Vasárnapi Ujság – 1886
1886-09-12 / 37. szám - Tompa Mihály. Fejér Kati. (Közli dr. Váczy János) 590. oldal / Költemények
590 VASÁRNAPI ÚJJSÁG. gázmestere, született 1835-ben Pesten. Tanulmámányait kitűnő sikerrel végezte a pesti kegyesrendiek gimnáziumában s az egyetemen, hol a jog- és államtudományi szakmát választotta, letevén a birói s a közigazgatási, elméleti és gyakorlati államvizsgálatokat, valamint a köz- és váltóügyvédi vizsgálatot. Hivatalnoki pályáját 1855-ben mint fogalmazó-gyakornok kezdette az akkori kormányszéknél. Később Borsod megyében a szolgabiróságnál a birói és közigazgatási téren szerzett alapos ismereteket, s fiatal kora daczára a legfontosabb munkákkal bízatott meg. 1861 -ben lépett Pest város szolgálatába mint tollnok, s rövid idő alatt jegyző, 1867-ben már főjegyző lett. A város ez idei számos bonyolult pénzügyeinek sikeres megoldása jó részben az ő érdeme. Még ugyanez év vége felé tanácsnoki állomásra helyettesíttetett, megmaradván egyszersmind főjegyzőnek is, mely állásában jeles szónoki előadásaival sokszor kitűnt. 1868-ban tanácsnok lett. Kiváló érdemeket szerzett a városi javadalmak rendezésében. Főérdeme azonban a város építkezési ügykezelésének rendezésében és a főváros egyesítése alkalmából készült szervezési munkálatokban áll. Polgártársai 1869-ben a pest-terézvárosi országgyűlési képviselő-jelöltséggel is megkínálták, ő azonban teljesen kielégítve érzé nemes ambicióját, ha minden erejével a főváros érdekeit szolgálhatja s a megtisztelő ajánlatot nem fogadta el. 1873-ban az egyesült főváros I. alpolgármesterévé választatott, s ez állásába 1885-ben már harmadszor, egyhangúlag emelte a közbizalom. Mint ilyen, ezen idő óta a katonai állandó szakbizottmánynak és a sorozó bizottságnak polgári elnöke. Az uj lovassági laktanya építésének 1883-ban megkezdett előmunkálatai az ő vezetése alatt végeztettek el oly gyorsan, hogy a zárkövet ő felsége a mult hó 29-én ünnepélyesen már letehette. Számos érdeme van a közoktatás és közművelődés körül is. Ő tette az első indítványt a főváros közgyűlésén 1867-ben a fővárosi tanügy rendezésére és a tanítók helyzetének javítására, mely lelkesedéssel fogadott indítvány vetette meg alapját a fővárosi iskolaügy mai kifejlettségének. A hazai képzőművészeti ügy emelésére is alakult az ő kezdeményezésére és elnöklete alatt egy állandó képzőművészeti szakbizottmány. Ezen kívül a vallás- és közoktatási miniszter kinevezte az országos képzőművészeti tanács tagjává. Tevékeny része van a főváros közegészségügyének javításában s a csatornázás és vízvezeték terén történt javítások az ő elnöklete alatt hajtottak végre. A kórházi ügyek lényeges javulást nyertek általa, az üllői úti nagy közkórház az ő elnöklete és vezetése alatt készült el. A berlini közegészségügyi kiállítás helyi bizottságának választott elnöke volt. A fővárosnak, mint kiállítónak, a nemzetközi kiállításokra küldött tárgyai az ő útmutatásai alapján és vezetése mellett készültek el, s mindenütt a legmagasabb kitüntetésben részesültek. Az 1878-iki párizsi nemzetközi kiállítás alkalmával a nemzetközi bíráló bizottságtól nagy aranyérmet, a köztársaság elnökétől pedig a franczia becsületrend lovagkeresztjét nyerte. Az 1885-iki kiállításon az országos kiállítási bizottságnak tagja, a fővárosi törvényhatósági kiállítási bizottságnak pedig elnöke volt. A hazai kereskedelmi és iparügyeknek is buzgó előmozdítója. Ennek tulajdonítható, hogy a közoktatásügyi minisztérium, a kereskedelmi miniszterrel egyetértőleg, a tekhnológiai iparmúzeum felügyelő bizottmányának másodelnökévé nevezte ki. A magyar királyi dalműszínház építése ügyében az építés kezdetétől annak befejeztéig, tehát 10 éven túl működött mint a végrehajtó-bizottság tagja. Az 1881. évi nagy népszámlálás az ő vezetése alatt hajtatott végre; 1867. óta elnöke a fővárosi középítési s ehhez tartozó egyéb bizottmányoknak. Fővárosunk életében ezen időszak kétségkívül a legnevezetesebb, mert ezen idő alatt emelkedett úgyszólván szerény provincziális jellegéből ma már senki által el nem tagadható világvárosi magaslatára. S e tekintetben nem volt egy nevezetesebb középítkezési és közmunkaügy, melynek vezetésében Gerlóczy, mint az említett bizottmány elnöke és a fővárosi közmunka-tanács tagja részt ne vett volna. Ernyedetlen munkaereje azonban nem érte be vele, hogy csupán a szorosan hivatali köréhez tartozó ügyekkel foglalkozzék. Számos törvényhozási munkálatok előkészítésében és egyéb fontos közügyekben tartott különféle szakminiszteri értekezletekben vett tevékeny részt, s több nagy fontosságú bíráló bizottságnak volt tagja és elnöke. Azonfelül a budapesti magyar népszínház létesítésének szintén tevékeny részese volt, s jelenleg is a népszínházi bizottmány másodelnöke, a szabadságszobor-bizottmánynak pedig elnöke, és több szobor-bizottság tagja. Az új országház építési tanácsának és végrehajtó bizottságának szintén tagja. Az Országos Magyar Iskola-Egyesületnek elnöke, a Nemzeti Zenedének alelnöke; számos egyesületnek tiszteletbeli tagja. Közhasznú tevékenységéért ő felsége 1885-ben a vaskoronarenddel tüntette ki, számos izben fejezte ki sikeres működése iránt legfelsőbb elismerését, nem is említve a külföldről, a minisztériumoktól, közhatóságoktól s különféle egyesületektől és társulatoktól nyert kitüntetéseket, melyekkel elhalmoztatott. Gerlóczy Károly legutóbb a Budavár visszavételének kétszázados emlékére rendezett történelmi kiállításnak is elnöke s az emlékünnepélyek intézője volt. Ez ünnepélyek rendezése nem egy, többé-kevésbbé jogos panaszra adott ugyan okot, különösen ami a meghívott idegen vendégek, a Budavára alatt kétszáz évvel ezelőtt harczolt külföldi hősök ivadékainak fogadását illeti; de tagadhatatlan, hogy az emlékünnep komolyabb része, a történelmi kiállítás és Buda visszafoglalásának ez alkalomból Károlyi Árpád által íratott monográfiája, az ünnepélyen tartott némely beszédek maradandó becsüek s a történeti tudomány és irodalom is gazdagodott általok; s az is tagadhatatlan, hogy az ünnepélyeknek az által, hogy az ország előkelőségein s magán a királyon kivül számos külföldi is vett részt bennök, hogy Vilmos német császár arra méltatta, miszerint külön katonai bizottságot küldött ki ez alkalomra, hogy továbbá az egész külföldi sajtó Buda várának a töröktől való visszavétele fontosságával s ezzel együtt hazánkkal foglalkozott s Európa figyelmét mi reánk irányította, — nem közönséges politikai jelentősége is vala. És mindezekben Gerlóczynak nem csekély az érdeme. Budapest jelenlegi első alpolgármestere különben még legjava erejében levő férfi, kinek tevékenysége és munkaereje még sokáig fog érvényesülni a főváros javára, mely benne egyik legjobb, leghűbb fiát tiszteli. 37. SZÁM. 1886. xxxiii. ÉVFOLYAM. FEJÉR KATI.* Lányok, lányok, szőke, barna lányok ! Egy szavam van, ha meghallgatjátok ! Elbeszélem, ha szépen megkértek, Fejér Kati történetét néktek. Helyes egy lány ez a Fejér Kati, Bell is jól jár vele majd valaki. Ki elveszi, annak a házába Vele megy be az isten áldása. Istenfélő, jámbor mindenképen. Apját, anyját megbecsüli szépen. Sütni, főzni, szőni, fonni nála Nem tud jobban három falu lánya. Örömemben meg is ölelnélek. A farsangon meg is esketnélek, Ha ti is mind ilyenek volnátok . . . Mivelhogy én pap vagyok ám, lányok ! * Sajnálom, hogy e költeményre ez előtt egy évvel rá nem akadtam, mikor még értesíthettem volna a derék kiadót. Mert bár e költői beszély nem tartozik Tompa legsikerültebb művei közé: nemcsak azért érdekes, mert Tompa kiadatlan művei közé sorozható, hanem azért is, mert az 1848-iki eseményeknek, a bátor elszánásnak, a mindenképen csatába menni akarásnak hű és sikerült rajta. 1848-ban már megjelent ugyan a «Népbarátjá»-ban, melyet Vas Gereben és Arany János szerkesztettek, de vagy maga Tompa is végkép megfeledkezett róla, vagy pedig, ami kevésbbé hihető, valami okból szándékosan mellőzte. Így maradt ki Tompa műveinek régebbi s legújabb kiadásaiból egyaránt. Közlésével bizonyára örömet szerzünk mindazoknak, kik a halhatatlan költő emlékét szívökben hordják. — Dr. Váczy János: Hanem menjünk rendesen a sorján. Jó Katinak irigye volt sok lány, Azért volt a lányok irigysége , Hogy a legény mind Katit dicsérte. Tudnivaló, meglátják a szépet, A takaros szép fejér cselédet, Otet is bár dugdosta az anyja, Megakadt a legény szeme rajta. A legények közül Barna János tapogatott leginkább a házhoz . Jó fiú volt; szüléje se bánta, Kati se volt rossz szívvel iránta. A faluban volt még egy más legény, Ki Katiért majd elveszett szegény ; De szerelmét nagyon eltitkolta ; Árva Ferencz, a nevérűl mondva. Jó móddal volt pedig Barna Jancsi, De Ferencznek se tricski se hajts ki! Jancsi derék, a lépése kényes, Ferke szegény, nem igen személyes. Tudta Kati, észrevette rajta, Hogy Ferencznek baja van miatta ? Szánta, de hát nem tehetett róla, Mert hisz kettőt hogy szeretett vóna! Kapva kap a szón az asszonyember, Pedig a szón elindulni nem kell! A faluban minden azt beszélte, Hogy Katit már Jancsi meg is kérte. Lehet is, hogy volt valami benne, Ha nem lesz az eltört ám egyszerre ! Kitudták a háztól Barna Jánost Kati pedig máshoz megyen már most. Csapodárnak Katit se tartsátok, Jancsit se kell sajnálni, jó lányok ! Mit ér az ily anyámasszony-legény . . . Hanem menjünk tovább az esetén. Tudjátok azt, hogy most a vadráczok háborgatják szép Magyarországot. Parancsolat jött a vármegyétül: Kardra ! kardra ! gyáva ki nem készül. Fel is csaptak szépen a legények, A hazáért meghalni is készek . Árva Ferencz volt az első, a ki A helységben legelöl álla ki. Barna János, hetyke legény! hát te Tán meghaltál, hogy mégsem álltál be ? Dehogy halt meg, dehogy halt meg: gyáva! Az inába szállt a bátorsága. Más legénynek keskeny most az utcza, Háta megett kilencz czigány húzza , Jancsi pedig kimenni is átall, Lopva néz mást a görcslyukon által. Látta Kati a bátor Ferenczet, Bátorsága neki nagyon tetszett, Jancsi dolgát pedig szégyenlette, S imígy szólott hozzá akkor este ,Ugyan Jancsi, az isten nevére, Önkéntesnek hogy nem álltál még be ! Kicsúfolnak s nekem fáj, ha hallom, Ugye elmégy ? eredj el galambom ! «Hová beszélsz, a Krisztusra kérlek ; Szeretlek, oszt' itt hagyjalak téged !» S a mentségnek nem volt hosszavégi, De nem hagyott békét a lány néki ,No, ha szeretsz, ép azért menj, látod ! Verjétek el azt a csúnya ráczot Mert idejön s a nyakad elvágja, Vagy engemet elviszen rabságba !' «Lesz ott ember, csak ne is szólj róla!» ,Ha lesz is, de véled még több róna ! Ki jó polgár, elsőbb most előtte A hazája, mint a szeretője !' S azt felelte Jancsi utoljára : Nem megy, inkább a kezét elvágja. No, ha nem megy, ide se jöjj többet!" Monda Kati, s nem is szólott többet.