Vasárnapi Ujság – 1875
1875-09-26 / 39. szám - Budapest földje (Salamon Ferencz «Budapest történeté»-ből) 614. oldal / Elmélkedések; Értekezések; fejtegetések
614 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 38. SZÁM. 1875. SZEPTEMBER 19. heteken át folytonosan mosolygó nyári nap gyönge fényében a füvek és egyéb növények levelei sötétebb és nedvdúsabb színezetet öltenek magrukra. Ellenben a virágok szine tisztább o és világosabb. E szomorú vidékek növényzete nagyon hasonlít a mi havasi tájunk növényvilágához. Az örökös hó vidéke a különböző égaljak alatt különböző magasságban kezdődik. Például a svájczi Alpokon a hóvonal átlag véve 2800 méter (8600 párisi láb) magasságra tehető a tenger színe fölött, míg az egyenlítő vonalhoz közelebb, déli Peruban és a Himalayán 5200— 5500 méter (16—17,000 párisi láb) magasságban keresendő a hóvonal. Mondanunk is fölösleges talán, hogy a sarkoknál az északi illetőleg déli szélesség 80—85-ik fokai alatt egészen a tenger színével esik össze az. Ha egy örökös hóval fedett magas csúcsról az alant elterülő lapályra jövünk le, öt különböző úgynevezett növényövön fogunk áthaladni épen úgy, mintha például a Spitzberg-szigetekről Olaszországba utaznánk, csakhogy a hegyi utazásnál a növényövek természetesen összébb vannak szorítva,s ezáltal a különbségek is szembetűnőbbek. A hegységek ama vidékét, mely közvetlenül az örökös hó határánál kezdődik, Alprégiónak (havasi vidéknek) nevezik s ez a svájczi havasoknál körülbelől 2600 méter (8000 láb) magasságig nyúlik le a hegyek oldalán. A többi növényvidékek így következnek egymás után, a mint a hegy oldalán lefelé jövünk: havasi bokrok (havasi rózsák és legelők), tűlevelű fák, leveleiket elhullató lombos fák s végre az örökzöld lombos fák vidéke. Rajtunk az első vagyis Alp-vidékről tüntet fel egy kis növénycsoportozatot, melybe az örökös hó határain található érdekesebb és szebb növények mind föl vannak véve. E növények a zordon időjárásnak sokféle mostohaságait kénytelenek, főleg őszszel, télen és tavasszal eltűrni, de azért, bár maguk egyszerűek és jelentéktelenek s alig ujjnyi vagy hüvelyknyi magasra nyúlnak ki a fagyos talajból, majd mindnyájan gyönyörű s feltűnő nagy virágokat nyitnak. E szép és nagy virágok képezik a havasi növényvilág egyik legnagyobb kellemét. Az Alp flóra második érdekességét s vonzerejét meg ama körülmény képezi, hogy az ember pár óra alatt a növényfejlődésnek legkülönbözőbb fokozatait végig tekintheti, amihez a síkságon több hónapra terjedő utazás lenne szükséges. A miféle fát vagy bokrot az imént alig pár száz lépéssel alább érő vagy érett gyümölcsökkel boritva láttunk, azt itt még csak virágzásban s még feljebb ugyan a növénynemet csak rügyezésben fogjuk találni. A rajzunkon feltüntetett havasi növénycsoportozatban közbül a sok fajú keserűgyökér (enciana) egyik legszebb faja, a kocsánytalan keserűgyökér látható harangalakú sötét ultramarin-kék virágaival. Jobbra tőle a rózsavirágú legkisebb kankalin, tovább a sziklaf n szélén a csukaszinü kotoró (saxitraga), s más, hazánk alföldi terein teljesen ismeretlen havasi növények vannak lerajzolva, melyek a havasi vándorral néhány pillanatra feledtetni tudják, hogy az örökös hó birodalmának határszélén bolyong. S. L. Buda-Pest földje. Salamon Ferencznek a „B.P. Szemlé"-ben megjelent tanulmányából a mult számunkban közöltük azon anyagok ismertetését, melyekből a főváros épült. Lássuk most azt, honnét veszi Budapest a maga kövezetét ? „Merőben különböző természetű képződés a mi északi hegytömegeink törzse mindazoktól, melyekről eddig szóltunk. Az előbbi kontrasztokhoz járult a visegrádi hegységé, mely máig is több tekintetben más jellemű, mint a budai hegység, — s előbbi oly anyagokat szolgáltat, melyeket hiában keresnénk az utóbbiakban. A visegrádi hegység dúsabb lombozatú, sűrű erdei, gyakori forrásai és patakjai által különbözteti meg magát a budai Régi királyaink kedvencz mulató hegyektől. helyei, a dömösi klastrom s Visegrád vára ezen hegységnek a Dunára dülő részein feküsznek. A nagyobb vad is a gazdagabb tenyészetü hegyeket keresvén, a budai vár egykori urainak Visegrád vidékén volt természetes vadaskertje. A börzsönyi hegyekben hajdan még aranyat s ezüstöt is bányásztak, mikké a budai mészkő s a pesti agyag csak az ipar és kereskedés által tud átváltozni. Azonban technikailag is, s kivált ujabb időben becses anyagokat szolgáltatnak a visegrádi hegyek a fővárosnak, — olyanokat, melyekre a mi tőszomszédos hegyeink kevéssé alkalmasok:. —• értem az utczai kövezetet. Trachytból áll Pest kövezete. Bogdánynál, a szentendrei sziget csúcsa irányában bányászszák, faragják és úsztatják aztán lefelé a Dunán. Ennél is nevezetesebb fészke van Szent-Lászlónál. Szent-László pedig fekszik a Levencz patak völgyében, mely Visegrádon felül torkollik a Dunába. Ebben a völgyben apritják a trachyt-kőszikla tömegét szép egyenlő koczkákra, hogy türelemmel viselje pesti koptatóinak ócsárlásait. Mert a pesti kövezetet a mily ritkán dicséri, oly gyakran róvja meg a bölcset játszó felületesség. A hol újabb időkben a kövezet alatti talajt először szilárddá teszik, bebizonyul, hogy eddig sem a visegrádi trachyt, hanem roszul érzett gazdálkodás adott okot annyi panaszra. A kövezet kátyúit nem a kő kopása, hanem alásüppedése okozta a mi kis Pázisunkban. A visegrádi hegyek trachytjának még töredékei és morzsalékai sem haszontalanok a fővárosra nézve. Külső útjaink makadámja trachyt-zúzadékból készül. De ezen emberi kéz zúzta töredéken kivül természet készitette morzsái is nagyon használhatók. Kitűnő kavics készül segedelmével, melyért nem is kell hajón menni Visegrádig, mert maga csúszott alá hozzánk közelebb. Ismét Kőbányát kell kiemelnünk, mely már téglát, követ adott. Itt nagy mennyiségben halmozódott fel a kovás kavics, de közéje keveredett sok most is ép állapotban levő trachytdarab, melyek dokumentálják saját hazájukat, a visegrádi hegyeket. Ez a trachytos kavics, mint dr. Szabó megkülönböztetésül a többitől elnevezi. Kivárni sem lehet ennél jobbat útcsinálásra. A legsivárabb futóhomok hátára egyszerűen rá kell jó vastagon teríteni, ha utat akarunk csinálni, s nemsokára oly szilárd és összetartó kéreggé válik, hogy évekig nem kell neki javítás. Semmi egyéb, mint a trachyt némely oszladékai enyvezik össze és teszik keménynyé. Az államvasuttársaság nagy bányákat nyitott e kavicsból. Elejétől fogva a szent-lőrinczi határban, Kőbánya és Vecsés közt roppant mennyiségben használta fel e jó anyagot. Nyitott egyet Vácz és Dunakeszi között is. A pesti városligetet fennállása óta csak most 1875-ben kezdik e kitűnő kaviccsal biztositani por és sár ellen a kőbányai városi bányából. A viz még messzebb tájakra is elszállította a trachyt-morzsalékot, s mentül meszszebbre vitte, annál apróbb szemű. Lisztfinomságu részei a távoli alföldön vannak elteritve, a sziksó a trachytnak az ő natronából virágzik sok helyen." * A mint Pest és Buda épitő anyagainak ismertetésén végig ment s kimutatta, hogy mikép alakultak nyugaton, délen, keleten és északon a főváros hegyei s megmagyarázta, hogy a Duna is hogyan vehette útját épen erre a helyre : egy uj kérdést vesz elő, melyben azt fejtegeti, hogy a soroksári Duna-ágnak Csepel falunál ma is látható sziklagátja a Dunán tul is folytatódott s a főváros helye vizfenék volt mindaddig, mig azt a Duna át nem törte. Erre vonatkozólag érdekes és tanulságos fejtegetésekkel egy, sok érvvel és geológiai ténnyel támogatott elméletet állít fel, hogy a pesti dombok és völgyek igen valószinüen de 11a képződmények, s azután jó a befejező rész, melyet ismét egészen közlünk olvasóinkkal. „Az eddigi közkeletű hypothesis abból indul ki, hogy Pest lapályán mindazt, ami a mediterrán agyag fölött van, tudniillik a kavics, homok, iszap, a Duna hordta ide. Ebből azt következtetik, hogy tehát a csömöri domboktól a budai Duna-partig nincs egy talpalatnyi föld, mely egykor Duna-fenék ne lett volna. Hivatkoznak arra, hogy csakugyan Pest és Csömör közt egy völgy van, mely nyilván holt Duna, azaz egykor itt volt folyamunk medre. Ebből azt következtetik, hogy a Duna egykor a csömöri hegyek aljában folyt, azután mindig nyugatabbra költöztette medrét, mig mai folyásával elérte a netovábbot. Hivatkoznak azon általános szép törvényre, mely szerint minden hosszabb folyású viz ép ugy jobb partját mossa mindig, mint ahogy a lokomotivok kizökkenésekor többnyire jobbfelé zökkennek ki, s a tüzér jobbfelé hibázza el rendesen a czélt. A föld forgásából magyarázzák e tüneményt. A természetnek egy törvényét sem vonhatom kétségbe, sőt mielőtt ilyesről hallottam volna, feltűnt nekem a Dunának azon törekvése, hogy a mennyire bejártam, mindenütt jobb partját szereti mosni, mely pedig erősebb gátakat vet elébe, mint a többnyire sima és lapos bal part. Mind amellett is, hogy a Duna, mint Duna a pesti völgy keleti részén kezdte volna lefolyását, abban már csak annálfogva is kételkedtem, mert egy ellenmondást láttam a theoriában. Mert ha a budai hegyek keleti lábánál egy geológiai repedés e vonalat nyitotta meg, mint legmélyebbet Dunánknak, az okvetetlenül ezen tájon, s nem egy mértföldnyire folyt volna mindjárt kezdetben. Ami pedig a hajdani Duna-medreket illeti, nem egyet, hanem legalább is hármat tudok mutatni a pesti völgyben. Egyik volna a szt-mihályi puszta és Palota közt egy hosszú mélyedés, melyen a futóhomokban csak szelek vonnak barázdákat, különben merőben miveletlen s egészen terméketlen egy traktus. Másik volna idébb, Ö * épen egy jó Duna szélességre a Gólyán tul. Kezdődik az államvaspálya külső indóházánál s kisérhetni a Paschali malomig, sőt a rákosi kastélyig. Harmadik látható az István-mezőtől kezdve délnek, a losonczi pálya keresztbe metszi, s igen feltűnően kivehető, a midőn a lóvasuton Pestről menve, Kőbányához egy kis ágyulövésnyire érünk. A két utóbbi meder nemcsak épen egy-egy Duna szélességével, hanem máig is vizenyős talajával vezethet azon gondolatra, hogy itt folyt egykor a Duna. Azonban nagy okok szólanak e föltevés ellen. Mert e medreket, ha tovább-tovább kisérjük, nemcsak délről zárják el kisebb-nagyobb emelkedések (s a közbelső Rákosnál a kőbányai dombok mögött kanyarodik keletnek), hanem a mi legroszabb, éjszakán mindenütt még nagyobb emelkedések által vannak elzárva nemcsak más völgyektől, hanem a Duna mai folyásától is. E hajdani Duna-medrek kettejének sajátsága az, hogy bennök ma egy-egy patak folydogál. A szent-mihályiban a Szilas-patak, a rákosiban a Rákos-patak, azonban anélkül, hogy ezen rövid folyású, igen lassú s korántsem ásó-véső, hanem feltöltögető munkát folytató, mintegy gyermekkorban vénségre jutott, jámbor folyóknak tulajdoníthatnék a széles meder vágását. E patakok — természetesen — az egykori Dunamederben körülbelül ellenkező irányban folynak, mint amit a Dunának kell és kellett folytatnia. Nem déli, hanem némileg északi irányban hömpölyögnek lassú sietéssel a Dunába. Az irány tulajdonképen észak-nyugati, de ha a Duna itt folyt, az okvetlenül ellenkező, azaz dél-keleti irányt tartott. Ha már most a harmadik Duna-árkot kísérjük Kőbányától, azt látjuk, hogy az is északnyugatnak tart, mig eléri az új városliget említett dombjait, s itt egy patak-árok szélességre szorul össze a Duna-meder. Ebben patak jelenleg nem foly, hanem egy lecsapoló árok vezet Kőbányától a losonczi vasutat, a kerepesi utat keresztülvágva, az Istvánmezőre, innen a régi városligetbe, onnan a ma is meglevő tóba, melyet egykor táplálni tudott vizével, de a mely itt megakadt, mert a városliget mögött az egykori puskaporos toronynál van az a magaslat, mely az áradások elleni mesterséges védgát kiindulási pontja. Általán véve a vidék patakjai és lecsapolásai éjszaknyugati irányt tartván, azt kell mondanunk, hogy a pesti völgynek a gubacsi pusztától elkezdve észak-nyugati dűlése van, tehát némileg ellenkező irányú lejtése a Duna folyásával, s egyrészben ezen dűlés okozta, hogy 1838-ban az árvíz nemcsak északról és nyugatról támadta meg a várost, hanem délről visszakerülve rontott be. Kivált a Ferencz- és Józsefvárost délről északnak tartó árviz öntötte el. Bajos hát elképzelni, hogy az összes Duna, mint tulajdonképeni folyam, a pesti sikság keletibb részeiben folyt volna. Mindezen ellenmondások elenyésznek, ha Pest táját Delta-képződésnek veszszük, melyben egykori folyamárkok s maga a tó is előbb töltötték fel az alsóbb, déli medreket, ugy, hogy ma