Vasárnapi Ujság – 1881
1881-01-09 / 2. szám - Martinovics. (Egykoru kép után) 2. szám / Arczképek, Hazaiak - Martinovics (arczképpel) -rs. 17. oldal / Élet- és jellemrajzok - Czigány muzsikus. (Szolnokon rajzolta Flesch Tivadar) 2. szám / Népviselet; genrekép - Az Ujfalvy-pár közép-ázsiai utazásából: Sir-Dar mecsetje Szamarkandban 2. szám / Táj- és úti képek; épületrajzok, Külföldiek - Az Ujfalvy-pár közép-ázsiai utazásából: Szamarkandi bazár 2. szám / Táj- és úti képek; épületrajzok, Külföldiek - Bartók Lajos románczához (Vastagh György rajza) 2. szám / Vegyes tárgyuak; illusztrácziók elbeszélésekhez - Nyoma veszett! (19 kép) 2. szám / Vegyes tárgyuak; illusztrácziók elbeszélésekhez
18 VASARNAPI UJSÁG. 1. SZÁM. 1881. XXVIII. ÉVFOLYAM. társának a bécsi vizsgálóbiróság előtt tett vallomásait, melyek az osztrák rendőrminiszterium levéltárában őriztettek, a csász. államtanácsnak a kabineti levéltárban levő jelentéseit, stb. s mindezek nyomán megirta «Martinovics és társainak összeesküvése» czimü legújabban megjelent művét, mely történeti monografia-irodalmunk legbecsesebb termékei közé sorozható s meglehetős teljességében bontja ki a mult ködéből rendkívül érdekes tárgyát. Sajnálni való, hogy a kir. kúria előtt lefolyt per irományait föltalálni nem sikerült. Ezekre nézve az akkori magyar kanczellár kijelenté, hogy azokat nem tanácsos a kúria levéltárában hagyni; lemásolhatná valaki a periratokban foglalt «forradalmi tervet» s közölhetné olyanokkal, kik a terv valósítását megkisérlenék ; azt ajánlja tehát, bízzák a periratokat a nádor őrizetére. A király azonban a kabineti levéltárba rendelte föl őket. 1801-ben Budára kerültek, de nem sokára visszavitettek Bécsbe s már 1836-ban, midőn a Lovassy-féle felségsértési pör tárgyaltatott s a kúria előterjesztésüket kérte, nyomuk vész. De e hiány daczára is teljes képet nyerünk a titkos szövetség megalakulásáról és szervezetéről, vezérei jelleméről és működéséről, a kormány és törvényszék eljárásáról, a per folyamáról és áldozatai viszontagságairól. Nem kívánjuk ez alkalommal a könyv ismertetését vagy kivonatát, annál kevésbbé bírálatát adni. Egyedül főalakjára, Martinovicsra kívánunk szorítkozni, ki az u. n. összeesküvésnek indítója, feje, központja volt. Martinovics Ignácz 1755. jul. 20-án Pesten született, mint negyedik fia atyjának, kinek családja a Csernovics Arzén pátriárkha által Magyarországba telepitett albániai bevándorlók egyikétől származott. Leginkább anyja ösztönzésére papi pályát választott s már 17 éves korában letevé a szerzetesi fogadalmat a budai ferenczrendieknél. De már egy évre rá a fogadalom alóli föloldoztatásáért folyamodott, mivel ő azt, úgymond, csak kényszerítve tette le. Kérelmével elutasították s mivel fölismerték rendkívüli tehetségeit, tanárként kezdték foglalkoztatni a budai zárdában. Majd áthelyezték Broodba, mit ő büntetésnek, számkivetésnek vett s rendkívül elkeseredett. Lángszellemének szűk volt a kolostor s a tétlen szerzetesi élet kétségbeesésbe hajtá. Egy nap elöljárói engedelme nélkül ott hagyta a zárdát s Bukovinába ment tábori papnak. Hogy szerzetesi fogadalma alól otthon föloldozzák, arra nem volt reménye, a lembergi érsekhez folyamodott tehát saecularisatiójáért, amit meg is nyert, annál könnyebben, mivel II. József császár maga is pártfogola a szerzetrendekből kilépni akarókat. Ekkor ismerkedett meg Martinovics gróf Potoczky Ignáczczal, ki annyira megszerette, hogy társul hitt a külföldi utazására, melyben két évet töltöttek, bejárva egész Európát. Hatalmas pártfogókat szerezvén, tanárrá lett a lembergi akadémián s midőn ez egyetemi rangra emeltetett, Martinovics lőn az első dékán a philosophiai fakultáson. Mint tanár a bölcsészetet és a természettudományokat tanította, de legkülönbözőbb tudományágakat ápolta s nem egyben emelkedett nagy hírnévre. Irt mathematikai, physikai, physiologiai, philosophiai, vegyészeti, államtudományi munkákat különböző nyelveken, a többi közt franczia nyelven egy röpiratot «Isten és állam, királyok és kormányok ellen» s egy másikat az európai államok fejlődéséről és uj társadalmi elméletekről, melyet, ama kor íróinak gyakori szokását utánozva, II. József politikai végrendeletének keresztelt. Foglalkozott gépészeti és vegytani kísérletekkel is, s szerkesztett oly mikrométert, mely egy hüvelyket közel három millió pontra osztott, a légkör magasságának kiszámítására új módszert talált föl, szerkesztett uj modorú dohányvágó-gépet, a légszivattyút alkalmassá tette a légmentes téren végzendő khémiai kísérletekre, léghajókat ergetett föl stb. Később odahagyta tíz éven át elfoglalt lembergi tanszékét, abban a reményben, hogy a pesti egyetemen nyer alkalmazást. Már ekkor számos munkája forgott közkézen s több külföldi tudományos társaságnak valt tagja, így a harlemi, a bajor, a hessen-homburgi, a svéd és a szentpétervári akadémiáé. Az ellenséges papi befolyás azonban elrekeszté útját, a pesti egyetem tanárai pláne azt jelenték ki kezdetben, hogy mit se tudnak Martinovics munkáiról. Pedig híre már ekkor oly nagy volt, hogy II. Lipót Bécsbe hívta s udvari vegyész és tanácsos czimmel 2000 frt fizetésre szerződteté. Fényes tehetsége, lángesze s nagy szónoki képessége csakhamar nagy mértékben nyerék meg számára a király kegyét. Az udvari khemikusból nemsokára politikai megbízott lesz. Magyarországba küldi a király, hogy itt sajtó és egyéb izgatás útján terjessze a szabadelvű eszméket s nagyszabású reformokra készítse elő a közvéleményt. A szabadröptű lángszellem rendkívüli buzgalommal látott hozzá nehéz föladatához. Szaturálva lévén a franczia demokraták eszméivel, a magyar arisztokrata-oligarchikus szellemmel kellett megküzdenie. Mindenekelőtt egy művet irt, melyben szenvedélyes tűzzel száll síkra a szabadságért. A mű az ország rendeihez intézett latin beszéd alakjában 1791 őszén látott napvilágot, névtelenül. «Minden nép,— írja benne, — melyet a papok romlottsága és a fejedelmek zsarnoksága meg nem mérgezett, a szabadságot tekinti legfőbb boldogságának. A magyar nemzet minden más népnél inkább van arra hivatva, hogy a szabadság ügyét fölkarolja. Európa népei tapsolni fognak és el fogják ismerni, hogy a magyar a leghősiesebb nép, és hogy hiven szereti igazságos királyát. A valódi szabadság ott uralkodik, ahol az ország alaptörvényei értelmében minden néposztály az őt megillető boldogságban részesülhet. Az állam élén a király áll, feladata a törvények végrehajtása, miért a nép tisztelete illeti meg. A főrendeknek joguk van kiváló rangra és vagyonra, de csak ugy, ha erények, hőstettek és a közügynek tett nagy szolgálatok által vívják ki a nemességet. A harmadik helyet a nép foglalja el. Mind a három osztály egyformán szabad s szerezhet érdemeket. Egyiknek a másik fölött csak annyi joga van, amennyi a társasági szerződés tenyészetéből kifoly. Ezért helytelenül cselekszik a nép, ha törvények alkotására vonatkozó természetes jogát akár egy fejedelemre, akár a főrendekre ruházza, mert ezek saját hasznukat, nem a közjót fogják szem előtt tartani. Az emberekre mindegy, akár a monarkhia, akár az aristokráczia zsarnoki igája alatt nyögnek; mindkettőt gyökerestől ki kell irtani, hogy az emberi szabadság diadalra emelkedhessék. A társadalmi különbségnek a tehetség és érdem tegye alapját, ne a születés. Helytelen monarkhikus államformában az, hogy a király fia, kit a természet talán földművesnek teremtett, trónra jut; a főrendek gyermeke, ki legfölebb iparosnak volna jó, az állam első helyeit foglalja el; az alacsony sorban született polgár pedig, bármi magas szellemi képessége van, homályban tölti életét. Nem szabad megszüntetni József császár reformjait, melyek a «műveletlen régi alkotmánynál» üdvösebbek. Mi, kik elsők voltunk a harczok mezején, legyünk most elsők a halhatatlan francziák utánzásában, a szabadság visszaállításában. El kell venni a papok jószágait, kiküszöbölni az iskolákból a jezsuitákat. Az ősök által adott törvények nem lehetnek kötelezők az utókorra. A Werbőczi által formulázott kiváltságok kárhozatosak, mert a nem nemes osztályokat a főrendek rabszolgáivá, úgyszólván barmokká alacsonyítják. Át kell alakítani a magyar alkotmányt, támogatni a felvilágosodott király czélzatait.» Lipót, szolgálatai jutalmául szászvári apáttá nevezte ki Martinovicsot, de a kinevezési okmány még ki sem volt állítva, midőn a király 1792 febr. 21-én elhunyt. «Ő több volt nekem, mint atyám!» kiálta föl Martinovics a lesújtó hír hallatára. S csakugyan e halál jön Martinovics későbbi tragikus sorsának legfőbb oka. Eleinte Ferencz is követni látszott két elődje szabadelvű irányát s Martinovics szabadon folytathatta megkezdett működését, sőt a császári kabineti iroda is nevezetes politikai munkálatokkal bizta meg. Azonban csakhamar bekövetkezett a válságos fordulat, a legridegebb reakczió. A franczia forradalom rémületbe ejtette a monarkhákat s Martinovics elvesztő állását és fizetését. «József és Lipót, ez jön az udvar véleménye, hasznát vehették a demokratáknak, de most éljen ő bennök van a veszedelem.» A szabad sajtót üldözőbe vették s a király rendeletére ama névtelen röpiratok szerzője is fölfedeztetni rendeltetett, melyeket Martinovics Lipót király megbízásából irt rala. Nyomozni kezdték a párisi «Moniteur»-ben Ferencz császárhoz intézett nyílt levél szerzőjét is, ki szinte Martinovics vala. E levélben a szerző rettenetes jövőt jósolt Ausztria császárjának, mivel egészen tudatlan minisztereire támaszkodik, kik csak a forradalmat terjesztik. Beszélt Ausztria új szövetségeseiről is. «Elvakult uralkodó!» mondá, «míg versenytársaid a te támogatásoddal megerősödnek, te elpusztulsz. Reszkess Poroszországtól !» E közlemény valódi prófétai ihlettel és rendkívüli erővel van szerkesztve s élő tanúsága szerzője államférfiúi lángeszének. Martinovics szakítván az udvarral s elvesztvén reményét, hogy reformjait Magyarországon keresztülvihesse, •—• még fogékonyabbá vált a franczia forradalmi tanok iránt. A franczia konvent 1792. nov. 19-én segítségét ajánlá föl minden népnek, mely szabadságra törekszik. A franczia diplomáczia e mellett a magyarországi rendek elégületlenségére is számított. A konstantinápolyi franczia követ parancsot von, hogy tegye magát érintkezésbe a magyarokkal. A magyar mozgalom vezérének Martinovics lőn kiszemelve, s főnöke lőn az Ausztriában alakult demokrata propagandának, Demokrat Montagne álnév alatt. Martinovics habozás nélkül vállalta el a neki szánt szerepet. 1794. ápril havában Morceau, a jólléti bizottság tagja, Bécsbe jött, hogy innen siettesse a magyar fölkelést. A viszonyok eléggé kedveztek a forradalmi mozgalomnak, csakhogy ilyen mozgalom egyátalában nem létezett Magyarországon. A bécsi «jakobinusok» sok mindenféle tervet gondoltak ki, de azok végrehajtására hiányzott minden eszköz. Martinovics kétféle titkos szövetséget akart szervezni, egyet a létező viszonyok fölforgatására, másikat jobb viszonyok teremtésére. E czélra kátékat szerkesztett s megalkotá Magyarország jövendő alkotmányát köztársasági alapon. E társulatok főnökeit barátai sorából szemelt ki, nevezetesen: Hajnóczyt, Laczkovicsot, Szentmarjait és gróf Sigray Jakabot, kik lemásolták a kátékat s barátaik közt terjesztették, hogy őket czéljaiknak megnyerjék. De hogy az «összeesküvés» mennyire nem talált kedvező talajra, kiviláglik abból, hogy egész Magyarországon csak 75 tagja akadt. Három nap elegendő volt, hogy a «direktorok» a szövetségbe vonják barátaikat. A negyedik nap arra volt szánva, hogy a távolabb állók is bevonassanak. S ekkor az egész összeesküvés kiderült. A részeseknek alig volt annyi idejük, hogy irataikat elégessék. Elfogták s Bécsbe vitték őket, hol Saurau gróf elnöklete alatt egy vizsgáló-bizottság állíttatott föl kihallgatásukra és elitéltetésükre. Martinovics tagadni igyekezett a vádakat, melyekkel illették s az egész mozgalmat ártatlan dolognak igyekezett feltüntetni. S az is volt az valóban, nem rejlett benne semmi veszedelem. De a bizottság erőnek erejével ki akarta sütni a borzasztó bűntényt s Martinovics nem hallgatott el semmit, fölfedezé az egész tervet és a részesek neveit. Erre elkezdődtek az országban az elfogatások. Elfogtak minden részest, sőt azokból is sokat, a kik csak gyanújában álltak a részességnek. Kazinczy Ferencz is fogságba került s éveken át szenvedett. A biróság, tán felsőbb intelemre, rettentő szigorúsággal itélt. Nem bíráskodott, de politizált. Szent István idejére kellett visszanyúlnia törvényekért, hogy a vádlottakra valamelyes törvényes színezettel biró halálitéletet mondhasson. A biróság teljesen a boszul lihegő s a franczia forradalommal szemben tehetetlen reakczió szolgálatában állt. Más kézzel fogható vád nem volt a foglyok ellen, mint az, hogy tiltott iratokat terjesztettek. Ezért pedig sehol még a világon nem ítéltek el senkit halálra. A magyar biróság kimondta a vérpadot. Az elitéltek nyugodtan fogadták ítéletüket. Csak Laczkovics káromkodott börtönében. «Egyszer hittem életemben papnak s ez is életembe kerül!» kiálta föl. Martinovics mindent elkövetett, hogy megmentse életét. Nem sikerült. Budán mentek végbe a kivégzések, a mai «vérmezőn», mely e naptól fogva viseli e nevet. Fraknói könyvének erről szóló fejezete megragadó és valóban szívfacsaró. Sigray grófot, kinek vétke pedig egyszerű dorgálással is eléggé meg lett volna torolva, ájultan hurczolták föl