Vasárnapi Ujság – 1875
1875-04-11 / 15. szám - Isztria és Dalmáczia I-IV. (8 képpel) 231. oldal / Általános nép- és országisme
15. SZÁM. 1S75. Al'KN'S 1 könnyű az ellenőrzés rendkivüli eszközök nélkül is és csupán józan ész, helyes gondolkozásmód szükséges hozzá. Na büntetésre méltó állapot lenne a meghűlés; ha a gondatlanságból szár O ' O ömázott köhögést — tegyük fel — egy heti fogsággal büntetnék; ha a vigyázatlanságból és a kellő óvatosság hiánya folytán előállt betegségért az illető elveszíthetné társadalmi tekintélyét — legalább egy időre — és gúny tárgyává lenne : a hilcs előbb-utóbb a ,,feledésbe ment művészetek" közé kerülne. Józan felfogásunk s helyes itélő tehetségünk nem sokat ér, ha nem tudjuk vagy nem akarjuk azt okosan fölhasználni; az ész mit sem ér, ha még ily egyszerű dolgokban sem tudjuk hatalmát érvényesitni. Tíz hülési eset közül kilenczben az áldozat sokkal ügyetlenebb — hogy ne mondjuk ostobább — volt, hogy sem a korábbi tapasztalatok előnyét fel tudta volna használni, ha pedig esztelen gondatlanságát közönyösség, elfásultság idézte elő, Ov o O akkor ez még menthetetlenebb. A gyermek két- három előzetes tapasztalás után megtanulja, hogy a lépcsőn le ne hengeredjék, hogy ujjait meg ne égesse a kályhánál, ha egyszer-kétszer c o o» a meleg vas és izzó szén tulajdonságával megismerkedett, hanem a felnőtt okos emberek mindegyre meghűlnek olyan okok miatt, melyeknek föl nem ismerése és ki nem kerülése rájuk nézve, miután korábban úgy is tapasztalhatták romboló hatásukat, igazán a legszégyenletesebb szegénységi bizonyitvány. Sámi Lajos. 231 Isztria és Dalmáczia. I. A király utazása élénken fölkeltette az érdekeltséget Dalmáczia, e még mindig nem ra 7 o o eléggé ismert hegyes tartomány iránt, mely hosszan és keskenyen simul az Adriai-tengerre, gazdag bányáját képezve az érdekes föld- és néprajzi viszonyoknak. Egy franczia földrajzi folyóirat, a „Tour du Monde" ép most tesz közzé egy érdekes utazási vázlatot egy tavaly ott járt jeles Utazó tollából, amelyet mi is alkalomszerűnek találunk olvasóinkkal megismertetni. E közlemények írója, Yriarte Károly franczia utazó, a múlt évben látogatta meg az adriai tengerpart eme vidékeit, s elmondva, hogy történelmi,régészeti, föld- és néprajzi tekintetben mily sok élvezetes tanulmány kínálkozik az utazónak e két tartományban, melyek a legtöbb külföldire nézve ma is „terra incognita"ként tűnnek föl Európa közepén, legelőször is Triesztbe vezeti olvasóit s Ausztria Magyarország e legfontosabb tengerparti kereskedő városát következőleg írja le: „Trieszt, bár eredeténél s emlékeinél fogva igen régi hely, mint nagyfontosságú kikötő és kereskedő város úgyszólván csak tegnapi keletű, 31 régi városból ma már csak romok láthatók. Magában a város szivében is a régi, kormos, szűk épületek, amelyek mindamellett ugy vannak berendezve, hogy a Bora fojtó lehelletét teljesesen kiszorítják lakosztályaikból, azonnal fölismerhetők ama szembetűnő ellentét folytán, melyet az ujabb kor nagy, fehér, szabályos épületeivel képeznek. „Az utczák igen élénkek, mozgalmasak és a köztereken lázas tevékenységű forgalom uralkodik; érzi az ember, hogy itt az idő pénz, s e légkörben, a szép olasz ég alatt, Észak fáradhatatlan sürgés-forgása s nyugtalan izgékonysága bámulattal tölti el az idegent. Az utczákon élnek itt s a piaczokon és rakpartokon kereskednek. Trieszt egy óriási raktár és csodálatos üzlethelyiség, melynél az emeletek magassága és a földszinti helyiség kimért volta mintegy arról tanúskodik, hogy itt a boltnál előbb való a raktár. Kiváltságolt szabad kikötőhely lévén, mely a Németországból Kelet felé vivő út kellős közepén fekszik, azonnal sejthetjük, hogy a termelő és fogyasztó világ e közvetítő pontja tömérdek bankárt, kereskedőt, alkuszt s más •efféle fajú üzért rejt magában. A város már terjedelménél fogva is nagy fontosságot igényelhetett magának, pedig terjed, növekszik 111a is folytonosan. „A város a hasznossági elv ismertető bélyegét viseli magán, de az ég tisztasága és az a leírhatatlan olasz bűbáj, mely mindent átalakít, a kereskedők, uzsorások és hajhászok e városának bizonyos költői varázst kölcsönöz, mely sehogysem akar öszhangzani valódi szellemével. A tőzsde oszlopcsarnokának ereszei alatt szelíd galambok fészkelnek turbékolva, míg a piaczokon eredeti népviseletek s a néptömeg közt föltűnő külsejű tarka csoportozatok láthatók. Első tekintetre észreveheti az idegen, hogy az itteni lakosság a legkülönbözőbb elemekből áll, s ez a változatosság és tarkabarkaság képezi talán a város legsajátságosabb jellegét. A tiszta trieszti elenyészik a legkülönbözőbb népfajok e sokféle képviselői között, kik az ő szülővárosába kereskedni, üzérkedni és meggazdagodni seregeltek össze. A szellemi élet igen korlátolt itt. Hogy is lehetne gondolkozni, elmélkedni, másokkal önzéstelen gondolatokat váltani és világiasabb, és kedélyesebb életet folytatni oly helyen, ahol ha valaki vendégeket hív magához, mindjárt ebéd után, mikor az emberek, a legmagasabb pénzarisztokratáktól kezdve a legegyszerűbb kereskedő segédig, leginkább szoktak ismereT okedni, barátkozni, egymást becsülni és szeretni tanulni, a vendégek óráikat vonják elő, hogy lássák: nincs-e még ideje az esteli börzére jutni, ott az árfolyamokat megtekinteni s a pár órával előbb jelentett hajók megérkezését lesni, stb ? „A város nappal igen élénk, tevékeny, dolgozik, alkudozik, üzérkedik; minden ami kívülről jön, arra szolgál, hogy táplálja, élelmezze azt, mi bent él. Este nyolcz óra felé a Corsa 11 azt hihetné az ember, hogy valami nagyon is nagy városban van, igen széles, bár nem nagyon elegáns utczán, de a mely fényesen ki van világitva s kétfelől jól berendezett, látogatott üzlethelyiségek diszitik. Az egész város itt hullámzik föl s alá; de már 1 /a 10 órakor minden puszta, kihalt; mindenki vacsorálni megy,s akinek nincsen otthona, egy birreriába, sörházba lép, melyek oly nagy számban találhatók itt és oly terjedelmesek, hogy e részben Bécs, de sőt még Pest sem állhatja ki a versenyt Trieszttel. (Úgy látszik, hogy a franczia utazó Budapestet sörösebb városnak tartja Bécsnél!). A beáskanna és a száraz lepény, a lámpák alatt nyújtózkodó kerevetekkel, ismeretlenek itt; haraphatóbb vacsorát s kissé zajosabb pihenést szeretnek a triesztiek." Pirano, a trieszti öböl egyik kikötője, amelynek bejáratát egyik rajzunk feltünteti, annyiban igen fontos hely, a mennyiben az Adriaitenger legbiztosabb kikötővárosa, szerencsésebb fekvésű lévén szomszédainál, e várost sem háború, sem járványos betegség nem igen látogatja; de a part e kikanyarodása mégis tanuja volt a Barbarossa (Rőtszakállú) Frigyessel szövetkezett genuaiak és a velenczei köztársaság közt végbe ment óriási küzdelemnek, a melynek szerencsés kimenetele Velenczének az Adriai-tenger fölötti uralmat szerezte meg, a mit akkor a gyűrű átadása jelképezett. III. Sándor pápa, midőn a gyűrűt Ziani dogénak átadta, következő szavakat intézte hozzá: „Fogadd e gyűrűt mint a tenger fölött való hatalom és uralkodás jelvényét; te és utódaid vegyétek nőül azt minden évben, hogy az utóvilág tudhassa, miszerint a tenger tiétek a győzelem jogánál fogva, és ugy alá van rendelve köztársaságotoknak, mint a nő a 7 férjének." Ez az eredete a különös szertartásnak, mely szerint a velenczei dogék az Adriai-tengerrel minden évben összekeltek. Az első ily eljegyzés 1177-ben ment végbe. Ama különböző népfajok között, melyek vásáros napokon Trieszt utczáit tarkítják, a csicsik törzse talán legnevezetesebb, már csak azért is, mert erre mifelénk tejesen ismeretlen az. E különös népfajról utazónk következőleg ír: „A csicsik alig vannak néhány ezeren s Isztria északi részén azt a vidéket foglalják el, amely a nagyobb térképeken Tschitschen Boden névvel van megjelölve s Pinguente, Planik, Mune és Szlavnik közt terül el. A kis Mune városkát nagy büszkén a csicsik fővárosának szokták nevezni. A csicsi név eredetével máig sincsenek tisztában; némely utazók azt állítják, hogy e név a csi hangtól származik, mely a csicsik nyelvében igen gyakran fordul elő, de maguk a csicsik között mi egészen más magyarázatot hallottunk, s közöljük azt ugy, ahogy hallottuk, nem vitatkozván értéke fölött. Na két, egymást nem ismerő csicsi összetalálkozik, egymást ciccia-nak (olvasd: csicscsia, testvér) szólítják ; épen ugy mint Magyarországban, hol a fiatal ember a nála idősebb férfit bácsinak (franczia utazónk tévedésből becsit mond) hívja, és mint Andalúziában minden ismeretlen férfit tio-nak (bátya) s minden ismeretlen nőt tia-nak (néne) szólítanak. „A csicsik a legkalandosabb nézetű történészek állítása szerint Scythiából származnak, ellenben a megbízhatóbb történetírók az oláhoktól származtatják őket. Annyi tagadhatatlan , hogy ezelőtt kétszáz évvel még oláhul beszéltek, s a csicsik kerületének némely helyein ma is értik ezt a nyelvet. A szláv rendesen hallgatag és tartózkodó, ellenben a csicsi hamar elárulja oláh eredetét hevessége és bőbeszédűsége által. O ^ „Nemzeti nyelvek használatát a szláv népekkel való gyakori érintkezés folytán hagyták el. Némelyek ugyan megtartották ős nyelvök némi foszlányait, de valami megfejthetetlen szégyenkedés következtében mindig eltagadják, hogy tudnak oláhul, ha vagy egy vándor czigány ezen a nyelven szólítja meg őket. Arczvonásaik nem nagyon jellegzetesek a felületes vizsgálóra nézve, de azért bizonyos átalános és változhatatlan jellegök mégis van. Homlokuk alacsony és lapos, szemeik feketék és szerfölött ragyogók, arczcsontjaik föltűnően kiállanak ; a nők majdnem kivétel nélkül piszok s arczük kerek és lapos. „A nő, bármily korú is, lemond minden igényről; teljesen alá van rendelve férjének vagy szüleinek, valóságos bűnbak, született szolga, teherhordó, igavonó házi állat s szokásaiban semmi sem árulja el nemét. Igen erős testalkatú s jó előre megszokja súlyos helyzetét. A csicsik oktatás, nevelés, hagyományok és emlékek nélkül élnek;sem a tegnappal, sem a holnappal nem törődnek; fő- és egyetlen foglalkozásuk hordódongák faragása és a szénégetés; juhokat ott is tartanak, de legelőjük, a Karszt közelében, a Bora szeszélyeinek kitéve, sovány s bizony sem szőllőt, sem olajfát nem nevel. Alig nő és erősödik meg a 110, ki a csicsinek élettársa leend, annyira, hogy járni tud, erejét felülmúló terheket kénytelen vállaira venni s ott kell mászkálnia meredek hegyoldalakon, sziklás ösvényeken, meggörnyedt háttal, de útközben is folytonosan lenharisnyáját kötve. A nő sohasem mosolyog, mindig néma és lemondásteljes; ha elmegy mellette, alamizsnát kér. Falujától a városig kénytelen eladni terhét: odáig elvinni o ^ o nagyon fáradságos lenne, és imrosz napja volt, pár krajczárért is el kell fecsérelnie holmiját. „Triesztben a csicsi mulat, fecseg, iszik, énekel; a felesége künn marad a korcsma előtt s a talyigára ügyel vagy terhe alatt görnyedezik: valóságos kabul nő, ki férjét urának és mesterének tartja. A csicsi, ha nejéről beszél, így szól: „A feleségem, a tisztesség nem esik mondván." De valamint a kedvelt kutyának is oda szoktak vetni egy-egy csontot, ugy a csicsi is néha ki-kinyújt szomorú társának egy-egy palaczkocskát félig telve, s ilyenkor a sötét arcz pillanatra földerül. „A csicsik helységei nyomorult viskókból állanak. Künn a ventákban kell őket látni, az erdőkben szabadon, mikor szenet égetnek vagy mikor mint a sátoros czigányok, ide s tova barangolnak; ámde ilyenkor, bár nem valami veszedelmes emberek, mégsem jó bennök feltétlenül megbízni. Lelkiismeretök igen könnyű s az enyém és tied közt nem sokat válogatnak. A mi kezök ügyébe jut, hamar elemelik, s a városban különös figyelemmel tiszteli meg őket a rendőr-CW Osco, s a vidéken szintén jól ismerik ragadozó O Oo természetűket. A munei pap, kinek lakszobáját mutatja egyik rajzunk, ájtatos egyházi ember, ki több iskolát nyitott s kinek a vidék sokat köszönhet, megpróbálta e sajátságos néptörzset czivilizálni. Majorságait az első emeleten tartá, elfogadó termében s mikor e miatt Burton, a hires utazó, bámulatát fejezte ki előtte, a becsületes pap kissé restelvén a dolgot, vállát vonogatta, mi körülbelül annyit jelenthetett, hogy: „Bizony az én ketreczeim hamar kiürülnének, ha lent a földszinten tartanám azokat." Különben a csicsik katholikusok; kissé babonások ugyan, de azért nem fanatikusok, sőt vallásuk iránt sokkal közönyösebbek, mint a szlávok." Isztria félszigete az 1815-ki békekötés óta az osztrák-magyar birodalomhoz tartozik , de hagyományainál s történeti emlékeinél fogva inkább velenczei, bár lakói nagyobbára szláv eredetűek. Az utóbbi elem az összes népességnek több mint kétharmadát képezi. A németség