Vasárnapi Ujság – 1880

1880-04-11 / 15. szám - Gőzkomp a Dunán Palánka és Illok között (képpel) 241. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak - Stefánia herczegnő fényképe 241. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények; vegyesek - Az 1847-ki országgyülés főbb alakjai. Pulszky Ferencz I. II. 241. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyak

15. SZÁM. 1880. XXVI. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 1881 október havában felállítható. Az összes költsé­gekből 7500 frt hiányzik még, s erre az őszszel gyűjtéseket indítanak. Elhatározták, hogy a szobor talapzatának elkészítését is Huszár Adolfra bízzák, s mivel a bizottság teendői őszre megszaporodnak, még egy alelnököt választottak. E megbizatást a je­len volt Ráth Károly főpolgármester készségesen fogadta. Vadnai Károly a «Főv. Lapok» szerkesztője 1010 írtról szóló takarékpénztári könyvecskét adott át arról az összegről, mely a kis­kőrösi Petőfi-házra gyűlt be, de a házat már a Petőfi-társulat megvásá­rolta, s így ez összeg (mintegy 300 frtnyi évi ka­mattal) szintén a szobor javára jutott. Huszár Adolf szobrász a bizottságot a szobor megtekintésére föl­kérvén, a tagok közül többen fölkeresték a művész műtermét. A szobor mintája — agyagból elkészítve — kedvező benyomást tett. Mielőtt Huszár gipsz­ből is elkészítené, még némi változtatásokat tesz rajta. A hírlapírói kör igazgató bizottsága egy fölme­rült sajnos eset folytán f. ápril 6-ki ülésében a követ­kező határozatot hozta: «A hírlapírói egyesület igazgató bizottsága Agai Adolf úr kívánatára az alapszabályok 15. §-a értelmében tárgyalás alá vévén az Agai Adolf és Szabó Endre urak között előfordult esetet, vizsgálat után határozta, hogy Szabó Endre úr eljárását, mint a­mely indokolatlan és jogtalan, és nemcsak a közönséges tisztességgel meg nem férő, hanem egy­szersmind az írói állás becsületét és méltóságát is súlyosan sérti, rosszalja és fölötte sajnálandónak tartja, — s az egyesületből való kizáratás rendsza­bályát csakis azon okból nem tartja ezúttal fogana­tosítandónak, mert Szabó Endre ur ugy az egyesü­let, mint a sértett fél irányában a tőle kivánt elég­tételt megadta. Budapesten, 1­880. ápril­ió 6 án. A hírlapírói kör igazgató bizottsága.» A német színház bezárására a főváros közgyű­lése által hozott határozat nagy port vert a bécsi lapokban. A színház azonban még nincs bezárva, s a dolog alkalmasint foglalkoztatni fogja még a város közgyűlését. Ugyanis a mult év szeptember havában Müller Róbert igazgató bejelentvén, hogy most ő vette át a színház igazgatóságát és 1880 junius vé­géig szándékozik igazgató maradni, a fővárosi ta­nács végzése erre az volt, hogy «jóváhagyólag tudomásul vétetik». A színháznak azonban már ja­nuár h­óban lejárt az engedélye előadások tartására, s ezt csakis a városi közgyűlés adhatja meg. Mulasz­tás történt, hogy a múltkor a közgyűlés elé terjesz­tett engedély­kérésben szó sem volt a tanács ama határozatáról, mely akkor hozatott, mikor a polgár­mesterek szabadságidejöket használták, és pedig nem is illetékesen hozatott. A dolog most kellemet­lenül össze van bonyolítva. A szegedi állandó színház alapvagyona. A Pester Lloydnál a szegedi árvízkárosultak javára 130,000 frt gyűlt be. Ez összeg mint kamat nélküli kölcsön osztatik szét az árvízkárosultaknak, s ha azoktól visszatérü­l, az állandó szegedi színház alapjára for­díttatik. E rendelkezés a P. Lloyd szerkesztőjétől Falk Miksa úrtól származik. A bécsi lovagjátékban résztvevők száma 226 lesz, és pedig 142 lovas és 84 gyalog, kik vadászo­kat, csatlósokat, solymárokat és hírnököket fognak ábrázolni. A menetben lesz 102 ló. A csoportos mutatványok közé tartoznak a lovas tánczok és karika-szúrások. Átalános népszámlálás lesz ez év utolsó nap­ján, s az országos statisztikai tanács már folytatja az előkészületeket. A népszámlálás költségei a városokat, községeket illetik, de nem igen lesz más költség, mint a számláló ügynökök fizetése ott, hol hivatal­ból kötelezett községi tisztviselő vagy önkényt vál­lalkozó egyének hiánya, fizetett ügynök alkalmazá­sát teszi szükségessé. E költség egy-egy községre szerény terhet fog róni, miután egy-egy 500—1000 lélekből álló számláló csoport fölvétele fizetett ügy­nök mellett is alig 10—15 frtba kerülhet. De még e szerény költségek viselése alól is, bizonyos rendkí­vüli esetekben, hol a községek azt nem bírják, a közigazgatási bizottság előterjesztése alapján föl­mentésnek lehet helye. Trefort miniszter a bosnyák hadjáratban el­hunyt fia (Ervin) könyvtárát az egyetemi olvasó­körnek ajándékozta. Csokonai-hársfa: Kaposvár közelében, a pós­teleki határban, magas domb tetején állt egy messze­látszó terebélyes hársfa, melyet a nép Csokonai­hársfának nevezett, mert a «Dorottya» szerzője annak idején sokat pihent alatta. A hársfát az el­múlt tél egyik erős vihara kidöntötte tövéből, s az ott hevert sokáig. Végre egy napon az arra járók csak hűlt helyét találták. Elvitte onnan Kisfaludy Atala ismert írónő, s most íróasztalt készíttet be­lőle magának. Lapunk mai számának hirdetései közt olvas­ható a „ Vadászlap 11 (szerkesztő Sárkány J. F.) mult évnegyedi tartalmának vázlata, mire a vadászat ba­rátait figyelmeztetjük. A bécsi keleti muzeum elnökét gr. Zichy Ed­mundot fölkérte az országos magyar iparegyesület igazgatósága, hogy e muzeumnak a magyar ipar szempontjából érdekesebb és tanulmányozásra al­kalmas tárgyait a nyár folyamában az ipar­egyesü­letnek kiállításra átengedni sziveskedjék. Gr. Zichy Jenő közbenjárására a bécsi keleti muzeum igazgató­sága késznek nyilatkozott ez ajánlat elfogadására és az iparegyesület által kiszemelendő tárgyakat át fogja engedni Budapesten leendő kiállítás végett. öngyilkosság. Tabakovics Gusztáv, Torontál­megye főjegyzője, ki nem régibben neveztetett ki Szörény megyébe kormánybiztosnak Ujfalussy he­lyett, mielőtt új hivatalát elfoglalta volna, véget ve­tett életének Nagy-Becskereken e hó 6-án. Előbb mérget vett be, aztán pedig pisztol­lyal szíven lőtte magát. A gyászos eset mély izgatottságot okoz nem­csak Torontálban, hanem a fővárosi politikai körök­ben is, melyeket a déli megyék legfőbb tisztviselői körében oly sűrűn fölmerülő szomorú jelenségek méltán megdöbbenthetnek. A kétségbeesett tett nyo­mai Tabakovics hivatalos dolgaiban nem találhatók fel, de magánviszonyai ziláltak. Özvegyet és h­at gyermeket hagyott hátra minden támasz nélkül. Végzetes tettét mintegy előre bejelentő, a miniszter­elnökhöz elküldvén kinevezését és egy terjedelmes iratot, melyben Torontálmegye viszonyait sötét szi­nekben festi. Ugyanezt elküldte a «Függetlenség» czimű hirlapnak is, hová előbb megérkezett, mint halálának híre. A szerencsétlen férfiú jeles tisztvi­selő volt, közbecsülésben részesült s huszonöt évig hivataloskodott. Előfizetési fölhivás a „Vasárnapi Újság" és „Politikai Újdonságok" 1880. ápril—juniusi folyamára. Azon t. olvasóinkat, kiknek előfizetése márczius hó végével lejárt, fölhívjuk, hogy megrendeléseiket ide­jében megtenni szíveskedjenek, nehogy a lapok küldé­sében fennakadás történjék. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEINK Negyedévre: A Vasárnapi Újság Zrt 2.— A Vasárnapi Újság a ,,Világkróniká"-val együtt « 2 51) A Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok A Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok a „Világ­«­­1.— króniká"-val együtt « 3.50 Félévre : A Vasárnapi Újság « 1 — A Vasárnapi Újság a ,,Világkróniká"-val együtt « 5.— A Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok A Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok a „Világ­« 6.— króniká"-val együtt « 7.— fizetés T. előfizetőinket fölkérjük, h­ogy szíveskedjenek az elő­megújításánál, vagy a „Világkrónika" megrendelésénél czimszalagj­ukből egy példányt a posta-utalványra ragasztva beküldeni, s minden reklamácziót és egyéb a szétküldésre vonatkozó közleményeket a kiadó-hivatalhoz küldeni. A „Vasárnapi Újság" és a „Világkrónika" 1880. évi folyamából január 1-től kezdve teljes számú példányok­kal szolgálhatunk. A Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok kiadó­hivatala (Budapest, egyetem­ utc­a 4. sz. a.) Halálozások: ALMÁSSY GYÖRGY gróf elhunyt Budapesten 75 éves korában. A leghazafiasb magyar főurak egyike volt, Széchenyi István benső környezetéből, szemé­lyesen is jó barátja, valamint gr. Batthyány Lajos­nak, s a tavaly elhunyt b. Wenckheim Bélának. A közügyek s művelődési mozgalmak buzgó támogatója hunyt el benne, ki a jótékonyságban is bőkezű volt. Részt vett a kaszinó és lóversenyek alapításában s maga is szenvedélyes sportsman volt. Fiatal korában mint huszár szolgált s katonás magatartását megtar­­ tha­ totta egész utolsó idejéig. Ha a fővárosban időzött, mindig jelen volt a nemzeti színház előadásain. Pár országgyűlésen mint Gyöngyös képviselője ült a ház­ban, később pedig a főrendiház üléseinek lett szor­galmas látogatója. Nőtlenül élt, de sok gyászoló csa­lád vette körül koporsóját e hó 6-án : az Almássyak, Festeticsek, Szapáryak. A hűlt tetemeket Gyöngyösre szállították. BOTHOS KÁLMÁN Maros-Torda m­egye árkosfalvi kerületének országgyűlési képviselője, e hó 5-én el­hunyt birtokán. Bothos a szabadelvű párthoz tartozott. PONGRÁCZ GELLÉRT MIHÁLY a magyar minorita­rend főnöke, elhunyt Nyírbátorban 66 éves korában adázársága 38-ik évében. A kegyesrendiek pedig egyik képzett tanárukat vesztették el PINKÓCZI TÓTH KÁLMÁNBAN, ki irodalmi téren is működött, s 27 éves korában halt meg Veszprémben. Elhunytak még a közelebbi napok alatt: Gr. BOLZA ISTVÁN Szarvason, h­ol közszeretetben élt. — LUKÁCS MÁRTON, nyugalmazott főherczegi főtiszt 68 éves korában Csorváson. — PREPELICZAY BÉLA ügy­véd 55 éves korában Budapesten. — Belási KHUEN HENRIK gróf 68 éves korában Pozsonyban, honnan hűlt tetemeit Szlavóniába, Nuszárra szállították. — Gr. LAMBERG RUDOLF a szent István-rend lovagja, a csákberényi uradalom birtokosa, 79 éves korában Pozsonyban. —• DUGÁR JÁNOS városi bizottsági tag 70 éves korában Kecskeméten. — PRAUSZ IMRE, az alföldi vasút pénztárnoka, 25 éves korában Szalon­tán. —­ HEPPES KÁLMÁN, szép reményekre jogosító fiatal zeneszerző, hosszas betegeskedés után Nagy-Váradon. — KÁSS ELEK, Debreczen egyik derék pol­gára. — NYISZTOR SÁNDOR, Felső-Bánya városa szám­vevője, 61 éves korában. — HERZ HERMAN, a buda­pesti Beimel és Herz-czeg főnökének édesatyja, Aradon. — KENDEFFY ISTVÁN, 65 éves korában Mé­hesen. —­ UJJVÁROSSY FERENCZ 59 éves korában Sze­merján. —­ Dr. BALKÁNYI SALAMON 32 éves, SKUBLICS ARTHUR jogász, Skublics László zalamegyei földbir­tokos fia 27 éves korában, mindkettő Meránban, hol üdülést kerestek. — COROI­S PATRICZIUS ügyvéd­jelölt 27 éves korában Vaskoli­ n. — BÁGYA KÁLMÁN, küküllőmegyei fiatal földbirtokos, egyike ama tizen­három ifjúnak, kik a szerb háború után dísz­kardot vittek Konstantinápolyim Abdul-Kerim pasának, Sö­vényfalván. DUKÁNÉ-GHIKA ANNA báróné 78 éves korában Pozsonyban.­­— SERÁK KÁROLYNÉ, az állatkert igaz­gatójának derék neje , szül. Danielisz Hortenzia, 34 éves korában Budapesten. — Özv. BORBÉLY JÁNOSNÉ, szül. Zagyva Mária 78 éves korában Debreczenben. — Idősb. HOFFMANN MÁTYÁSNÉ, szül. Mukics Julia 80 éves korában Szabadkán. — MÁLY TÓDORNÉ, szül. Meskó Anna 72 éves korában Kolozsvárit. — DENY AUGUSTINE asszony, a hires osztrák államférfiú Gentz Frigyes leánya, a pesti régi német színháznak egykor Koch­ Vilma név alatt ünnepelt művésznője, ki később szeme világát vesztvén, már hosszú idők óta a könyörület gondoskodott róla­ s az is temetteté el 90 éves korában Budapesten. —­ GYERTYÁNFFY DÁVIDNÉ szül. Karácson Vilma, 69 éves korában Budapesten. WIENIAWSKI HENRIK, a legkitűnőbb hegedűmű­vészek egyike, ki pár év előtt a fővárosban is nagy h­a­tással játszott, meghalt Moszkvában 45 éves korá­ban. Holttestét hazájába, Varsóba szállították. SAKKJÁTÉK, 1062. sz. feladv. Ehrenstein Mórtól Budapesten, Sötét.­ ­ Világos.­ Világos indul s a harmadik lépésre mattot mond. Az 1057. sz. feladvány megfejtése. Berger I.-től. Megfejtés. Világos. Sötét. 1. Vb8—de e7—db: (a) 2. Hfl—e3 : t. sz. 3. Bg8—e8 matt.

Next