Vasárnapi Ujság – 1888
1888-07-01 / 27. szám - Délszláv nők (képekkel) 446. oldal / Általános nép- és országisme. - Legifj. Szász Károly: A Rajna 446. oldal / Költemények
446 nak felfogja kiomló vérét. Erőszakkal kellett magával vonnia hű szolgájának, ha azt akarta, hogy a menekülés meg ne hiúsuljon. (Folyt. követk.) VASÁRNAPI UJSÁG. A RAJNA. Gyorsan, mint erdő fürge vadja. Rohan alá a szőke Rajna. Partjára a szomorú fűzek Világos-zöld koszorút fűznek. Fölötte vidám ég ragyog, A Rajna fut... Magam vagyok, A parton állok, s most a mélybe, Majd meg a távol messzeségbe Tekintek el, és erre s arra: Mindenütt ő, a szőke Rajna! Lelkem nem tud betelni véle, S mint a gyermek, ha véget ére Játéka, kezdi menten újra, — Szemem e képet el nem únja. Oh Rajna, szép vagy ott a messzi völgybe', Kicsiny patakként a mint futsz csörögve, S a mit neked kis kéz tépett s adott, A rózsaszálat lágyan ringatod, Szép vagy, midőn utat keressz magadnak, S ormárul a meredek szirtfalaknak Mint könnyű zerge, egyik hegyrül másra, Ugorsz alá a sima szikla-ágyra, Vized ezer gyémántra szétszakad, Azt hinnők, összezúztad tán magad , De nem, hisz vígabban, mint valaha, Székelnek szőke habjaid tova. Szép vagy, mikor kilépsz a nagy világba, Bájodnak boldog, tiszta tudatába', És megbámul mindenki, aki lát. Festői völgyeden haladni át. Oly büszke szép vagy, mint király-leány, Ki végig dőlve gazdag biborán, Arany hajának hullámzó folyója A bámulókat bűv-körébe vonja. Szép vagy, midőn fáradni kezdve végre, Lomhán tekintesz a nagy messzeségbe, Lassan haladsz, tudván, hogy a mi vár : Az óczeán az, s ott a véghatár, De mielőtt pályád bevégezed, S a tenger foszlányokra tépne szét, Végső erőd még egyszer összeszedve, Mint hőshöz illik, a halállal szemben Hullámot szórva mészsz a végtelennek, S halálod méltó párja életednek ! Oh Rajna, Svájcznak szép szülöttje, Mi minden van beléd temetve, S azt mélyed többé ki nem adja ... Milyen hatalmas vagy te, Rajna ! Kiket az élet megriasztott, Letenni a fárasztó harczot Hányan futottak lágy öledbe, Üdvöt vesztvén, üdvöt keresve, Feküsznek ott a hullám-sirba', Nevük nincsen tükrödre irva, S vized bár sokak könnyit issza : Mi a tiéd, nem adod vissza. Rajna, zúgó mélyedbe nézve, Mintegy álmodva, megigézve, Hallgatva habjaid neszét, Megértem azt az ős mesét, Mit dalnok lantja, népek ajka Regél, mély hittel csüggve rajta, Ni, ott rohan a szikla partján Hágen vitéz, magasra tartván Pajzsát, a melyen összehordva A Nibelung-kincs, nagy halomba'. Egy perez, s a kincs a csöndes éjbe' Szikrákat szórva száll a mélybe A szikla-hegynek magasárul: S a hullám-sir gyorsan bezárul. Hányszor kutatták mélyebd homályát, Keresve a kincsek királyát, Fölhozni azt a zugó habból, S koronákat készitni abból. Hiába minden, az már a tied, Habod tajtékzik és tovább siet, De azt a kincset ki nem adja... Milyen hatalmas vagy te Rajna! Boldog vagy Rajna ! Gazdag tájakon, A merre szived, lelked vágya van, Szaladsz végig, sok országot bejárva, Szabad futásod senki el nem állja. Látsz zöld mezőt, erdős hegyormokat, Ott illatár, itt zúgó szél fogad. Hozzád siet a fürge lángsereg, És tükrödben magának tetszeleg. Utad sok város mellett visz tovább, Zöld partidon mosolygó, dús borágjon koszorút, romokban és rege Szunnyad — s a Loreley bűvös éneke Fölzendül olykor mélán, vontatottan, Rá megzendül a csolnak a habokban, S a csolnakos szivét bú járja át, Hallván a tündér rejtélyes dalát... Boldog vagy Rajna, nem bánt semmi gond, A bősz vihar, ha tán fejedre ront, Sújtó villámát könnyen elnyeled, Szélvész ekéje, az sem árt neked. Veszélyeken hullámod átszalad ... Oh áldott Rajna ! Boldog vagy s szabad! Bájos, hatalmas és boldog folyó, Osztályrészed sok gazdag földi jó. De hallgass rám, hadd mondjam el neked, Hogy van egy föld, mit nem látott szemed, Honnét vizedhez forrás nem szakadt, Túl, túl a bérczen, messzi ég alatt, Ott is fakad lomb, zöldelőbb talán, Mint szomszéd bérczeidnek oldalán ; Az ég mosolygóbb, illatosba lég, Völgyébe tükröd inkább illenék ; Ott is lakik nép , büszke és merész, Villámo s viharral szembe nézni kész, Hazát szeretni ő tud csak talán, Oh, az a föld az övé igazán, Mert azzal szive, lelke összenőtt... Oh hogyha látnád, nem hagynád el őt! De igy hiába járod a világot, Mit ér hatalmad, bájad, boldogságod ? Hidd el, hogy sorsod mégis mostoha, Hogy azt a földet nem látod soha ! Legifj. SZÁSZ KÁROLY. 26. SZÁM. 1888. xxxv. ÉVFOLYAM. DÉLSZLÁV NŐK. Ily czím alatt egy valódi díszmunka van megjelenőben Budapesten Grill Rikhárd kiadó-könyvárusnál, melyet a sokat utazott s különösen a Balkán félszigetet és népeit kitűnően ismerő irónő, Don Marlet Mara irt, s melyhez jeles festőnk, Vastagh György készített a helyszínen tett tanulmányok alapján művészi illusztrácziókat. Azon kellemes helyzetben vagyunk, hogy a szép illusztrácziókból hármat már most bemutathatunk olvasóinknak, s ugyancsak a jeles írónő munkájából vehetjük hozzá a magyarázó szöveget. Cop Marlet Mara horvát születésü, de Belgiumba ment férjhez s most Afrikában Algírban lakik és németül ír. Reméljük azonban, hogy e ritka közvetlenséggel és elevenen irt munkája magyar nyelven is meg fog jelenni, ami,tekintve kelet felé utaló vonatkozásainkat, valóban kívánatos és különösen a népisme terén irodalmilag is kívánatos lenne. Bosznia az évszázadok folyamán sajátságos társadalmi világát alkotá meg a keresztény szláv és izlamita török erkölcsök keverékének. A leánykérés titokszerű módon megy végbe. Az «asikovanje», ahogy az udvarlást nevezik, megvan mind a két vallásfelekezet szokásaiban, ha különböző módokon nyilatkozik is. A keresztényeknél az a szokás, hogy néhány fiatal legény összeáll s napokra terjedő kirándulásokat tesz a a szomszéd községekbe. Bármi szegény is a polgári paraszt, azért a szives vendéglátást e leánynézőktől soha nem tagadja meg, ha megkopogtatják ajtaját. A községbeli legények is oda csatlakoznak a jövevényekhez s együtt látogatják a leányos házakat, de a leányokhoz nyulniok nem szabad, sem illetlen szóval illetniök. Éjjelre azonban a helyzet megváltozik. A helybeli legények fegyverrel és kövekkel üldözik az idegeneket s őrzik a házakat, hogy beléjök ne hatoljanak, sokszor véres verekedés lesz a dologból, reggelre azonban ismét helyre áll a jó egyetértés. A szláv törökök udvarlása, akiknek a leányos házakba bemenni nem szabad, sokkal eredetibb. Az ifjú törökök a leányok énekére fülelnek s a mely házból több hangot hallanak, ott lekuporodnak a földre és csillakoznak, így ülnek ott órahosszat, epedő pillantásaikat az ablakra szegezve, így megy az nappal. Éjjel, a leányok ott nevetgélnek az ablak mögött s ha az nem elég a legények figyelmét fölébreszteni , énekükkel csalják oda őket. Egyik legény aztán fölveti magát az alacsony ház ablakára, míg a többi őrt áll. Ha szive választottja is ott van a leányok között, akkor egy kis ideig ott turbékol vele, aztán leszáll s más boldognak engedi át helyét. így tart ez az első hajnalig, a mikor a szeretőknek válni kell. A leány dalban marasztalja az éjszakát, a szerelmesek e jó barátját s azt mondja a hajnalnak: «kérdeznél csak minket, sosem virradnál föl.» A döntő szerelmi nyilatkozás a bosnyák törököknél a nevetés, a félig felvont arczfátyol s kölcsönös ajándékok, aranyérmek, aranyhímzetű kendők, améretek kicserélése. A raják szerelmi nyilatkozása sokféle módon történik. Priedorban pl. sokszor látni egy-egy magános török ifjút, a mint a Szana patak partján a kezeit mossa. Ekkor egy vaja leány óvatosan kisurran valamelyik házból s piruló arczával, lesütött szemekkel mellé sompolyog s fehér törülköző kendőt nyújt neki, melybe az ifjú lassan, kényelmesen beletörüli a kezét, aztán visszanyujtja a nélkül, hogy a leányt csak egy pillantására is érdemesítené, mire az ép oly szerényen, ahogy jött, visszavonul. Pedig hát ez szerelmi nyilatkozás vola. Mikor már az ifjak tisztába hozták maguk közt az ügyet, — föltéve, hogy nincs ellene kifogás — az apa veszi kezébe a folytatását. Néhány tekintélyes tanút vévén maga mellé, meglátogatja a «komsiluk» — szomszéd — házát s ünnepélyes beszéddel világosítja föl, hogy voltaképen miben is sántikál. A gazda asztalához ülteti vendégeit s italt tesz eléjök. Most az ifjú násznagya, a «sztarjesina» előadja a püspök házassági engedélyét s elővesz egy piros almát, melybe 60 török arany para van beletéve, aztán öklével az asztalra ütve, követeli, híják elő a leányt. A bosnyák leányok hat- sőt tiz-soros fonadékban hordják a hajókat, melyről széles szalagok csüngnek a hátukra. Ez alkalomra azonban a leány kibontja a haját s az szabadon omlik vállaira s büszkén lép a kérők elé. Ha elfogadja az almát, akkor a tanuk egyike kilövi puskáját az ablakon s megvan az eljegyzés. A törököknél az eljegyzés nem szokásos. Az asikorvanje alkalmával az ifjú meggyőződhetett, hogy választottja szép s ez esetben lecsalja az udvarra és ott hirtelen egy finom szőnyeget borít a fejére. Ha a leány nem dobja le magáról azonnal s nem szalad el, akkor a legény megragadja és elvárhatatlanul a magáévá teszi. Fegyveres pajtásaival, a kik lóháton ott rejtőznek a közelben, elviszi aráját s a házába vezeti. Az ifjú pár rokonai akkor elmennek a kádihoz, ahol megállapítják az összeget, melyet a legénynek fizetni kell, ha egyszer eszébe jutna nejét elbocsátani, vagy ha ez kívánná az elválást. Erre aztán az imám előtti esküvés következik s este nagy lakoma, mely után az ifjú férj neje szobájába vonul s amíg csak benn van, a rokonok a dzsamijában imádkoznak. A keresztény bosnyákok lakodalma fényes és költői. Az öreg násznagy, «sztari szvat» és a «kum» megindulnak a vőlegény házától, hogy elhozzák menyasszonyát. Ekkor az egész keresztény negyedben megzendül az ének. A fiatal leányok bucsudala ez pajtásnőjükhöz. A kíváncsiak kiözönlenek a házakból s körülfogják a nászmenetet. A mennyasszony elfogultan, kisirt szemekkel halad a zajgó tömeg között. Karcsú derekát szűk ujju vörös selyem «aszteria» — mellényke borítja, fölötte a bő ujju piros «koporan» — kaftánszerü dolmány, — lábán csinos sárga kis papucs. Fejét csillogó arany díszítésű piros fez borítja s lánczra fűzött arany pénzek csüggnek a nyakán, fülében függők, karján pereczek, ujjain gyűrűk. Mögötte halad a sztari szvat és a vőfély ragyogó fegyverdíszben. A templom előtt a menyasszony kísérete a vőlegényével találkozik. Esküvő után a menyasszony még egyszer visz-