Vasárnapi Ujság – 1875
1875-01-10 / 2. szám - Az 1831-ki kolera. (Pulszky Ferencz emlékirataiból) 26. oldal / Történelem; régészet és rokon tárgyak
VASÁRNAPI ÚJSÁG, s miattam talán Önnek is kellemetlenségei volnának, a mért pártfogol. Ezt pedig lelkiismeretem, teljes erőmből, kerülnöm parancsolja. Vegye hát vissza e pénzt, kérem, melyet szives volt útiköltségül küldeni számomra, s hagyjon engem csöndes visszavonultságomban, ahol három dolognak élek: hogy hallgatva szolgáljam hazámat, szeressem kisded családomat, s örökös és hálás emlékben tartsam az Ön atyai jótéteményeit irántam és hazám iránt. Ügyeimet tűrhetően rendbehoztam, s majd csak megélek, barátságos lábon régi pajtásommal— a szegénységgel. Ha gazdaggá akar tenni, vessen olykor-olykor egy emléksugárt lelkemre, akkor elég gazdag leszek. Védje hazám ügyét, s ne feledkezzék meg, oh én tábornokom, arról az ifjúról, aki, Ön iránti mély tisztelete s szent szeretete érzetében igy meri magát nevezni. Önnek fia Petőfi Sándor. Petőfi urnak szüksége lesz, hogy egy ideig, egészsége helyreállítása végett Pesten maradjon; s mivel ugy találom, hogy szolgálatai jutalmat érdemelnek, bátor voltam őt őrnagynak kinevezni s kérem legyen szives megerősiteni e kinevezést" stb. stb. (Eredeti szöveg.) Pest, le 20 juin 1849. Monsieur le Général! J'ai re^u aujourdhui la lettre écrite par Mr. Kurz, dans laquelle Vous daignez me rappeler et m'envoyer üOO fi. m. c. pour faire le voyage. Vous étes, Vous étes génereux, comme toujours, oh mon Général chéri et je me prosterne devant Votre noble et adorable coeur; seulement (quoique Vos bienfaits surpassent déja beaueoup mes mérits, si j'ai quelquesuns) je Vous prie, de m'accorder eneore une bonté, e'est de me pardonner, que je n'accepte pas Vos touchantes et dehcates otfres. Vous le savez, Vous le devez savoir, les ehaudes larmes de mes yeux á l'heure de mon öépart Vous le faisaieut voir, combién je Vous aime, et Vous le pouvez imaginer, que mon plus ardent désir serait de Vous réjoindre, ü'étre toujours avec Vous, mon bienfaiteur, mon pere! mais hélas, le sort veut que ce sóit absolument impossible. C'est avant quelques jours, que j'ai publié mon abdicatíon entiére pour toujours dans les journaux et ce serait de démentir brusquement mes propres paroles en entrant de nouveau dans l'armée. Et puis cette uniforme, dans laquelle j'ai soufl'ert innocemment de tels criants injures et attronts, je ne la peux plus porter sans x'ougir de rage et sans rouvrir violemment mes plaies, qui m'ont causés des douleurs mortels. Je servirai ma patrie avec la plume, et pas avec l'épée, avec cette épée, qui était peutétre sans gloire mais aussi sans opprobre, et qu'on a arraché de mes mains. Je ne peux plus étre sóidat surtout, parceque c'était de la vengeance, qu'on avait exerce envers moi, une vengeance calcuiée et ignoble, qui ne cesserait jusqu'á ce que je seraia sóidat et peutétre Vous auriez aussi des désagrements en me protégeant. C'est une chose, que- ma conseifcnce m'orcionne d'éviter de tout mon ame. Kecevez donc l'argent, je Vous prie, que Vous avez eu la boutó de m'envoyer pour faire le voyage, et laissez moi vivve dans ma paisible retraite, oú je vis pour trois chose: pour servir ma patrie en silence, pour aimer ma petite famille, et pour garder un immortel et reconnaissant souvenir de Vos bienfaits paternels envers moi et mon pays. Je regle passablement mes affaires et nous vivrons en amis avec mon vieux compagnon, — la pauvreté ... Si Vous voudriez bien m'enrichir, jetez quclquefois un rayon de souvenir sur mon ame ... alors je serais assez riche. Soutenez la cause de ma patrie, et n'oubliez pas, oh mon Général, ce jeune homme, qui par son estimé profond et son amour sacré envers Vous, s'ose appeler Votre fils Alexandre l'etöfi. Azon leveleket, melyek az I. sz. levél elején emlitve vannak, melyeket Petőfi Bemtől Kossuthnak vitt Debreczenbe, Bem egy külön levéllel kisérte a Petőfi ajánlatául, a mi azonban nem akadályozta Kossuthot, hogy a költőt hidegen ne fogadja. A Bem levele Kossuthoz, főbb pontjaiban, igy szólott. (Az eredeti francziául van): „Tegnap irt leveleimet ma viszi Önhöz Petőfi ur, kinek tehetségei, hazafisága, s nemes jelleme, kétségkívül eléggé ismeretesek Ön előtt. Ön küldötte őt hozzám, kormányzó úr; s azt melegen köszönöm, mert az ő eszméi, bátorsága, és ügyessége nagy szolgálatokat tettek nekem. Most, hogy a dolgok szerencsésebb fordulatot vettek, s ő az Ön keze alatt jobb szolgálatokat tehet hazájának, futárul küldöm őt Pestre, hogy vigye Önhöz sürgönyeimet. Az 1831-ki kolera. (Pulszky Ferencz emlékirataiból.) 1831-ben csakugyan szükségünk lett az orvosokra, mert az orosz seregekkel bevonult . • * Ázsia széleiről egy rémséges vendég Lengyelországba, a kolera. Ez volt e betegség első meg• Tooo jelenése Europaban s gyors lefolyása, majd mindig halálos kimenetele s a ragályosságáról O ^ O o elterjedt rémhírek megfélemlíték az országot, melynek határán, Galicziában, a nyavalya már dühöngött. A kormány tehetlensége és értelmetlen egymásba ütköző rendeletei még növelték a bajt. Határzár rendeltetett Galiczia ellenében, de ez nem használt. A kolera már júliusban jelentkezett Sáros felső részeiben, a szomszéd vármegyék vesztegzárt rendeltek tüstént ellenünk, mi pedig elszigeteltük a megtámadott helységeket. A megyei nemesség Eperjesre sereglett családostól, mert a városban háznál van az orvosi segély, mindenki dílert viselt zsebében, meg kámfort s holmi erősbüzi, eczetet, — hiába — a betegség Eperjesen is kitört. A forgalom egyszerre megszűnt, a kávéház üresen maradt, az utczán alig látszott ember, sok ház elzáratott, sokan csak az ablakon át érintkeztek a külvilággal, megfüstöltek és eczetbe mártottak mindent, a mi behozatott, gyümölcshöz senki sem nyúlt, — mind hasztalanul, — a halálozás folyvást növekedett; a halotti harang kongása meg 3 r t -1 . nem szűnt, délután egyik temetés érte a másikat. A rémület nőttön - nőtt, a tanács betiltotta a harangozást, a temetéseket mind éjjelre tette át, de mindez nem használt semmit, nyolczezernyi népségből egy nap harminczöt ember halt meg. S épen midőn a halálozás legmagasabb fokát érte, jött ismét uj rémhir: Zemplén vármegyében Varannótól Zamutóig a sárosi határon feltámadt a pórnép s azon hitben, hogy a kaputosok mérgezik a kutakat, neki mentek az uri kastélyoknak, megkínozták a zsidókat, dúltak, raboltak, öltek. Megyénk tüstént gyűlést tartott s az ülés alatt Szepesből hasonló hir érkezett, parasztruhába öltözött urak hozták. Szepes déli csúcsa is fellázadt; Zsedényi Ede, — akkor még Pfannschmiednek hivták, — a megye fiatal tiszteletbeli főügyésze kiment megnyugtatni a lázongó népséget, de megszalasztatott, a zendülés itt is megyénk határát érte. Sime ugyanakkor tudomásra jött, hogy Sóvárott, egy óranegyedre Eperjeshez, a tót parasztság szintén lázadófélben van, kaszákkal, vasvillákkal fölfegyverkezett s fenyegeti a kincstári épületeket és tiszteket. A svábok nem csatlakoztak ugyan hozzájuk, fel is jelentették a mozgalmat, de nem keltek a tisztség védelmére, a katonaság pedig el volt forgácsolva a vesztegzáraknál. Este felé még félelmesebb tudósítás érkezett, hogy a sóvári parasztok még ez éjjel reá akarnak törni a városra, azt felgyújtani s kirabolni, számítva a kertekben s elővárosokban lakó csőcselék népre. Szerencsére Szinyey László, az alispán, erélyes ember volt, összehivta a gyűlést, statáriumot dekretáltatott, önkénytes csapatot rendezett mindazokból, kiknek puskája volt, a vármegye hajdúinak éles töltéseket osztott ki, atyámat megbízta a felügyelettel, nehogy azon egyetlen boltban, melyben puskaport árultak, ez gyanús személyeknek adassék el. A város utczái egyszerre megnépesedtek, mindenki sürgött-forgott, fegyverkezett, töltéseket készített, minden ablak ki volt világítva, az önkénytesek őrjáratban jártak egész éjjel, senki sem aludt. Hajnalban egyszerre hallatszott távol dobszó, egy század sorkatona, melyet az alispán lóhalálában beparancsolt, közeledett a városhoz, a támadás elmaradt; ez izgalom még egy pár napig tartott,le ezen éjjeltől kezdve a kolera szűnt. Az önkénytesek kivonultak most a megye szepesi határára, s ott el is fogtak egy szepesi lázitót, fel is akasztották statarialiter s megakadályozták a lázadás terjedését. Szepesben, Zemplénben és Gömörben is csakhamar el lett fojtva a zendülés. Ekkor hallottuk először Kossuth Lajos fiatal ügyvéd nevét, ki mint kolera-biztos erélyes, és tapintatos eljárás által tüntette ki magát Zemplénben. Egy pár héttel később érkezett főispánunk, báró Eötvös Ignácz, a felföldre, mint királyi biztos a tények megvizsgálására és rögtön megtorlására, ki is báreaukratikus szigorusággal bitófával büntette a lázadók főbbjeit mindenütt, hol gyilkosság vagy kegyetlen kínzás követtetett el; pedig oly nyájas és emberséges módja volt, hogy még a vizsgálatnál is minden nevelt vádlottat „amice carissime" czimmel szólított, s midőn Tasnádyt, egy rosz hirü zugprókrátort, kihallgatta, ki a zendülőkhöz szegődött s őket vezérelte, s nem is tagadta bűnét, kabátgombját fogva és szeliden ezt mondta neki: „Amice carissime, cras pendebis", s más napra csakugyan fel is akasztatta. A veszély igy megszűnt, de sok földbirtokos nem bizott többé jobbágyaiban s bejött a városba lakni; sok okos ember pedig félt, hogy a legközelebbi országgyűlésen, melynél az úrbéri kérdés fel volt veendő, a reactionárirány fog erősbödni a felföldi oktalan lázadási kisérlet következtében. Igaz, hogy a mérgezési balvélemény a műveletlen osztálynál a kolera első föllépését mindenütt kisérte, Pétervártól Párisig, hol szintén egy pár ember bedobatott a Szajnába, de mindenki csak a gyászos, nem is gyanított eredményt látta, s a szükségességről, hogy népnevelés által ily jelenetek lehetetlenekké váljanak, nem gondolkodott. Soha sem nyilvánult oly világosan, mint a kolera idejében az eddigi kormányrendszer tarthatatlansága, a dicasterialis intézmények élhetetlensége. Mindenütt hibázott az egységes erélyes rendelkezés, a helytartó tanács intimátumai gyakran ellenkeztek egymással, s nagyították a zavart s rémülést. A vesztegzár már az ország határainál sikeretlennek bizonyult, de mindamellett fentartatott a törvényhatóságok közt, mindennap más desinfectionális vagy gyógyitószer ajánltatott felülről, a megyékben pedig minden szolgabiró máskép járt el, a maga esze szerint alkalmazkodott a rendeletekhez vagy épen nem alkalmazkodott hozzájuk, sok helyütt oda hagyta járását, vagy elzárta magát, sőt találkozott, ki orczátlanul ki is mondta, hogy csak szolgálatát ajánlta fel a megyének, nem életét s családjának veszélyeztetését. A vesztegzár a legnevetségesebb módon tartatott fenn ; minden utazás és fuvarozás megakadt ugyan, de ha hivatalos levél érkezett a zárvonalhoz, a küldöncz fogóval nyújtotta azt át a vesztegzári parasztőrségnek, mely azt ismét fogóval vette át s elvitte a biztoshoz, hol keresztüllyuggatták s megfüstölték ; addig pedig, mig a felelet megérkezett, a küldöncz lefeküdt az őrségi parasztokkal a szűzre, együtt pipázgattak s beszélgettek, s a mint a feleletet elhozták a biztostól, felugráltak s ismét fogóval adták azt egymásnak. A mint a kolera Pesten jelentkezett, a helytartó tanács féltében elzáratta a hajóhidat. Az egyetemi ifjúság nem akarta ezt tűrni, a dunántúliak haza készültek mindnyájan, báró Palocsay Tivadar vezérlete alatt keresztültörtek a záron, lefegyverkeztették a katona őröket, átmentek Budára, honnét mindenki hazafelé sietett. De másnap vérszemet kapott a pesti csőcselék nép, zavarogni kezdett, felsőbbségi felszólításra sem oszlott szét, végre a katonaság tüzelt, s Rottenbiller a gazdag piócza-vállalkozó, ki egész Francziaországot ellátta nadályokkal a mohácsi mocsárokból, a későbbi polgármester bátyja, szénatéri háza előtt egy kósza golyó által szivén találtatott. Magyar szokás szerint szidták a kormányt, míg a veszély tartott, amint azonban minden a szokott kerékvágásba visszazökkent, senkinek sem jutott eszébe gyökeres változásokról gondolkodni a gyászos tapasztalások nyomán. Zalavármegyében Csányi László partialis nemesi fölkelést penditett meg a kolera ellen; csudálkoztak ötletén, ő pedig azt találta: „legyen csak meg az insurrectió, majd lesz más is belőle," — a forradalmi eszme virradni kezdett némely főben. A hétről. Ez az esztendő csupa tiszta jókivánatokkal kezdődött. Újév napján először is az „öreg urnál" volt gratuláczió. Az országgyűlési képviselők testületileg tisztelegtek nála, az agg pártvezérnél, kinek a mióta kihanyatlott kezéből a zászló, nincs utódja, ki kezébe vegye. Deák Ferencz több mint másfél éve, hogy aggkora s meggyengült egész-