Vasárnapi Ujság – 1875
1875-08-01 / 31. szám - Bécsi levél H. O. 490. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
31. SZÁM. 1875. AUGUSZTUS 1. VASÁRNAPI UJSAGr. kések alakjában, melyek a kőmagról vannak lepattantva. Kőfejszéket és kőkalapácsokat több helyütt találtak. Megemlitendő még a kőeszközök közül egy gabonazuzó s egy ülőkő. A csontok anyagát a légköri befolyások igen megrongálták. Csak néhány darab marhacsont került elő az egykori tóiszapból. A csontszilánkok úgy el vannak korhadva, hogy a megmunkálást nem lehet rajtuk felismerni. Ennélfogva csonteszközök nem is igen említhetők. Óhajtandó, hogy e leletekből mielőbb nemzeti múzeumunk is kapjon érdekesebb darabokat. Sz.Fehérvárra ért, hová Porzsolt 5 órakor szintén megérkezett. Háromnegyed hatkor mindketten ismét útra keltek. Bendik másfél órát pihent. Itt elváltak egymástól. Bendik a választmány által kijelölt uton ment tovább, míg Porzsolt, ki ezen utat nem ismerte, a veszprémi országútra tért, mely két milddel hosszabb a másiknál. Veszprémbe fél egykor érkezett meg Porzsolt, nem pihent meg, hanem a távirdaoszlopok mentén előre haladt. Csak kétszer állt meg vizet inni. Három óra 20 perczkor a fogadtatására tömegesen összegyűlt füredi közönség harsogó éljenei üdvözölték. Bendik a közönséges postaúton folytatta útját. Egy vezető elkísérte Sár-Szent-Mihályra. Tíz órakor Berhidán volt. Papszéki előtt eltévedt, ami negyedórai késedelmet okozott. Félháromra Alsó-Örsre ért és itt megtudta, hogy Porzsolt már megelőzte. Ez annyira lehangolta, hogy ezentúl jóval lassabban járt. 4 óra 32 perczkor Füredre ért, hol époly lelkesen üdvözöltetett, mint a szerencsésebb Porzsolt. A Balaton-Füreden a mint értesültek az athléták érkezéséről, virágokkal szórták be az utakat, zászlókat tűztek a fákra, mindenfelé nagy közönség hullámzott. Délután 3 óra 15 perczkor három mozsárlövés és trombitaharsogás jelzette Porzsolt érkezését, kit a nép harsány éljenekkel üdvözölt a Rákóczy-induló hatalmas hanginál. Este a banketten több mint 300-an vettek részt, köztök Thurn - Taxis hg, Eszterházy László gr., Eszterházy Miksa gróf, Eszterházy Andor gr. és Cziráky János gr. A bankett vidám kedélyhangulattal folytonos toasztok közt folyt le. Haszman Ida, Füzesséry Irma és Szőllőssy Elvira kisasszonyok a győzőnek babér, a többi athletáknak virágkoszorúkat nyújtottak át. A pályadijak a pályabirák teljes számban meg nem jelenése folytán nem osztathatván ki, a kiosztás Budapesten fog kellő disszel megtörténni. A bankettet díszelőadás a szinházban és ezt tánczmulatság követte, mely 2 óráig tartott. Másnap délután az athléták a „Kisfaludy" gőzösön elhagyták B.Füredet, a közönség lelkes éljenzésétől kisérve. — Marienbadból írják, hogy ott jelenleg igen sok magyar van, köztük Samassa érsek, Kovács és Olteanu püspökök, Festetich György és Tasziló grófok, Wahrmann Mór, b. Lipthay Béla, herczeg Eszterházy Lajos, Gajzágó Salamon sat. Ott van báró Edelsheim Gyulai országos katonai főparancsnok is nejével. A külföldi vendégek közül a monacoi hgné és bátyja Hamilton herczeg — egyike Anglia leggazdagabb főurainak,— Chambord gróf és oda a neje stb. keltenek legtöbb figyelmet. A franczia trónkövetelő neje mély gyászban jár Ferdinánd királyért, nemkülönben az osztrák főúri világ hölgyei is. — Czelepépitmények a Fertő medrében. A Fertő déli partján — mint a „Természete Közlöny" gr. Wurmbrand ismertetése nyomán irja — érdekes lelet történt. Ott, hol gr. Széchenyi B. egy juhaklot építtetett, a tó medre órajárásokra terjedő területen ki van száradva, s lassankint művelés alá vétetik. Mintegy 500 lépésnyire a tó egykori partjától számos agyagcserép, állatcsont és kőfejszetöredék hevert a földön szerteszét. Nem messzire látható feketés foltok a talajon, itt-ott buja növésű fűbarázdákkal átszeldelve, mutatják a lelhelyeket. A tárgyak egészen a földszinen voltak. Mélyebb barázdákban, miket az eke vont, a talajt szerves maradékok hatják át, de nem igen fordul benne elő mesterséges készítmény. Valamennyi leihely azt tanúsítja, hogy itt kőkorbeli teleppel van dolgunk. A cserépleletekből az következtethető, hogy itt valaha igen kifejlődött agyagedény-ipar létezett. Találtak többek között agyaglámpásokat, vöröses égetett anyagból. A tűzkövek ritkák, ámbár itt-ott előfordulnak és pedig kis — Adakozás a budai vizkárosultak részére. IV-ik közlemény. A Vasárnapi Újság szerkesztőségéhez a következő adományok érkeztek: Pétervásárról Práff Nándor gyűjtése 35 frt 50 kr. (Ez összeghez járultak: Práff Nándor 5 frt., özv. Práff Jánosné 5 frt., Veréb Katalin 1 frt., Pallér Lujza 1 frt., Vurumpek Katalin 1 frt., V. A. 1 frt., Laczay 1 frt., Morvay Alajos 50 kr., Rosenberg Károly 1 frt., Kiszely Lajos 1 frt., Friss Lajos 50 kr., Blumberg József 50 kr., Pauncz Bernát 1 frt., Steiner Jakab 50 kr., Czeizler Zsigmond 1 frt 20 kr., Cseriska Antal 2 frt., Boross Alajos 50 kr., Reiner Ferencz 1 frt., Kővonaly József 1 frt., Brenberg Lipót 1 frt., P. K. 50 kr., Noman Ede 1 frt., O. Ö. 1 frt., St. J. 1 frt., Scheffer Alajos 10 kr., Pákay 50 kr., G. V. 2 frt., Mikula János 1 frt., Kaszlovszky János 90 kr., Farkas László 50 kr.) — Bénye és Káva községekből Hraub József körjegyző gyűjtése 24 frt 16 kr. (Ez összeghez járultak: Puky György 2 frt., Puky Márton 4 frt., özv. Koczián Gyuláné 5 frt., Halász Gyula 30 kr., Kovách Gábor 1 frt., Vargha János 1 frt., Klaudényi János 14 kr., Simon Péter 1 frt., Berdán Endre 50 kr., Straub Józsefi frt., Straub Józsefné 1 frt., Limbach Vilmos 30 kr., Bleyer Antal 60 kr., Benső Pál 25 kr., Hargas Pál 10 kr., Kedves János 10 kr., Boris János 20 kr., Szodola Mihály 10 kr., Bukromszki László 1n kr., Pivolusz Pál 5 kr., Demeter János 10 kr., Klenovszky Judat 5 kr., Morvai Sámuel 5 kr., Hargas János 6 kr., Galambos András 10 kr., Pángyánszky János 10 kr., Sinkovicz Mihály 10 kr., Hugyecz János 5 kr., Sátánszky Pál* 2 kr., Kajos György 3 kr., Kiss István 10 kr., Fantusz Lázár 20 kr., Baján János 5 kr., Hiczkó Pál 10 kr., Szadola János 10 kr., Dudás Pál 10 kr., Pángyávszki Márton 10 kr., Sárávszky Mihály 4 kr., Mráz Márton 4 kr., Pángyávszky Mártonná 5 kr., Sinkovicz Mihály 4 kr., Trepka János 4 kr., Sinkovicz Pál 4 kr., Lomén János 10 kr., Gubik Pál 4 kr., Hargas Pálné 4 kr., Gyurcsányi Mihály 10 kr., Svájlen Márton 10 kr., Viszkok János 10 kr., Kapus Pál 4 kr., Sinkovicz Pál 10 kr., Paraszka Pál 10 kr., Géér Pál 8 kr., Árvai Pál 10 kr., Molnár János 14 kr., Hargas János 20 kr., Demeter János 10 kr., Sárávszky Pál 5 kr., Kedves Pál 3 kr., Malatinszki Béni 10 kr., Viszkok Pál 8 kr., Paraszka János 5 kr., Sinkovicz János 10 kr., Klenoszky János 5 kr., Liska Mihály 6 kr., Voreszky János.«20 kr., Puky Márton 2 frt.) — Felső-Szakonyból Halbok József evang. lelkész gyűjtése a felső- és alsó-szakonyi evang. gyülekezetben 15 frt 50 kr. — Nyir-Bátorról Szilcz Ferenczné 2 frt. A IV-ik közlemény összege: 77 frt. 46 kr. A „Vasárnapi Újság" szerkesztőségénél begyült eddig összesen 278 frt 66 kr. és egy darab ezüst tallér. 493 Csenkeszfai Szabó Lajos, gróf Zichy Ferencz nyug. jószágigazgatója. 81 éves korában. — Rozenberszky István, a rozsnyói káptalan volt tiszttartója, Ipolyságon, jul. 20-án, 84 éves korában. — Ackermann Mihály, derék polgár, ki végrendeletében számos jótékony intézkedést tett, Aradon, 81 éves korában. — Seregéllyi Sándor, ungvári kanonok. Szerkesztői mondanivaló. — Lissabon. P. L. Á. Érdekes levelét a P. U.-ban fogjuk közölni s azt a számot, a megirt czim alatt, postára teszszük Lisboába. Máskor is szivesen fogadjuk. — London. D. T. A megküldött számokért, addig is, mig magánlevélben tehetjük, sietünk itt mondani köszönetet. — D.Sz.Márton. B. F. Szivesen küldetnék a lapot állandóan, de a kezelési teendőket annyira megnehezítené, hogy a kiadóhivatal, sajnálatunkra, nem vállalkozhatik az ily esetek külön figyelemmel kisérésére. — Bnna. H. F. A fentebbi üzenetünk oda is szól. — Deés. M. L. Küldeményét köszönjük és lehetőségig sietni is fogunk felhasználásával. — Királyfalva, Sch. F .Panaszai méltányosak lehetnek, de közreadásuk által mit sem segíthetnénk állapotán. Különösen pedig oly részletesen és hosszasan, legfölebb szaklapba való volna. — K—a Pál. Mostani küldeménye is tehetségre mutat s igazolja reményünket. De gyöngéje a túlságos hosszúság. Igyekeznie kell a tömöttségre, gondolatban és kifejezésben. — Nagyvázsonyi. A választások lezajlottak , hagyjuk pihenni. A politikai pártok egyesülése után kölcsönös engedékenységre s türelemre van szükségünk. — Miczky P. A más oldalról vártat még nem kaptuk meg. Ha megjő, a kettőből öntünk össze egyet. Addig meg türelemre kell kérnünk. Halálozások. Kisszántói Doboz István 1848—49-diki honvédalezredes, Biharmegye egykori főszolgabirája és táblabírája, jul. 17-én hunyt el élte 76-dik évében. Köztiszteletű hazafi volt, ki a szabadságharcz alatt Erdélyben mint kormánybiztos működött, s ezért az aradi várban szenvedett fogságot. Dr. Chorin Zsigmond mehádiai kir. fürdőorvos jul. 27-én halt meg Alsó-Döblingben, ahová néhány hét előtt már igen betegen érkezett, élte 43-dik éjében Chorin, ki az ötvenes évek elején a bécsi orvosi fakultás legkitűnőbb tanítványainak egyike volt, már mint 3-ad év. orvosnövendék látogatott kurzust nyitott a phisiologiából pályatársai számára. Mint orvos Aradon és Pesten működött, mignem hat évvel ezelőtt Mehádiára ment fürdőorvosnak. Ghyczy volt pénzügyminiszter a mult év elején kir. fürdőorvossá nevezte ki. Mint emberbarát és hazafi is a legelőnyösebben volt ismeretes, s hazai és külföldi szaklapokba több alapos dolgozatot irt. Elhunytak még: Dr. Árvái Török Kálmán képzett és buzgó fiatal orvos, a budapesti gyermekmenhely egyleti orvosa, jul. 25-én, élte 31-dik évében.— SAKKJÁTÉK. 817. sz. feladv. Gérecz Károlytól (Sárospatakon). Sötét. Világos. ' Világos indul s az ötödik lépésre mattot mond. 812-dik számú feladvány megfejtése. (Shinkimin ff. A.-tól (Krand-Rapidsban.) 3. Ve3—gl matt. Híresen fejtették meg: Veszprémben: Fülöp József . — Gelsén: Giesinger Zsigmond.— Sárospatakon: Gérecz Károly. — Debreczinben: Zagyva Imre. — Sziget-Csépen: Mayer Károly. — liskolezon: Hartmann testvérek. — Szabadkán Kosztolányi Árpád — A pesti sakk-kör. Vil. SSt. 1. Fe3—c4 e5—da:(a) 2. Vh6—f4 tetsz. szer. 3. Vf4—g3 mat. a) 1 g6—g.)(b) 2. Vh6—d6 e5—d4: 3. Vh6—g3 mat. b) 1 . . . g6—l5: 2. Vh6—e3 tetsz. szerint HETI-NAPTÁR. Hold változásai. (5 Első negyed 9-én 4 óra 46 perczkor reggel. Találom. Mátray Gábor (arczkép). — A feltámadás. — Laptye de kapra (vége). — A rend- és közbiztonság őrei Törökországban (két képpel). — Monasztir (képpel). — A muzeumokról (vége). — Az állatok szinei. — Viszhangok a levegőben. — A rejtelmes sziget (folyt.). — Egyveleg. — Melléklet: A marosvásárhelyi vértanuk emlékoszlopa (képpel). — A holt idény. — Bécsi levél. — Irodalom és művészet. — Közintézetek, egyletek. — Mi újság? — Adakozások.— Halálozások. —Szerkesztői mondanivaló. — Sakkjáték. — Hetinaptár. Felelős szerkesztő: Nagy Miklós. (L. ezukor-utcza 11. sz.; Hónapi és hetinap katholikus és protestáns augusztus 1'Vasárn. 2 Hétfő IC 10 Vasas Péter Portiuncula 3 Kedd István felt. 4 Szerda Domos r. 5 Csüt. Havi bold. aszony 6 Pént. 1 Urunk szinváltoz. 7 Szombó Donát, Krajetán C 11 Gertrud Gusztáv Lidia Domokos Afra, Domit. Urunk szinvált. Kajetán (tömig-orosz naptár julius (6) 20 E 7 Illés 21 Simon Júdás 22 Mária Magdolna 23 Trophim 24 Krisztin 25 Anna 26 Hermel Izraeliták naptára 29 Thamuz, Ros. 3 2 1 Ab, Rosthod. 4 , 5 Libussa V Sabb. Házon Nap kél nyug. Hold két nyug. é. p. 6 p. é. p. ^ 4 37,7 34 regg., este p. 4 39 7 32 5 18: 8 25 4 41 7 30 6 39 8 45 4 42 7 29 7 55] 9 1 ,4 43 7 28 9 7 9 14 4 44 7 26 10 18 9 28 4 45 7 25 11 29 9 44