Vasárnapi Ujság – 1874
1874-10-18 / 42. szám - Olaszországi képek: I. A milanói főtemplom belseje (képpel). II. A mai Róma (képpel). III. Bemenet a kék barlangba Capri szigetén (képpel) 660. oldal / Általános nép- és országisme
660 VASÁRNAPI ÚJSÁG. XXI. ÉVFOLYAM. 41. SZÁM. össze is a lélektani vonások finom és megkapóan igaz volta támaszthatja pillanatra azt a gyanút, hogy a mű írásánál valamely nő leveleit vagy napló-jegyzeteit is fölhasználhatta. Azonban a ki ugy ismerte a női szivet, mint a hogy Kármán valószínűleg ismerte: az Írhatta, az ő tehetségével, maga is. Egy szép, rövid szerelmi tragoedia az egész történet, napló és levélalakban elbeszélve. Tulajdonkép egyetlen szív története, de mert igaz, megható és mélyen gyönyörködtető. Fanni egy nemes szivü, mély érzésű fél-árva leány (mert anyja meghalt, s atyja újra nősült), az otthoni mellőztetés, sőt bántalmaztatás következtében mind teljesebben magába vonul, s fájdalmas melanekoliába süllyed. Szeretni vágyik egész lelkével, mert arra van teremtve, s maga körül mindenütt hidegséget és idegenkedést talál. Az igy visszafojtott érzés egyszer tör ki, de annál szenvedélyesebben, a szerelemben. Egy fiatal emberrel találkozik véletlenül, s az egyszerre ura lesz szívének. Érzi a támadó szerelem minden kéjét, kínját, a féltés gyötrelmeit s a viszont-szerelem édes boldogságát. Azonban közibök lép a világ, az emberek rosz akarata, a sors, s a czélját nem érhető leány elég saját tüzében, a szerelem boldogtalanságában. Annyi boldogsága van csak, hogy szemeit kedvese fogja be, haldoklásakor. — A mű, a maga kicsinységében, egyike legjobb elbeszéléseinknek ma is; az emberi szív igaz érzéseivel van benne dolgunk, s mint mondók, néhol megkapó hűséggel ecsetelve. S igen valószínű, hogy a történet nem is rége, hogy Fanni, (akárhogy hívták különben a való életben) csakugyan létezett, s hogy az ifjú, ki neki annyi kést és kínt szerzett szerelme által, maga Kálmán vala. (Vége követk.) Olaszországi képek, ii. A mai Róma. A mai Rómának egészen más alakja van, mint a réginek; minden főutczája más irányban metszi keresztül a várost, mint hajdan. Nincs oly hatalmas képzelőtehetség, mely a régi nagy köztereket, például az egykori Mars-mezőt, ama háztömkeleg között, amely most azok helyét borítja, föl tudná fedezni. Valóságos kisértetszerünek tűnik föl mikor például a szűk és piszkos zsidónegyed közelében vagy pedig az egykori Nerva-tér szegényes, nyomorult viskói között hirtelen hol egy régi portikus maradványaira bukkanunk, hol meg egy félig elsülyedt oszlopsort látunk fölemelkedni. Egyetlen város sem állt ki annyi rázkódást, pusztítást és változást, mint Róma. Míg egyfelől a keresztyénség lelki főpásztorának székhelyét látjuk benne, számos templomával — 300-nál is több van — s egyházi és világi főméltóságainak fényes kastélyaival és palotáival, addig a divatos városrészekben csillogó áruboltjaival egy nagy szabású modern fürdőhely benyomását teszi az idegenre. S ismét alig RÓMA, a St. Sabina-zárda kertjéből tekintve.