Vasárnapi Ujság – 1874
1874-11-15 / 46. szám - Budapest jótékony intézetei (Komáromy Lajos): XX. A budapesti országos vakok intézete 733. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak
VASARNAPI UJSAGr. 783 Budapest jótékony intézetei. XX. A budapesti országos vakok intézete. A vakok, a természet e mostoha gyermekei, majdnem a legújabb időkig a társadalomnak is mostoha gyermekei voltak. Minthogy a természet megfosztotta őket az életre legszükségesebb érzéktől: az emberek, ahelyett, hogy segítségekre mentek volna, teljesen elhanyagolták őket; a társadalom, — mert teljesen hasznavehetetlen tagjainak tartotta, — neveltetéseikről nem gondoskodott. A családban ugy ahogy felnőttek, s ha ebből kiléptek, a koldulásnál nem volt egyéb életmód számukra. Francziaországban történtek az első lépések a vakok sorsának enyhítésére. Már a XIII. században szent Lajos franczia király alapítványt tett 300 vak eltartására. De ez is csak alamizsna volt, mely a közönséges koldusok közül a rangosabb koldusok közé emelte azt a nehány szerencsétlent, ki szerencsés volt e segélyzettek sorába fölvétetni. — A vakok gyámolitásának egyedüli helyes módját: nevelés által kezökbe adni az eszközt, hogy maglk emberségéből vagy csekély támogatással megélhessenek. — Francziaországban is csak a mult század végén kezdették meg. Haüy Bálint miniszteri hivatalnokot illeti az érdem, hogy a francziák figyelmét e térre irányozta. Egy, zenében kitűnően jártas vak leánynyal való találkozása erős hitet ébresztett emberszerető lelkében a vakok tanithatósága s hasznavehetősége iránt. A vakok neveléséről tervet készített, s tervének kivitelét egy magához fogadott vak gyermeken kisérte meg. A siker hitét meggyőződéssé érlelte. Felolvasásokat tartott a vakok ügyéről s megnyerte neki a közönséget. A párisi jótékonysági társulat (societé philantropique) segélyével 1784-ben fölállitá az első vakok intézetét, melyben a vakok az irás, olvasás, számolás s egyéb tudományok mellett zenében s kézi munkákban is oktatást nyertek. Tanszereiket részint ő maga tervezé, részint a korábbi kisérleteket tökéletesité. Ez intézetet 1791-ben az állam vette át, s jelenleg 200 vak taníttatik benne. Francziaország példájára, hol ma már 16 intézet van a vakok számára, a mivelt államokban siettek fölkarolni a vakok ügyeit. Angliában 27, Németországban 24, Észak-Amerikában 26 ily intézet van, melyeket részint az államok, részint jótékony társulatok állítottak s tartanak fönn. A hazánkban levő egyetlenegy ily intézet 1825-ben veszi kezdetét. Kezdeményezője s továbbra is hathatós pártfogója József nádor volt. Őt a bécsi intézet igazgatója, Klein János nyerte meg ez ügynek, ki egy tanítóvá képzett vak növendékét, Beitlt e czélból 1825-ben Pozsonyba küldötte. A nádor az országgyűlési rendek között gyűjtéseket kezdetett, s még ugyanazon évben egy három szobából álló szállást rendelt a kezdő intézet számára, melynek Beitl lett első igazgatója. Az intézet négy első növendékével vizsgát tétetett az országgyűlési rendek előtt, ily módon akarván érdeklődésüket fölébreszteni. Terve hihetőleg az volt, hogy az intézetnek országos költségen való fölállítását eszközli ki, de midőn erre nem volt kilátása, a társadalmi térre fordult. Az intézet jövő helyiségeid Pestet jelölte ki, s ügyeinek vezetésére 1826-ban a pestmegyei alispán elnöklete alatt négy pestvárosi s négy pestmegyei tagból álló bizottságot nevezett ki, mely a helytartótanácsnak tartozott működéséről jelentést tenni. A vakok iskolája még ez évben Pestre helyeztetett át, s a bizottság nagy buzgalommal fogott a pénzgyüjtéshez. A király, I. Ferencz, 1000 frtot küld, a nádor két gyermek részére alapítványt tesz, s körleveleiben adakozásra szólítja a püspököket, káptalanokat, városokat, megyéket. 1831-ben a helytartótanács minden törvényhatóságot fölhí, hogy kebelében gyűjtéseket rendezzen. A fölszólításoknak meglett az eredménye. Többek között Batthyány János gróf végrendeletében négyezer forintot hagyott. A növendékek száma ez évben már 13 volt. 1834-ben 28,776 forint volt az intézet vagyona, még mindig csekély arra, hogy az intézetnek saját házat szerezzenek. Előbb az üllői uton, a Donner-féle házban, 1830 óta a kismező-utczai Szontagh-házban volt az intézet elhelyezve. A bérházak czélszerütlen voltát tapasztalván, a nádor s a bizottság erélyesen látnak a házszerzéshez. A nádor újra adakozásra fölhívó körleveleket küld szét országszerte ; Földváry Gábor, Pestmegye alispánja sorsjátékot rendez. Ennek jövedelméből veszik meg 1845-ben a király-és gyár-utcza szögletén 35,000 v. forintért azon telket, melyben jelenleg is van az intézet helyisége. Az itt emelt első épületet összedönté az 1838-ki árvíz. Szivrázó lehetett a szegény vakok helyzete, a mint őket a Valero-házba, majd a megyeházba,majd a Károly-kaszárnyába hurczolták az árviz elől. Ismét bérházba kellett elhelyezni az intézetet, s újra kezdeni fölszerelését. A nádor, miután nem sikerült neki az 1839/40-i országgyűlésen országos segélyt eszközölni az építésre, ismét szétküldő adakozásra szólító körleveleit. A begyűlt pénzen s épületanyagokból építették föl azt a máig is fennálló díszes kétemeletes házat, melybe 1842-ben hurczolkodtak be a vakok. Az alaptőke már ekkor 80,000 forint volt. 1848-ban a pozsonyi országgyűlésen István nádor, atyja törekvéséhez híven, megkísérte az állam szárnyai alá helyezni az intézetet, de sikertelenül. Midőn 1851-ben az állam akarta rátenni kezét, az átadástól vonakodó bizottmány társadalmi jellegűnek nyilvánitá; mire az uj kormány fölhatalmazá a bizottmányt az intézet ügyeinek további vezetésére. E magát kiegészítő bizottmány gondjai alatt maradt az intézet egész ámult 1873-ik évig, midőn az állam átvette s a közoktatási minisztérium gondjai alá helyezé. Az intézet alapja jelenleg, a ház becsárával együtt, mintegy fél millió forintra tehető. Fentartása évenként 32 ezer forintba kerül, mely összeg a 400 ezernyi pénzalap kamatjából s 10 ezer forint állami segélyből telik ki. Tekintsünk be kissé a pesti vakok intézetébe. Már az udvaron s a széles folyosókon és lépcsőkön szembetűnik az a rend és tisztaság, melyet az épületben mindenütt föltalálunk. Épen délután van, a zenetanulás és kézimunka ideje. Egy nagyocska teremben 15—20 fiú játssza együtt hegedűn azt a darabot, melyet a zenetanító a zongorán ver előttük. Már bizonyosan többször gyakorolták, mert a darab elég jól megy. Amint a vonót húzzák, olyan egyformán mozognak kezeik, mintha egymás mozdulatát is szemmel kísérnék. Pedig dehogy kisérik. Ő náluk a szem nem a világosság és látás ajtaja, hanem az örök sötétség zára. Lehetetlen mélyen el nem szomorodni a szemlélőnek látásukon. Az óra végével bizonytalan, tapogatózó léptekkel viszik hangszereiket a szekrény felé, melybe azokat egyik ügyesebb társuk sorban beaggatja. Egy másik szobában a leánynövendékek kötnek, horgolnak. Egy harmadikban köröskörül a fal mellett fiuk ülnek, s mesterek vezetése mellett kosárfonással foglalkoznak. Vesszőből készítenek fás- és ruháskosarakat. Ujjaik ügyesen ráállnak a munkára; van olyan, ki a vonókéssel maga faragja meg a kosár aljához szükséges fadarabot. Az intézet egyik tanára szíves bemutatni valamit a tulajdonképeni iskolai tanításból. Egy fatáblát, melyből az abc betűi erősen kidomborodnak, odahelyez egy 6—7 éves leány elébe. Ez még egészen kezdő, de már meg tudja keresni az i-t, meg az u tsó-t. Apróra összetapogatja ujjaival a betűk hosszát, szélét s jóleső mosoly ül ajkára, mikor valamelyik ismerősét közöttük föltalálta. >Látod — mondja neki tanítója, miközben kezét egy uj betűhöz vezeti, — ezen betli alakja ilyen s ilyen.« Dehogy látja, ha nem igy szoktak velők beszélni szegényekkel. Amott egy nagyobb fiú már a kisebb alakú betűket is megismeri egy harmadik pedig, amint ujjait egy negyedrét könyv kidomborodó betűsorain végighuzogatja, folyékonyan olvas valami elbeszélést. Egy másik földgömb elé áll, melyen a szárazföld a különböző magassági arányok szerint domborodik ki, s tapogatva megmutogatja rajta sorban az öt földrészt. A nagyobbak inni is tudnak, s néhány ebbeli ügyességét is bemutatja. Természetes, hogy szabadon, mint mi, nem képesek ínni, mert így írásuk zavaros és összevissza kuszált lenne. E czélra úgynevezett írógépet használnak. A papírra sárgaréz vonalzó-félét tesznek, melynek két vége egy négyszögű ráma rovátkáiba illik. A vonalzó hálószerű, t. i. hosszúkás négyszög alakú kivágások vannak benne, melyeket csak vékony rézfal választ el egymástól. Ezekbe a négyszögű hálószemekbe írja a vak betűit, melyek így egyenes sorban követik egymást. Az első sor készen levén, az alább következő rovátkába helyezi át a vonalzót és igy tovább. Az igy előállott betűk, a sajátságos írószer következtében láthatók is, meg ki is domborodnak , e szerint ugy a vakokkal, mint a látókkal való közlekedés eszközeiül szolgálhatnak. A vakok mind olvasásban, mind írásban az ábécze nagy betűit használják, mint a melyek tapintás által jobban megkülönböztethetők. Egyszerre csak a csengettyű szavára elhagyják a dolgozó- és tantermeket, s az ismert lépcsőkön párosával haladnak az étterembe. Ozsonnájuk egy darab fehér kenyér s gyümölcs. Jó étvággyal, tréfálkozva esznek, s csoportjuk valamivel derültebb képet ád, mint egyébkor. Ozsonna végeztével néhányan a tornaterembe mennek, s bemutatják ebbeli, a látókéval is versenyezhető ügyességeket. A tanítást illetőleg a növendékek három osztályba vannak beosztva, melyekben az elemi iskolák tantárgyai taníttatnak. Tankönyvek nincsenek, legfölebb egy pár olvasókönyv, s az ismeretek csupán a tanító magyarázata által közöltetnek s vésetnek