, melyek nagy konkurrencziát csinál­nak a kereskedőknek, s meglehet, végkép el is űzik őket a szigetről. A sziget jóllé­tére a benlakók nagy vívmánynak tarta­nák a kereskedők ilyetén kipusztítását, mert akkor a pénz benn maradna s nem vándorolna ki Koppenhágába. Izland fő­városa korántsem oly puszta és unalmas, mint átalában hiszik. Télen át egymást érik a bálok, házi mulatságok és házi szí­nielőadások, melyekre a közönség cse­kély belépti díj mellett tömegesen elmegy. Nyáron még több a szórakozás, ekkor jönnek a touristák s azonkívül a lakosság társas kirándulásokat tesz a sziget bel­sejébe." — Mulatságos tolvajhistóriáról írnak a párisi lapok. A Boulevard Ornano egyik házának második emeletére tolvaj lopózott be, vadászatot kezdvén meg értékes tár­gyakra. Hanem sem ilyet, sem pénzt nem lelt sehol, s bár mindent tűvé tett, mind­össze csak a szekrényben lelt öltöny­darabokat. Legott meg is kezdé ez átöl­tözködést, mivel a szekrényben volt öltö­nyök hasonlíthatlanul jobbak voltak a sajátjainál. Hanem ép abban a pillanat­ban, mikor saját szakadozott ingét jobbal akarta fölcserélni, lépteket hall az előszo­bában. Mit tehetett volna egyebet ? — az ágy alá bujt s ott — néma félelem közt — hallgatta végig, amint a szoba ajtajának kilincsében a kulcs megfordult, az ajtó megnyílt s a szobában valaki mo­tozott és keresgélt, majd néhány percz múlva távo­zott. A tolvaj,könnyebbülten fölsóhajtva, előjött rej­t­helyéből s folytatni akarta az öltözködést, hanem— van-e véges ember, ki képes megküzdeni a lehetetlen­séggel? Az egész szekrény tartalma ki volt ürítve, sőt még a tolvaj rongyos ruháit is elvitte egy máso­dik tolvaj. A Nr. 1. most Ádám mezében, kép­zelhető fatális helyzetben állt a szoba közepén, nem tudván, mihez legyen kezdő ? Iszonyú bizony­talanságából az ajtó nyílása zavarta föl: — meg­érkezett a — szoba tulajdonosa. Ez fülöncsipte a jó madarat, ki szivének egész keseredettségéből kiáltozá: „hisz én vagyok a meglopott." — Postagalamb-verseny. Egy berlini postag­a­­lamb-tenyésztő közelebb érdekes versenyt rendeze­tt. Berlinből 33 galambot vitt Drezdába s itt a berlini pályaudvarnál fél 5 órakor reggel mind elbocsátá. Az első négy galamb már 8 óra 13 perczkor érke­zett Berlinbe, kettesével, hármasával a többi ga­lamb 8 óra 17—35 perczkor ért Berlinbe. "Wal­denburgban (Sziléziában) a hadügyminiszter ga­lambposta-állomást állított föl. UT.M.IS A TEKER ALATT: A jéghegyek között.

Next