Vasárnapi Ujság – 1880
1880-12-05 / 49. szám - Pestalozzi a gyermekek közt (képpel) 797. oldal / Élet- és jellemrajzok - Az albán partokról. Portyázás a tengeren 49. szám / Időszerű illusztrácziók - Mise a szabad ég alatt a zágrábi Jelasics-téren 1880. nov. 19-én 49. szám / Időszerű illusztrácziók - Pestalozzi a gyermekek közt. (Grob K. festménye) 49. szám / Műtárgyak - Szerelem vándorai. (Greguss János rajza) 49. szám / Műtárgyak - A gőzház (52 kép) 49. szám / Vegyes tárgyuak; illusztrácziók elbeszélésekhez
798 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 47. SZÁM. 1880. xxvii. F.VMILYAM. lehet ma, midőn az ő elvei diadalra jutottak, óriásilag csalódik. Az ő módszere egy csodás szigetke volt az ellenkező nézetek és megcsontosult rendszerek sivatagán; kiinduló pont az ujabb paedagogiának; szellemi szikra, mely nagy világosságot gerjesztett s roppant terjedelmű világító anyagot segített lángra gyújtani; nem több, nem is kevesebb. A hálát, mellyel az emberiség Pestalozzinak, a nagy kezdeményezőnek tartozik, ne csökkentse az, ha ma, vázlatos képet rajzolva az ő működéséről, azt oly sajátságosnak, a mai nézetektől és módszerektől annyira elütőnek fogjuk találni, hogy itt-ott szinte mosolyognunk kell rajta. Ötven évig tartó nevelői pályája két dologban volt a leggazdagabb : magára nézve a zúgolódás nélkül, sőt örömmel viselt nélkülözésekben, és a maga körül gyűjtött gyermekek folytonos formájában. Neuhof-tól kezdve, a hol 1775-ben szegényházat alapított, melyben «koldus módra élt a gyermekekkel, hogy őket mint embereket élni tanítsa» — egész Nfertenig, hol 1825-ben, mint csaknem nyolczvan éves agg, az élet fáradt vándora lépett le a tevékenység szinpadáról. Mig a fonó kerekek s rokkák pörögtek s a felnőttek kézi munkákkal foglalkoztak a neuhofi szegényházban, Pestalozzi a gyermekeket tanította, s oly beszédgyakorlatot folytatott velők, melyekbe a ki hallotta majd belesiketült. Még zajosabban ment a dolog Stanz-ban (Unterwalden kantonban) a hajdani Orsolya apácza-zárda fölhagyott ódon épületében, a hol 1798-ban közel nyolczvan apátlan és anyátlan, irtózatosan elárvult, négytől tiz éves koldusgyerekeket gyűjtött maga körül s a szegény porontyok legnyomorultabbikát is apai szeretettel és anyai gonddal fogadva, a kisebbeket nyakán csüggni vagy ölébe csimpajkozni engedve, a nagyobbak lármáját és neveletlenségét türelemmel szenvedve, velük jót tenni soha el nem fáradt. Itt alkalmazta először a lancasteri módszert, gyermekeket gyermekek által taníttatva, vagy ugyanazt a szótagot, szót, mondatot, valamennyi gyermek által együtt ismételtetve. Fáradalmas és változatos iskolamesteri életének közelebbi állomása Burgdorf volt, Bern kantonban. Legderekabb s leghívebb tanítványai egyikének Ramsauer Jánosnak köszönjük, hogy Pestalozzi ottani iskolájáról s tanítás- és eljárásmódjáról világos és pártatlan képet leírunk. A modern tanítónak, — bármennyire esküdjék is a mester szavára — haja is égnek áll, ha e képre tekint. Nem volt ott rendes tanterv, vagy órabeosztás; az összes oktatás rajzolásból, számolásból és beszédgyakorlatokból állott, s Pestalozzi oly kevéssé tartotta magát valamely megállapított rendhez, hogy többnyire két-három óra hosszant is mindig ugyanazt tette, amit elkezdett. «Sem olvastunk, sem irtunk — beszéli Ramsauer — s annálfogva a gyermekeknek nem is volt sem lrkájuk, sem olvasókönyvük. A rajzoláshoz sem voltak minták, csak palatábla és vörös kréta, s míg Pestalozzi egyes tételeket a természetrajzból beszédgyakorlatokul előmondott, azalatt nekünk rajzolni kellett; de mit? — a mit akartunk. De nem tudtunk mit rajzolni, azért az egyik ember figurákat, a másik házakat vagy fákat, a harmadik vonalakat rajzolt, amint épen eszébe jutott kinek-kinek. Pestalozzi nem is nézte meg soha, hogy ki mit rajzolt vagy inkább mázolt, de a ruháján, kivált a kabátujján mindeniknek meglátszott a vörös kréta-törlés. A számoláshoz minden két gyermeknek egy vastag papírra húzott táblácskája volt, melyen négyszögű rekeszekben pontok voltak, amelyeket számlálni, összeszámolni, kivonni, egymással összesorozni vagy osztani volt a teendőnk. Minthogy azonban Pestalozzi a gyermekekkel sorban vagy elő- vagy utánmondatott, de soha sem kérdezett, soha feladatokat nem adott, annálfogva ezek a magukban véve helyes gyakorlatok sem sok hasznot hajtottak. Annyi türelme nem is volt, hogy valamit ismételtessen vagy keresztkérdéseket tegyen, s roppant buzgóságában nem is igen látszott az egyes tanulóval törődni. A legjobb, amit tőle kaptunk, a beszédgyakorlatok voltak, kivált a melyeket az iskolaszoba tárgyaihoz kötött, s a melyek valódi szemléltetéssel voltak összekötve. A szoba papírszőnyege nagyon régi és rongyos volt, s gyakran két-három óra hosszant kellett e falak előtt állanunk, s a rájuk festett alakokról és rajtuk levő lyukakról, azok alakja, száma, helyzete és színe felől kellett beszélnünk, mondatokba foglalva a látottakat és észlelteket. Akkor így szólott: «Fiuk! (a lányokat sohasem szólította), mit láttok?» — Felelet: «Nyílást (lyukat) a falon». Pestalozzi: «Helyes. Mondjátok utánam: A falszőnyegen lyukat látok; hosszúkás lyukat látok a falszőnyegen; a lyuk mögött a falat látom; a hosszú, keskeny lyuk mögött a falat látom» s igy tovább a végetlenig. Kevésbbé czélszerüek voltak a természetrajzból vett beszédgyakorlatok, melyeket ő előmondott nekünk, mialattt mi rajzolgattunk, amit akartunk. Pl. igy: «Hüllők: Csúszó hüllők; mászó hüllők», stb.Ezekből egy szót sem értettünk, mert a tárgyakat sem természetben, sem képből nem ismertük, sem ő egy szót is meg nem magyarázott s a mellett oly éneklő hangon beszélt s oly hadarva, de egyszersmind oly rémitően kiabálva, hogy ha mi utána mondtuk is, ő azt nem hallhatta, de nem is figyelt reánk, helyesen mondjuk-e?» Mikor Ramsauer tizenkét éves volt, Pestalozzi akkor vagy harmincz gyermekből, fiúból és leányból álló osztályt bízott rá, akiket hangoztatásra, olvasásra, számolásra és rajzolásra kellett tanítania; de hogy mikép járjon el, erre Pestalozzi a fiatal tanítónak semmi utasítást nem adott, azt magától kelle kitalálnia. A mellett «asztalterítő» czimet is kapott s e czim alatt mindenféle házi munkát kelle végeznie : fát hasogatnia, fűtenie, söprenie stb. Mikor pedig ifjúvá serdült, akkor Pestalozzi magántitkárává tette, a mi szintén nem volt könnyű hivatal, mert naponkint hajnali három órától hatig leveleket kelle írni a mester diktálására. Ilyenforma volt a Pestalozzi iskolája Stertenben is, ahol még egyéb bajok is voltak: a tanítók közti viszály, a külső tanító világ ellenséges indulata az egész Svájczban, azonkívül pörök és egyebek. Mikor a híres Raumer Károly 1809-ben, az akkor már nagy hírre kapott iskolát a Merész Károly által épített ódon várkastélyban meglátogatta, Pestalozzit tanítványai közt ,a legelhanyagoltabb öltözetben, kopott szürke kabátban, mellény nélkül, bokáig lecsúszott harisnyákban, borzas, fésületlen tömött hosszú hajjal, majdnem ijesztő alaknak találta. S mint külsejét, ép oly cinikus módon hanyagolta el mindazt is, amit a műveltség arisztokratikus kalmázának nevezett. Sőt dicsekedett vele, hogy harmincz év óta könyvet nem olvasott ; Ramsauer is úgy festi őt mint a könyvek ellenségét, a ki dühbe jött, ha egy tanítót kezében könyvvel talált a tanítványai között; ilyenkor egy szót se szólva sietett ki az iskolából s keményen becsapta maga után az ajtót. Az alatta álló tanítóknak szigorúan megtiltotta, hogy könyveket vagy hírlapokat olvassanak. Hibátlanul irni sem tudott; a helyesírást hajpornak nevezte, amit minden boltban lehet vásárolni. Maga is bevallja: «helyesen sem olvasni, sem irni, sem számolni nem tudtam». Nem csoda, hogy amit maga nem tudott, arra másokat sem vezethetett; de az volt az elve, hogy «aki gondolkodni tud, az beszélni s irni is tud ; a ki becsületes, az tudja magát jól viselni is». S mindezen, és sok más hibái és fogyatkozásai mellett is, melyeket élesebben és leplezetlenebbül senki föl nem tárt, mint önmaga, különböző írásaiban: mégis mily ember, mily nevelő volt ez a Pestalozzi! Csak sötétbarna szemeibe kellett nézni, melyek mély redőkkel barázdált homloka alatt majd szelíden és nyájasan, majd tüzesen csillogtak, egész valójának lángelmüsége annyira megragadott, hogy mellette egészen megfeledkeztünk hosszas szenvedésektől s meghiusult reményektől ványadt arczvonásainak rútságáról. Többnyire nehézkes és tehetetlen kifejezésmódja irataiban, mindazok tanúsága szerint, kik őt személyesen ismerték, távolról sem gyanittatja, mennyire lebilincselő, meggyőző, sőt ellenállhatatlan tudott lenni élő szóval! Ezzel nyert meg oly szellemeket, mint Fichte, Németország legszomorúbb helyzetében a nemzeti nevelés újjászülése eszméjének. Raumer Károly azt vallja róla, hogy lehetetlen valami meghatóbbat képzelni, mint mikor Pestalozzi egész élete sóvárgó vágyáról beszél, valamit segíthetni a szegény nép nyomorán; s Ritter Károly is egész tisztelettel szól róla és jelentőségéről, ki vele huzamos időn át naponként érintkezett. Ép oly összhangzólag szólnak róla egykori, minden másban oly különböző segédei és tanítványai, a kik nem győzik eléggé magasztalni szent buzgalmát, határtalan odaadó és magáról megfeledkező szeretetét, erejét és kitartását, melylyel eszméinek élni tudott, a nélkül, hogy bármi fáradságtól s önáldozattól visszariadt volna; s végre szelleme függetlenségét és fideségét, melylyel a pihenés és élvezés minden gondolatát távol tudta tartani magától. Pestalozzi buzgalmáról, melylyel emberszerető s népbaráti eszméinek propagandát tudott csinálni, két jellemző példát beszél el Ramsauer. 1814-ben az öreg Esterházy herczeg látogatta meg Ifertent. Pestalozzi fel- s alászaladgált az egész házban, kiáltozva: «Ramsauer, hol vagy Ramsauer ? Jere hamar, legjobb tanítványaiddal — a testgyakorlatban, rajzolásban, számvetésben, alaktanban — jere csak a vörösházba (ahol a herczeg szállva volt); itt van egy rendkívül fontos, rengeteg gazdag ember, akinek sok ezer jobbágya van Magyarországon és Ausztriában, az bizonyosan ingyeniskolákat fog állítani jobbágygyerekei számára, ha őt ügyünknek megnyerhetjük. Ramsauer valami tizenöt növendéket vitt magával a vendéglőbe s Pestalozzi e szavakkal mutatta be őt a berczegnek: «Ez a tanítójuk ezeknek a gyermekeknek, egy fiatal ember, ki ezelőtt tizenöt évvel, más szegényekkel együtt vándorolt ki Appenzel kantonból, s hozzám jött s tőlem kapta tehetségeinek megfelelő elemi oktatását. Most önálló tanító. Ebből láthatja herczegséged, hogy a szegény gyermekekben is csak annyi, gyakran még több tehetség rejlik mint a leggazdagabbakban, csak hogy ritkán fejtetik ki módszeresen. Ezért igen fontos a népiskolák czélszerű berendezése. Ő jobban meg fogja herczegségednek mutatni, mikép járunk el; addig is magamat ajánlom. Erre Ramsauer elkezdte kérdezni a növendékeket, beszélt, magyarázott, rekedtre kiabálta magát, csakhogy a herczeget a dolog jóvoltáról meggyőzze. Egy óra múlva visszatért Pestalozzi s a herczeg teljes megelégedését fejezte ki előtte a hallottak fölött. Mikor eltávoztak, Pestalozzi így szólt Ramsauerhez: «Ördög adta, nem tudom, mi bajom van, a karom egészen meg van dagadva.» Hát az volt a dolog, hogy mikor bementek, a vörös ház nagy kapukulcsában erősen megütötte a karját — de örömében és buzgalmában akkor mindjárt észre sem vette s nem érezte a fájdalmat. Mikor ugyanazon évben a porosz király Neufchatelben járt, Pestalozzi súlyos beteg volt; mindamellett Ramsauerrel a királyhoz vezettette magát, hogy megköszönje neki a népoktatás ügyében kifejtett jóindulatu buzgalmát. Odamenő útjában több izben elájult a nagy gyöngeségtől és kimerültségtől; ugy hogy Ramsauernek le kellett emelnie a szekérből, hogy valami házba vihesse; s mikor rá akarta beszélni, hogy térjenek vissza. «Nem, — mondá a hetven éves agg, — látnom kell a királyt, beszélnem kell vele; s ha látogatásom a királynál, Poroszországban csak egy gyermeknek is jobb nevelést eszközöl, gazdagon meg leszek jutalmazva.» Hihetetlenül munkás és fáradalmas élete legnagyobb részét Pestalozzi a legnyomasztóbb szegénységben töltötte; s mégis, mikor 1825-ben Nfertenből Neuhofba pihenni visszavonult, ezt mondá: «Igazán, ugy érzem,mintha e visszavonulással életemnek vetnék véget, annyira fáj az nekem!» Pestalozzinak egykor oly hires iskolája, melybe az egész világból özönlöttek a növendékek, s melyből Madridba, Nápolyba és Szent-Pétervárra is küldött tanítókat, — nem maradt fenn utána, míg pl. a hallei intézetek ma is fennállnak s áldásosan működnek. Talán az ennek az oka, mert Pestalozzi, vallásos nézetében inkább a Rousseau, mint Franke szelleme által volt áthatva. De valamint 1811-ben, intézetének szigorú megvizsgálása után a svájczi Tagsatzung, a nagy pedagóg iránt szűkebb hazája elismerő háláját fejezte ki, ugy őt nemcsak a németek, hanem az összes mivelt nemzetek hálás elismese illeti meg, — mert az ő érdeme, hogy mindenütt diadalmaskodott s átalánossá vált az a meggyőződés, hogy minden népnevelésnek a házi nevelésből és minden oktatásnak a szemléltetésből kell kiindulnia. — á—r—