Vasárnapi Ujság – 1875
1875-08-01 / 31. szám - Bécsi levél H. O. 490. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
490 fől a versenygyaloglásban, mint ők ketten — nem szükséges okvetlenül a ködös Albionban születni, és John, Dick, James vagy Tom keresztnevet viselni. A magyar izom és testszervezet az erőkifejtésre és kitartásra nézve semmivel sem áll az angol mögött, csak helyesen legyen kifejtve, begyakorolva és trainírozva. A türelmen és állhatatosságon fordul meg minden, mit az atléticának heteken át kell kifejtenie, hogy fokozatosan edzze izmait és ruganyossá tegye testét a verseny fáradalmainak kibírására. S az úgynevezett „training" nem kis türelmet igénylő dolog. Nem minden emberfia bír kellő állhatatossággal heteken át lelkiismeretesen megtartani az előkészület minden föltételét: fölkelés után hideg vízben fürödni, naponként több mérföldet gyalogolni, a dohányzásról lemondani, tojással, húskivonattal és véres beatsteak-kel élni, s a tyúkokkal lefeküdni. De az ily életmód pedáns követésével aztán hihetetlen erőkifejtésre bírhatni a testet. Mindezt jó lett volna meggondolni Vrabély uramnak, mielőtt magára öltötte volna piros mellényét, csikósos szabású gatyáját és kócsagtollas "túri süvegét, hogy versenyt próbáljon menni az athlétákkal. A Dunaparton reggelenként idegen alakok tűnnek föl. Külföldi utazók, kiket hazulról a holt idény üt el, s hoz körünkbe. Mindannyian legelőbb is a korzót sietnek fölkeresni. Szerencse, hogy előkelő fogadóink mind közel vannak a Dunához, s az idegen tourista legelőször is Budapest azon részét pillantja meg, melyhez nem térhet gáncs világlátott utazók részéről sem. Minthogy az első benyomás, melyet az ember idegen városban nyer, rendszerint állandó szokott lenni, ez utazók valószínűleg kedvező benyomást visznek magukkal Budapestről, ha később megfordulnának is azon utczáinkban, melyekben zsebkendőbe temetett orr nélkül legfelebb csak csatornatisztítók mehetnek végig. A korzóval szemben elterülő kép nagyszerűsége azonban nem téveszti el hatását a szemlélőre nézve. Lord Rostbeaf vagy mister Mockturtle — minden egyhangúságuk daczára — sem állják meg, hogy legalább egy „beautiful"t ne selypítsenek a Duna, a várhegy s a Gellért láttára. S angol utazó részéről az egyetlen szó „szép", nagyobb elismerést jelent, mint a bőbeszédűbb franczia és német tourista áradozó dicsérete. Bár a fővárosi fogadók vendégkönyvében évről-évre több idegen nevet találhatni, mégsem lehet arról szólani, mintha Magyarországot már bevonták volna a külföldi touristák kirándulásaik hálózatába. Az idegen utazók, s főleg az angolok csak átutaznak hazánkon, hogy mielőbb keletre érjenek. Bécsből gőzhajón vitetik le magukat Budapestre, honnét néhány napi időzés után tovább sietnek a Duna torkolatáig közlekedő gőzhajók fedélzetén az alsó-Duna tartományaiba. Egy-egy lelkesült magyar barát, mint Fretwell, akinek magasabb czélok lebegnek szemei előtt az ország különböző részeinek beutazásánál, vagy egy-egy tudós, aki vulkanikus képleteket jön tanulmányozni, utóvégre is ritka vendégek. Pedig már figyelmeztetve van a külföld hazánk néhány vidékének természeti szépségeire, többek között oly figyelemreméltó művek által, minők Patterson Arthur munkája Magyarországról, Boner Károly angol könyve Erdélyről és Réclus, az érdemes franczia geologiak tanulmánya ugyancsak a Királyhágón tuli földről. De ezek többé-kevésbbé inkább a külföldön is meglehetős szűkkörű — tudós világ, semmint a nagy közönség által méltatott művek. Márpedig az angol „rentier", a meggaggadott manchesteri posztógyáros, vagy sheffieldi késcsináló nem bír tudomással más országok természeti szépségeiről, mint amelyekre az angol Baedecker , Murray figyelmezteti. Ha egyszer a magyar felvidékről és Erdélyről jó útikönyvek lesznek írva angol, franczia, német és orosz nyelven, akkor megérhetjük majd, hogy seregéstől fognak elzarándokolni a touristák a világon minden részéből nagyszerű hazai vidékeinkre, egész Európában fogják zengeni bérczeink, völgyeink, tengerszemeink és barlangjaink rendkívüli szépségét és érdekességét, s a jólét új forrása fog megnyílni a kárpáti vidék szegény lakóinak számára. Csakhogy nem csupán piros kötésű „uti kalauzokon" fordul meg a dolog. A nyugati tourista a természet vonzó kecsein kívül némi komfortot és kényelmet is keres utja közben. Angolok és oroszok nem törődnek a fáradság és o O veszélyével, mellyel a svájczi havasok megmázsása jár, hanem aztán jól megrakott „Table d'hote"-nál és puha ágyban akarják kipihenni a nyaktörő út fáradalmait. Ki ne tudná, hogy a Montblanc, a Jungfrau, a Wetter és Finsterhorn és a többi svájczi hegyóriások tövében a legelőkelőbb fogadók emelkednek? E tekintetben pedig a mi hegyi vidékeink parányi kényelmet sem nyújtanak az utazónak. Akár a Cordillerák vagy a Himalaya hegylánczon lennél. Olyan lelkes természetbarát pedig nem sok van, aki egy napi hegymászás után megelégedjék valamely kárpáti favágó vagy pásztor gunyhójában egy rakás bolhás szalmával ágy gyanánt, s egy marok avas juh-túróval a fekete kenyér mellé vacsora helyett. Kivételesen ilyesmi nagyon romantikus dolog lehet, de szabálynak nem vonzó. Fogadóink egyátalán még a vidék nagyobb városaiban is olyanok, hogy a tisztességes külföldi utazót örökre elrettentik Magyarországtól. Az a székesfehérvári „hotel", melyben a megéhezett athleták számára csak üggyel bajjal lehetett felhajszolni egy karaj fekete kenyeret s egy korty pálinkát, csak egyike a sok magyarországi vendégszalasztó fogadónak Bezzeg az uszodákban, hová minden utazó, — aki hallott valaha a „szép kék", de voltaképen igen zavaros, szürke Dunáról, — szivesen betekint: nincs holt idény. Ott központosul most napbosszant a legmozgalmasabb élet. Na még annyi volna is, megtelne valamenyire biczkoló, bukdácsoló, egymás oldalbordáját meg-megrugó emberrel. A vízben megszűnik minden rang- és osztálykülönbség. A legkékvérűbb aristokrata sem hozhatta el magával a hullámokba gazdagí r •ságat, s személyisége mesterséges díszét. Bent a „kosárban" mindannyian kifogástalan demokraták vagyunk, s nem egy szegény ördög lába jut legközvetlenebb ismeretségbe valamely méltóságos úr oldalával. Kiválóan forró napokon, mikor a Duna „hideg vizében" a tojás lágyra főlne, a kosárban nem sokkal különb dolgod van a hordóba préselt heringnél. A sok emberfejtől nem látni vizet. A „trambulinon" a vizi sportmanok mutatják be művészetüket az ugrásban. Szenvedélyes úszónak azonban ez a szorult állapot kincs gyötrelem, s ép oly kevéssé találja magát elemében, mint a konyhatálba tett hal. Mi más élvezet a szabad folyamban hasitni ketté a hullámokat, ringatva a viz árja által, távol a partoktól s a kosár léczrácsozata közé zárt sokaságtól ! Aki úszott egyszer a Balatonban, vagy a svájczi tavak fölséges vizében, vagy épenséggel a tenger hullámainak gerinczén himbáltatta magát könnyű pehely gyanánt, az sehogy sem tudja többé beletalálni magát ebbe az úgynevezett uszodai fürdésbe. De azért nem gáncsoljuk ezt az élvezetet sem. Mivé lennénk nélküle a „holt idényben"? Borostyám Nándor. 31. SZÁM. 1875. AUGUSZTUS 1. Bécsi levél. (Julius végén.) Rászállottam tehát estefelé amaz ismeretes, fehérre mázolt, fekete kürtös vizijárműre, melynek oldalán a „D. D. S. G." oly ékesen szól a magyar emberhez és a magyar Dunához egyaránt. E járműveken a kalózmesterség bel- és külterjüleg fizetik, avval az egy különbséggel, hogy a dualizmus iránti respektus nyomása alatt, a belterjes kalózság a Duna magyar részén magyar, az osztrák részen osztrák lobogó alatt járja. Külsőleg nem borzasztó a dolog; mindössze frakkja van, a melynek emberi tölteléke igen ékes cynismussal kiszámitja, hogy pld. a fabatkát sem érő u. n. ebéd — három forint. Hogy a férfiak fehér nadrágja, a nők világos ruházata tiz percz alatt mák- s későbben szerecsen szürkére változik, az, amint az ellenőr (ilyen is van) igen bölcsen kifejtette, a szénportól ered; mellékesen még megjegyzi, hogy a boldogult „magyar hajók" még piszkosabbak voltak. Ez a komparativus igen hatalmas érv a positivus létjogának bebizonyítására. Szembe igyekeztünk a víz sodrával. A szőke Duna habja mintha haragosan ellentállott volna a hajó éles orrának, csapkodta az oldalát, s midőn bosszúságának eredményét nem látta, rézsútosan elnyúlt, csapdosta a partot, melyről azután itt-ott le is kapott egy targonczányi magyar földet, hogy tova vigye a Fekete-tenger felé, — mintha sok vinni való volna innen! A társaság ? szent isten ! tarka barka nép ; mogorva szerb, sok német „sörezüstölő", ki szörnyen szidja a magyart, noha reászorul; egy pár összefüggő kis társaság, család, néhány összefüggés nélküli ember és némber, többnyire abból a fajtából, mely inkább szembeásitja egymást, semhogy valami társalgásra bár csak hajlamot mutatna. A végin is egy jó szittyavér németül szólított meg (a hely iránti tiszteletből így) s ékes szóval bebarangoltuk a Coburg jószágok holdjainak ezreit, a homokos területeket, talajkötést, a munkásokat s végre az adóexekueziót, meg a vámkérdés esélyeit, s minthogy evvel nem vétettünk senkinek is, elálmosodtunk. Másnap reggel „Pressburg" felé közeledtünk. A ligetek élénk zöldben pompáztak, a hegység a távolság kékjében úszott. Mosolygó természet! De a Duna medre szomorú dolgokról mesélt! A zátonyokon, a görgetegeken sűrűn heverő, roncsolt fatörzsek, egy helyen épen hollóval rakott lóhulla adott hírt a viharról, felhőszakadásról, árvízről s a nyomukon vigyorgónyomorról és ínségről, mely ebben az évben „európai csapássá" nőtte ki magát. Végre is eljutottunk a Duna bécsi csatornájába, átszállottunk egy kisebb hajóra, melynek kürtőjét minden híd előtt lehajtották, hogy a kitóduló füst, szikra és szénpor kijusson épen az első helynek. Olyan konzumáczia-féle füstölés ez a magyar szag vagy mi ellen ? A part hosszában kikötött dereglyéken ifjú-vénje űzte azt a mesterséget, melynek olyan definícziója is létezik, hogy a szerszám egyik végén egy féreg, a másikon egy pimasz fityeg. A sok horog, a viz sodrától elkapatva, mind Magyarország felé állott s körülbelől kifejezte a monarchia két felének mai hangulatát, annyiban, hogy t. i. a vámkérdés alkalmából valamelyik fél a zavarosban való halászatra készülődik. Kikötöttünk. A magas finánczia fürkésző szemén, orrán átesve, elszéledtünk a szélrózsa minden irányában. Én, részemről türelmetlenkedő gyomrom korgó hangjára hajtottam s restauráció, azután lapok után néztem. Az első hirlap élén ez állott: „Also Krieg mit Ungarn um jeden Preis!" A vámkérdés alkalmából ez a hang az átalános, a nyárspolgárkörök intencziója határozottan az, hogy azokban sem szabad engedni, amiből az osztrák félnek ugyan nincsen haszna, de a magyarnak kára van! Denique a magyar-német vagy német-magyar szeretet kölcsönösségén, régi természetén, az állami szerződések egész halmaza, a paragraphusok egész erdeje sem változtat, de semmit is. A mesebeli farkas és bárány közötti viszony ma is fennáll: majd ők a farkasok, majd ismét mi vagyunk a bárányok. — A lapok többi rovata, mint rendesen, telve kettős öngyilkosságokkal, melyek természetesen a hirhedt „Krach" következményei s több e gemebe tartozó „pikantéria". A Schremmel házaspár cyankalit ivott, egy kőmives előbb szeretőjét azután önmagát lőtte meg, váltóhamisítás, pénztárnokszökés, elgázolás, lezuhanás, nehéz sebesülés a czéllövészetnél stb. ezek már nem is pikánsak s oly mindennapiak, hogy senki számba sem veszi.. Érdekesebb az, hogy a hirhedt uzsorás „Urgetzel", a lengyel Schuster e mintaképe, Hollandiában elfogatott s most került vissza Bécsbe. A zárt kocsit, melyben a hirhedt vérszopó ült, roppant néptömeg kisérte. „Der Urgetzel ist da" ez volt a jelszó a häute volée-n kezdve le a frakker és kofa-állomásig. Máskülönben a „holt évad" uralkodik teljesunalmasságával. Az opera, a burgszinház zárva, a többi kis szinház mindent elkövet, ami a közönség becsábítására némi kilátást nyújt. A Carl-szinház végre a 94-ik előadással túladott a Verne-Dennery féle látványosságon „Utazás a föld körül 80 nap alatt" s az e darabban szerepelt Miss Kennedy, mely csak névrokona a szerencsétlen skót királyné ismeretes komornájának, s máskülönben termetes elefánt, a darabbal együtt Gráczba költözött. — A művészek háza, a mű- és iparmuzeum semmi különöset nem tartalmaznak s igy jobbadán csak a műárusok kirakatai gyakorolnak némi vonzerőt. A berlini fényképészek társulata pompás másolatokat küldött a drezdai képtár klasszikus, kincseiről; legújabb cyclusa Tizián remekét