Vasárnapi Ujság – 1883
1883-06-24 / 25. szám - A tisza-eszlári bünper (16 képpel) 406. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények; vegyesek
* 407 feje, simára nyírott hajával, hosszú szakállával és a füle mellett lecsüngő hajfürtjeivel, beszéd közben előre-hátra mozog. Határozottan visszautasítja az ellene emelt vádat, mert az, úgymond, teljes lehetetlenség, s ő bebizonyítja a bibliával, hogy a zsidó vallás a vér élvezetét halálbüntetés alatt tiltja. Egy jelen volt tudósító így írja le : Valóságos madárképe van. Felni széles koponya, mely alul hegyes csúcsban végződik. Különben az egész ember ilyen csúcsokból áll. A benőtt fekete szemöldöke is egy hegyes éket képez az orránál. Sőt a sűrű hajzata is hegyes ékben nőtte be a homloka közepét. Fekete, hosszú köntös van rajta s lengyel tincsek lógnak le nagy vörös füleire. Ravaszság látszik ki belőle, ő van vádolva a gyilkosság elkövetésével. A tárgyalás alatt két izben ásított. Unta magát. Utána Wollner Hermán, a zsidó koldus kihallgatása következett. Rongyos ruhájú, kurta fekete hajú és szakállú, 36 éves, rendes lakás nélküli ember, ki olvasni nem tud, de szintén jól beszél magyarul. Előadja, hogy koldulva jött Eszlárra, délelőtt meglátogatta a templomot, de nap közben rosszul lett s az udvaron feküdt. Ha csakugyan olyan híint követtek volna el, hogy hívták volna őt, az idegent oda ? Eredeti alak az utána kihallgatott Buxbaum Ábrahám galicziai 26 éves, ibrányi zsidó tanító, aki németül is alig érthető zsidó fargonban nult, rettenetesen kerékbe tört. Gyermeteg, inkább nőies, viaszsárga arcz, szép fekete kökény szemekkel, hegyes vörös szakállal. A bajusza csak most kezd serkedezni. Rendkívül ideges, sőt dühös. Azt mondja, hogy ő abban a bizonyos órában Szüszmannál volt, — kunczfut, gazember, ki ellenkezőt állít. Braun Lipót határozottan keleti jellegű fej, fekete hegyes szakállal és hajtincsekkel. Jól beszél magyarul és fesztelenül. Gyilkosságról szó sem lehet, úgymond, mert sakternek szent embernek kell lenni. * A négy fővádlott a padon foglal helyet, s miután Solymosinénak Bary széket nyújtott, elnök elrendeli elővezetését a főtanúnak, Scharf Móricz-nak, — mire az érdeklődés a teremben tetőpontra hág. Ez lesz az a pillanat, midőn a legterhelőbb tanú a vádlottakkal szembe néz. A légy zümmögését is meghallani az egyszerre csöndessé vált teremben. Most Henter várnagytól kisértetve, megjelen a tiznöt éves zsidó fiu. Gyors léptekkel halad a termen keresztül s a tanuk számára föntartott üres téren egész a birói sorompóhoz lép s az elnök elé helyezkedik. Korához képest fejlett fiu, könnyű nyári ruhában, haja félrövidre van nyírva. Jól táplált arcza makacsságot árul el. Szeme kifejezését nehéz kivenni, mivel többnyire lesütve tartja tekintetét. Az elnök figyelmezteti, hogy szülei ellen nem tartozik vallani, a többire nézve mondja ki bátran, amit tud. S most egy oly jelenet kezdődött, mely párját ritkítja még a színpadon is. A fiú, egyik kezével a sorompóba fogódzva, kissé akadozva kezdi vallomását. Hosszan beszél, folyékonyan, némely tudósítás szerint ugy, mintha csak betanulta volna s most fölmondaná a leczkét. Ismétli a vádat, hogy látta az Eszter meggyilkolásának szörnyű jelenetét a templom pitvarában a kulcslyukon keresztül, látta, hogy fogták le, hogy metszették meg, hogy fogták föl vérét tányérokba, melyekből cserépfazékba öntötték. A legapróbb részletekig kiterjeszkedik, hadarva, újra belekezdve, ha egy szót eltévesztett. Atyja, Scharf József férfias, kissé durva arczu, erőteljes ember, eszlári zsidó egyházfi és csizmadia, most a legnagyobb fölindulással ugrik föl a vádlottak padjáról s dühtől reszketve, szikrázó szemekkel, fölemelt ököllel kiáltja : — Követelem, hogy mondják meg, ki tanította be erre a hazugságra! E jelenet rendkívüli nyugtalanságot kelt a teremben ; mindenki fölemelkedik helyéből s az öreg Scharfot csak nehezen sikerül helyére visszaültetni. Perczekig tartó óriási zaj támadt akkor is, mikor Eötvös azt a kérdést intézte az elnökhöz, kérdené meg Scharf Móricz-tól, ha nem tudná-e vallomását versekben is elmondani? Schiarcz-czal még aránylag nyugodtnak volt mondható a jelenet. A visszataszító arczu kis sakter szinte nőni látszott, mikor a szentírásra hivatkozva, a méltatlanság hangján tiltakozott, gazembernek nevezve Móriczot. Wollner a mind izgatottabbá váló jelenet folyamán fölkiált: — Hiszen látszik, hogy ki van tanítva! Úgy beszéli el, mint valami mesét. Legviharosabbá vált a jelenet, mikor Buxbaummal szembesítették Móriczot. — Németül ismételje ezeket nekem, — mondá Buxbaum, — hisz Eszláron jól tudott németül, ezen a nyelven tegye a vádat, hadd halljam, igy is olyan jól tudja-e? S mikor a fiu határozottan vonakodott a német beszédtől, igy szólt Buxbaum: — Hát legalább hadd mondja a szemembe a «hund», a «lauskerl». Móricz erre felé fordulva, szemébe mondja a vádat, mire Buxbaum vonásai eltorzultak, rikácsoló hangon kiáltá: — Ezt tettem volna én? Pfuj ! — s tigrisszerű méreggel köpte arezon a gyermeket. Ez hátralépett, még sápadtabb lett és arczához kapott. A vádlottak fölugráltak helyeikről, köztük az apa, ki megrohanta volna a fiút, ha őre nem fogja le. A közönség zajongott, az elnök perczekig hiába rázta a csengetyüt s a csend csak igen nehezen állt ismét annyita helyre, hogy a tárgyalást folytatni lehessen. De talán a legvisszataszitóbb jelenet volt az első napon az, midőn Scharf Móricz, daczára az elnök ismételt kijelentésének, hogy szülei ellen vallani nem tartozik, daczosan mondá, hogy de ő akar. E természetellenes jelenet mindenkire rossz hatást tett s oly lélektani rejtélylyé teszi a fiút, melyhez még eddig nem sikerült megtalálni a kulcsot. Atyja, kimenet, összekulcsolá kezét a feje fölött s mondá: — Megsegít még engem Isten arra, hogy megcsinálom a koporsóját! Izgatott, igazán drámai jelenetek voltak ezek a tárgyalás első napján. Drámaíró nem gondolhatná ki idegrázóbbaknak. * Következő napon keresztkérdések alá fogták Móriczot. Előbb az elnök hallgatta ki, utána az az államügyész, majd a védők intéztek hozzá kérdéseket, aztán atyjával szembesítették, majd ismét a királyi ügyész vette vallatás alá, aztán a többi vádlottakkal szembesítékt sorra. A kérdések igen gyakran mentek át a fakgatásba. És a fiú képes volt ellentállni a kérdések harmadfél órán keresztül tartó kereszttüzének, anélkül, hogy megzavarodott vagy jelentékenyebb ellenmondásokba keveredett volna. Minden lényeges pontjában föntartotta vallomását. * Scharf Móricz e két nap alatt történt kihallgatása alatt oly sajátságos lélektani jelenségnek tűnt föl, melyet csaknem lehetetlenség megérteni. Azt a leczkefölmondó hangot, mely azt a gyanút támasztá a hallgatóságban, hogy betanulta vallomását s melyre Eötvös védőügyvéd azt jegyezte meg, hogy tán versben is el tudná mondani, mindvégig megtartotta s a legváratlanabb kérdésekre is ugyanazon hangon felelt, a miből eléggé kiderül, hogy ez neki sajátságos modora. De a mi leginkább feltűnik nála s leginkább fölhívja ellene a visszatetszést, az az a durva, szivtelenségre mutató hang, melyet még atyjával szemben is használ. Például a második tárgyalási napon a következő párbeszéd fejlett ki apa és fia között: Scharf József (az apa): Érdemlem én tőled, hogy úgy beszélsz rólam. Hát nem fogod sajnálni, ha engem itten felakasztanak ? Nem sajnálod azon ősz embereket, akik itt vannak ? Azt sem sajnálod, hogy 13 hónap óta nem láttam testvéreidet ? Scharf Móricz : Én nem tehetek róla. Majd ismét kérdik a fiút, miért nem szólt a dologról már előbb ? Móricz : Én azért nem szóltam, mert féltem , azt mondták nem szabad. Friedmann (védő): Miért féltél, hiszen apád nem tett semmit ? Móricz : Anyám azt mondta, ne szóljak semmit se. Sch. József: Hanem a kést szabad volt anyádhoz löknöd, ugye ? Móricz : Azért kikaptam magától. Sch. József: Hát én csak «maga» vagyok te neked. Sch. Móricz: Ha nem akarja, hogy «maga«, hát azt mondom : méltóságos úr. Ugyanaz alkalommal a következő érdekes szóváltás keletkezett az apa és fia között: Sch. József: Te miattad nem bocsátanak el. Sch. Móricz : Majd elbocsátják. Sch. József: Ugye, te tudod, hogy apádat nem fogják bántani? Téged megtanítottak rá? Azt mondták neked, hogy engem nem bántanak, csak a többieket ? Sch. Móricz : Azt mondták. Sch. József: Hát, ha te nem ugattál volna olyan hazugságot, akkor el lehetett volna már végezni, akkor nem volnánk itt. Sch. Móricz : Más miatt nem lehetett azt elvégezni. Sch. József: Hát miért nem lehetett elvégezni ? Sch. Móricz : Azt én tudom, azt nem lehet tudni másnak. (Nagy mozgás a közönség közt.) Az elnök : Nem kell neki felelni, ha nem akar. Eötvös védő : Nagyságos elnök úr ! Én kérdem tanulól, miért nem lehetett a vizsgálatot befejezni és miért tartott 13 hónapig ? Sch. Móricz : Azért, mert a T.Eszláron maradt zsidók felöltöztettek egy hullát Solymosi Eszter ruhájába. Ezt én olvastam az újságban , az pedig nem Solymosi Eszter volt. Wollner Herman. It i Braun Lipót. <r Scharf József.