Vasárnapi Ujság – 1874
1874-10-04 / 40. szám - Utazás a tenger alatt. Verne Gyula regénye után. (28 képpel) 631. oldal / Elbeszélések; genreképek
632 XXI. ÉVFOLYAM. — 40. SZÁM. egyebet, sem többet, nem is mondhatok: aki egyszer a Nautilusra jött, az azt élve el nem hagyhatja többé." — „Utolsó szava ez, uram?" — „Tökéletesen." — „De tudja-e, hogy még a börtönbe zárt rabnak is megvan a természettől az a joga, hogy megszabadulásán törje a fejét." — „Nos? Megtiltottam-e ezt önöknek? Kívántam-e esküjöket, becsületszavakat, vagy csak egyszerű igéreteket is, hogy meg nem szöknek? Önöket semmi sem köti a Nautilushoz, csak az innen való menekülés teljes lehetetlensége." — „De uram !" — „Szakítsuk félbe e meddő vitatkozást tanár úr. Én kimondtam utolsó szavamat. S azt is utoljára. Ha még egyszer e tárgyat előhozná ön, nem lennék abban a helyzetben,hogy csak ki is hallgassam." Ezzel udvariasan búcsút intett fejével s irományaihoz fordult. Midőn Aronnax épen távozni akart, ismét megszólította: „Nézze uram" — mondá — „itt van egy iromány, több nyelven irva. Ez életem története, tanulmányaim s tapasztalásaim összege a tengerről; s ha isten engedi, nem akarom, hogy ez elveszszen velem. Vízmentes és el nem sülyedhető edénybe fogom zárni s az utolsó, a ki a Nautiluson levők közül életben marad, a tengerbe fogja hajítani. A tenger, ahova szeszélye tartja, magával viendi. Akartam, hogy ezt ön is tudja, s most nem tartóztatom tovább." E naptól kezdve még feszültebb len a három idegen helyzete a Nautiluson. — „Most legalább tudjuk," — mondá Ned Land — „hogy ettől az embertől nem várhatunk semmit. Magunk erején kell megszabadulnunk. A Nautilus Long Islandhoz közeledik; mihelyt az alkalmas perez megérkezik, meg fogunk szökni." o " Az ég és a tenger azonban napról napra fenyegetőbb arczot öltött. A legnagyobb vihar előjelei mutatkoztak. A légkör fehéres szürke, tejszínű volt. A tenger óriási hullámokat vetett, mint a jövő víz, egy roppant üstben, úgy buzogott. A madarak csoportjait a szél szétszórta, csak a viharmadár küzdött meg vele. A légsúlymérő tetemesen aláesett s a gőzök rendkívüli feszültségét mutatta. A levegő tele volt villanyossággal. Látszott, hogy a kitörés közel van. Május 18-án ki is tört a vihar, épen mikor a Nautilus a Long Island hosszában haladott fölfelé, a new yorki szorostól alig néhány tengeri mérföldnyire. Nemo kapitány nem látszott a vihart kerülni akarni, mert ahelyett, hogy a mélységekben keresne biztos és könnyű menedéket előle, a felszínen úsztatta a Nautilust. Megfoghatatlan é ö szeszélyből kiült a hajó gerinczére, a fedélzetre, s hogy a borzasztó erejű déli szél, s a hajón átcsapó rengeteg hullámok le ne sodorhassák, hajókötelekkel kiköttette oda magát. A vihar nagyszerűsége volt-e bámulatosabb, vagy ez emberé, aki szembe mert szállani vele? A mélyen aláereszkedő sötét felhők óriási szárnya söpörte a tenger színét. A Nautilust, mint a labdát dobálták a hullámok, majd féloldalra fektették, majd hegyével csaknem függőlegesen állították föl. Öt óra felé felhőszakadásszerű eső kezdődött, de sem a szelet, sem a tengert nem csöndesítette le. A vihar rohama másodperczenként negyvenöt méternyi gyorsaságot ért el. Ily erejű vihar a szárazon kőházakat dönt el, s husszonnégy fontos ágyukat mozdít ki a helyéből. Csakhogy ily vihar a szárazon még sokkal ritkább mint a tengeren. De a Nautilus e viharban is igazolta az egykori gépészmérnök szavát, aki azt mondotta: „egy jó alkatú hajó minden viharral daczol." Ha kőszikla lett volna, mely ellenálljon, a vihar eltörte volna. E vas hajó engedett s nem lőt bántalma. A vihar az éj közelgésével még erősbült. Távolban egy nagy árboczos hajó látszott, mely a tenger dühével nehezen küzdött; vitorlái mind le voltak szedve. Este tiz órakor az egész ég tűzben állott. O O A sötét égboltozatot villámok szaladgáló csíkjai tarkították. A többiek alig bírták azok vakító fényét kiáltani, de Nemo kapitány szembe nézett velük, s üdülve szítta magába a viharo O lehelletét. A mennydörgések egymást követő moraja összefolyva töltötte be a légkört s az erős csattanástól a távol elhaló morajig minden hang összeolvadt a vihar zongoráján. A Nautilus vasbordái magukba szedték a villanyosságot a légből, s mikor egyszer a vihar fölemelte a hajót, hogy orrán levő aczélsarkantyuja magasan kiemelkedett mint egy villámfogó, látszott a mint a villanyszikrák pattogtak bele. Nemo kapitány, mintha magához méltó hősi halál után áhítozott volna, nem távozott a fedélzetről. Csak éjfél után áldoztatta föl magát s ment le szobájába. Azonnal bezáratta a fedélzet vas ajtaját s parancsot adott a tenger mélyébe szállásra A viztartók gyorsan megteltek s abban a mértékben sülyedt a hajó mélyebbre és mélyebbre. Ötven méternyi mélységben már nem volt érezhető a felszinen dühöngő vihar. Ott a tenger csöndes volt, mintha méla holdvilág ringatóznék az álmodozó hullámokon. (Folyt. követk.) Egyveleg. ..• Miből áll az Üstökös ? Az „Athenaeum" czimü londoni lap, tudományos rovatában, azt állítja ,hogy Secchi atya (a hires római csillagász) Coggia üstökösét a színképelemző távcső (spektroskop) segélyével megvizsgálván, ugy találta, miszerint annak sugarai főleg szénenytől és szénenyéregtől kibocsátott fényből állanak." Mint mondják, Morgno apát (egy másik nagyhírű csillagász) elmosolyodott e vizsgálódás eredményének hallatára s így kiáltott volna fel: „Hiszen akkor az üstökös nem egyéb, mint egy illó állapotban levő óriási gyémánt darab." — Elszabadult gőzmozdony. Franczia lapokban érdekes tudósítást veszünk egy gőzmozdony éjjeli utazásáról. A vasárnap és hétfő közti éjjel a Reimsból Soissons-on át Párisba rendesen 12 óra 45 perczkor induló vonat csak később indulhatott. A késedelem oka a következő: Valamennyi nagyobb vasúti állomáson van egy hálószoba, hol a fűtők és gépészek a különböző vonatok indulása közt lévő szabad idejükben szoktak feküdni. Ez idő alatt a munkások, kiknek meg van tiltva a gépekhez hozzányúlni, a tüzet meggyújtják vagy csak élesztik. E munkások egyike vasárnap Soissons-ban a gőzmozdonyon állott és észrevette, hogy a mozdonyban nincs viz. A tilalom daczára tehát ő maga inditotta a mozdonyt a szivattyúhoz. Nemsokára azonban belátta, hogy nem bir a mozdonnyal. Egyik emeltyű, amelyet nem zárt le, nagy zsibajjal működni kezdett és a szerencsétlen munkást levetve, őrült futásban tova iamorodott Reims felé. Szerencsétlenségre épen azon síneken haladt, időben indulandó melyeken a Reimsból ugyanazon vonat volt menendő. Azonnal táviratot menesztettek valamennyi állomásfőnökhöz é3 a vonat indulását Reimsból elhalasztották. Eközben a megszabadult mozdony nagy sebességgel futott tovább, míg Baisne állomásra ért, hol a vaspályaigazgatóság már megtette a kellő intézkedéseket a mozdony feltartóztatására. A váltót akként igazították, hogy a mozdony egy másik sínhálózatra tért át, hol aztán földtöltésnek kell nekimennie. Hogy a mozdony kitérjen útjából, fatalpakat és földdel töltött zsákokat tettek útjába, hogy a lökés ereje gyengíttessék. Minden úgy történt, mint remélték, a mozdony óriási gyorsasággal az útjába tett akadályokban megtörött, és így minden szerencsétlenségnek eleje vétetett. — A Parnassuson. Dr. Schliemann az „Alig. Ztg."-ban a következőket irja Görögországból: A Parnassus megmászása a folytonos emelkedés miatt fokozatosan nehezebb, különösen azon ponttól kezdve, hol a fenyőerdő megszűnik és meredek sziklákon kell tovább hatolni. Havat nagy mennyiségben találtunk, csakis a hegynyílásokban és csak azonban 6000 lábnyi magasságban. Többszörös eltévedés után este 9 órakor a legmagasabban fekvő pásztorkunyhók egyikéhez értünk, hol, főleg tisztasági szempontból a szabad ég alatt töltöttük az éjjelt. Delphiben reggel 32 ° C. melegünk volt, mig este hőmérőnk csak 4 fokot mutatott. Daczára a nem épen kedvező hőmérséki foknak, takaróinkba csomagolva kitűnően aludtunk a hideg földön. Éjjeli 2 órakor az öszvérek már vártak reánk és mi tovább folytattuk az utat; azonban csak 3% óráig lovagolhattunk és az öszvéreket Lyker alján (ez a legmagasabb csúcs) kellett hagynunk és kézzel-lábbal kapaszkodni föl e hegyre. Pont öt órakor értünk a hegy csúcsára és mintegy üdvözlésünkre ép akkor kelt fel a nap teljes pompájában. A gyönyörű látvány, mely szemeink elé tárult, bőven kárpótolta a kiállott iszonyú szenvedéseket. Keletről Böotia zöld rétjei és mezői, a Kopais-tó, az Euboea sziget és az aegei tenger szigeteivel tünt elő ; északról az Othrys és Oeta hegylánczolatai, az Olympus, Ossa, Pelion és Athos; délről a fensík, a pleistos-i hegyhasadók, mely elrejti Delphi-t, Krissa szép síksága, a cirrha i és antichirrha i tengeröblök és a Helikon gyönyörű hegylánczolata, a korinthusi és akrokorinthusi tengeröblök, a meredeken a tengerbe nyúló achajai hegyek, az ezeken túl magasló arkádiai hegyek, s a háttérben az óriási Taygetos tárultak szemeink elé. Nyugatról Lokris, Aetólia és Akarnania hegycsúcsai, mögöttük az adriai tenger bilincselék le a szemet. A Parnassus ezen csúcsán csak egyféle növényt találtam, rövid, vastag levelekkel, de már a Lyker alján 6 különféle fajta tenyész, s ez okból a juhtenyésztés a hegységen igen jutalmazó, úgyhogy vannak pásztorok, kiknek 2000 juh, tehát majd 30,000 drachma, vagyis 5700 tallér van birtokukban. A levegő itt igen egészséges, valamennyi pásztor piros pozsgás arcza, mit keleten különben nem lehet találni. A nők rendesen igen kezdetleges szerkezetű rokkát visznek magukkal és üljenek, álljanak vagy menjenek bár, de folytononosan gyapotot fonnak". .• Nevezetes fölfedezés. Egy Fitzky nevű orosz tudós közelebbről a wilnai orvosi társulat egyik ülésén érdekes felolvasást tartott, melyben azt állítja, hogy a kigyóméreg a leghathatósabb ellenszere a veszettségnek. Hat veszett kutyát oltott be ő maga kigyóméreggel s a gyógyulás teljes volt. Utolsó kísérletét egy nőn vitte végbe, kit előbb mérges kígyó, később egy veszett kutya harapott meg, de a világon semmi egyéb baja nem lett, minthogy csupán a marási sebekből eredő fájdalmat kellett szenvednie. Fitzky ebből azt következteti, hogy a kígyóméreg és veszett kutyák mérge közt épen oly ellenhatás létezik, mint a himlőméreg és himlőoltóanyag közt. UTAZÁS A TENGER ALATT: Nemo kapitány a viharban.