Vasárnapi Ujság – 1884
1884-03-16 / 11. szám - Szontay bevétele (képpel) 171. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények; vegyesek - A halak téli élete. Vidonyi József 171. oldal / Természettudomány; ipar; kereskedelem és rokon
8. SZÁM. 1884. XXXI. ÉVFOLYAM. VASARNAPI UJSÁG. len, üres volt... se szekér, se ember rajta... csak a szent kereszt állt az útszélen ázott feszületével. Az eső egyre erősebben és sűrűbben esett, és már esteledett. Bertók, Magda és Feri — mert ők voltak az utasok — törtettek a városba, hiszen a grave-f lottei és szudáni hősre télire még egy kis börtön várakozott az ismert Böge-ügy miatt. Jarzinszkyék most is Drezdában mulatnak. 171 kereskedő pedig levegőbe hajigálja fevegét és kiáltja: — A mi urunk lett a követ! Az ifjú nő a lóczára ereszkedik hirtelen és szivéhez szorítja kezeit. Éljen ! Éljen ! kiáltják a szomszédok. — Éljen ! — A cselédség kifut a konyhából. — Éljen ! Leverték a németeket! Éljen a képviselő úr! Éljen a képviselőnő asszony! — Hát a lelkész hol maradt? kérdi valaki. — Mindjárt itt lesz — felel a kereskedő — a szavazatok még nincsenek egészen összeszámítva ... — Tálaljatok ! — kiált a képviselő úr.— Éljen! —kiáltanak a vendégek. Ismét visszakerülnek a terembe. Az üdvözlések és köszöntések jóval nyugodtabban történnek, — egyedül az ifjú asszony nem bír örömével és nem törődve a többiekkel, átkarolva tartja férje nyakát. De hát azt nem veszik tőle rossz néven. Ellenkezőleg mindnyájukra lelkesítőleg hat ez. Hál' istennek, még mi is vagyunk a világon ! szól a Mizerovába való szomszéd. E közben fogat robaja hallatszik az udvaron és terembe lép az esperes és vele a Pognenbinba való öreg Mátyás. — Hozta isten, hozta isten ! — kiáltják a jelenlevők. — Mennyi a többség? A lelkész hallgat kis ideig, majd megtörli arczát, és átalános öröm közepette elrebegi e pár szót: — Schulberg... a képviselő !... Átalános elszörnyülködés, a lelkészt elhalmozzák számtalan kérdésekkel, melyekre ismét csak azt feleli: — Schulberg lett a képviselő!.. — Hogyan ? Mi történt ? Hogy lehet ez ? A kereskedő azt mondta, hogy nem ugy van! Mi történt hát ? •Jarzinszky úr kivezeti a teremből holthalavány nejét, aki a kendőjét tépi, hogy tartóztassa könyeit, s hogy el ne ájuljon. — Mily csapás ! Mily csapás ! — kiáltják a jelenlevők lecsüggesztett fővel. A faluból ujjongás és vig hangok hallatszanak. A pognenbini németek ünneplik győzelmüket. Jarzinszkyék ismét visszatérnek a terembe. A vendégek hallják, mint szól az ur a nejéhez : a fant faire borine wine. S az ifjú nő tartóztatja könyeit, szemei szárazak, de nagyon vörösek. — Mondjátok hát, hogy esett meg ez? — kérdi az ur nyugodtan. — Hogyne történt volna meg — felel az öreg Mátyás, — mikor ide való parasztok is szavaztak Schulbergre.— Ki, kicsoda? — Hogyan, itteniek ? — Ugy bizony. Magam és mások is láttuk, hogy Szlávik Bertók rá szavazott.... — Szlávik Bertók? — mondja az ur. — Ugy bizony. Most szidják a többiek. Az ember ott fetreng a földön, a felesége meg rí, és szidja mint a bokrot. Én magam láttam, mikor rá szavazott. — Ki kell túrni a faluból a haszontalant! — szólt a mizerovai szomszéd. — Mert hát nagyságos uram, — folytatja Mátyás — a többiek is, akik a háborúban jártak, szintén rá szavaztak ép úgy, mint ő. Nyilván úgy parancsolták nekik... — Visszaélés, visszaélés; a választás törvénytelen, presszió, vesztegetés ! — kiáltják mindenfelől. Szomorúan folyt le az ebéd e napon a pognenbini kastélyban. Este elutazott ugyan az uraság, csakhogy nem Berlinbe, hanem Drezdába. A mindenkitől megvetett, lenézett és szidott Bertók pedig ott ült a házában — tulajdon feleségének is a terhére, egy árva szót se szólt hozzá az egész nap folyamán. * Bő termést adott az úristen — és Just uram, Bertók házának és telkének ura, tényleg meggyőződött róla, hogy kamatra kölcsönzé pénzét. Egy napon három személy haladt Pognenbinból a város felé: egy asszony és egy gyermek. A férfi nagyon meg volt görnyedve s inkább aggastyánhoz, mint élte javában levő férfiúhoz hasonlított. Azért mentek a városba, mert Pognenbinban semmiféle keresetet se kaphattak. Esett az eső — az asszony sírt mint a záporeső, elvesztett házáért és szülőföldéért való keservében. A férfi hallgatott. Az egész itt kieti A HALAK TÉLI ÉLETE. Az egész nyáron minden folyó-, patak-, és csermely-meder a halak uralma alatt áll; a tél beállta azonban szabad uralmukat korlátozza, amennyiben a lejtős eséseket, a partmenti széleket elvesztvén, nagyobb csoportokban a mélyebben fekvő, csöndes helyekre kell húzódniok, hogy ott biztosítsák életöket a tél kemény viszontagságai ellen. A nyári hónapok dús áldása, szabadsága egymás közötti viszonyaikon oly tág rést üt, társas életük annyira meglazul, hogy még a jó barátból is ellenség lesz, ki zsákmány után les ; az életfentartás mindegyiket önzővé teszi, nem engedhetik meg egymásnak, hogy vadászterületeken más legyen az úr. Mozdulatlanul, még csak egy uszonyukat sem mozdítva, lesik a prédát, megfeledkezve saját veszedelmökről, nem gondolnak ellenségeikre, és talán abban a pillanatban esnek áldozatul, melyben zsákmányukra akarják magukat vetni. A nyirjézés ideje alatt azonban, a nyári napok alkonyodtával, és az egész télen ez a feszült viszony édes testvéri, rokonsági szeretetté változik át, — ott a szerelem és az enyhe alkonyi jég élvezete, itt az éhveszedelem ösztönözvén őket a békés együttlétre, összetartásra. A jó táplálkozás, a korlátlan szabad mozgás, az éltető meleg napsugár, mind oly fontos tényező, mely a halak elevenségét, azok életvidámságát szemmel láthatólag előmozdítja, míg ellenben a szűk táplálkozás, a korlátolt mozgás, a kemény, vastag jégkéreg, a fénytelen napsugár bágyadttá, lomhává teszi halainkat, s fáradságuk föltűnő módon nyilvánul, ha a véknyabb, átlátszó jégkéreg alatt egyhangú nyugalmukat megzavarjuk az által, hogy vagy lábunkkal, vagy más valamely eszközzel megütögetjük a jeget, szétrebbenésük oly vontatott, oly erőltetett, félénk, csupa ide-oda kapkodás a szűkre mért térben, hogy azt nyári időn náluk semmiféle körülmények közt nem tapasztalhatjuk. Vizsgálódásaim közben tapasztaltam azt is, hogy míg nyárban, ha leshelyükből kizavarjuk, menekülésük a víz folyásával szemben, vagyis fölfelé irányul, addig télen majdnem mindig az ellenkező irányt választják menedékutjukul. Folyóhoz közel lakók bizonyára nem egyszer gyönyörködnek a halak ama csoportosulásában, midőn a folyómeder lejtős, csurgó, kövecses helyein egymásnak találkát adnak. Minden alkonyatkor tart e társas összejövetel az egész este, s csak késő éjszaka ér véget. A napi ellenségeskedés itt megszűnik, hogy másnap újból kezdjék. A nagyobb halak háta kint van ilyenkor a vízből a levegőn, sorra lehet őket számlálni, olykor-olykor lassú tempóban levegő után ütik fel ajkukat, s csöndes nyugalomban feküsznek helyükön. Nyugalmukat ha egy kődobásal megzavarjuk, villámgyorsan repülnek fölfelé, némelyek nagyot ugranak a levegőben, mások mély barázdát vágnak a vizben, de soha sem menekülnek lefelé, a víz lefolyása irányában. Ősszel, midőn a folyó-, patak-, csermelypartokon a fűzfalevél sárgulva a vizbe hull, midőn a víztükre felett a szúnyogok czik-czakos játéka megszűnik, a hernyók vizbe való potyogása is rég elmaradt már, csak a réti szöcskék közül kerül itt-ott egy-egy még a vízbe, bucsucsemegeként: ekkor halaink elkezdnek barátkozni, csoportosodni, lemondnak minden ellenségeskedésről, és némely helyen, ahol nyárban csak egy-kettő folytatta a szúnyog, légy,apró pille, hernyó után a vadászatot, most vannak huszonharminczan szép egyetértésben, keverve kicsinagy, akár csak egy család, és különös sétautul csöndesen a folyó, patak vagy csermely kellő közepét választják, mintha mind a két part tömve volna leskelődő ellenséggel. A lassú, komoly, minden játszó színezetet nélkülöző sétaút után visszatérnek a téli tanyául választott mélyebben fekvő, iszapos, gazos helyekre. A természet befásította a folyók partjait, s a fűzfák alatt, a cserjék közt, a buján tenyésző növényzet igen alkalmatos otthon a szúnyog, különféle apró légy és pillék számára, a fákon nagy számmal élnek a hernyók s más rövid életű teremtmények, melyek a leveleken élősködnek, s azokat fölemésztvén, a vizbe esnek, a szúnyog, légy, apró pillék pedig nagy vonzalommal viseltetnek a viz iránt s önkénytelenül is a halak eledeléül szolgálnak, szóval a folyópartok fái, bozótjai a vízben lakók élelmezését nagyon elősegitik. Különben csalatkoznánk, ha azt hinnők, hogy a halak nyárban kizárólagosan csak szúnyog, légy, hernyó s apró pillékkel élnek; találnak ők élelmiszert a folyómeder fenekén, a patak közelében, az iszapos és gazos helyeken — mást is eleget. 1882-ben, május hó első napjaiban, az iglói határban levő Tonseifchen hegyi patakban több szép példányú pisztrángot fogtam horoggal azon czélból, hogy, ha lehet, megszámlálom, hány ikrája van körülbelől egynek egyrészt, másrészt pedig vizsgálat alá veszem beleiket. Az első törekvésem hajótörést szenvedett, de a másodiknak eredményével teljesen meg voltam elégedve. Egy szép példány belében, mindjárt a felbontás alatt, vékony, hosszúkás kemény tárgy vonta magára figyelmemet. Lassan, óvatosan bántam vele. Alig hittem saját szemeimnek, mert ama titokzatos vékony, hosszúkás kemény tárgy fűzfa- vagy égerfa-ágacskának egy kis része volt. Másban találtam finom iszapos homokot, és egy fél hernyó testét, majd ismét vékony szálacskákat, melyekről nem tudtam meghatározni : gyökér-e avagy szunyoglábak; találtam végre másokban kása-nagyságu homokszemeket és fűzfa-levél kocsánydarabjait. Ez eredmény csak megerősítette ama korábbi nézetemet hogy a halak télben, más élelmiszer szűkében a vízbe hullott levelekhez, gyönge ágacskákhoz is hozzányúlnak, akkor, ha azok már kellőleg meglágyultak. Ámbár a halak téli élete mindenütt szegény örömben, mindazonáltal nagyobb folyókban mégsem érezhető az élelmiszer hiánya oly nagyon, mint a kicsi hegyi patakokban, mert mig ott, ha nem is csurog, de cseppen, ha máshonnan nem, a kanálisból, de ott vajmi borzasztó a szegény halak tele, ahol a patak gyakran fenékig be van fagyva. VIDONYI JÓZSEF: SZONTAY BEVÉTELE. Ami az angoloknak Szudán, ugyanaz a francziáknak Tonking. Mindkét tartomány kérdése egyenlően nagy mértékben foglalkoztatja az illető államok kormányait, a különbség csak az, hogy míg Afrikában megtörtnek mutatkozik az angol fölény, addig Ázsiában a francziákra sokkal több hadi szerencse látszik mosolygani. Különösen megerősíti e föltevést Szontag bevétele, amennyiben ez egyike volt a legnagyobb tonkingi erődöknek s ostroma mint katonai tény is említésre méltó, mert még a francziák is a legnagyobb elismeréssel kénytelenek szólni arról az elszánt bátorságról, melylyel helyőrsége védte, ugy hogy csak három napi szakadatlan harcz után adta fel a várat. A szontag-i citadella egy Vauban erődítési elvei szerint készült vármű, s van benne királyi pagoda, főmandarin - palota, rizsraktár, stb. Kerülete szabálytalan idomú földrakásból áll, árokkal ellátva, s bambusz-sövényből képezett palánkok védik. Ezek oly átdatlanul vannak, a bennlakók sajátságos modora szerint készítve, hogy az ágyutüzelésnek is ellenállának. Belől még egy kőfal védi a várat s e kettős erősség j Sontag védelmi rendszerét kiváló európai szakértők szerint is oly tökéletessé tette, a minőt a modern hadviselés csak megkívánhat. A támadókra nézve fontos és előnyös pozíczió volt a Vörös-folyó áradásai ellen emelt két töltés, melyek Pirusa falu alatt találkoztak. E töltések, deczember tájban, mikor Szontag ostroma végbement, s mely hónap az alacsony vízállás időszaka, néhány méternyire emelkednek a folyó felszíne fölé s ily módon kényelmes fedezetet nyújtanak a közeledésre, nem is említve azt, hogy Szontag vidékének terepe csupa rizs-,czukornád- és kukoricza ültetvényekből áll, s minden lépésre százados fák által környezeti pagodák találhatók rajta.