Vasárnapi Ujság – 1874

1874-10-11 / 41. szám - Az északi sarkvidéken: I. az utazás veszélyei (2 képpel). II. Vadászat vizen és jégen (2 képpel). S. L. 645. oldal / Általános nép- és országisme

OKTÓBER 11. 1874. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 645 Az északi sarkvidéken. ii. Vadászat vizén és jégen. A sarkvidéken utazókra nézve a vadászat nem csupán gyönyörűség avagy időtöltés, ha­nem a legtöbb eset­ben életszükség. Bármily bőkezüleg vannak is ellátva füstölt, száritott, besózott vagy bármi más módon eltartott hússal, ez koránt­sem tudja feledtetni velük a fris húst. És ez nem is csoda, mert a konservált hús gyakori élve­zete a vért s az emésztő szerveket hamar megrontja és súlyt (skorbut) idéz elő. Ezért mondja Payer az osztrák­magyar expediczió északsarki bizott­ságához intézett je­lentésében,hogy „az 1200 font fris hus, melyet a 67 megölt jegesmedvének kö­szönhettünk, a leg­hathatósabb szer­nek bizonyult be ama súly­bántal­mak ellen, a­melyek a legénység néhány tagját megtámad­ták." Azonkivül a füstölt s különösen a besózott hus óriási a mértékben fokozza szomjúságot, a­melyet a sarkvidékeken igen bajos lecsillapítni. Ez az állítás kissé furcsán hangozhatik, pedig a legkétségtelenebb valóságon alapszik. Azon­nal megmondjuk miért. Mikor az Afrika sivatagjain bolyongó utazók útleírásait olvassuk, képzeletünk izzó, száraz homok pusztaságot rajzol elénk, a melyen bokornak és forrásnak hire-pora sincsen, s a­hol a vándort a szomjúság epeszti halálra. Ki gon­dolná, hogy az északi sark hó- és jégboritotta vidékein utazók az Afrika homok pusztaságain tévedező karavánokkal ugyanegy közös bajban szenvednek, hogy kiszáradt ajkaikat a jéggé merevült tenger közepette ők sem képesek föl­üdíteni, s hogy a hó, melyet szájukba vesznek, még fokozza égető szomjúságukat! Már Parry amerikai utazó fölemlíté ezt a körülményt; útleírásában következőleg ismerteti a sarkvi­déki utazóké nagy veszedelmét: „Fent a magas északon igen korán beáll a havazás. Azután, ha felhők borítják is az eget, roppant hideg ural­kodik. A frisen esett hó felülete nappal olvadni kezd ugyan, de éj­jel ismét megfagy s ezáltal sima jég­réteg képződik, me­lyen a szán és a hósarukat öltött va­dász villámgyorsan repül tova. Itt egé­szen más fogalmat szerzünk a hóról, mint a csekélyebb szélességi fokok alatt fekvő tarto­mányokban, hol azt mindig puha, ned­ves tömegnek ismer­hetjük. A szomjú­ság e magas északi tájakon gyakran igen gyötrővé válik, bár az eszköz annak eloltására mindig kéznél van. Ugyan­is az ottani hó, ha szánkba ves­szük, roppant hidegsége folytán valósággal összeégeti azt. Ennélfogva múlha­tatlanul szükséges, hogy az utazó egy kis üstöt vigyen magával, melyben a jeget és havat for­rásig melegíthesse, mert a jég- vagy héviz csakis akkor válik megihatóvá, ha egyszer a forrpontot elérte. Az egyszerűen csak megolvasztott hó keserű s a szomjúságot nem szünteti meg; ellenben fölforralva és az­után kihűtve olyan jóizüvé lesz, mint a leg­jobb forrásvíz." AZ ÉSZAKI SARKVIDÉKEN: Kenderikék és barázdabillegetők. AZ ÉSZAKI SARKVIDÉKEN: Medvevadászat.

Next