Vasárnapi Ujság – 1878
1878-05-19 / 20. szám - A gyepen 317. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények - A párisi kiállitás magyar tárgyaiból (képpel) m–f. 317. oldal / Természettudomány; ipar; kereskedelem; gazdaság és rokon
36 U2 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 23. SZÁM. 1878. xxv. ÉVFOLYAM. hessen rést hadállásodba, a barbárkori faltörő kosok módjára. Nagy lelki szorongások között végre eljutsz az expediczió czéljához, hol már az előbb érkezetteket táborban találod. Magánfogatok, két fogatú bérkocsik, egylovas konfortablek, társaskocsik külön-külön csoportokban vannak megtelepítve rang és osztálykülönbség szerint. Magad persze a főhadiszállásra sietsz, mely egy óriási körnek képezi egy kis szelvényét. Olyan az, mintha valami hajdankori roppant amphitheátrumnak volna maradéka, melynek többi része elpusztulhatott, s fű nőtt tetejébe. Csak épen ez az egy rész maradt meg. A többinek nyomtalan elpusztulásán nem fog csodálkozni senki, a ki a még meglevőn végig tekint. Olyan régi kor emléke az, a mikor még a kőkorszak sem volt föltalálva. Fából van az egész, szépen fehérre meszelve rajta az idők moha. Az első sorban vannak a páholyok, melyeknek ajtaja a pályatérre nyilik. Mögötte néhány sor számozott szék s legfelül ismét egy karzat. Másutt ez volna a kakasülő, e helyt azonban itt vannak a legelőkelőbb páholysorok, középütt a vörösbársonyos királyi páhollyal. Mialatt te szorongatott sztratégiai helyzetedből idáig kivergődhettél, az alatt mások elfoglalták a kedvezőbb pozicziókat. Az amphitheatrum kiviritott, s amerre tekintesz, el van lepve közönséggel. Itt gyűlnek össze Magyarország legszebb leányai és menyecskéi, itt tanumányozhatod a legújabb párisi divatot s megtudhatod, hogy ma az úrhölgyek virágcsokrában a sárga rózsa a bonton. Különben nem tanácslom, jámbor idegen, hogy valami mélyen elmerülj e mosolygó, kaczagó bájos látvány szemléletébe. A fejeddel játszol, melynek ily alkalommal nagy szerepe van úgy az embernél, mint a lónál. Inkább fordulj hátra és tekints végig a pályatéren. Szép sík mező az, üdén zöldelő bársony gyeppel. Zászlós póznák jelzik a körülfutandó pályát, melynek túlsó köríve már oly messze van, hogy közelítő üveggel kell nézni. A pályatér közepe fehér korláttal van elrekesztve. A körülzárt tér főbejáratával szemben áll a kis különálló fehér páholy, két üléssel a pályabírák számára. Előttök áll a jelző pózna, a versenypálya legfontosabb requisituma, annyi sportsman áhítatának tárgya. Ez a czélpont, melynek mutatója a versenyfutásban a válságos pillanatot jelzi, amely ló fél, egész vagy több fejjel, nyakkal, vagy testhosszal előzi meg a többit, azé a diadal. Mellette áll egy oszlop felvonható fekete, kerettel. E keretbe teszik ki a nyertes ló számát, átadván nevét a közdicsőítésnek. Kissé beljebb fejérrel számozott fekete tábla áll magasan. A kezedben levő programmból megtudhatod, hány lovat „neveztek" valamely futásra. A tábla fejér számaiból megtudod, melyek futnak a nevezettekből. A megretiráltaknak a száma takarva marad s feketén szégyenkezik. E mögött áll egy kis faépület, tetején a nyilt verandával, a jockey-klubb választmányi tagjai részére. Benn az épületben fontos procedura megy végbe. Ott a jockeykat fontolgatják, kik a verseny előtt már hetekkel aszalni kezdték tetemüket. Mert tudni kell, hogy a jockey minél kisebb, annál nagyobb, minél könnyebb, annál fontosabb, minél kevesebbet nyom a nyeregben, annál többet nyom a latban. Megesik azonban, hogy némelyik jockeynek sikerült magát oly könnyűvé szorítania, hogy az már embertelenség, s a ló szégyenlené a hátára venni. Az osztó igazság is úgy hozza magával, hogy valamint az adózó polgároknál, úgy a versenylovaknál is bizonyos arány legyen a közteherviselésben. A mutatkozó aránytalanságot tehát e bódéban egyenlítik ki, és pedig nem úgy, hogy a nehezebb jockeyból elvágnak annyit, amennyivel nehezebb a társánál, (hiszen az adó se lesz soha kisebb, mindig csak nagyobb) — de a könnyebb jockeyhez toldanak annyit, amennyivel könnyebb. Vasalót dugnak a zsebébe, vagy hogyan, — az már egyre megy. A jockey a versenypályán a legnagyobb úr. Herczegek, grófok, volt, valóságos és leendő miniszterek, tábornokok, szép uri hölgyek mind a tisztelet bizonyos nemével, s a csodálat ama kifejezéseivel veszik körül, mint egy-egy hires primadonnát, hegedű-virtuózt vagy szónokot. Csak ugy ,tolja félre jobbra-balra az ily anglius a magyar gentlemaneket, s nagysága tudatában büszkén markolja meg ostorát. Csak egyről ismeri el a pályatéren a jockey, hogy az még ő nála is fontosabb személy : a ló. No már erről csakugyan nem is lehet másként írni, mint kalaplevéve. — Szent borzalommal közelit az ember a pályatér közepe táján álló épület felé. Ott vannak ők, a szentélyben, holott is kinek-kinek meg van az ő külön rekesze. Bekukkansz a nyitott kapun át s érdeklődve szeretnéd tiszteletedet tenni a mai nap hőseinél, hogy alázatos hódolatodat nekik előre is bemutasd. — Czurukk! — mondja egy vékony angol hang élesen. Tulajdonosa már rég kisérte gyanakodó szemmel mozdulataidat, s most elérkezettnek látta a pillanatot, tiltakozni merényleted ellen, mely abban áll, hogy bepillants a lóversenypálya kulisszái mögé. — Oda ne menj te, mert lelőnek! — mondja egy ismerősöd, s elkezdi fejtegetni, hogy az intézkedésnek milyen mély rácziója van. Mert hátha bele dugnád az égő czigarettedet a Mile Buccaneer fülébe, melynek ma a győzelemre nagy chance-a van, — avagy pláne egy tenyérnyi vizet adnál „Prince Giles"-nek, melytől az ugy járna, mint az elyseei és a Derby-versenyek hőse, a világhírű „Kisbér". Attól az egy kortytól, melyet a futás előtt adtak be neki, örökre elvesztette kondíczióját, épúgy, mint az énekesek elvesztik a hangjukat, az igaz, hogy nem egy, hanem számosabb és tartalmasabb kortytól. Nincs hát más mód, mint bevárni, hogy a mai nap főszemélyes magok mutassák meg magas színeiket. Azt meg is cselekszik, hanem eleinte többnyire kabátban jelennek meg a színen. A harmadik csengetésre azonban úgy tesznek, mint a görög athleták az olympi játékokon, s jönnek ki egymás után büszkén, délczegen. Mint már mondom, neked magadnak nincsen lovad, sportsman nem vagy, hanem csak simplex latájner, aki tehát „a társaságnak" nem lehetsz bemutatva, annak egyéneit személyesen nem ismered s azt hiszed, hogy ló — hát ló. Se érzéked, se műértő szemed a látvány iránt. Legfeljebb annyit mondasz, hogy láttál te már ezeknél a kövérebbeket és örülsz, hogy a jockey olyan könnyű, mert egy tisztességes termetű ember alatt össze kellene törni annak a filigrán munkának, mely most előtted száraz fejével, ideges szikár termetével, vékony sugár lábaival kényesen ellépdel. S mivelhogy egyenként és személyesen egyet sem ismersz közülök, megnézed a rajta ülő jockeyt. Persze, azt se ismered, de annyi szakértelmet mégis fölteszek felőled, hogy a kéket meg tudod különböztetni a pirostól, az aztán útba igazít. Látod, hogy zöld bársony sapka, olyan mint egy ketté vágott görögdinnye, de nagy ernyővel, könnyű selyem kék ing fehér ujjakkal. Utána nézesz a programmodban s abból meglátod, hogy „Outrigger"-hez van szerencséd. És így megismerkedel valamennyivel, egyet megjegyzesz magadnak, rá fogod, hogy ez fog nyerni s azzal szaladsz egy még eddig nem említett harmadik bódéhoz s azt mondod: „Az Outrigger"-re száz forint." Persze nem minden ember tesz az Outriggerre, mint te, akit a jockey zöld sapkája megvesztegetett, hanem tesz a Franticra, vagy Berlickre. Nyerni csak egy nyerhet, s akkor akik arra tettek, nem csak a magok betétjét kapják vissza, hanem felosztják köztök egyenlően azt az összeget is, amelyet mások a többi lóra tettek. Hát ez a versenypálya börzéje, vagy mondjuk hát: lutrija. Ha kijön a numerusod, betétednek tízszeresét kaphatod vissza. Azonban nem jött ki a numerusod, Outrigger és a zöld sapka cserben hagyott, száz forint fuccs és szomszédod, aki a Berlickre tett, öt forintja után zsebre dug száztizet. Máskor ne játsz a börzén, ha nem értesz hozzá, mert ahhoz is tudomány kell, vagy legalább vigyázz, minő képet csinál ajánlatodra a totalizateur. Míg te a száz forintod szomorú vesztén bánkódol, mozgalom támad a versenytéren s éljenzésben tör ki az amphitheátrum, mely két felől mintha szárnyat eresztett volna hullámzó gyalog publikumból. A „Kincsem"-et vezetik elő. No erről már csak hallottál tán valamit ? Lehetetlen, hogy ne olvastad volna a biographiáját, diadalmainak leírását, melyekben elszedte a versenydíjat külföldi hírneves pályatársai elől. Egyszerre merült föl a „Kisbér"-rel, — de mivelhogy a nő nemnél köztudomás szerint nagyobb a kitartás, a „Kincsem" még most is fénykorát éli, míg a szegény „Kisbér" a rokkantak házába került, s azzal végzi pályáját, amivel a török szultánok kezdik. Tehát „Kincsem". Arczképe ott lóg a csarnok bejáratában. De a hirlapok is közölték a többi notabilitások sorában. Van Angliában egy könyv, melyet e század elejétől írnak jeles szakírók nevezetes lovakról, azok hőstetteiről, tulajdonaikról, alakjukról, szervezeteikről kivül és belül. Most járnak a 129-ik kötetben. Abban a könyvben az van írva a „Kincsem"-ről, hogy most nincs Európában olyan kancza, melynek kondícziója lehetőséget mutatna arra, hogy a „Kincsem"-et nem legyőzi, de vele egyenlő erő és gyorsaság kifejtésére képes lenne. Szóval a „Kincsem" nevezetesség. És a mellett szeszélyes, mert hiszen dáma. Azt mondják, kik boudoirjában is ismerik, hogy rendszerint lusta. Egész nap alszik, s ha ébren van, álmos. Engedi magát vezettetni, mint valami bárány s mikor vasútra viszik, már magától megy föl a dobogón, megszokta. — Hanem a versenypályán, ott egyszerre mintha kicserélnék. Hisz ime itt jön! Gyönyörű, finom almássárga kancza. Fejét magasan emeli, s ide-oda fürkész vele, oly élénken, hogy lónál szinte feltűnő. Orrlikai idegesen tágulnak, füleit hegyezi, s amint ideges nyakát meghajlítva okos szemeivel féloldalt tekint, szinte hasonlítani látszik az agárhoz. A korláton túl egyszerre elnyeriti magát, mintha harczi kürtöt fújna s viczkándozik és eviczkél, mint a vadászeb, mikor vadászatra vezetik. Rövid próbafutás után sorba áll három társával, s megkezdődik a verseny. A „Kincsem" ma gavallérok ellen vette föl a keztyüt, két gyönyörű mén a pályatársa. Azt hinné az ember, hogy a két társ, mint lovagias férfiakhoz illik, tekintettel lesznek a gyöngébb nem iránt, kimélettel fognak viseltetni s nem feszitik meg erejöket. Ó dehogy! Neki iramodnak teljes gőzerővel, s messze hagyják maguk után nőtársukat. Egész a pálya közepéig előtte vágtatnak egy-két lóhosszal. A „Kincsem" csak hagyja. A pálya közepén azonban kezdi szép csendesen beéregetni előbb a másodikat, aztán az elsőt, s azután szorosan ennek az oldalán marad, s kacérkodik vele abban, hogy a világért sem előzné meg egy picivel. Feje tökéletesen takarja a másikét az utolsó negyed alatt, s vigyáz arra, hogy épen akkorát szökjék mint társa. Végre közeledik a jelző pózna; már csak néhány ölnyire vannak tőle, s a laikus kétségbe esik, hogy melyik lesz a győztes, s fogadni merne rá, hogy egyszerre érnek be a czélhoz. Hiu gondolat! A „Kincsem" csak mókázott ez ideig. Az utolsó pár szökkenésnél kinyújtja karcsú derekát s egy nyakkal elébe rúgtat társának. Csak egy nyakkal. Ez is elég. Megtehetett volna többet is, de nagylelkű akart lenni. Nobilisán győzött s nem kivánta társát nagyon megszégyeníteni. Riadó taps üdvözli a „Kincsem" harminczadik diadalát, s ő visszatérőben méltóságos nyugalommal fogadja a hódolatot, mint valami önkényt értetődőt. Lilli, a virágárus leány gyöngyvirágcsokrot tűz füle mellé s mikor leveszik róla a nyerget, akkor látni, hogy a futamba bele se melegedett,a míg a két gavallér párologva s fehér habot verve követi nyomon. A katonai zenekar rá zenditl: „Csak egy „Kincsem" van a világon," és a nap hősnője szerényen elvonul. A többi futam iránt már kevesebb az érdeklődés. Inkább Hanry-t nézik, akit lóháton ahhoz értő körök oly nagynak tartanak, mint Liszt Ferenczet a zongora előtt. Ha Hanry ül rajta, nyerhet tán még a fiakkerló is, — ez róla a szólás-mondás. Hát az akadály-verseny ? Hát az űrlovarok ? — No ez külön fejezetet érdemel, ezekkel csak úgy röviden elbánni nem lehet. Talán még találkozunk velük a gyepen. Irodalom és művészet. ..Nemzeti könyvtár" czim alatt Abafi (Aigner) Lajos nagyobb vállalatot indított meg, mely füzetekben jelenik meg s a XVII. századi és a XIX. század első felében élt magyar remekírókat, olcsó, lehetőleg teljes kiadásokban eleveníteni föl, Zrinyi-