Vasárnapi Ujság – 1889
1889-04-28 / 17. szám - II. Lajos király arczképe 17. szám / Arczképek, Hazaiak - Klimkovics Ferencz. Roskovics festménye 17. szám / Arczképek, Hazaiak - Magyar arczképek a «Dietrichstein Zsigmond menyegzője» czímű festményről Gráczban: Anna királyné. - II. Lajos király. - Bakócz Tamás. - II. Ulászló 17. szám / Arczképek, Hazaiak - Brandenburgi György őrgróf 17. szám / Arczképek, Külföldiek - X. Leo pápa 17. szám / Arczképek, Külföldiek - Róny Jáczint (arczképpel) 265. oldal / Élet- és jellemrajzok - Az angol és spanyol királynő találkozása San-Sebastianban 17. szám / Időszerü illusztrácziók - Salamon és László király kibékülése. Klimkovics Ferencz festménye 17. szám / Műtárgyak - Csipke-nyakkendő (2 kép) 17. szám / Női munka és divat - Néhány új hölgykalap 17. szám / Női munka és divat - Mátyás király; Beatrix és Corvin János aláirása. - Ulászló és Bakócz Tamás aláirásai 17. szám / Térképek; hasonmások - Részlet Bakócz Tamás zágrábi misekönyvéből 17. szám / Térképek; hasonmások - A Bakócz-érem hátlapja 17. szám / Vegyes tárgyuak; illusztrácziók elbeszélésekhez - Az «Alkonyati képek» czimű elbeszélésekhez. (6 rajz). Goró Lajostól 17. szám / Vegyes tárgyuak; illusztrácziók elbeszélésekhez - II. Ulászló és Zsigmond lengyel király találkozása Pozsonyban. Egykoru fametszet 17. szám / Vegyes tárgyuak; illusztrácziók elbeszélésekhez
272 VASÁRNAPI UJSÁG. 17. SZÁM. 1889. xxxvi. ÉVFOLYAM. szeti tudorrá avattatván, első irodalmi kísérlet gyanánt megírta «Lélektanát,« melynek értékét eléggé bizonyítja az, hogy abból a magyar tud. akadémia «Tudománytára» nemcsak mutatványt közölt, hanem szerzőjét levelező tagjának is megválasztá. Győr abban az időben még német ajkú, de hazafias érzelmű város volt s örömmel vette, hogy az addig német nyelven megjelenő helyi lap egy reggel magyar nyelven üdvözölte olvasóit. Dr. Kovács Pálé volt a győri magyar «Hazánk» megindításának érdeme, de Rónay is kivehette belőle a maga részét, miután egyik legszorgalmasabb és legszívesebben olvasott munkatársa volt s itt megjelent czikkeiből állította össze «Jellemisme» czimü könyvét, mely az angol, franczia, magyar, német, olasz, orosz, spanyol nemzetet, a nőt és a férfiút, a különböző életkorokat lélektani szempontból ismerteti. E két mű azonnal megahipítáliónak írói hírnevét s minden anthologia közlött belölök mutatványt. Az értekezés pedig, melylyel akadémiai székét elfoglalá, s mely «az emberi agynak a szellemi életre gyakorolt hatásával» foglalkozott, már jelezte a természettudományi irányt, melyben Rónay irodalmi munkássága utóbb nyilatkozott. Tanári és irodalmi munkálkodásából a szabadságharcz zivatarja riasztotta föl. A fiatal tudósban mindig elevenen lobogott a hazaszeretet lángja s igy a szabadság első szózatára ő is odahagyta a kathedrát s örömmel fogadta a győri nemzetőrök meghívását, kik tábori lelkészükké választották. Velők ment föl Pozsonyba, hol a Grassalkovits-palota előtt, melyben István nádor lakott, ő tartotta a hazafias szónoklatot. Ő mondott hálaadó imát és lelkes beszédet az első magyar minisztérium kineveztetése alkalmából tartott isteni tiszteleten, melyen Győr összes vallásfelekezetei megjelentek. Elkísérte a győri nemzetőröket Komáromba, hol ezek az esztergomiakkal egyesülve megmentették az ország leghatalmasabb várát. Részt vett a sánczok készítésében s mint tábori pap, ő is elment Schwechat alá. A mint az idők komolyabbakká váltak, Csányi László kormánybiztos karácsony ünnepén őt küldte Pestre Kossuth Lajoshoz, s azzal a jelentéssel, hogy Győr tarthatatlan s a sereg visszavonul. Rónay pontosan végezte megbízatását s midőn a kormány Debreczenbe menekült, ő a szent-mártoni kolostorba vonult, a hol azonban a főapát zárdafogollyá tette s csak a magyar sereg győzelmeinek hirére bocsátotta szabadon. Ekkor Pestre ment, a hol jelen volt Buda ostrománál, mire Lukács Sándor, Győrmegye és Győr város kormánybiztosa maga mellé papi biztosnak nevezte ki, azzal az utasítással, hogy az egyházmegye papságában tartsa ébren a hazafias szellemet. De e működése nem tartott sokáig: junius 28 án Győrt bevették az osztrákok s Rónay nagy nehezen Komáromba, majd Pestre menekült, honnan akkor újra megkezdődött az általános kiköltözés. Rónay most Kecskemétre, majd Szegedre, végre Aradra ment s itt értesült a világosi katasztrófáról. Lukács Sándorral és idején indultak útnak Nagy-Várad felé s ott lappangtak egy ideig a lóréi tanyán. De tovább kellett bujdokolniok s Rónay, Hegyi Rudolf álnév alatt, hol mint irodiák, hol mint gyógyszerész-segéd tartózkodott egyik-másik ismerősénél s e közben megirta «A lélektan természettani rendszere» czimü munkáját. 1850 tavaszán Nádudvaron volt gyógyszerész-segéd; a nyomára jutott csendőrök azonban kizavarták menedékhelyéről s ő hosszú bujdoklás után «Johann Kaiser» névre szóló útlevéllel kimenekült a határon Boroszlóba s innen Hamburgba, hol már számos menekülttel találkozott, kik jegyzőjükké választották. De Hamburgból is kiutasították, igy hát Brüsszelen át Londonba ment, a hontalanok Mekkájába, hol végre biztosságban hihette magát. Itt azonban keservesen kezdődtek napjai. Nem birta az angol nyelvet s már-már a legnagyobb nyomorba jutott, mikor a «Pesti Napló» akkori szerkesztője, Császár Ferencz levelezésre szólította föl. Szorgalmasan levelezett tehát, persze névtelenül, egy magyar laptól kitelhető csekély tiszteletdíjért. Londoni levelei, melyek a «P. Napló »-ban, «Magyar Sajtó »-ban s utóbb a «Vasárnapi Újság»-ban is megjelentek, sok tekintetben maradandó becsüek s a magyar közönség által nagy érdeklődéssel fogadtattak. Időközben egy szeme világát vesztett orvos, John Bird szívességből vállalkozott arra, hogy megtanítja angolul. Rónay gyorsan haladt elő az angol nyelvben, ugy, hogy a magyar ügyben tartott meetingeken szónoklatokat is tarthatott. Az előtt is szónokolt ő már e gyűléseken, de míg az angol nyelvet meg nem tanulta, — latinul. Amint azonban az angol nyelvben a kellő jártasságot megszerezte, angol lapok számára is kezdett dolgozgatni. A mellett tankönyveket irt a Londonban megnyitott magyar katonaiskola számára, sűrűn érintkezett a többi emigránssal, kik között a legszorosabb viszonyban élt Irmetty tábornokkal (Kars várának későbbi híres védőjével), Vukovics Sebő volt igazságügyminiszterrel és Mednyánszky Sándor ezredessel s számos külföldi kitűnőséggel kötött ismeretséget s gyakran ellátogatott Jersey szigetére is, hol Viktor Hugo körül az emigráczió kitűnőségeinek nagy száma csoportosult. Ez időben irta meg «Az élet története» s «A tüzimádó bölcs az ősvilágok emlékeiről» , czimü nagyobb műveit s rendezte sajtó alá gr. Széchenyi Istvánnak «Blick» czimü nagyhírű munkáját, a miért a gróf viszonzásul megjelentette Rónaynak «Tüzimádó bölcsét» Kiliánnál és Stafford grófnőnek magyar tanítóul ajánlotta. 1859-ben Kossuth két fiát is ő tanította latin nyelvre s közte és a volt kormányzó családja között a legbizalmasabb viszony szövődött. Az angol családok körében is több-több tanítványra tett szert s tanította a latint, a görögöt, a német és magyar nyelvet, történelmet, földrajzot, számtant, mértant, geologiát, szépírást és rajzot. Sokoldalú műveltsége tagjává tette a londoni tudományos társaságnak s az angol földrajzi társulat ülésein is ő ismertette Magyar László afrikai utazásait. 1860-ban, az októberi diploma kihirdetése után Székes-Fehérvár országgyűlési képviselőjévé választotta külföldön élő jeles fiát, Győrmegye pedig bizottsági tagjává. Ő azonban nem bizott az idők jobbra fordultában s nem jött haza. A helyett annál szorgalmasabban dolgozott a magyar lapokim, közölvén politikai emlékezéseket és politikai dolgozatokat. Majd az angol szini világból irt «Jellemrajzokat» egy kötetben s egy nagyobb természettudományi könyvet a «Fajkeletkezésről», melyben az ember helyét és régiségét jelöli meg a természetben. A mellett számos munkát fordított angolra s tagja lett a londoni anthropologiai társulatnak. Megkegyelmeztetésért,bár sokan biztatták erre, nem folyamodott soha. «Miért tenném, mikor nem követtem el bűnt?» — mondá. 1866-ban Kruesz Kryzostom pannonhalmi apát járt közben az ő érdekében s ő eszközölte ki számára a hazatérési engedélyt. Szeptember havában jött haza s az akadémia még az évben megválasztá rendes tagjának és jegyzőjének, a nemzeti szinház drámabiráló bizottsága pedig tagjának. Majd Győrmegye pusztai kerülete választotta országgyűlési képviselőjévé s Rónay már mint ilyen volt a koronázásnál. Az akadémiában «Az ős emberek haladásáról» czimü értekezésével foglalta el székét, a magyar orvosok és természetvizsgálók rimaszombati nagy közgyűlésen pedig az angolországi Kent-barlangról értekezett. Az országgyűlésen mint a tanügyi bizottság tagja működött s egyúttal osztálytanácsos lett a kultuszminisztériumban. De alig foglalta el ez állását, midőn ujabb kitüntetés érte. 1871. junius 3-án Andrássy Gyula gr. miniszterelnök az országos gyűlésből a ház folyosójára szólítá Rónayt : «Közölni valóm van veled négyszemközt» — mondá.— «Ő felsége megbízott, ajánlanék az udvarhoz oly egyént, ki egy éven át a trónörökösnek magyar nyelven előadásokat tartana Magyarország történetéből. Én a minisztertanácsban téged ajánlottalak, s örömömre szolgált, hogy társaim mind beleegyeztek. Hajlandó volnál e szép hivatást elvállalni?» Rónay készséggel fölajánlá szolgálatát. Szeptember végén Bécsbe hivták Rónayt, hol Littour tábornok, a koronaherczeg nevelője e szavakkal fogadá őt: «Ő felsége a történelmi előadások kezdetét a jövő október hó második felére tűzte ki, a napot és órákat annak idején tudatni fogom. Ő felsége különösen óhajtja, hogy a trónörökös magyar, s a mennyiben lehető, rögtönzött szónoklatokban is gyakoroltassák. A fenség igen el van foglalva, s egyelőre hetenkint három órát szentelhetünk Magyarország történelmének. Az előadási nyelv kizárólag a magyar s a mi magát az előadandó történelmet illeti: igazságot akarunk, kövesse ön meggyőződését.» Október 20-án történt Rónay bemutatása fenséges tanítványánál, ki őt ebédre hívta meg. A trónörökös nyílt, szelid, értelmes tekintete, nyájas arcza, első pillanatra megnyerő, gyermekded élénksége örömmel tölté el és nagy reményekre jogosítá fel Rónayt. A trónörökös csaknem kizárólag magyar nyelven társalgott. November 6-án az első kihallgatáson volt ő felségénél Rónay. «Örömmel helyezem önt fiam mellé», mondá a király; «remélem, a kitűzött idő alatt megtanulja Magyarország történelmét, s hogy a magyar előadásban és szónoklatban is haladni fog, ezt igen óhajtom.» 1872. februárius elején az udvar Budára költözött, az előadások tovább folytak. Budán, húsvét vasárnapján a királyné magához kérette Rónayt s vele folytonosan magyarul társalgott, többnyire gyermeke, Mária Valéria neveléséről. «Nem akarom», mondá a királyné, «az eddigi rendszert követni, gyermekem nevelését és tanítását sok tanárra bízni, hanem egyre s erre önt szemeltem ki. Lesznek Valéria mellett angol, franczia, német és magyar hölgyek, de a nevelés vezetésével s a tanítással önt óhajtanám megbízni. A tanítást magyar nyelven óhajtanám vezettetni, különösen a vallás-oktatást; gyermekemmel naponkint magyarul imádkozom , folytassa így. Ne legyen túlzó, de vallásos; az életben mindnyájunknak nagy szükségünk van a vallás vigasztalására . . . .» Mily sikerrel haladt a trónörökös tanítása a magyar történelemben, arról a nem rég történt szomorú alkalomból adtunk számot. Bizony, ha a trónörökös «imádott hazánknak« nevezte e hazát, abban az ő magyar történettanítójának főrésze van. Ő felsége is legmagasabb megelégedését fejezte ki iránta, mikor fölruházta a Szent-István-rend lovagkeresztjével s a czimzetes szkodari püspökséggel, mely által a főrendi háznak is tagja lett. Egy évig volt Rónay Rudolf trónörökösnek tanára a magyar történelemből hetenkint három órán keresztül. 1875-ben a király Mária Valéria főherczegnő tanításával és összes tanulmányai vezetésével bizta meg, kikötvén, hogy minden tanítás magyar nyelven történjék. Naponkint délelőtt fölváltva egy órai szünettel két órán át tartott a tanítás. A püspök a főherczegnő asztalánál étkezett s délután elkísérte sétakocsizásaiban s részt ven esti szórakozásaiban. Igy folyt ez kilencz éven át s Rónay mindenütt ott volt, a hol az udvar tartózkodott. E év alatt megirta naplóját, élményeiről kilencz pontos naplót vezetett s azt kilencz írott kötetben állította össze. Az első öt kötetet, melyek 1873-ig terjednek, tiz példányban ki is nyomatta, azokból egy példányt ő felségének, a királynak, egyet a királynénak, egyet a trónörökösnek, egyet pedig Simor János prímásnak ajánlott, a többit halála után rendelte barátai között kiosztani. A többi négy kötet kéziratban maradt s arról akként rendelkezett, hogy az csak a legfelsőbb jóváhagyás kinyerése mellett lásson napvilágot. Rónay látta el 1876 január 26-án a haldokló Deák Ferenczet az utolsó kenettel s leírta megható jelenetet. Ugyanő kisérte el a királya asszonyt a haza bölcsének ravatalához, midőn ez koszorút vitt reá s koporsójánál imádkozott. Ő bérmálta meg 1882. január 14-én a schönbrunni kápolnában tanítványát, Mária Valéria főherczegnőt s noha e napon kellett volna udvari nevelői pályáját befejeznie, a királyi pár továbbra is igénybe vette szolgálatát s csak 1883. májusában kapta meg állásától a hivatalos felmentést, nyugdíjul nyervén addigi teljes fizetését s a vaskoronarend nagy keresztjét, miután már előbb valóságos belső titkos tanácsosi czimmel ruháztatott föl. Midőn a főrendiházat újra szervezték, Rónayt is újra beválasztották az ötven örökös tag közé. Az udvartól visszavonulása után csaknem állandóan Pozsonyban élt, élvezvén a pozsonyi prépostság jövedelmeit, melyekből azonban önmagára költött legkevesebbet, nagyobb részében szétosztó közczélok s a szegények között. A királyné leányával többször meglátogatá s mindannyiszor látni kívánta a vasúti indóházban, valahányszor arra utazott. Volt tanítványaival állandó levelezésben állt. Utóbbi időben egészsége megrendült, s midőn Rudolf trónörökös szomorú végéről értesült, vigasztalhatlansága csak sietteté végét, mely imé, a szeretett tanítvány halála után csakugyan be is következett. Benne melegen érző emberi és honfiúi szivet,