Vasárnapi Ujság – 1882
1882-12-03 / 49. szám - Egy szegény ember története. Történeti beszély a XVII. századból. P. Szathmáry Károly 774. oldal / Elbeszélések, genreképek - Várnai B. Sándor. Bucsu 774. oldal / Költemények
778 47. SZÁM. 1882. xxix. KYTOLYAM. táborozó egész uhlánus-ezredet s ugy megvendegelé minden lovastól, mintha lakodalmon volnának. A megyei választások, főispáni instellácziók és nagygyűlések után rendesen egész testületileg vonult ki az egész tisztikar és nemesség O-Kigyósra, vig kedélylyel fűszerezett, ízletes magyaros lakomákra. És a dúsgazdag gróf ilyenkor is hű maradt az ő egyszerű szokásaihoz, s a legnagyobb vendégségek alkalmával épen ugy, mint közönségesen mindennap, asztalához ülteté egész környezetét, tisztjeit az utolsó írnokig s ő maga legutoljára szedett tányérjába minden tálból, «mert — úgymond — igy legalább biztos vagyok benne, hogy lesznek annyi figyelemmel a konyhában és főznek annyit, hogy jusson még — én nekem is». Azt a vendégszeretetet különben, melyről az egész kontinensen oly híres nemzetünk, senki sem gyakorlá nagyobb mértékben, mint ő. Mindig szívesen látott asztalánál minden becsületes embert, s asztalánál mindig volt 6—8 fölösleges teríték azok számára, akik véletlenül arra vetődnének. Vasárnaponként mindig czigány játszott az ebéd ideje alatt, ebéd után pedig a befásitott udvarra gyűltek jobbágyai s a mindkét nemű fiatalság jó kedvvel járta a tüzes csárdást, a miben a jó öreg gróf nem győzött eléggé gyönyörködni. Valódi demokrata volt —írja róla Göndöcs Benedek, kinek a békésmegyei régészeti egylet gyűlésen, ez idén Orosházán tartott érdekes fölolvasásából vesszük ez adatokat, — a szó legnemesebb, legteljesebb értelmében. Demokrata volt már akkor, midőn azt főrangú kortársai közül a legtöbben csaknem bűnül tekintették. Szinte bámulatos, úgymond, az az ellentét, mely az ugyanazon szülőktől származott két testvért, Józsefet és Ferenczet megkülönbözteté. Mig ez büszke, méltóságos magatartású, kimért viseletű főúr volt, — József addig valóságos patriarkhális jellem vala, szívélyes és leereszkedő mindenkivel szemben, egyszerű beszédében, viseletében, szokásaiban, egész életmódjában, fölülemelkedett minden előítéleten, a nép igazi jóltevője, barátja. A nábobi hirü főúrnak még lakószobája is a legegyszerűbben volt bebutorozva. Természetes színű tölgyfa asztal, szék és egyszerű pamlag volt minden bútora s az utóbbi szolgált neki egyszersmind ágyul is. Ő, a ki száz meg százezrek fölött rendelkezett, pénzt soha sem tartott magánál. Ha pénzt kellett kiadnia, fölirta az összeget egy darab papírra s inasától elküldte a tiszttartóhoz, hogy fizesse ki. A mi aranya, értékpapírja volt, azt egy asztal fiába szokta zárni a másik szobában, melynek ajtaja, ablaka nyitva állt. «Mert, mondá, a hol nincs minden erősen elzárva, ott senki nem is gyanít semmi elvihetőt.» S ez elméletének nem is vallotta kárát, mert nem lopták meg soha. Pedig abban az időben még világuk volt a szegény legényeknek. A hi és pusztai betyárok: Becskereki, Palatinszky, Sobri Jóska, Rózsa Sándor nem egyszer ellátogattak Kígyósra, ha már igen megszorultak s a gróf aztán ilyenkor a szokott módon utalványozott, csakhogy a nagyobb kárt elkerülje. Nem is bántották az övét a betyárok, tudva, hogy végső szükségükben a gróf, ha kénytelenül is, mindig segít rajtuk. Nem kell azonban hinni, hogy a gróf olyan parlagi életet folytatott, mint annyi magyar nemes az ő idejében. Nem, Wenckheim József tudományosan képzett, igen művelt férfi volt. Mindennap éjfélig olvasott, szép könyvtárt gyűjtött, hírlapokat, folyóiratokat járatott s buzgó pártolója volt az irodalomnak. A magyaron kivül folyékonyan beszélt németül, francziául s egész klasszikus volt a latin nyelvben. Mint hazafi, a liberális pártnak volt híve, élénken kifejlett nemzeti érzülettel, a szabadság és haladás eszméivel. Az 1848/9-ki szabadságharcz idején sokkal előrehaladottabb korú volt már, semhogy abban kiválóbb szerepet viselhetett volna. De hogy sem hazafisága, sem bátorsága nem hiányzott hozzá, bizonyítja az, hogy a mit a főranguak közül oly kevesen mertek, — ő részt vett a debreczeni országgyűlésen s az ápril 14-iki függetlenségi nyilatkozatot is aláirta. Együtt küzdött, áldozott, s a szabadságharcz elnyomása után türt és szenvedett nemzetével, s agg korán kivül csak nagy áldozatainak köszönhető, hogy maga is megmenekülhetett az üldöztetéstől. Tevékenységének legfőbb tere a gazdálkodás volt. Az alföldön ő teremtette meg a példány-gazdaságokat. Uradalmai valódi mintákul szolgálhattak. A külföldön e téren szerzett bő tapasztalatait mind hasznosítani tudta idehaza. Tömérdeket áldozott az alföld befásitására, s ő maga még 1810-ben mind fákkal ültettette be uradalmaiban az utak szélét; erdőket, fasorokat alkotott s a hazában oly sok tekintetben hálásnak bizonyult akáczfának meghonosítását ő neki köszönhetjük. Az állattenyésztésre is nagy gondot fordított. Legnemesebb telivér arab lovakból álló ménese, a legszebb gulyája, a leggazdagabb juhászata, sertészete ő neki volt az országban. Az alföldön ő kezdte meg a dohánytermelést (1816 ban), mely a kincstárnak és gazdának ma már oly dúsan jövedelmez. Jószágán mintaszerűen volt berendezve a méhészet, selyemtenyésztés, komló, bortermelés s alig van a mezőgazdaságnak olyan ága, melyet ne űzött volna igazi szenvedéllyel és valódi szakismerettel. Az egyszerű életmód, melyet a gróf folytatott, lehetővé tette, hogy a közérdeket is sokkal nagyobb mértékben segítse elő, a jótékonyságot is nagyobb mérvben gyakorolhassa. Ha közczélról, művelődési, nemzeti érdekek előmozdításáról, szerencsétlenek segélyezéséről, nyomor enyhítéséről valn szó, gr. Wenckheim József mindig ott volt az elsők között áldozataival. Soha tőle szegény ember nem távozott vigasztalás nélkül. S amit kiváló gondoskodása tárgyává választott, az volt a népnevelés, az iskolák ügye. Uj-Kigyós jó módú, dohánytermelő községét, mely ma már több ezer lakót számlál, ő alapitá, ugy itt, mint Ó-Kigyóson, Békésen, Arad-Szent-Mártonban, Székudvaron, vallásfekezeti különbségre való tekintet nélkül iskolákat építtetett azoknak és a tanítóknak javadalmazására nagy mennyiségű földeket adományozott, ugy hogy máig is e földek jövedelméből szaporodnak az iskolák. A mellett építtetett templomokat, papi lakokat s dús kegyúri jövedelemmel látta el. Gróf Wenckheim József Antal háromszor nősült életében s mind a három neje a polgári osztályhoz tartozott, mert ezek megválasztásában nem a magas születést, fényes nevet és nagy vagyont kereste, hanem egyedül szivének követte sugallatát. Harmadik nejével, Scherz Krisztinával kötött házasságából született leánya, Krisztina, ki az öreg grófnak 1852. decz. 28-án, életének 72-ik évében történt elhunytával, mint Magyarország leggazdagabb árvája volt ismeretes, s kit gyámjai, köztök nevelője Göndöcs Benedek, nem csak hogy a leggondosabb nevelésben részesítettek, de nagy vagyonát is jelentékeny terjedelmű földekkel, értékes építményekkel és gazdag beruházásokkal szaporiták, a mi a legfényesebb tanúság az elhunyt gróf nagy emberismerete mellett. Emberszeretetben, mások boldogitására való törekvésben és kimeríthetetlen áldozatkészségben, ahol a köny letörléséről, jótékonysági vagy mivelődő czél eléréséről volt szó, gróf Wenckheim Krisztina valóságos hagyományosa lőn édes atyja humánus lelkének, mig mint nő és honleány, s mióta 1872-ben unokatestvérének neje lőn, mint feleség és anya is ama mintaasszonyok közé tartozik, kikhez hasonlókról a régi patriárkhalis időkről ránk maradt krónikákban olvasunk, — mig férje, gróf Wenckheim Frigyes a legkitűnőbb mintagazdák egyike, kiben bizonyára nagy öröme telnék az öreg urnák, ha ugy föltámadva, látná, hogy hagyományához nem lőn hűtelen az utód, de fejleszti azt szorgalommal, értelemmel, az ujabb kor tökéletesített eszközeivel, vívmányaival, az uj nemzedék még nagyobb boldogulására, a köznek javára, mindenki okulására. BUCSU. Te mészsz, te mészsz, s gondolsz-e arra Reményeidnek közepette, Hogy érted égve, bánatába, Egy szív utánad megreped ? Te mészsz s ím dalra kél utánad Erdők ölén a csalogány, Ezernyi bimbó lopva támad Piczinyke lábaid nyomán. Feléd siet a bérez patakja És üdvözöl a kikelet, Hajadnak élén megtapadva Szédül a napsugár s remeg, Menj csak, hová sorsod vezérel! Ezerszer boldog az a táj, Hol lelked, annyi bűvös fénynyel, Merengve nyugalomra száll, Ah a természet minden kincset Körödbe térden csúszva vitt, Miránk derűt az ég se hinthet, Nekünk a nap se melegít. El-elbolyongok a szabadba, Hajló bokor ruhámba kap, Az ág is búsan hajtogatja : Szegény, szegény, de árva vagy. S behinti arezom levelével — Oly fényes, nedves mindenik — Ki tudja? harmat lepte-é el Vagy tán könyemtől gyöngyözik ? S ha majd a szellő lassú szárnya Felém lebbenti kaczatod' S sötét szivem börtönfalára Sugárt vetend emléked ott, — Oh hadd gondoljam át a múltat, Az édes — fájó perezeket, Miket a lét csak egyszer nyújthat S még iljan, zsengén eltemet. Hadd hallja meg a völgy s a visszhang S a távol kéklő hegyorom, Hadd hallja meg s hadd sirja vissza Még egyszer fájó panaszom! S legyen tied e nagy világon, Mi élvet ifjúságod ád, Enyém csupán egy édes álom — — Emlékezés örökre rád ! VÁRNAI B. SÁNDOR. EGY SZEGÉNY EMBER TÖRTÉNETE. Történeti beszély a XVII. századból. Irta P. SZATHMÁRY KÁROLY. I. Az egész Nógrád vármegyében — közelismeres szerint — nem volt ez időben szebb menyecske, nemes nemzetes Sass Andrásné, született Laszkáry Mária asszonynál. Férje, nemes nemzetes és vitézlő Sass András uram, immár 32 esztendős vala, midőn a 17 éves szép leányt eljegyezte, mindazonáltal a derék há-