Vasárnapi Ujság – 1875
1875-10-17 / 42. szám - Valence (Eredeti levél) Dr. Ballagi Aladár 666. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
666 VASÁRNAPI UJSÁG. 42. SZÁM. 1875. OKTÓBER 17. magyar izű alakításra, — hanem tényező lett abban is, hogy a szinház akkori kétségbeesett helyzetéből kiemelkedett. Az 1840-ben országossá lett szinház 16,000 frt subvenczió mellett 1842-ben annyira tönkre ment, hogy az orsz. választmányi igazgatóság megbukott, a subvenczión kivül elköltvén még a tőkéből is 28,000 frtot s kénytelen volt a színházat bérbe adni. Egy lapban nagy betűkkel ez állott: „A nemzeti színházat be kell csukni, mert közönsége nincs." Nem is volt. A hétköznapi jövedelem 40, a vasárnapi 80 frt volt. Az aristokraczia nem bérelt páholyt, s egy grófnő, aki páholyt tartott, oly ritkaságnak tűnt föl Vörsmarty előtt, hogy verset is irt róla. Az uj igazgatás uj levegőt hozott a színpadra, az akkori hangulatnak megfelelő szabadelvű irányzat nyert kifejezést a színi deszkákon, ostorozva lettek a visszaélések, melyektől a nemzet immáron szabadulni vágyott, s mindjárt az első egy év alatt 28,000 frtot nyert a nemz. szinház bérlő igazgatója, 1845-ben pedig már azt írták a lapok, hogy „a nemzeti színházat tágítani kell, mert nem fér be a közönsége." Ez örvendetes lendület Bartaynak volt köszönhető, ki az irodalmat buzdította, a drámai erőket használni tudta. A „Tisztújítás," mely akadémiai díjat nyert, folyvást tele házat csinált, Ő maga is pályadíjt tűzött ki látványos színműre. Egyik versenymű a „Szökött katona" volt, mely nem nyert ugyan díjat, de annál nagyobb sikere volt a színpadon. Nem sokára jött a „Két pisztoly." A nem-tele ház még nyáron is ritka volt. Két év múlva az országosan kinevezett főigazgató véget vetett ezen, már az üzérkép o O >désbe menő rendszernek, mely a nemzeti színházat kivetkőztette volna jellegéből s a népszínműveket vasárnapokra tartotta meg, mely intézkedés fenn is tartotta magát a legújabb ideig. A népszínművek még 1848 után is, a mikor a szinház csak gyengén subvenczionáltatott, igen sokáig csináltak tele házakat s jól jövedelmeztek, s most legújabban is ez volt egyetlen műág, mely tiszta hasznot hajtott. „Annyi bizonyos — irja a népszínmű megteremtője, Szigligeti, a „Dráma és válfajai" czimü munkájában — hogy a népszínművek kezdetben egy bukófélben levő színháznak s vegyes ajkú és elemű közönségnek írattak. Czéljukat elérték, mert a nem-magyar ajkú közönséget is becsalták s aránylag legtöbbet jövedelmeztek, mert legkevesebbe kerültek. Kedvökért 30 év alatt alig szerződtettek néhány tagot (Füredi, Hegedüsné a népszínmű első virágkorában, — Tamási, Blaháné a másodikban) s valamennyinek kiállítása nem került annyiba, mint egy operáé. A népszínműíró csupán saját és az előadók erejére támaszkodhatott. Bonyolódott s a helyzetek és jellemek által erősen kifejezett cselekményt állított elő, hogy a magyarul nem értőt is tájékoztassa és mulattassa. Korszerű tárgyakat kellett választania, hogy érdekelni tudjon, s a magyar életet festenie, mely az akkori pesti közönség nagy része előtt ismeretlen volt s már sajátságosságánál fogva is vonzó volt. Azelőtt még a magyar bohózatokhoz is német zenét irtak s gyönyörű népdalainkat Pesten alig ismerték: a népszinmű divatba hozta, s igy a magyar zenének is kezdetleges, de jó szolgálatot tett. Az egyénítés felé törekedett; de kár, hogy az eszményitést csaknem egészen mellőzte. Nagyon természetes, élethű és népies akart lenni s e miatt lett gyakran nagyon is prózai." Tagadhatatlan , hogy népszinmű - irodalmunk, daczára, hogy a népszinmű czége alatt sok selejtes dolog csempésztetett be, mégis olyan, melyre méltán lehetünk büszkék. A magyar természetes észjárás és jellem e vadvirága tele van bájjal, kellemmel s végtelen belátást enged abba a szellemi kincsbányába, mely még csak feltárva van, de kimerítve nincs, midőn a „Szökött katonának", mely száznál több előadást ért s most 32 év múlva is vonzó és érdekes tudott maradni, ez utolsó előadásával a népszinmű elbúcsúzik a nemzeti színháztól: vigye magával azt az óhajtásunkat, vajha az aggodalmat, mely távozását kiséri, minél előbb alaptalannak bizonyitsa, sőt a tágabb légkörben, hova mostan indul, szárnyakat eresztve, föllengjen magasan s érdemeltesse meg az uj fészekkel, melybe most költözik, azt a szép nevet, mely homlokán ragyog. Valence. — Eredeti levél. — Midőn a Páris felől jövő utazó Valence-ba ér, s megtekinti a várost, azt véli, Spanyolországba jutott. Nemcsak a lapos tetejű házak, s a ronda utczák, hanem kivált a szokások emlékeztetnek a nap birodalmára. Valence kövecses utczáin a ház küszöbéről ingujjban beszélgetnek egymással a folytonosan pipázó férfiak, míg az asszonynép igazi falusiasan szemközti ablakokból minden tesz nélkül fecseg kicsinyes helyi dolgokról. Arczjáték, hadonázás, kiabálás, s a franczia nyelvnek csaknem oly érthetetlen patois-ja, mint a languedoci, — ez a kísérője beszélgetésüknek. Mindnyájuknak ultra-franczia vigkedélyök van, az észak zord embere azt mondhatná, hogy mindnyájan illetlenek. A délvidék őrállói észak felé, valódi déliek, kik a házat csak az idő viszontagságai ellen o o emelt épületnek tartják, melyben esztelenség volna tartózkodni, mikor szép idő van. Ez az oka, hogy nyáron az egész város az utczákon van, vagy legközelebb az ajtó előtt lebegő vászonfüggöny által választva el az utczától. Maga a város, bogárhátú, szűk és tyúkszemkeltő utczái daczára is kedves egy fészek, mely évről-évre szépül. A római uralom s a középkor ócska emlékei már csak környezetére szorultak, s az egykori körfalakból marad még legtöbb omladék: ócska öv az uj ruhán, az uj Valence-on. Félórányira esik a várostól a crussoli várrom, meredek sziklán, széleskörű, lőréses alvázral, s fent a meredek szirt csúcsán magas őrtoronynyal, melynek párja összedőlve nagy faldarabokban fekszik a fellegvár udvarán. Ide egy órai kinos úttal felvergődve, előttünk látjuk Ardéche és Drôme megyéket, a Rhone kies völgyét, melynek e romokkal szomorított sziklaorom mintegy koronáját képezi. Valence gyönyörű fekvését csak innét tudjuk megbecsülni. Nincsenek előttünk a zord Alpok, mint Lausanneban, hanem amerre a szem lát, mindenütt síkság és mosolygó lankák, telve gyümölcsökkel és szőllőkkel. A város lábánál nyárfasor közt folyik a Rhône, melynek drótláncz-hidjához hófehér országút s három dűllőút vezet, ezüst szalagként tűnve föl a zöld 7 a tenyészet közepette. A várpincze ablakából egyenest oda látni a szép Championnet-térre, melynek közepén emelkedik a köztársaság ifjú tábornokának emlékszobra, a grenoblei Sappey műve. Ízléstelen állószobor: a czopfos tábornok pofoncsapott kalapját ormótlan nagy kezében tartja háta mögött, arcza a legközönségesebb mélázó arcz, minden kifejezés nélkül. Lefelé nézve a bástyafokról, lábunk alatt a kőfejtőket látjuk görnyedni súlyos napi munkájuk alatt. Oldalt esik Saint-Perray, a kocsmárosok étlapjain hires hegyoldalaival. A láthatárt a vivarais-i magas hegyek zárják be, melyeket a hanyatló nap vizsugarai aranyoznak meg. A nyugvó nappal szállva le a hegytetőről, eszenden értem vissza a városba. Valencenak kevés érdekes régi emléke van. Szent Appollón székesegyháza a XI. században újra építtetett s 1095-ben, mikor az amiensi barát megrázó szónoklatára, a dies irae, dies illával, a pokol tüzével fenyegetett nép csoportosan állt be keresztes-vitéznek s odaadta vagyona jó részét az egyháznak, — nagy ünnepélyességgel fölszenteltetett. A templom másodidőszakbeli román ízlésben van építve, hasonlóan a csak tiz év előtt épitett kőtornya. De a székesegyház nem mint épitészeti mű nevezetes, hanem a főhajó második pilléréhez illesztett mellszobor által, mely VI. Pius pápát ábrázolja s Canova műve. A remek vésésű mellkép alatt kicsiny domborművön : a pápa a ravatalon. VI. Pius pápát Duphot tábornok meggyilkoltatása után a direktórium Valenceba hozatta, ki ugyanitt, az u. n. kormánypalotában két hónap múlva meghalt 1799-ben. Mellszobra alatt néhány sornyi föliratot olvasunk, melynek ez az értelme: „Szive Francziaországban, teste Rómában, neve mindenütt;" ép oly túlzóan hízelgő, mint a minő méltánytalan az a másik, melyet az egriek Pyrker László érsek s velenczei patriarchának kívántak íratni Velenczében eltemetett teste fölé: „itt nyugszik egy szivtelen ember" s Egerben őrzött szive fölé: „itt nyugszik egy embertelen sziv." A székesegyház mellett a renaissance érdekes maradványa, az u. n. Pendentis érdekes kivált alakjai tökélye, díszítései s finom kivitelű munkájánál fogva. Ez az ősrégi Mistral család ősi sírboltja. Meglátogattam a Nagy-utczában egy másik, XV. századi becses emléket. Ennek is a homlokzatán művészi faragványok, dombormivü alakok, s tarkabarba szobrocskák elragadó szép részletekkel tűnnek fel. Csak az a veszedelem, hogy a XVII. században négy nagy fő, czopf- vagy kagylóizlés alakjában, illesztetett hozzá, melyek kihívó ellentétet képeznek a többi részletekkel. Megkérdeztem egy tisztességes úri embertől, hogy hogy hívják ez épületet, azt felelte, hogy ez nem épület, ez a „koponyaház" s odébb ment. Aztán egy másikhoz fordultam, ki kérdezősködésemre ezzel a válasszal kedveskedett: „Ez volt a mi királyaink lakása Nagy Sándor császár idejében." Két állítás, bakszarvval állva egymással szemközt! Azt hiszem, a valenceiek sokkal jobb szeretik s jobban értik a napon sütkérezést, a dolce far nientét, mint a régészetet. Dr. Ballagi Aladár: A hétről. Erre az egy hétre három színházi ünnepély esik. A népszinmű kibúcsuzott a nemzeti színházból; a népszinház megnyilt és az operaház építési munkáját megkezdették. A legutolsó (pedig ez lesz valamikor a leghangosabb !) legnagyobb csendben történt meg. Mi, szegény nép nem is tudtunk róla semmit, hogy az első kapavágások megtörténtek, mégpedig egész ünnepélyességgel. B. Podmaniczky Frigyes tette az első kapavágást, mint a nemzeti színháznak (tehát a mostani operának is) igazgatója, követte őt Ybl Miklós az építész, Ilofhauser Lajos az építési vállalkozó stb. Kiket értsünk ezek alatt a „satöbbik" alatt, azt meg nem mondhatjuk. Lehetnek azok nevezetességek, de lehetnek a napszámosok is. A többi lap is csak annyit tud, mi is csak annyit tudunk, hogy „stb." Oly csendben történt meg az egész, mintha csak átallották volna a közönségnek tudtára adni, hogy az operának is palotát építenek. Pedig hát csakugyan palota lesz, még pedig ugyancsak szép. Szakértők azt állítják, hogy mint Fellnernek legkitűnőbb műve a budapesti népszínház, ugyani is az operaházban fogja remekét megalkotni. De ne beszéljünk még arról, ami leszszóljunk arról, ami már megvan. Midőn a népszínház épületét hatóságilag megvizsgálták, mindent tökéletesen rendben ott találtak. A városi középítési bizottság, a közmunkatanács és rendőrség részéről megjelent nagyszámú bizottságot Rákosi Jenő, az igazgató és Lipthay Béla b., a népszínházi bizottság elnöke vezette, bejárták az egész épületet, beható szemlét tartottak annak minden része fölött s teljes elismeréssel nyilatkoztak mindenről. Ybl épitész, ki a rendőrség részéről volt jelen, különösen sok dicsérettel halmozta el Fellner urat. A gépészetről is csak dicséretest hallani. Egyik napilap (az „Ellenőr") következőleg szól róluk: „A sülyesztők ügyes és könnyű szerkezete átalánosan feltűnt, s midőn a nagyobb, közép és kisebb, egyszerű és dupla sülyesztők a hordárokat hol fel-, hol letüntették a színpadról s mindezt egy szempillantás tagjai egész megelégedéssel alatt, a bizottság veregették meg Galló vállait. A sok gépezet közül megemlítjük még a repülőgépet, mely három embert egész könnyűséggel repít a színpad egyik oldaláról a másikra, s oly biztosság van mindegyik gépezetnél, hogy maguk a bizottság tagjai majdnem kedvet éreztek felrepittetni magukat a levegőbe. A bizottság teljesen meg volt elégedve a gépezetekkel s elhatározta, hogy Gallót nemcsak az elismeréssel tünteti ki, hanem dicsérő oklevelet is állít ki részére." De hát csak nincs öröm üröm nélkül! ! S most a népszinház poharába olyan kézből került a keserű csepp, ahonnét alig lehetett várni. Soldosné asszony elbúcsúzván a nemzeti színháztól s annak egész személyzetétől, egész elérzékenyülve és könyek között hagyta ott dicsőségének színhelyét. Pályatársai ezüst koszorút adtak neki emlékül s öltöző szobáját virágokkal diszitették fel. És Soldosné e dicsőség után nem akar átmenni abba a szinházba, ahol egyedüli királynője lenne a színpadnak. Már a népszinház megnyitó előadásaiban sem vesz részt,