Vasárnapi Ujság – 1874
1874-10-11 / 41. szám - Utazás a tenger alatt. Verne Gyula regénye után. (28 képpel) 647. oldal / Elbeszélések; genreképek
648 VASÁRNAPI ÚJSÁG. XXI. ÉVFOLYAM. 41. SZÁM, ugrom, kövessen! Úszással megmenthetjük magunkat. Legyen angol, franczia, amerikai vagy orosz hajó, bizonyosan fölvesz s megment." Azonnax épen felelni akart, midőn a hajón egy lövés füstje röppent föl s néhány másodpercz múlva, szorosan a Nautilus mellett, valami nehéz test csapódott a vízbe. Ágyúgolyó volt. — „Hogyan? Ránk lőnek?" — kiálta Aronnax. — „Bizonyosan az óriás ezetnek, anarwalnak nézik a Nautilust, mint egykor mi." — „De hiszen láthatják, hogy emberek vannak rajta." — „Annál inkább", — jegyzi meg Neds erősen szemébe nézett a tanárnak. Ez azonnal megértette. Bizonyosan Farragut kapitány a Lincoln-Ábrahámon, tisztába jött azzal, mit kelljen tartani a narwal felől s azóta bizonyosan minden tengeren keresik és üldözik e veszedelmes aczélhalat, e tenger alatti hajót, mely talán a pusztítás, a boszu rettenetes eszköze. Ki tudja, talán az ismeretlen okokból elsülyedt hajók némelyikét e rejtélyes szörny veszítette el. Talán az a szegény hajós legény, aki korallsírban nyugszik, egy ily összeütközésben kapta rettenetes sebét a fején. Borzasztó. Azonban az ágyúgolyók egyre sűrűbben jöttek. Némelyik a viz szinét érve, mint mikor a gyermekek kavicscsal szőnek, fölugrott s nagy messze csapódott ismét a vizbe. De a Nautilust egy sem találta. A pánczélos hadihajó már csak három tengeri mértföldnyire volt. Egyre keményebben ágyúzott. De Nemo kapitány nem mutatta magát a fedélzeten. — „Uram", — mondá Aronnaxnak a kanadai, — „adjunk jelt; segítségünkre jöhetnek." S egy fehér kendővel el kezdett integetni. E perczben jelent meg Nemo kapitány a fedélzeten s Nedet dühösen nyakon ragadva, leteperte a fedélzetre. — „Nyomorult!" — kiálta — „Mit akarsz? Azt akarod, hogy hajóm sarkantyújához szegezzelek, mielőtt azt ama hajó oldalába fúrnám?!" Irtózatos volt rá nézve. Szenvedélytől szikrázó szeme, dühtől vonagló ajkai, egészen kikelve képéből árulták el belső lelki tusáját. Egyszerre eleresztve a kanadait, fölemelt ököllel fordult az egyre közeledő hajóhoz. „Hah!" — kiáltá — „te tudod ki vagyok, te, átkozott nemzet hajója! Nincs szükségem zászlód színeire, hogy rád ismerjek! Megállj , kitűzöm én a magamét!" S ezzel egy fekete zászlót, hasonlót ahhoz, a melyet a déli földsarkra tűzött volt ki, kibontva, a hajó orrára szegezte. E perczben egy uj golyó sodorta a Nautilus oldalát, de lesiklott róla s a tengerbe esett. Nemo kapitány határozott rövidséggel parancsolta Aronnaxnak és társainak, hogy menjenek vissza a hajó belsejébe. Azonnal ellenvetést akart tenni. Kérlelni akarta, kimondott irtózatos szándékától eltéríteni. Nem is felelt, csak ismételte előbbi parancsát. Kénytelenek voltak engedelmeskedni. Még hallották, amint Nemo kapitány dühösen ismételte fenyegetését a hajó ellen. „Csak rajta, eszeveszett! Lövöldözz. Nekem nem árthatsz. Sarkantyúm majd fölhasítja oldaladat. De nem akarom, hogy itt sülyedj el; nem akarom, hogy romjaid összevegyüljenek a szent Bosszúálló romjaival." S ezzel jelt adott és a Nautilus az ellenkező irányban gyorsan kezdett haladni. A hadihajó folytatta üldözését. A Nautilus csak annyira sietett, hogy annak lőtávolán kivül legyen, ugy csalogatta maga után. Délután négy óráig a helyzet nem változott. Azonnax nem állhatta tovább e bizonytalanságot; újra fölment a fedélzetre s ismét kezdette kérlelni Nemo kapitányt. — „Hallgasson!" — mondá ez. — „Én csak igazságot szolgáltatok. Én jogomban vagyok. Én vagyok az elnyomott, az ott az elnyomó! Általa vesztettem el mindenemet, hazámat, nőmet, gyermekeimet, apámat, anyámat; mind amit szerettem, tiszteltem, imádtam. Amit gyűlölök mind ott van. Hallgasson ön!" Mindhiába. Azonnal maga elrémült ettől az embertől. Most ő is kész volt a szökésre, menekülni akartam a hajóra. Inkább akart azzal veszni el, mint részese lenni az ellene végrehajtandó embertelen boszunak. Elhatározását közölte két társával. Azok készek voltak. Az éj nagyobb része így telt el. A két hajó közt a távolság mindig egyenlő volt. A Nautilus amazt nem eresztette közelebb magához. Éjfél után Aronnax fölnézett a fedélzetre. Ott látta Nemo kapitányt, zászlója mellett, keresztbe font karokkal, mereven a hajóra szegzett szemekkel; mintha vonni s egyúttal lebűvölni akarná. Hajnalra a két hajó közti távolság fogyni kezdett. S hat óra után már csak fél tengeri mérföldre voltak egymástól. Itt volt a perez, megkisérteni a szökést. A tengerbe vetni magukat s a hajó felé úszni, mely hihetőleg csolnakot fog elejökbe küldeni, mihelyt észre veszi. De a mely pillanatban megindultak, hogy szándékuk kivitelére a fedélzetre menjenek, ennek ajtaja bezárult előttök; az ismeretes suhogás a viztartókba eresztett viz beömlését jelentette s a Nautilus sülyedni kezdett. Elkéstek. A Nautilus csak néhány méternyire sülyedt a viz alá s azonnal legnagyobb gyorsasággal kezdett mozogni. Nem vehették ki, mely irányba, de irtózattal sejtették, hogy a hajó felé. Néhány percz múlva erős lökést éreztek. Mint egy áttört fa és érez alkotmány recsegése hangzott. Aronnax magán kívül rohant a szalonba. Ott állt Nemo kapitány, keresztbe font karokkal, mozdulatlanul a vaslemezeitől megszabadított ablak előtt. A Nautilus orra a hajó oldalába volt fúródva, melynek nyílásán sustorogva özönlött be a víz. Az óriási hajó szemlátomást sülyedt , a Nautilus vele ereszkedett lejebb-lejebb. A hadihajó, ugy a mint volt, egyenest állva, árboczostól, emberestől — akik az árboczokra kapaszkodtak — sülyedt, sülyedt. Nemo kapitány pedig állott az ablakban mozdulatlan és halálsápadt arczczal nézte rettenetes művét. (Vége követk.) Egyveleg. — Erzsébet királyné első magyar tanítója, Richter Xaver Ferencz, udvari vikárius, Münchenben mult hó 30-án halt meg. Richter királynénkat, még mikor bajor herczegkisasszony volt, tanította hazai nyelvünkre, melyet német létére, s bár soha Magyarországban nem volt, meglehetősen elsajátított volt. — Nem is volt csoda oly unikumnál, mint a minőnek az elköltözött világszerte elismertetett. Richter nyelvismeretek dolgában ugyanis bátran vetekedhetett a hires olasz bibornokkal, Mezzofantival. Nem kevesebb, mint 70 nyelvet értett, s e számban épügyben foglaltattak a modern nyelvek, mint a régi klasszikus nyelvek, a hindusztán sanskrittal s összes melléknyelveivel együtt. Ő tanította a királyi herczeget Münchenben, Lajos herczeget, kiről azt hitték, hogy nagybátyját követni fogja a görög trónon, egy másik herczegnőt stb. Ha a müncheni ismert szállodában a „Négy évszak"-nál oly idegenek fordultak meg, kik csak persa, örmény, arab vagy akár kalmük, tatár, japán anyanyelvűket birták, s kikkel közönséges halandó alig boldogulhatott, elküldték Richter udvari vikáriusért, s ez örömest vette át a tolmácsi szerepet, mert úgyis oly ritkán volt alkalma e nyelvekben gyakorolni magát. Richter Xaver Ferenczczel nemcsak a jelenkor legtudósabb linguistája, hanem nyelvünk és irodalmunk tudós barátja is szállt sirba. — Ezerhétszáz burnót-szelencze. A legnevezetesebb végrendeletek egyike az, melyet az ötvenes években elhunyt gr. Nádasdy kalocsai érsek hagyott hátra. Az érsek hagyatékában többi között 1700 uj arany burnót-sze alencze is találtatott, melyeket ő majores-ek és minores-ekre osztályozott és végrendeletileg szétosztott. A kalocsai érseki káptalan méltóságai, a kanonokok, a főesperesek stb. a majoresek közül, az esperesek, plébánosok stb. a minoresekből kaptak. E szelencze-gyüjteménynek eredete pedig a következő: gróf Nádasdynak 1848 —49-ben sem az osztrák, sem a magyar bankjegyekhez nem volt nagy bizalma, és minthogy sok papirpénze volt, elment Pestre, Bécsbe, és más nagy városokba és ott összevásárolt annyi a hányat csak talált az burnótszelenczét, aranymiveseknél és elküldte Kalocsára. Mikor már szelenczéket sehol sem talált, hátralevő pénzét arany karpereczekbe fekteté, melyekből szintén egy egész ládával találtak halála után. A drágaköveket nem szerette, mert nem látott biztosítékot azok valódisága iránt, azért csak tiszta arany ékszereket vett. Abban az időben arany burnót-szelenczét, karpereczet messze földön nem lehetett találni, mert az érsek mind összevásárolta. A karpereczekből azonban nem ajándékozott senkinek sem; az egész gyűjtemény örököseire szállt. — A gyorsaság az angol vasutakon. A Great-Northern vaspálya hossza Londontól Petersboroughig 67 V4 angol mértföld, s ezen utat a gyorsvonat, mely a postát szállítja Skócziába, 1 óra alatt teszi meg, ugy hogy középsebessége óránként 503/4 mfd. Ezen sebesség óránként 12 mfd.-el nagyobb, mint a London-North-Western pálya közönséges vonatgyorsasága. De eme roppant nagynak látszó sebességet még felülmúlja a Great Western pálya, amely , hogy a 23 mértfölddel rövidebb london-southwesterni pályával konkurrálhasson, a Paddingsontól Swindamig 77', mfnyi utat 87 percz alatt járja meg, és így középsebessége óránként 53% mfd. A következőkben összeállítjuk az angol gyorsvonatok legnagyobb középsebességét angol mértföldenként: Great-Western 532, Great-Northern 503/4, Middland 463/4, London és Brigthon 463/4, London, Chatham és Dover 463/4, Soutenstem 443/4, Londonban és Soutvestom 341 — Egy khinai így írja le az angol törvényszéket: „Egy ember hallgat, egy másik folytonosan beszél, és tizenkét bölcs ember elítéli azt, aki az egész idő alatt egy szót sem szólt." •/ Óriási fa. Egy vörös fenyőfa Humboldt-Countyban(California) annyi épületfát szolgáltatott, hogy abból egy házat és csűrt lehetett fölépíteni s azonkivül tíz holdnyi földterületet kerítettek be ágaival. Egy másik fa pedig egy mértföldnyi hosszú vaspályarész számára szolgáltatott talpfákat. Az olyan fa, melyből annyi léczet lehet előállítani, hogy azok egymás után helyezve 30,000 láb hosszúságra nyúlnak, nem nagy ritkaság Kaliforniában. UTAZÁS A TENGER ALATT: A „Bosszúálló."