Vasárnapi Ujság – 1875
1875-10-10 / 41. szám - Temetkezési népszokások. Varga János 642. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak - Ujvári Béla. Egy könyv olvasásakor 642. oldal / Költemények
642 VASARNAPI UJSAG: épült uj szinház kedvencze lehet a közönségnek, anélkül, hogy a nemzet áldozatából alapitott régi kevésbbé kedves lenne az alapitó előtt. Rákosi Jenő sok jelét adta már annak, hogy jó reménnyel nézzünk szinház-igazgatói pályája elé. Embereket egy czélra működtetni, közös érdekbe vonni, lelkesíteni tud, s ha fegyelmezni is képes lesz társulatát, sok valószínűség van rá, hogy jó igazgató lesz. Becsvágya van, s bizonyos, hogy a színműíró dicsősége mellett a jó színházigazgatás babérai fognak annyit érni, mint a szerkesztőiek, s Rákosi valószínűleg nem kedve ellen lép a szerkesztőségi szobából az igazgatói irodába. Nagy felelőséggel járó, fáradságos és izgalmas pályára lép, melyen ha elismerést nyer, ugyancsak meg kell érdemelni. Midőn a közönséggel együtt, a legjobb kívánatokkal üdvözöljük őt ez új pályán, egyszersmind arczképét bemutatni is alkalomszerűnek találjuk; különben is ifjabb irodalmunkban kiválóbb helyet foglal el, semhogy a közönség figyelmét meg ne érdemlené. Rákosi Jenő született Acsádon, Vasmegyében, 1848. november havában. Atyja gazdatiszt volt s több gyermeke mellett őt is a tudományos pályára szánta. Hat osztályt végzett részint Kőszegen, részint Sopronban a benedekrendiek gymnáziumában. Szerencséjére a költői hajlamu ifjunak, Hollósy Jusztinián s még egy-két jeles tanár pártfogása mellett sikerült a soproni róm. kath. gymnáziumban a megindult pro politikai mozgalmak nyomása alatt, magyar önképző társulatot alakítani az ifjúságnak, mert 1859-ig csak német nyelven dolgozgattak. Nem sokkal ezután azonban, a szülők kedvezőtlenebb viszonyai miatt gazdatisztnek ment s néhány évet töltött Somogymegyében, de a gazdasági pályát már 1863-ban odahagyva Pestre jött, és sok küzdelem mellett sikerült neki az érettségi vizsgát is letenni, költői tanulmányait és munkálkodását is továbbfolytatni s nehéz munkával, (ügyvédeknél praktizálva) önmagát is fenntartani. Költői becsvágya határozottan a szinpad felé vonta s először 1865-ben lépett fel az irodalomban „Ötödik László" czimű drámával és „Aesopus"-sal, melyek egy, szerény kiállítású kötetben jelentek meg. Egy évvel azután színpadra került „Aesopus" s oly határozott sikert aratott a közönség előtt, hogy színészeink azon időtájban kevés darabban kaptak annyi tapsot, mint e fiatal író első munkájában. Nem sokkal azután a Pesti Naplónak lett dolgozó társa, hol éles és eleven tollát kivált az esti lapokban kezdték figyelemre méltatni a politikai körök, s midőn ezek egyike, Ráth Mórral egyesülve, a ,,Reform" czimü deákpárti napilapot alapitotta, annak szerkesztésével Rákosi Jenőt bizták meg, ki e lapot a „Pesti Napló"-ból kiválásától kezdve egészen oda visszaolvadásáig (1869—1875) szerkesztette. Ez idő alatt változó sikerrel folytatta színműírói pályáját. A „Régi dal, régi gyűlölségről" czímű polgári dráma (mely vígjátéki jutalomra pályázva figyelemben részesült az akadémiánál) kevés tetszést nyert, de a koronázás idejében a budai népszínházban előadott alkalmi darabja ,,A szent korona varázsa" ismét életet mutatott. Közben Shakespeare fordításával is foglalkozott, s a magyar Shakespeareben négy szinmír jelent meg tőle, leginkább a vegyes fajok közül, s ezek a következők: „Felsült szerelmesek", „Windsori vigasszonyok", ,,Ahogy tetszik" és „Cymbeline". 1869-ben a Kisfaludy-társaság is tagjai sorába választotta a fiatal költőt, ki ott székét ,,Szép Ilonka" czimű drámai költeményének egy felvonásával foglalta el. Majd ismét egy akadémiai pályázatnál részesült elismerésben ,,Rege a fattyú gyermekről" cz. drámája, melynek egy felvonását „Superbus" cz. alatt a Iisfaludy-társaságban is bemutatta. E mű nem került színpadra (valamint „Ötödik László" és „Szép Ilonka" sem,) de az utána következett négy darab mind ismerős a közönség előtt, színpadról és nyomtatásban egyaránt. „Színre szint" történeti vígjáték, „Krakói barátok", „Ripacsos Pista dolmánya" népszínmű és a „Szerelem iskolája" czimű költői dráma. Mindezek — a népszínmű kivételével — akadémiai jutalmakért pályáztak s rendesen a jutalmat nyert darabbal estek mérlegbe s költői tartalmak méltó dicséretben lőn kiemelve. E drámai művekben Rákosi még mindig a forrongás állapotában mutatja be költői tehetségét. „Aesopus" egy pár jelenete, „Hyperbus" nyitánya, a „Szinte szint" czimű darabnak alapeszméje, a „Szerelem iskolájá"-nak egy-két magánbeszéde oly tiszta költői termékek, hogy a többi részek felett messze kimagaslanak, s ez szolgál biztosítékul aziránt, hogy költői pályája tetőpontját még nem érte el. A mint a vegyes műfajok helyett a határozottabb tragikai vagy komikai alkotások terére lép, shakespearei tanulmányaiból erősebben kibontakozik, s az élethez közelebb keresi a költészetet: ennek forrását tisztábban fogja feltalálni s eddigi sikereit még maradandóbb babérral fogja tetőzni. E művek s a hirlapirói pálya országosan ismeretessé tették Rákosi nevét, s minthogy a szinház ügyeivel, igazgatási kérdésekkel sokszor foglalkozott czikkeiben: mind erősebbé lett az a vélemény, hogy a tevékeny szinműiró, mint a bécsi Laube, méltó térül tekintené becsvágyának, ha egy szinház élére állhatna, mint igazgató. Zoo A népszinház felépülése ezt lehetségessé tette, s minthogy Latabár, Miklósy és Bokody társulatainak bukása után az épitő bizottság nem nagy bizalommal volt a vidéki igazgatók iránt, a pályázathirdetés mellőzésével, jobbnak látták Rákosit kérni fel, kinek szivós erélye, buzgó tettvágya, érdeklődést kelteni tudó mozgékonysága nem közönséges Ígéretet nyújtottak a bizottságnak, hogy az uj népszínháznak, jól szervezett társulattal, meg tudja teremteni közönségét s ezzel jövendőjét. Irodalmi összeköttetései egy egész fiatal szinműiró körrel, képessé teszik őt, hogy a népszínházát eredeti darabokkal is elláthassa, s tősgyökeres magyar érzése és törekvései, költői ízlése és önérzete nem fogják engedni, hogy mint az eddigi népszínházak nagy része, az uj intézet is a külföldi bohózatok aljasságait tekintse a mulattatás fő eszközeiül. A szerződés három évre szól. Kívánjuk, hogy a három év alatt a népszinház életképességét bebizonyítsa, felvirágozzék s adjon a magyar közönségnek örömet, az uj igazgatónak és társulatának pedig minél állandóbb dicsőséget. D. J. 41. SZÁM. 1875. OKTÓBER 10. — » Egy könyv olvasásakor. Ki porban görnyedél sok ezredéve, Emeld magasra fenkölt homlokod, Ki tévelygő valál az örök éjbe', Örülj, oh ember ! virrad hajnalod. Kezünkben már a kulcs a nagy talányra, A természet könyvéből olvasunk . . . Oh el! oszolj szét vak hit sűrű fátyla, Tudás! világíts s bizton haladunk. A Mindenséget valljuk mesterünknek, Léptünknek biztos ösvényt az mutat, S mig rajt' nyugaszszuk fegyverzett szemünket, A tévely nem jelölhet álutat, Hol eddig csak hivénk az éjszakába" Nappallá téve azt, — tudók vagyunk . . . Oh el! oszolj szét vak hit sürü fátyla, Tudás! világíts s bizton haladunk. „Erő csak ott lehet, a hol anyag van." — Igy áll világosan megirva itt — „Az őserő forgása ősanyagban Szüli az élet milliárdjait." Kit gyáva félelem hozott világra Isten! mi a regének átadunk . . . Oh el! oszolj szét vak hit sűrű fátyla, Tudás! világíts s bizton haladunk. . . . S szétfoszlik lelkünk képzelt túlvilága: A templom ódon íve megreped; Megszűnt a hívők „Deo glóriája" S az Eszül teremtési ünnepet. De megrezg szivünk: uj reményre, vágyra — Elnémul fönnen kérkedő szavunk . . . De el oszolj szét vak hit sűrű fátyla, Tudás! világíts s bizton haladunk. S a rom között... csak mindig ott bolyongunk Mennénk, de árnyak serge visszatart, S bár szól az ész : „a múltra semmi gondunk, A létező csupán a czél, a part": Szemünk jövőbe néz, de mindhiába, Remélni vágynánk újra s nem tudunk . . . Oh el! oszolj szét vak hit sarli fátyla, Tudás! világíts s bizton haladunk. El, el! hulljon le lelkünk rabbilincse, Dúljuk szét templomunknak romjait; A fényt az uj szövétnek lángja hintse S feledve lesz az ócska, lomha hit. Az Ősanyagnak szóljon Glóriája, Örök csak Ö, mi végesek vagyunk . . . Oh el! oszolj szét vak hit sűrű fátyla, Tudás! világits s bizton haladunk. „Örök csak Ő . . . istene önmagának; Öröktől van, nincs vége kezdete . . ." ' i • Es szédül elménk es a régi árnyak Suttogják: „Ó — hitednek Istene." A partnál zátony! Egy betű homálya S tudásunk foszlik . . . mit sem tudhatunk! Oh! ne oszolj szét szent hit sűrű fátyla, Ragyogj fön égi fény — hivők vagyunk. Újvári Béla: Temetkezési népszokások. II. De jó, hogy a halott már semmit se tud a világról, mert ha végig nézhetné és hallgathatná azt a sok cermóniát, amitől őt még a halál sem menti meg, akkor talán újra halna meg , százszorosabb kínnal másodszor, mint először. Először is megfürösztik tetőtől talpig, megborotválják, s kicsinosítják a haját, bajuszát, akár csak leánynézőbe küldenék. A fürdő vizét, hajhulladékot, a mosdószappanát pedig járatlan helyre szokás kiönteni, illetve elásni, mert aki azokba belelép, örökös sárgasága lesz. Az elásott szappan és haj azonban ritkán marad a helyén, mert az ilyen portéka nagyon kapós dolog a javasasszonyoknál. Hathatós orvosság készül belőlük, s olyan bolond mindig akad, aki még jó pénzzel meg is fizeti. A fürdő után felöltözik a halott a vénaszasszonyok jóvoltából. Kikerül az ünneplő lajbi a fiókos almáriumból, mellé a kékbeli nadrág, meg az ezüstgombos kislajbi. A félselemkendő-