Vasárnapi Ujság – 1884
1884-01-13 / 2. szám - A papirszázad 23. oldal / Természettudomány; ipar; kereskedelem és rokon
I. SZÁM. 18S4. XXXI. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 23 ajándék fejében s viszont ő épen most fizeti le a kölcsönösen meghatározott scating-ot. — Alig mondja el a jóképű Kara Bagisz bátyánk a furfangos Ezsigeldi (a kirgizek Csalóka Pétere) néhány kalandját, mikor a vendégek tisztességére leölt legkövérebb juhnak húsát elkészitve behozzák. Legelőbb is a két «nász-uram» skamnata) kapja a fejét és mellét, majd a farkát s máját vajjal és sajttal megsütve, mig a többiek egyéb részeit fogyasztják. E közben belép két ifju dalnok (dsirsi) s előbb alkalmi üdvözlő verset énekelnek kobuz kíséretében, majd megzendítik Abilaj khán regéjét, festik régi nagyságát, s a mint a vitézi tettek és a csaták tüzének leírása következik, mindig szilajabban kapnak a húrba, mind az ének, mind a pengetés hevesebb lesz s a lelkesültség átszáll a hallgatókra, az arczok kipirulnak, a szemek lángolnak s a dalnokok taglejtéseit ők is önkénytelen mozdulatokkal követik ... S a mint ezen ünnepélyes jelenetet szemléljük, a hangulat izgatottsága e képet összeolvasztja lelki szemeink előtt Attila lakomájával. Ott látjuk emelt helyen a hun királyt, jobbra és balra a hun főnököket és a byzanti követséget, amint a két hun költő énekét hallgatva lázas izgatottságba jönnek, szemeik villognak, arczuk vad lesz, sokan sírnak, az ifjak az epedés, az öregek a keservnek könyeit... Azután e képnek mása jelenik meg előttünk. Árpád áldomási ünnepet ül nemeseivel Attila palotájában s «a kobzok és sípok minden zengései és édes hangjai, a dalnokok mindenféle énekeivel zengenek előttük»... Most meg, ugy tűnik fel, Mátyás király hallgatja budavári palotájában, ebédje mellett, a kobzos dalnokok históriai énekét. A vőlegénynek és menyasszonynak nem szabad jelen lennie lakomán, hanem a kaling lefizetése után, de még a menyegző előtt, a vőlegény meglátogatja menyasszonyát és vele tölti az éjet a sátor jobb oldalán. A menyegző napján természetesen a lehető legszebben felöltöztetik a menyasszonyt; fején van a szenkelő, korállal és gyöngyökkel díszített hegyes sapka, melyről szalak (szalag) csüng le s a melyet férjhez menetele első évében mindig hordoznia kell. Midőn már az apai háztól el akarják vezetni, az aul-nak összegyűlt iljai elbúcsúztató éneket danolnak, vigasztalván a leányt a történt változás jó voltával, hogy ne sirassa előbbi helyzetét, hiszen az apja, anyja, bátyja, öccse, buga helyett lesz neki apa, napa, sógora, stb. Kaptál a bazárról fekete kelmét, Szalagos fejkötőt hordasz a fejeden, Ne sirasd apádat, szegény leányka, Apád helyett az lesz az ipad. Kaptál a bazárról fekete kelmét, Szalagos fejkötőt hordasz a fejeden, Ne sirasd anyádat, szegény leányka, Anyád helyett az lesz a napád. Majd a szülőket, testvéreket vigasztalja a dal, hogy immár ezzel is kevesebb mindegyiknek gondja-baja. Ez után elvezetik új otthonába, a vőlegény sátorába, de természetesen ugy, hogy az arczát fátyol takarja. Ide megérkezve, a menyasszony üdvözletet mond és a vőlegény szüleivel, rokonaival együtt leül. Ekkor elébök lép egy ember, kezében vessző s énekel, előbb a leányhoz, aztán az uj szülőkhöz s rokonokhoz intézve szavait. Énekében tanácsokat ad az uj asszonynak a magaviseletre, tanitja teendőire, kötelességére: Mikor kora reggel fölkelsz, El ne lopd ám a sajtot; A mig magad is fekszel, Férjed addig föl ne keltsd. A szélhányottat összegyűjtőd, Mint egy szolga, barmot őrzesz, Mint szolgáló, munkát végzesz Sipad, napad kedvében jársz. Hogy ha vendég jő házadba, Belet szúzát ne adj enni. S éneke végén felhivja az uj szülőket s rokonokat, hogy nevezzék meg a barmot, a mit körümdük fejében (a menyasszony lefátyolozásának díja) akarnak adni. Miután ezek sorban juhot, borjút, bárányt, stb. megneveztek, az énekes leveszi vesszőjével a menyasszony fátyolát s ezzel az uj otthonba való beavatás megtörtént. Azután kezdetét veszi a nagyszerű menyegzői ter; esznek, isznak részint a sátorban, részint a szabadban leterített nemezen és gyékényen. A legkövérebb juhokat s a legszebb kanczát vágták le s készítettek el többféleképen. Van bőviben palau (rizsből s juhhusból), kazi (lóliusból készült hurka), baurszak (juhzsirban főtt tészta), kalas (kenyér, kalács), talkan (apró száraz tészta), ajran (író), maj (vaj) stb.— A lakoma bevégezte után egyik idősebb vendég áldó verset (buta ször) mond a gazdára és egész családjára. Kívánja, hogy legyen nekik sok mindenféle jószáguk, nemzetségük minél számosabb és hatalmasabb legyen, míg ellenségeiket különféle szerencsétlenség érje. Ezen áldás elmondása alatt, muzulmán szokás szerint, összekulcsolják kezeiket s a minden egyes vers végén refrainül szolgáló «Allai ekper» («isten a legnagyobb!») szavak kiejtésekor végigsimítják szakálukat. Ezután a fiatalság versenyfuttatást rendez, mit az idősebbek gyönyörködve szemlélnek. A vendéges sátor előtti téren az ifjak és leányok, festői öltözetükben, lóháton ülve, két csoportot képeznek. A leányok egymást unszolják, mert nekik kell megadni a felhívást, hiszen mindegyik kész, — csakhogy nem ő akar futni legelőször. Végre aztán az a legfeketébb szemű, fejedelmi termetű leány, Kidse Köz, kiléptet lovával a középre s felszólítja az ifjakat, hogy érjék őt utól. Azzal rálegyint a kamcsival (ostor) lovára, megereszti a kantárt és vágtat, a legénység is utána és futnak mindaddig, mig az egyik megfogja és a saját megjutalmazása fejében megölelgeti. — E jelenetet más-más leánnyal többször ismétlik, majd a férfiak maguk futnak versenyt, vagy czért lőnek nyilakkal... s az egész ünnepélyes játék ugy tűnik fel, mint Árpád lakomája, midőn «vitézei a vezér szine előtt paripákra ülve, paizszsal s lándjával majd minden nap bajt vívnak vala.» A kirgiz népnek kicsinyje-nagyja igazi költő. Közvetlen a szabad természet ölén születve, növekedve és élve, a környezet hatása alatt minden tette, gondolata, érzése dalt csal ki ajkairól, vagy a régi időkre való emlékezés megérezteti vele a regélő beszédnek édesen folyó árját. Mindenféle ünnepély és társas összejövetel csak arra szolgál, hogy e népnek költői ihlettsége dalban megnyilatkozhassék s meg is nyilatkozik minden ilyen alkalomkor rendezett dalnoki versenyekben. E végből tehát vagy előre felszólítanak két egyént, akik mint dalnokok ismeretesek, vagy a jelen levő társaságnak valamely tagja előlép és felszólítja a gyülekezetet, hogy vállalkozzék valaki ilyen versenyre. Ha a versenytárs előlép, az éneklést addig folytatják felváltva, amig az egyik énekes nem tud megfelelni a másik fogásaira s ekkor a legyőzött valami ajándékot ad legyőzőjének. De azon kivül, hogy alkalomszerűleg minden kirgiz, férfi és nő egyaránt, valódi énekes és legtöbbször alkotó erejű énekes, van közöttük hivatott dalnoki rend, melynek tagjai dsicsi vagy akin néven ismeretesek, s a kik a régi kirgiz khánok és hősök vitézi tetteit, a kirgizek eredetét éneklik kobuz (koboz), vagy dombra (hárfaféle hangszer) kíséretében — épen mint a régi jó Tinódi és a többi magyar regősök, vagy hegedősök a históriás énekeket, fejedelmeink, nagyjaink udvarában és a tábortüzeknél. Ez a dalnoki rend tehát a mondákat, és regéket, a nemzeti hagyományt hirdeti és adja át firálfira s ezen hagyományok között több van olyan, mit nálunk, vagy a hunoknál is hirdet az «aranyajkú monda», vagy a krónika. Énekli a kirgiz dalnok, hogy Kara khán minden népével fölkerekedett új hazát keresni, ment messze-messze el, a Köksö Tau-hoz (kékes hegy) érve, előre küldi Kodar Kid-t, hogy kémlelje ki, vájjon a közel levő vidék alkalmas-e, van-e jó vize, hogy népével letelepedjék. Kodar Kullóra ült s az Ajagöz folyó íból két tömlő vizet hozott, a mit Kara khán megízlelvén s jónak találván, oda költözködött és letelepedett. S énekelte a magyar dalnok is, hogy Árpád a Kárpátok bérczei alól elküldé Kusidot, kémlelje ki, ha jó-e a Szvatoplug földe , hozzon egy tömlő vizet, egy marok földet és egy nyaláb füvet. Mikor a kirgiz dalnok elregeli, hogy Kozi Körpös eltemetvén barátját, halotti tort ad és versenyfuttatást rendez, mintha Attila temetését szemlélnők, a mint halottas ágya körül válogatott hun lovagok versenyt futnak, majd hadi játékot tartanak és a világhódítónak halotti torát illik. A PAPIRSZÁZAD. Nem egyszer mondták már, hogy korunkat méltán lehetne papirszázadnak nevezni. Valóban, ha a rongyokból, szalmából, fából, jutából, rizsből, fűből s más anyagokból készült s különböző czélokra használt papírmennyiséget tekintjük, e jelzést nem is tarthatjuk helytelennek. Jelenleg a földön több mint négyezer papírgyár létezik, melyekben évenként legalább tízezer nyolczszáz millió font papír készül. E papírnak mintegy fele kerül a nyomdákba, egy hatodát használjuk írásra s a többit más czélokra. Az a papir, melyet hírlapokra felhasználunk, már kétszer oly nagy területet beborítana, mint Páris külvárosaival. 1881-ben magában Francziaországban több mint ötszáz uj lap keletkezett. A papírgyárakban jelenleg közel 90 ezer ember nyer foglalkozást s a rongyszedők száma meghaladja a százezeret. Az Esparto-fű behozartala Algírból és Spanyolországból papírkészítés végett,rendkívül emelkedik, oly annyira, hogy ha ez országokban háború ütne ki, a papírgyárak Európában nagy zavarba jutnának. Néhány évvel ezelőtt a komlókacsokat akarták papírkészítésre felhasználni, de a terv abban maradt, mivel a gépeket rendesen csak az Esparto-fű feldolgozására rendezik be. Khinában és Japánban a rizs szárából készítenek rendkívüli mennyiségű és igen jó papirt, melyet nemcsak írásra használnak fel, de belőlök készítik a napernyőket, kalapokat, sárczipőket, stb. Átalában keleten a papir pótolja a kaucsukot s előnyösebb ennél, mert nincs kellemetlen szaga, könnyebben hajlítható s e mellett csak oly szilárd és erős. A rizspapír megolajozva annyira vízhatlan, hogy úszó övet is készítenek belőle. Újabban a gépeknél szíj helyett használják, mivel náluk a cserzés még fejletlen. Legtöbb czélra használják azonban a papírt az Egyesült államokban. Vasúti kerekek, bútorok, kulcsok, evőeszközök s átalában mindenféle szerszám készül a csaknem vasszilárd és széttörhetően sajtolt papírból. Egész házakat állítanak papírból s e házak különösen keresettek ott, hol a földrengés gyakori. A vizvezető csöveket is ujabban mindinkább papírból készítik. Bár nálunk a papírt még nem használják fel ily sokféle alakban, a legutóbbi kiállításokon tapasztalhattuk, hogy ez anyag máris rendkívüli szerepet játszik házaink feldíszítésében. Különösen elterjedt a nedves falak kárpitozása. Makulatúra vagy csomagoló papírt egyik oldalán valami borszeszben felolvasztott ragaccsal bevonva tesznek a nedves falra, s azon erősitik megszokott módon a kárpitot. A papir teljesen megakadályozza a fal nedvességének áthatolását. Hasonlókép erős, áthatlan pergamentpapirból, mely minden nedvességtől megfosztatott, készítenek vízmentes kalapokat, köpenyeket és ruhákat. Ujabb időben két nemű papir-készitmény jött a kereskedésbe. Az egyik ugy készül, hogy a fehér papirt szaliczilsavba mártják s azután megszárítják. Az ily papírba csomagolják a gyümölcsöket. A másik papírt az úgynevezett manila csomagoló papírból készítik, melyet előbb megmerítenek s aztán melegen, hengeren kiszárítanak. A merítés 70 rész kátrányszesz, 5 rész karbolsav, 20 rész forró kőszénkátrány és 5 rész finomított petróleumból készült keverékben történik. Az így készített papír különösen molyok ellen hasznos. Jouglet franczia vegyész fölfedezte továbbá, mi módon lehet régi hirlappapirt ismét nyomtatásra használni. Nézete szerint a nyomtatási festék gyenge alkáli oldatban eltűnik s a papir ismét egészen tiszta lesz. Papirt czinkkel is tudnak most már bevonni vegytani uton. Készítenek továbbá márványozott vagy faszinü papirt, melyen a különböző szinváltozatok átfutnak. Az Egyesült-államokban használt vasúti kerekeket, papírból, most már Angliában is készítik. 1882-ben több mint 7000 ily kereket hoztak forgalomba s ezek nemcsak olcsóknak és czélszerűeknek bizonyultak, de a személyforgalomra nézve a legbiztosabbak is. Kezdetben ugyan drágábbak mint a vaskerekek, de tovább is tartanak. Legújabban a papírt, mint a tűzveszély ellen védő anyagot használják fel. Egy német mérnök a színház falainak bensejét akarja papírral bevonni, melynek masszív kőalakja volna, de némely helyeken könnyen beszakítható s