Vasárnapi Ujság – 1874
1874-10-11 / 41. szám - Régibb magyar irók csarnoka. Baráth Ferencztől: II. Kármán József 643. oldal / Történelem; régiségek és rokon tárgyak
644 VASÁRNAPI ÚJSÁG. XXI. ÉVFOLYAM. 41. SZÁM: nem itt nőtteket, csak igen kevesen értik meg és élvezhetik. írjanak iróink maguk, saját légkörükből. Az öngondoskodás az eszköz a meggyőződés szerzésére, s csak a meggyőződésnek van ereje és hatása. A kenyérkereső tudományok, amelyeket készpénzzel biztosan fizetnek, ártanak a tiszta tudományos törekvésnek. Az alsóbb neme a tudománynak; magasabbat, a valódit, önmagáért kell mivelni. A sajtóczenzura is nyűg, s nem kisebb akadály, hogy a nemzet kevésre becsüli iróit. »A háladatos Anglia királyai mellé teszi tudósainak hamvait; piaczain a hadvezérek szobrai mellett ott fénylenek az irók emlékoszlopai — és mi itt nem is olvastatunk. « Íme egy elkiáltott fájdalmas szózat, s csakhogy kevés eredménnyel; pedig tartalmában sok az igaz, sok olyan, a minek még ma is hasznát vehetnők. Azonban minő parányi csekélység rendes időkben egy ember hangja egy nemzet fülének; kevés arra is, hogy meghallja, — hát még, hogy elinduljon és a szerint cselekedjék. Kármán is próbálta megzavarni az álló tó vizét — de az angyal nem jött elő abból az uj élettel. Csak a tetejét mozgatta meg a hullámoknak; mert fölülről hatott rá, mert ő többök volt fejtve, magasabban nálok. Mélyebb fölkeverésre vala ott szükség, lehatolva a mélybe, a legfenékre, hogy a megkötött erő megmozduljon s azt nem ő, nem is az irók voltak hivatva, hogy véghez vigyék, hanem majd meg fogják tenni náluknál erősebbek és hatalmasabbak: Széchenyi, a mérhetetlen tiszta látású ember, és Kossuth, érzésének és sympathiájának mélyre lebocsátott szálaival. De azért adjuk meg Kármánnak is a mi az övé, hogy sokat tisztán látott, és azt ki is merte mondani. S egyszersmind az idézet egy része mértéket ad kezünkbe az iró magas becsszomjáról (a telhetetlen becsület szomjúsága, mint ő nevezi, miután a »becsszomj« még akkor nem volt meg), midőn az is eszébe jut, hogy magyar könyvnek csak a kis magyar haza lehet piacza, s eszébe az a gondolat, hogy az iró nagysága, sőt átalában az irodalom magasra emelkedése, az illető nemzet számbeli nagyságától függ. (Folyt. követk.) A MILANÓI FŐTEMPLOM BELSEJE.